Putyin orosz elnök ismét kizárta a közvetlen béketárgyalást a szerinte illegitim Zelenszkijjel, mire az ukrán vezető azzal vádolta őt, hogy fél a csaknem három éve tartó háború tárgyalásos rendezésétől.
„Bárkivel tárgyalhatsz, de a törvénytelensége miatt Zelenszkijnek nincs joga aláírni semmit” – mondta Putyin a Rosszija 1 állami tévének január 28-án este. Hozzátette, hogy másokat delegál a tárgyalásokra, ha Zelenszkij jelen lesz, ahelyett, hogy személyesen tárgyalna. Putyin többször kijelentette, hogy nem tartja Zelenszkijt legitim vezetőnek, amióta tavaly május 20-án lejárt ötéves hivatali ideje.
Ukrajnában 2024. március 31-én választást kellett volna tartani, de elhalasztották, mert az országban még mindig hadijog uralkodik a teljes körű orosz invázió miatt. Zelenszkij, akinek az alkotmány értelmében továbbra is el kell látnia a feladatait az új államfő megválasztásáig, azzal reagált Putyin állítására, hogy az orosz vezető maga az akadály a harcok befejezéséről szóló tárgyalások útjában. „Putyin ma ismét megerősítette, hogy fél a tárgyalásoktól, fél az erős vezetőktől, és mindent megtesz a háború elnyújtásáért – írta a közösségi médiában. – Most van lehetőség a valódi béke elérésére; Putyin az, aki mindent megtesz azért, hogy a béke helyett teljes erővel tovább gyilkolhasson, vagy szünethez jusson egy új, teljes körű invázió előkészítéshez, amely hibrid csapásokat hozna.”
Ukrajnában hadijog van érvényben, amióta Oroszország 2022 februárjában elindította teljes körű invázióját; módosítani kellene a törvényt ahhoz, hogy választásokat tarthassanak.
Zelenszkij azt próbálta elérni, hogy az Egyesült Államok gyakoroljon nyomást Moszkvára annak érdekében, hogy véget vessenek Oroszország mindenre kiterjedő, Ukrajna elleni háborújának, miközben a hírek arról szóltak, hogy Donald Trump elnök január 20-i beiktatása után felgyorsultak a kulisszák mögötti tárgyalások a konfliktus megoldására.
Hivatalba lépése óta Trump kemény adókkal, vámokkal és szankciókkal fenyeget minden, Oroszországból az Egyesült Államokba és más országokba érkező árut, ha Moszkva nem ül tárgyalóasztalhoz. „Ha nem kötünk megállapodást, mégpedig hamarosan, nincs más választásom, mint magas adókat, vámokat és szankciókat kivetni mindenre, amit Oroszország elad az Egyesült Államoknak és más részt vevő országoknak” – írta Trump január 22-én a Truth Social közösségi oldalon.
Ehhez kapcsolódóan: Megállapodhat-e Trump Putyinnal, magára hagyva Ukrajnát?
Ezek a fenyegetések ellentmondani látszanak annak, hogy Trump korábban dicsérte Putyint, bírálta az Ukrajnának nyújtott amerikai segélyeket, és a harcok gyors befejezését sürgette, ami miatt Ukrajna támogatói aggódtak, hogy feláldozhatja Kijev érdekeit a megállapodást érdekében, végső soron Oroszországot erősítve.
A Kreml elhessegette Trump keményvonalas megjegyzéseit, közölte, hogy nem lát bennük különösen új elemeket.
Ukrajna már csaknem egy éve folyamatosan hátrál a harctéren, miközben a nagyobb és jobban felfegyverzett orosz hadsereg felőrli a védelmét, és hatalmas veszteségeket okoz. Kijev egyik legnagyobb gondja az volt, hogy elegendő embert toborozzon a kimerült harci egységek feltöltéséhez. A kormány tavaly átalakította a mozgósítás rendszerét, de az ukrán erők még mindig súlyos emberhátránnyal küzdenek a frontvonalon. Zelenszkij elvetette azt a tervezetet, amely 18 évre vinné le a hadkötelezettség korhatárát, mondván, hogy ez megtizedelné az ország demográfiáját.
Ehhez kapcsolódóan: Bahmut óta tanul járni egy ukrán katona, akinek az intenzív osztályon kérték meg a kezét