Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Pénzbírságot kell fizetnie az újságírónőnek, aki az olasz kormányfő magasságán gúnyolódott


Giorgia Meloni
Giorgia Meloni

Egy olasz bíróság ötezer eurós kártérítést szabott ki Giulia Cortesére, testszégyenítésnek minősítve azt a 2021-es internetes posztját, amelyben egyebek mellett „kicsi nőnek” nevezte Giorgia Melonit.

A szabadúszó újságíró azt üzente a szélsőjobboldali politikusnak a szóban forgó bejegyzésében: „Nem tudsz megijeszteni. Végül is csak 120 centi magas vagy, nem is látlak.”

Ezzel arra reagált, hogy a későbbi olasz miniszterelnök bejelentette, hogy bepereli, amiért korábban olyan fényképet osztott meg a közösségi médiában, amelyen Benito Mussolini fasiszta diktátort vágták be mögé.

Meloni ekkoriban az Olaszország Fivérei (FdI) nevű posztfasiszta ellenzéki párt vezetője volt.

„Az olasz kormánynak komoly problémái vannak a véleménynyilvánítás és az újságírói egyet nem értés szabadságával” – írta az ítéletre reagálva Cortese.

„Az ország, úgy tűnik, egyre közelebb kerül Orbán Magyarországához: rossz idők ezek a független újságírók és véleményvezérek számára” – hangsúlyozta.

Az olasz miniszterelnök sajtójelentések szerint 163 centiméter magas.

Meloni az utóbbi években több újságírót beperelt, ennek nyomán például ezereurós pénzbüntetést róttak ki rágalmazás miatt Roberto Savianóra, aki a televízióban bevándorlóellenes politikáját bírálva gazembernek nevezte.

Készült az AFP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG