Pszkov központjában, a Trud (Munka) utca 32. szám alatt található lakóépület elegáns cím lehetne. A Velikaja folyó partján, mindössze húsz perc sétára fekszik a főútvonalon a város középkori várfalaitól. Az ötvenes évek elején német hadifoglyok építették raktárnak. Később a város ideiglenes lakásokká alakította.
Egy ablakon kihajoló, dohányzó, idős férfi nem volt hajlandó válaszolni a riporter kérdéseire a jégcsapokkal és csöpögős-omladozó vakolattal díszített, romos épületről.
„Nekem normálisnak tűnik - mondta. – Úgyis hamarosan meghalok, úgyhogy rendben van.” A szomszédok szerint a férfi egész életében az épületben lakott az északnyugat-oroszországi Pszkovban, egy regionális fővárosban.
A főbejárat kilincseit áttekerték egy piszkos ronggyal, hogy tompítsák a zajt, amikor az ajtó becsapódik. A bejárati folyosónak nyirkosság- és penészszaga van, mint egy régi pincének. Két hosszú folyosó mentén szabályos távolságban helyezkednek el az ajtók.
Mindkettő végén több mosdót helyeztek el a falak mentén, és mindkét folyosó egy közös vécé bejáratával végződik. A mosdók körül dohányozni összegyűlő lakók azt mondják, hogy az alagsorban van egy közös zuhanyzó is.
„Én itt bérlek egy szobát” – mondta a 47 éves Frantyik Bogdanov, aki egy trágár kifejezéssel jellemezte a körülményeket. Bogdanov elmondta, hogy négy éve él az épületben.
„Az adminisztráció fütyül ránk – mondta. – Néhány hivatalos bizottság már járt nálunk, de azt mondták, hogy az épület lakható.”
A penész, a repedések a falakon, a szivárgó csövek állandó csöpögése és a lakók panaszai ellenére a Trud utca 32. szám alatti ház nem lett lakhatatlanná nyilvánítva.
Az orosz kormány szerint 1,6 millió orosz él 112.353 olyan épületben, amelyet hivatalosan lakhatatlanná nyilvánított nyomortelepnek minősítettek. Nem tudni, hányan élnek még olyan épületekben, amelyeket a lakók szerint egyértelműen le kellene bontani. Ez egy olyan országos probléma, amellyel a helyi tisztviselők, úgy tűnik, nem akarnak vagy nem tudnak foglalkozni.
Vlagyimir Putyin elnök a kormány különböző szintű tisztviselőivel tartott november 30-i virtuális találkozón felvetette a kérdést.
„Folyamatosan beszélünk erről – mondta Putyin. – Ki kell költöztetnünk az embereket ezekből a nyomornegyedekből, ahogy már mondtam a kollégáimnak.”
Valóban, Putyin „folyamatosan beszél” a problémáról. Az elmúlt 15 évben legalább hétszer sürgette a tisztviselőket a probléma megoldására.
„Egy olyan ország, amelynek ilyen tartalékai vannak, amelyeket az olaj- és gázprofitból halmoztak fel, nem nyugodhat bele abba, hogy polgárainak milliói nyomornegyedben élnek” – mondta Putyin 2007-ben a nemzethez intézett éves beszédében. Egy 2013-as kalmükiai látogatása során a kérdést a kormány „legfőbb feladatának” nevezte. Utoljára 2020-ban szólította fel a tisztviselőket, hogy „zárják le ezt a szégyenletes fejezetet”, és gondoskodjanak arról, hogy ne alakuljanak ki újabb nyomornegyedek.
„Arra várok, hogy a kormányzat adjon egy lakást – mondta Bogdanov a Szabad Európa Északi Valóság szerkesztőségének. – Jogosult vagyok rá mint árvaházban nevelkedett. Már majdnem harminc évvel ezelőtt kellett volna adniuk nekem.”
„Minden rohad”
Novgorodban, egy másik, északnyugati közigazgatási központban a Szennaja utca 7. szám alatti lakóház a tűzesetekről és a beázásokról hírhedt. Az 1949-ben épült ház régebbi részét három évvel ezelőtt kiürítették, a lakókat kitelepítették. Az 1957-ben épült új részt lakhatatlanná nyilvánították, de a hatóságok semmit sem tettek az ott élők megsegítésére. Úgy határoztak, hogy az épület 2030-ig lakható maradhat.
A drogfüggők és hajléktalanok gyakran betörnek az épületbe, hogy ott húzzák meg magukat – mesélte Anzselika Nyikitina helyi lakos.
„Mi magunk deszkázzuk be az ajtókat és az ablakokat, de még mindig betörnek – mondta, hozzátéve, hogy áprilisban tűz ütött ki az épületben. – Teljesen felesleges.”
A hatóságok nem tudtak felfogadni vállalkozókat az épület karbantartására, így a lakóknak maguknak kell mindent takarítaniuk és intézniük.
„Minden rohad – mondta Nyikitina. – Az egész épület teli van lyukakkal (…) A fürdőszobánkból a falon keresztül kilátni az utcára. A csövek elrozsdásodtak. Tegnap eltört egy cső, és mindenhol folyt a forró víz.”
Nyikitina hozzátette, hogy rendszeresen, figyelmeztetés nélkül kikapcsolják az áram- és vízellátást.
Az épület lakói panaszt tettek a regionális ügyészségen. Az önkormányzati lakásügyi hivatal nem válaszolt a Szabad Európa megkeresésére.
A veszélyes, leromlott lakóingatlanok sorsa egyike azoknak a belpolitikai problémáknak, amellyel a Kreml kritikusai szerint a kormánynak foglalkoznia kellene, ahelyett hogy háborút indít Ukrajna ellen, rámutatva, hogy Moszkva újjáépíti az Oroszország által februárban indokolatlanul indított, pusztító ukrajnai invázió során lerombolt városok és települések egy részét.
Szeptemberben az Egyes országos televíziós csatorna riportot sugárzott arról, hogy Novgorodból építőmunkásokat küldtek az ukrajnai Zaporizzsjai terület Oroszország által megszállt részén fekvő Vasziljevka város újjáépítésére.
Utalványok a semmire
A 23 éves Szofija Mahova egy egyemeletes házban él, amely a második világháború előtt épült a Kalinyingrádi terület vidéki részén, Oroszország nyugati, Balti-tenger menti exklávéjában. Szülei hét évvel ezelőtt meghaltak egy balesetben.
„Sok minden történt akkor egyszerre – mondta Mahova. – A szüleim meghaltak, én pedig teherbe estem. Miután elhunytak, a hatóságok lakhatatlanná nyilvánították az összedőlt házukat. Felkerültem egy átköltöztetési listára, most is rajta vagyok.”
Két bírósági ügy után a hatóságokat arra kötelezték, hogy biztosítsanak lakást Mahovának.
„Ám amikor kértem, azt mondták, hogy nincs lakásuk, helyette egy utalványt adtak” – mondta Mahova.
Az utalvány értéke 2,5 millió rubel (15,2 millió forint) volt, míg egy új egyszobás lakás egy kalinyingrádi házban körülbelül négymillió rubelbe (24,4 millió forintba) kerül.
„Ennyi pénzért nem tudok lakást venni Kalinyingrádban vagy Gurevszkben” – mondta Mahova, a regionális fővárost és a szülei háza közelében lévő kisvárost említve.
Igor Olejnikov 1989 óta él a kalinyingrádi Balytijszk városában, miután az 1986-os csernobili atomerőmű-katasztrófa elhárításában végzett munkájáért ott kapott lakást. Lakóházát 2015-ben lakhatatlanná nyilvánították.
Ennek ellenére a lakókat nem költöztették ki.
„A szomszédaim és én felbéreltünk egy független szakértőt, hogy vizsgálja át – mondta Olejnikov. – Minden lakásban készített egy-egy fotót, és azt mondta, hogy egyértelműen látható, hogy ez az épület lakhatatlan.”
2018-ban egy kormánybizottság megállapította, hogy Olejnikov lakhatási utalványra jogosult.
„Minden dokumentumot benyújtottam, de semmi sem történt – emlékezett vissza. – Most elvesztettem a látásomat, és nem tudok elmenni az irodájukba, hogy harcoljak a jogomért. Csak telefonálni és beszélni tudok velük, de ez nem segít. Senki sem ad egyenes választ, csak küldözgetnek az egyik irodából a másikba.”
„Elegem van ebből az egészből” – tette hozzá.
