Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Orbán Viktor: Ha mindenki a helyén marad a hétvégén is, akkor nem lesz semmi baj


Közlekedés árvízben a budapesti Római-parton 2024. szeptember 19-én
Közlekedés árvízben a budapesti Római-parton 2024. szeptember 19-én

Csütörtök dél körül tudja levenni a gumicsizmát, addigra minden emberi számítás szerint vége lesz – mondta Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel az árvízhelyzetről tartott sajtótájékoztatón.

Szerinte eddig hibátlanul sikerült az állami és az önkormányzati védekezés összehangolása, sok az önkéntes, de a katonák is sokat segítenek. A csütörtöki 614 kilométerhez képest már 754 kilométeren zajlik a védekezés az országban. Eddig minden előrejelzés jó volt, mindössze egy-két centis eltérések voltak a valós tetőzéshez képest. A miniszterelnök úgy látja, hogy most az emberek nyugodtabbak, mint 2013-ban voltak, mert nincs olyan veszély, amit akkor ne hárítottak volna el.

Képeken az árvíz és videó a kisoroszi ménes mentéséről.

Mint mondta, a Budapest alatti szakaszokon is elkezdődött a védekezés, három helyet emelt ki: Bátát, Dunaszekcsőt és Baját. Szerinte Budapesttől délre sem fogja meghaladni az árszint az eddigi legmagasabbat.

A helyzet komoly, de nincs szükség kapkodásra – mondta Orbán Viktor, aki szerint „olcsón fogjuk megúszni” az árvizet, nem várható komolyabb kár.

XS
SM
MD
LG