Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

„Nem akarom, hogy a végén azt érezzem, elrontottam” – Kenderesi Gabi, a Kampec Dolores énekese


Az 1984-ben alakult Kampec Dolores és a kortárs komolyzenéhez és a free jazzhez közelítő más formációk énekese, Kenderesi Gabi életében saját spirituális útjának megtalálása lépett a zene mellé, lett sorsfordítóvá. Az egyikről azt mondja, hogy általa „egyre inkább a saját lényem formálódik ki”, a lélekből jövő énekhangról pedig: „mintha eltalálnák egy nyíllal”. A podcast szöveges változata.

Te és Hajnóczy Csaba is, akivel zeneileg máig, életileg pedig sokáig együtt voltatok, valahogy mindig nyugodtabbak voltatok, mint a környezetetekben a rockzenészek, sőt a rockzene. Hogyan keveredtél ebbe a zenei világba?

Nyolcadikban kellett írni egy dolgozatot az iskolában, hogy mi szeretnék lenni. Vagy nem voltak racionális elképzeléseim a jövőmről, vagy ez már valahogy akkor világos volt számomra, de én arról írtam, hogy énekesnő leszek. Nem tudom, honnan vettem, mert nem jártam énekórára, nem volt zenei képzésem.

Sajnos elrettentő módon a tanár meg is említette, hogy nagyon jók lettek a dolgozatok, kivéve a Kenderesi Gabié, aki egy álmodozós izét írt.

Mi vonzott ebben? A színpadról akartál üvölteni?

Egyáltalán nem. Ez nekem nagyon nehéz volt.

Nem Joplin és Patti Smith húzott bele?

Nem.

Nem mondod, hogy Harangozó Teri.

Nem tudom, mi húzott bele. Amikor megalakult a zenekar, nem voltam énekes, még csak hegedűs sem. Utána kezdtem el hegedülni.

Akkor mi voltál?

Talán csak egy koncertig tartott, hogy kaptam Csabától ajándékba egy kicsi Casiót. Szinte játék volt, a legkisebb. Azon pötyögtem valamit, és tanultam otthon zongorázgatni, utána elkezdtem hegedülni.

Teljesen autodidakta módon zenéltél?

Igen. A második-harmadik számot tulajdonképpen már én énekeltem. A próbán valaki belecsapott a húrokra, én pedig elkezdtem rá improvizálni.

Az volt az első, hogy nyilvánosan énekeltél? Vagy előtte társaságban már csináltad?

Háromévesen énekeltem a háztartási bolt pultján, hogy „Nem leszek sohasem a játékszered”. Állítólag kidagadtak az erek a nyakamon, olyan átéléssel és szenvedéllyel. Aztán a fodrászüzletben tízévesen Zalatnaytól a Fák, virágok, fényt.

Szóval előtte semmi, de jártál URH-ra meg Kontrollra? Benne voltál ebben az alternatív szcénában?

Benne, de ez akkoriban kezdődött.

Hogy kerültél oda? Színházaztál? Vagy volt egy pasid, aki ott mozgott?

Nem volt pasim, a Csaba lett a pasim. Úgy ismertem meg, hogy láttuk egymást a Kassák Klubban koncerteken.

Tehát jártál már ezekre. Magadtól fedezted fel őket?

Igen. Nyilván akartam vagy kerestem valamit, ami nem a Harangozó Teri volt.

És kaptál egy pasit.

Is, igen. Elmentem ezekre a helyekre. Nekem nagyon fontosak voltak, az URH, azok a szövegek. Előtte a Hobo volt.

Csinálsz te még olyasmit, amire azt lehet mondani, hogy rockzene, vagy már rég nem?

Persze. A Kampeccal.

Arra azt mondanád még mindig, hogy rockzene? Annyira free jazzes és kortárs zenei lemezeitek is voltak.

Volt egy free jazzes lemez, egy improvizatív lemez.

A Kampeccel sok zenei irányban járkáltatok. Most megint rockzenésebb?

Szerintem kicsit igen. Most írtam éppen egy tök hosszú szöveget, nagyon friss.

Legalább egy ütős részletet hadd kérjek belőle.

„Elefánton ültél épp, mikor egy jelet küldtem az égre. Ebből tudtad, hogy sosincs vége. A jégmezőkön álltam, mikor egy jelet küldtél az égre. Végtelen az erőm, neked mégsem állhatok ellen.” Így kezdődik.

Ez szerelmes dal. Vagy spirituális?

Azt hiszem, inkább szerelmes.

Az elefántnál egyértelműek a keleti gyökerek.

Ez csak egy kép, csak így jött. A jégmezők meg nem az.

Brémai Muzsikosok, Kiss Erzsi Zene, Sőrés Zsolt, Danubiens, jógazenék, aztán Márkos Bercivel, Grencsóval trió, és persze a Kampec, ami tényleg örök és halhatatlan, ahogy Schuster Lóri kiabálta egykor a színpadról a rockzenéről. Ezerféle formáció és zenei mozgás jellemzi az elmúlt harminc évedet. Ebben minden mindennel összefügg?

Igen. Ez mind én vagyok. Ha a lelkiséget vagy a kreativitást vagy a különböző aspektusaimat vesszük, akkor igen. Azért szeretek másokkal együtt zenélni, mert az az impulzus befolyásol. De a saját megélésemből, a saját impulzusomból reagálok rá.

A Bercivel és a Pistivel együtt zenélés az én kezdeményezésem volt. De csak elmondtam, hogy mit szeretnék énekelni rá, vagy milyet képzelek el, és ők lejátszották, vagy valamit elkezdtek improvizálni. Gegek is voltak.

A Kampec-számok nagy része is improvizatív módon születik. Lemegyünk a próbahelyre, és csak amíg mindenki meg nem érkezik, már lehet, hogy megszületett az új dal.

Ebben konszenzus van? Mindenki érzi, hogy ez egy új dal? Gondolom, van tíz, amit kidobtok.

Igen, sok van.

És te vagy a Csaba azt mondja, hogy ez egy szám lesz.

Leginkább én. Nagyon fontos, hogy melyikre lesz szöveg. Végül is, azt hiszem, az utolsó kapu az énekesnél van, ahol ez eldől. De a többiek elfogadják, ez jól működik.

Tudnád szakaszolni a művészi pályaívedet?

Nem. Grencsó Pistivel is tervbe van véve egy újabb együttműködés. Szeretnék egy estet csinálni triófelállásban: csak nagybőgő, szaxofon és ének. Meglévő dalok lennének, magyar és külföldi slágerek.

Fák, virágok, fény.

Azt hiszem, az pont nem lenne benne, de azért köszi az ötletet. Nagyon szép estét képzelek el, aminek az lenne a címe, hogy Valóságból valóságba.

Ott toporgunk beszélgetésünk fő témájánál. Te pár évtizede spirituális útkeresésben vagy, olyan úton haladsz. Ebből az állapotodból hogy látod az akkori motivációdat, amikor elkezdted a zenélést? Átértékeled, máshogy látod? Vagy beleilleszted valamibe?

Rájöttem, hogy lényegileg tényleg nem változunk. Ez döbbenetes. Nekem a mai napig ugyanúgy nagyon jó meghallgatni egy URH-számot. Nem járok el Kontroll-koncertekre, de egyébként sem nagyon járok el esténként. Olyankor a befelé fordulós életemet élem. De amikor megvolt a Kontroll visszatérése 15 évvel ezelőtt, akkor elmentem az első kettőre. Boldogság volt ott lenni, ezeket a dalokat hallgatni. Nem változott semmi, nem éreztem, hogy mit keresek itt.

A tudatod azért sokat változhatott azzal, hogy kinyíltak spirituálisabb dimenziók.

Nyilván valamilyen szinten más vagyok. De néha átküldenek emberek sorokat a régi szövegeimből. Komolyan, ezt akkor írtam? Egyrészt nem is gondolok arra a számra már, teljesen újszerű, másrészt írhatnám most. Nagyon vicces volt, mert a Levitációt játszottuk a Három hollóban vagy a Gödörben, valamelyik utolsó koncertünkön…

Ez a ’89-’90 körüli lemezetek.

Igen. Elindult, felismerték, és elkezdtek örülni az emberek, én pedig mondtam, hogy nem is értem, hogy lehet, hogy ezt a szöveget akkor írtam, mert tegnap este megírhattam volna. Valaki feltalálta magát a közönség első sorából, és azt mondta, hogy így sikerült.

Amikor ezeket éneklem, akkor nem kell visszaképzelni magam egy elmúlt valamibe. Hanem ugyanúgy tudom kimondani azokat a szavakat, azokat a gondolatokat. Ugyanaz van.

Annak dacára hogy a zenédhez és a szövegeidhez nem változott a viszonyod, a világhoz változott a spirituális magadra találással? Számomra, aki régóta ismerlek, cseppet sem változtál.

Nem, szerintem sem. Igazából azt veszem észre magamon, hogy nemhogy változtam, hanem egyre inkább a saját lényem formálódik ki. Ledobódnak róla azok a dolgok, amiket rárakna a másokkal való együttműködés.

Azért neked sosem a divat mondta meg, hogy ki vagy.

Igen, ez igaz.

Az állandó szerepviselkedés, amiben élünk, hámlik le rólad?

Teljesen. Például nem ijedek meg attól, ha valakivel konfrontálódni kell. Nem fogok megsértődni, el tudom neki mondani, hogy mit szerettem volna. Így is értem azt, hogy az igazi énem tud egyre jobban kiforrni. Talán azt lehetne mondani, hogy kontrollban vagyok, vagy én irányítom valamilyen szinten magamat.

Mások milliókat fizetnek ezért egy pszichológusnak.

Nem tudom, most ebbe belekérdeztél, és ezt mondtam, mert így érzem, de azért nem hirdetném magam ezzel, hogy figyeljetek, én kontrollban vagyok.

Kovácsy Tibinek, szegénynek, aki meghalt pár éve, azt mondtad egy Narancs-interjúban, hogy a zene nem produkció, hanem élettér. Még mindig ez a legfontosabb élettered, vagy inkább a spiritualitás?

Nekem a zene iszonyú fontos. Pont most posztoltam egy afrikai zenét a Facebookra. Pont azt írtam, hogy no need for acid, nem kell LSD meg semmi, mert a zene ősforrás. Teljesen rákattantam arra a zenére.

Az etno mindig fontos volt?

Az etno nagyon fontos, mert őszinte.

A free jazz nem őszinte?

De, a free jazz is őszinte, de nekem nagyon fontos az énekhang. Valahogy az mondja el leginkább nekem. Nem akarok ezzel vitatkozni, mert biztos másnak más. De nekem az a legfontosabb, hogy valaki megszólal, és milyen a hangja.

Van az aluljáróban egy férfi, régen a Lehel téren volt, most a Göncz Árpádnál van. Elvileg ő ott énekelne és gitározna, sajnos nem mindig énekel. Mankóval ül a földön, és amikor megszólal, engem mintha eltaláltak volna egy nyíllal. Megyek ott, az ember járja a köreit, és amikor belecsap a húrokba, úgy érzem, hogy kész vagyok. Egy műanyag pohárba gyűjt, és egyszer adtam neki, mire utánam szólt. Megálltam, és mondta, hogy most énekel nekem egy dalt, és hogy hívnak. Mondtam, hogy Gabriella. Ez valahogy nem ment át, mert azt mondta, hogy ezt a dalt most Gábrielnek énekelem. Gondoltam, oké, az is jó lesz. Nagyon klassz volt, mindenféle áldásokat énekelt rám.

Az etnóban mindenevő vagy? A magyartól kezdve a románon át az afrikaiig?

Azért abban is vannak lagzisabb és hasonló zenék. De valakinek megszólal a hangja, és azt érzem, hogy ez az ember a lelkéből szól. Abban a pillanatban meg vagyok szólítva.

Tanítasz A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán.

Nem ott. Hitoktató vagyok, általános iskolákba járok.

Buddhista hitet oktatsz?

Igen.

Nem is tudtam, hogy ilyet is lehet.

Választhatsz katolikust, buddhistát, reformátust, muzulmánt is.

Jönnek a gyerekek buddhistára?

Igen.

Hadd legyek előítéletes, és tipizáljam a szülőket: vegánok, bioizéket esznek, cukrot maximum szombaton adnak a gyereknek, és no TV.

Egyáltalán nem. Nagyon sokszor a gyerek dönti el, mert a testvére odajárt, és mondta, szerinte jó. Jobb, mint az etika. Mert ha egyiket sem választja, akkor etika van. Vagy valamelyik barátja, barátnője járt, vagy csak gondolja, hogy kipróbálja.

Buddhista vagy.

Buddhista hitoktató.

Egyébként nem vagy buddhista? Magadat nem definiálnád úgy, ahogy más azt mondja, hogy katolikus vagyok?

Nem. Én eleve a hindu világhoz vagyok közel. A beavatási nevemet is ott kaptam: Santi – béke.

Mi az a beavatási név? És mi az a beavatás?

Van egy guru, a hinduizmusban egy jógi. Ő tulajdonképpen átadja az energiát, a tanítványává fogad. Ez elég általános a keleti világban.

Olyan, mint egy rendszeres gyóntatópap? Vagy annál bonyolultabb viszony?

Nem. Igazából csak annyi, hogy kapsz tőle egy mantrát, és azt tudod mantrázni.

Akkor nem az van, hogy odafordulsz hozzá, hogy mester, nem értem ezt a problémát, segíts nekem, hogy kell itt értelmezni a nem tudom melyik védát?

Ez már nem teljesen így működik. Személyesen nehéz elérni ezekhez az emberekhez.

Ő indiai?

Igen. Nyilván ott tudsz lenni az asramban, ahol az emberek vannak, részt veszel tanfolyamon vagy nagy spirituális rendezvényeken. Amik egyébként abszolút sorsfordítók.

A rockzene ebből a keleti nézőpontból hogy néz ki? Földi kapálódzás? Vagy értékelve van?

A keleti, a jógikus nézőpont az, hogy vegyél maximálisan, kreatívan részt az életben. Tehát csinálj dolgokat, vegyél részt a társadalomban, de közben foglalkozz magaddal azért, hogy az árnyoldaladat valahogy kivilágosítsd. Jobb ember lehess saját magadnak, a közvetlen környezetednek, jobban érezd magad, boldogabb legyél.

De bizonyos cselekvések, életformák, gondolom nem ajánlottak: ha bűnöző vagy, hardcore drogos, vagy rendszeresen ütöd-vágod a családod. De a rockzene nem tartozik a feketelistás tevékenységek közé.

Nem, egyáltalán nem. A jógikus kultúra nagyon támogatja azt, hogy csináld azokat a dolgokat, amikkel kihozod magadból a tehetséged.

És nem azért, mert egyfajta marketingfogás a keleti gondolkodóknak, hogy a milliárdok által hallgatott rockzenészek felfedezték maguknak ezt a hitvilágot? Persze te azért nem vagy akkora marketingérték, mint George Harrison volt.

Szerintem nem. Ahol én voltam, ahová én kapcsolódom, nekik erre nincs szükségük. Elismertek.

A te utad miben különbözik attól, mint mondjuk Pajor Tamásé Krisztushoz? Aki a Neuroticnak volt eléggé hardcore életet élő frontembere, aztán a nyolcvanas években megtért a Hit Gyülekezetébe, és azóta ott működik rockzenészként is, de vallásos dalokat ír.

Eleve a megtérése is más.

Az egy cezúra volt, a tiéd pedig folyamatosabb?

Igen, egy folyamat. Másrészt ahova én tartozom, az egy más jellegű rendszer. Máshogy működik, nincsenek elvárások. Se az anyagiakkal, se a kapcsolataiddal kapcsolatosak. Igazából semmi. Arról szól, hogy dolgozz magadért, hogy jobb legyél.

Átlagemberek általában az életük legvégén szokták elhelyezni magukat az időben, és a spirituális dolgokon gondolkodni. Amikor már hónapok óta ugyanazt a repedést tudják csak nézni az ágyuk felett a falon, kezdenek el kapirgálni a Biblia után. Még akkor is, ha előtte a legvadabb materialisták voltak. A te létértelmezéses folyamatodban van egy folyamatos haladás? Eljutottál A-ból B-be?

El. Az, hogy mi a B, nem tudom, azt ne kérdezd meg.

Akkor azt se kérdezzem meg, hogy jön-e a C?

Azt hiszem, hogy jön. Tényleg nagyon kell a tükör. Egyszer csak más emberen látod meg azt, hogy te esetleg már máshogy érzel, gondolsz vagy reagálsz. Azt gondolom, hogy igen, eljutottam valahová. Magamon is látom, ha visszagondolok, hogy x évvel ezelőtt hogyan reagáltam, hogyan éltem meg egy szituációt.

Tehát a társas létezésed a fokmérője annak, hogy hogyan haladsz előre a saját utadon?

Az lehet a fokmérője. A megvilágosodás egy távoli dolog. Az ember nem arra hajt, hogy megvilágosodjon.

Pedig azt hittem, hogy ahogyan mi, pápisták a búcsúcédulákkal üdvözölni szeretnénk, nálatok is van egy ilyen deal az egészben.

Nem. Az a deal, és nagyon fontos dolog, hogy a gyakorlatokat szereted csinálni. Volt olyan időszak – akkor még a buddhista gyakorlatokat végeztem –, amikor néha kicsit nehéz volt. Nyáron leülni az ülőpárnámra, ahelyett hogy kint a nyárestében szocializáltam volna. De akkor mindig arra gondoltam, hogy igazából én ezt szeretném, csak most esetleg nehéz, és erre megjött a kedvem.

Nagyon fontos, hogy örömmel végezd a gyakorlatokat. Nem is akarsz arra gondolni, hogy mennyit haladtam előre, nincs elvárásod. Én azért végzem a gyakorlatokat, mert az életem végén, amikor visszagondolok, és feltesszük a kérdést, hogy akarja-e ön, Kenderesi Gabi, hogy ez a szép, spirituális minta az életében részt vegyen, akkor azt szeretném mondani, hogy igen, szeretném. Nem akarom azt érezni a végén, hogy elrontottam, igazából én ezt szerettem volna, csak elügyetlenkedtem, mert hagytam, hogy elvigyenek a dolgok, hogy be kell fizetni a postán a pénzt, meg ilyen hülyeségek.

Az ember nem az elvárásért csinálja. Egyszer csak lesznek helyzetek, amire azt mondja, hogy hoppá, erre máshogy szoktam reagálni. Egyszer csak megérted, hogy úristen, a kapcsolatomban a hozzám közelebb állóval totál nem vettem észre egy nagyon fontos aspektust. Sokkal inkább azt hittem, hogy ellenem szólnak a dolgok, miközben baromira nem. A másiknak az a furcsa reakciója egy segélykiáltás volt. Egyszer csak észreveszed, hogy más aspektusból reagálsz és látsz.

Szóval nincs egy végcél, ahova el kell jutni, mint a keresztényeknél a mennyország?

Nem, nincs.

A megfelelő élet ellentételezése a végén, hogy bejutsz a mennyországba.

Nem, nincs.

Miért fontos ez az önfejlesztés folyamatosan? Nincs ebben valami, nem azt akarom mondani, hogy hiúság, mert ez nem igaz. A bibliai mondás, hogy boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa, nálatok nem igaz? Vagyis hogy a legegyszerűbb embereknek, akik a mindennapjaikkal küszködnek, és igazán nincsenek önfejlesztő gyakorlataik, ugyanúgy megadatott az, hogy bejussanak a mennyek országába a Biblia szerint. Szóval nálatok miért ilyen fontos az önfejlesztés?

Mert nincs az, hogy bejutsz a mennyek országába. De nincs az ellentéte sem. Azért fontos, mert minden spirituális iskola azt mondja, hogy azért vagy itt a Földön, hogy boldog legyél. De hogy tudsz boldog lenni? Nem tudsz úgy, ha nem tudsz lekezelni szituációkat. Ha hordozod magadban azokat a dolgokat, amik beléd kerültek, miközben felnőttél, és azokból reagálsz dolgokra. Akkor nagyon nehéz boldognak lenni.

Igazából szerintem nem csak azért vagyunk itt a Földön, hogy boldogok legyünk, hanem azért, hogy kapcsolódjunk. A Föld szerintem gyönyörű. Kapcsolódjunk az emberekkel, egymással, a növényvilággal, az állatvilággal. Szerintem ezért vagyunk, hogy ezeket megtapasztaljuk. És közben persze csináljunk egy csomó jó dolgot, amin én is rajta vagyok.

Nálunk, hogy úgy mondjam, egy-egy olyan kósza fecskét leszámítva, mint Assisi Szent Ferenc, inkább az dívik, hogy egy siralomvölgyben élünk.

Nem azért vagyunk itt, hogy szenvedjünk.

Miért indultál el erre? Sokaknál ez valamilyen mélypontnál következik be.

Már egész korán elkezdtem érdeklődni a keleti filozófiák irányt. Van egy képem, hogy egy kis lakótelepi lakásban vagyok, ahol van négy-öt ember, senkit nem ismerek, Csabával együtt mentünk, még nagyon az elején, és egy leborotvált fejű ember beszél a buddhizmusról. Hogy kerültünk oda? Ez még egy teljesen alternatív világ volt.

Valahogy ez mindig érdekelt, mindig is fontos volt, hogyan lehet megoldani a dolgokat. Olvastam Spinozát is, nagyon szerettem őt is meg a többieket. De mindig azt éreztem, hogy nagyon jók, de hogyan lesz holnap? Mitől lesz a holnap jobb, mint a ma? Egy picit jobb. A ma sem volt rossz, nem arról van szó, hogy szenvedés volt. De hogyan lehetne még jobb egy picit? Vagy mi van még?

Meghallgattam egy interjúdat, amit adtál a Benőnek (Bende Zsuzsa, régebben az Új Nem énekese – K. Gy.) a BuddhaFm-en. Ott azért mondtad, hogy volt egy olyan pont, ami persze lehet, hogy nem egy leülés volt, hanem egy rövidebb időszak, amikor számot akartál vagy számot kellett vessél, hogy akarsz-e ebben a materiális létben maradni egész életedben, vagy engedsz teret a spiritualitásnak.

Ez egy gondolat volt. Ahogy az előbb is mondtam: nem akarom, hogy a végén azt érezzem, hogy elrontottam. Mert én ezt mindig szerettem volna. És volt egy pillanat, amikor azt kellett tudnom, hogy ha én ezt szeretném és nekem fontos, akkor ezt csinálni kell, különben a végén azt fogom mondani, hogy ezt elméláztam.

A zene minden vallásban vagy hitben eszköze a transzcendens befogadásának. Neked van ilyen célod a zenéddel?

Mármint melyikkel?

A saját zenéddel, amiket írsz, amiket játszol.

Nem használok direkt semmit, tehát hogy valamit átemelnék csak azért, mert valami célom lenne vele. A Kampecben és a saját zenémben nagyon fontos, hogy arról szól, amit abban a pillanatban az ember megél.

Nem azt akartam mondani, hogy átveszel-e indiai motívumokat. Hanem hogy amikor írsz egy zenét, azt úgy írod-e, vagy amikor előadsz, úgy adod-e elő, hogy az egy eszköz is tud lenni a transzcendenshez való eljutásban?

Mindenképpen. Oda-vissza, tehát a közönséggel együtt. Pont a múltkor írtam ki a Kampec oldalára, hogy elég lemenni a próbahelyre ahhoz, hogy az ember baromi elemelkedett állapotba kerüljön az együtt zenélésben. De amikor az ember elmegy egy koncertre, akkor találkozik a többiekkel is, akik odajönnek. Ez egy lehetőség arra, hogy együtt esetleg egy picit repülünk. Ahogy sikerül. Itt sincs elvárás.

Miért használsz nem valódi nyelven szóló, tehát valóságbeli referenciákkal nem rendelkező szövegeket, énekeket? Miért hangként és nem szövegként használod sokszor a beszédet?

Tulajdonképpen azért, mert ezek a dalok improvizációból születnek. Van, amelyiknél már akkor, ott, rögtön megszületnek azok a hangok, amelyek egy emóciót közvetítenek. Akkor már valahogy úgy érzem, hogy nem is tudom ezt átfogalmazni.

Nem cseréled le egy mondatra.

Nem cserélem le, elfogadom, hogy az olyan.

Amikor hangot használsz az énekben, nem szöveget, azt előre megírod, vagy improvizálod a színpadon?

Ezek megszületnek, improvizálom őket a próbahelyen. Valami megmarad belőlük. Hasonló módon, de valószínűleg soha nem teljesen ugyanúgy. Vagy lehet, hogy van egy-egy része, amit ugyanúgy. Ezt nem szoktam direkt rögzíteni vagy kontrollálni. Nem volt egyszerű egyébként ezt meglépni koncerteken.

Volt azért olyan, hogy azt mondták az első sorból…

…Gabi, egy jó rímet inkább, jó?

Hogy volt, bocsánat, nem értettem teljesen tisztán? – vagy valami ilyesmit az első sorból. Ezeket meg kellett lépni. Nem azért, mert forradalmat akartam, egyáltalán nem. Egyszerűen ez volt az igazi, a hiteles. Ez így született meg, én nem fogom akkor ezt nem merni előadni.

Sűrűn szoktál elvonulásokra menni Indiába?

Általában évente. Most a Covid óta nem voltam. Indiában később robbant be, ott még az oltási igazolvány kell, meg ilyenek. Én meg nem vagyok oltva.

Aztán miért nem?

Mert nem féltem tőle. Azt gondoltam, hogy majd beoltatom magam, ha kell.

De nem vagy csiphívő, hogy Bill Gates egy csipet rak belénk vagy ilyesmi?

Nem, semmi ilyesmi. Nagyon kevés munkám volt a Covid alatt. Sokat önkénteskedtem, és nagyon sokat tudtam befelé fordulni. Valahogy a Covidnak ez a része nem izgatott. Nagyon örültem, hogy mások beoltatják magukat és biztonságban vannak.

Nem vagy oltásellenes?

Nem.

Egy kicsit elbizonytalanodtál.

Jól érzed, mert akkor oltásellenes lettem, amikor embereket kiraktak a munkájukból emiatt, ha nem oltatják be magukat. Persze ez engem nem érintett, nem tudtak kirakni, de azt mondtam, hogy akkor én most maradok ezen az oldalon. Mindegy, hogy senkit nem érdekel egy ilyen egyszemélyes dzsungelharc. Azt gondoltam, hogy szemétség, hogy embereket ezért kiraktak a munkahelyükről.

De nincs elvi ellenérzésed a nyugati orvoslással szemben?

Nincs, sőt.

Az unokádat beoltatnád kanyaró ellen? Mit mondasz a fiadnak?

Egyrészt azt mondanám, amit ők gondolnak. Én nem ütöm a vasat semmilyen oldalról. Ez a szülő felelőssége. De valószínűleg azt mondanám, hogy persze, oltassátok be. Az antibiotikumról sem beszélek le senkit. Van, amikor az kell.

Szóval évente elmész Indiába. Fontos neked?

Nagyon.

Más all inclusive-ba megy Kubába, te meg elmész egy elvonulásra egy kolostorba.

Asramnak hívják, ez a kolostor megfelelője. Ez nekem nagyon jó és nagyon hiányzik.

Itt is ülsz, mantrázol, gondolkodsz, jógázol. Kapsz annál többet, mint amit itt el tudsz érni? Mondjuk itt el kell utalni a pénzt a villanyra.

Abszolút. Nagyon sokat kapsz. Az asramban valahogy olyan magasak a rezgések, hogy olyan, mint egy felgyorsított fejlődés. Négy hét alatt elérheted azt, amit itthon négy év alatt. Megtörténik valami, és rájövök, hogy ledobom egy csomó félelmemet. Rájövök, hogy talán sokkal szeretetteljesebb vagyok.

Akkor ebben egy négyhetes kint lét többet ér, mint négy év itthon.

Nekem igen.

Hadd váltsak a végén. Hogy látod azt a kulturális közeget, azt a generációt, amelyikben indultál és dolgoztál sokáig, és voltaképpen most is abban vagy? Tudsz valami karakterjegyet adni ennek a generációnak, ennek a pesti alter szubkultúrának?

Szerintem iszonyú fontos időszak volt. Nagyon klassz volt megélni. Még akkor is, ha akkor nehéz volt. Utólag azt gondolom, hogy abszolút jó helyen voltam, a társadalomnak a jó szegmensében. Valamit akartunk, és ez baromi fontos volt. Valamit akartunk, ami nem a pénz volt. Nekem ez is nagyon fontos. Fontos volt, hogy gondolkodjunk, hogy megtaláljunk valami megoldást.

Krasznahorkai László mondja, hogy az ember egész életében keres egy mondatot. Ezt abszolút kerestük. Szerintem nagyon fontos értékeket építettünk be, és fontos értékek mentén éltünk.

De most már nem ezt a mondatot keresed?

Ha a Krasznahorkai Lászlóra utalok vissza, ő azt mondja, ezt az ember élete végéig keresi, és ő sem találta még meg a magáét. Én nem tudom, hogy megtaláltam-e az enyémet. De szerintem meg fogom, mert nekem ez egy fontos dolog. És azokat az értékeket nem engedtem el.

A szabadságnak, a bátorságnak, végeredményben a rendszerrel való elégedetlenségnek voltatok a megjelenítői.

Az őszinteség, valamiféle hitelesség nekem a mai napig iszonyú fontos dolgok.

Az összes szöveget mindig te írtad?

99 százalékát.

Talán nem vagyok egyedül azzal, hogy a rendszerváltás életem talán legfontosabb élménye volt. Miért nem hagyott nyomot a rendszerváltás sem a te a szövegeiden, sem egyébként más együttesek szövegein? Maga a zene érzelmeket fejez ki, más mozgása van, de a szövegnek van egy valóságbeli referenciája.

Én meglehetősen apolitikus vagyok. Nem követem még a napi politikát sem. Valahogy a legfontosabb dolgok közé a személyes tartozik.

Igen, de nem politikai csasztuskákat vagy aktuálpolitikai reflexiókat vár az ember. A szövegeknek van egy hangulata, ami reflektál mondjuk arra az elnyomásra, arra a kicsit már erjedt, kicsit már lankadó posztszocialista posványra, amiben éltünk.

Amikor ezek a szövegek kijönnek belőlem, akkor egyszerűen nem ez jön ki.

Nem változott semmi benned, amikor szöveget írsz?

Nem, egyáltalán. Nyilván van egy hozzáállásom, és tudom, hogy mit gondolok arról, ami most van például. De a hétköznapi életemből a mai napig, amennyire tudom, valahogy kizárom. A margóján élek. Igazából valamilyen szinten a társadalom margóján. Nem tudom, hogyan sikerült mégis ennyire jól belehelyezkednem. Vagy inkább azt mondanám, hogy hogyan sikerült, hogy a társadalom ennyire jól beölel. Valójában azt hiszem, hogy baromi szerencsés vagyok.

Elfogadod ezt a társadalmat? Persze ez nagyon hülye kérdés, mert annyi szegmense van. Nincsen olyan képed, hogy a magyarok önzők, materialisták satöbbi?

Dehogynem. De valahogy azon a nagyon kis vékony mezsgyén élek, ahol valahogy minden nagyon virágzó.

De ez belőled jön, nem?

Nem tudom. A tanítványokkal is jól tudunk együttműködni. Pedig IT-guruk, mindenféle emberek jönnek ide, másokat önkéntes alapon tanítunk a VIII. kerületből. Hihetetlen, hogy bejön ide mindenki, és valahogy van egy emberi hang. Pedig nem spanolunk. Tanulunk, és közben minden iszonyú jól működik.

Ez a nyolcvanas években is így volt?

Én nagyon hamar kiestem a hivatalos munka világából. Nekem az angoltanítás már a középiskolában elkezdődött, korrepetáltam azokat, akiknek nem ment. Azóta tart, és nem tudom megunni. Hihetetlen, hogy a mai napig ösztönöz és inspirál, és örülök, amikor megjön a tanítvány. Pusztán azért, hogy együtt fogunk tanulni. Ez tök jó.

És van most a másik része, az friss dolog, a buddhista hitoktatás. Az olyan boldogságot okoz nekem, miközben mi lehet nyomorultságosabb, mint a közoktatásban dolgozni? Nem is mondom a honoráriumot.

De mondd meg.

Nem szeretném, annyira ciki. Annyit igen, hogy tegnap a metrón láttam a plakáton, hogy ha elmész a Mekibe dolgozni, akkor a 18 órától 24 óráig tartó sávban ugyanazt a bruttó fizetést kapod, mint egy hitoktató.

Bár a hitoktatóknak most adott pluszpénzt a kormány.

Ez januártól fog jönni? Nagyon jól hangzik, nem tudtam. Akkor már egy másik sávba lépek a Mekinél. De a lényeg az, hogy igazából iszonyú boldogságos azt is csinálni.

Megélhetési problémáid sosem voltak?

A Covid alatt nem volt könnyű, de akkor sem mondanám, hogy megélhetési problémáim voltak.

És a szocializmusban? Persze angolt mindig lehetett magánban tanítani.

Én elég egyszerűen élek, nekem nem kell nagyon sok. Ettől még lehetnek megélhetési problémák. Az azt jelentené, hogy nincs kenyérre sem.

Gyerekeket is neveltél.

De egy egyszerű létezésben nem voltak megélhetési problémáim.

Annak az alter kultúrának, amiről voltaképpen ez az egész sorozat szól, szerinted más szerepe volt a nyolcvanas években, mint a rendszerváltás után? Mi volt ez a szerep? Mi volt a jelentősége?

Szerintem a rendszerváltás után nem tudtuk, hogy mi fog történni. Valószínűleg ugyanannak gondoltuk vagy ugyanúgy éltük meg. Persze tele voltunk reményekkel. Iszonyatosan nagy öröm volt például a leglátványosabb része, a falbontás Németországban.

Fizikailag is rengeteg lehetőség nyílt, ami előtte elképzelhetetlen volt. Egy csomóan voltak, akiknek a különböző, addig teret nem kapó kulturális elképzelései megvalósulhattak. A Tilos az Á sem jöhetett volna létre ’82-ben.

A Kampeccal is rengeteget utaztunk utána. Az útlevéllel mehettünk mindenfelé.

De nem tudom, hogy ezt így néztük-e. Szerintem fiatalok voltunk, örültünk a változásnak, örültünk, hogy megtörtént valami, amiről úgy tűnt, hogy soha nem fog megtörténni, mert már minden be van kovácsolódva. Szerintem egyszerűen csak éltük a mindennapokat. Akkoriban én meg az a néhány ember a zenekarban nem hiszem, hogy nagy ívben gondolkoztunk erről. Egyszerűen csak örültünk, és éltük azt, amit lehetett.

Ha nem akarod, nem felelsz. Te fellépnél mondjuk a Tranzit Fesztiválon?

Úristen, melyik az a Tranzit?

Biztos voltam benne, hogy ha valaki, akkor a Gabi nem fogja tudni. Az egy fideszes izé.

Dehogy lépnék fel. Én nem akarok egyáltalán politikai…

…vagy Tusványosra elmennél?

Nem mennék el. Ha bárkit akarnék képviselni, vagy rendezvényen fellépnék, az mindenképpen csak valamilyen szociális vonatkozású dolog lenne: elnyomott népcsoportok, emberek satöbbi. Én nem akarok senkit a mostaniak közül képviselni politikailag.

Mikor érezted a legjobban magad Magyarországon?

Nem tudom. Egyébként meg általában jól érzem magam.

Mindig jól érezted magad Magyarországon?

Mindig jól éreztem magam a bőrömben. Amikor haza kellett jönni Magyarországra a turnéról, akkor, mint a Picasso kalandjaiban, amikor kimegy a finn lány a szobából, és minden szürke lesz, totál így éreztük magunkat Hegyeshalomnál. Addig viccelődtünk, onnantól csöndben ültünk az autóban.

Az ember nem feltétlen Magyarországra jön vissza. Egy kicsit igen. Egyébként a saját életedbe jössz vissza. Amit azért nagyon is meghatároz Magyarország. De aztán végül elkezded a saját dolgaidat csinálni, és akkor mindig megtalálod azokat az inspiráló motívumokat, amik örömet adnak. Az ember nem úgy él, hogy szomorkodik állandóan.

Sosem merült fel, hogy elmenj az országból?

Állandóan, a mai napig felmerül. Csak nem nagyon tudom, hova mennék. Egyrészt az anyukámat nem hagyom már itt idős korára. És nem tudom, hogy vonz-e a jóléti társadalom. Azt hiszem, hogy nem igazán. Nagyon klassz dolog elmenni Spanyolországba, Angliába, mindenkit megértek, aki elmegy. Nekem is sok tanítványom, és igazuk van. De nem tudom, hogy engem az mennyire motivál. Nyilván jobban meg lenne fizetve, amit csinálok, és akkor többet tudnék költeni. És akkor mi van? Engem ez annyira nem motivál.

Valami más dolog motiválna. Nem egy végleges költözés, de nagyon remélem, hogy belefér az életembe, hogy egyszer elmenjek fél évre vagy egy évre Indiába. Kinéztem öt-hét spirituális helyet, asramot, és akkor hónapokig ott lennék.

Vagy önkéntesként Risikésben egy árvaházba. Oda lehet, hogy már ezen a nyáron kimegyek. Minimum három hónapra lehet csak menni. Az egy adományalapon és önkéntesi alapon működő árvaház. Egy amerikai hölgy viszi, Ramana’s Gardens a neve. Nagyon szeretnék odamenni. Ha Risikésben járok – ez idáig csak kétszer volt az életemben –, mindig iszom ott egy teát. Csinálnak egy kis kávézót, teázót, a gyerekek főzögetnek, hogy legyen pénzük. Mindig elmegyek, eszem egy sütit, iszom egy teát. Oda nagyon szeretnék elmenni.

A Nirvánia után sorozat új podcastjei keddenként kerülnek ki oldalunkra. E heti vendégünk Víg Mihály, a Balaton és a Trabant zenésze, Tarr Béla filmjeinek zeneszerzője volt. Őt itt hallgathatják meg:

"Hogyan lehet tényleg nem félni a haláltól" – Víg Mihály
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:58:54 0:00

  • 16x9 Image

    Kerényi György

    Kerényi György közel harmincéves újságírói pályája során hét médiumot alapított vagy vett részt az indításában: köztük kalóz-, roma és két börtönrádiót, valamint mainstream újságokat. Volt a Kossuth rádió főszerkesztője és három évig dolgozott a szlovák közszolgálati média magyar adójánál, a Pátria Rádiónál. Tíz évig tanított az ELTE médiatanszékén. 

XS
SM
MD
LG