Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter javaslatára Sulyok Tamás köztársasági elnök rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezte ki Jászai Gellértet. A 4iG-vezér december 9-én elkísérte Orbán Viktort és Szijjártó Pétert az Egyesült Államokba, amikor a miniszterelnök Donald Trumppal és Elon Muskkal találkozott.
Megjelent a Magyar Közlönyben az államfő február 28-i döntése a 4iG elnökének nagyköveti kinevezéséről. Jászai Gellért feladata a magyar gazdasági érdekek nemzetközi érvényesítése, további befektetési lehetőségek felkutatása és a nemzetközi üzleti kapcsolatok fejlesztése. Munkáját a külgazdasági és külügyminiszter irányítja, kinevezése a 4iG Csoportnál betöltött szerepét és pozícióját nem érinti.
Ehhez kapcsolódóan: Orbán Viktor Floridába utazott, Donald Trumppal és Elon Muskkal tárgyalt
A hírről beszámolva az MTI felidézte, hogy Jászai Gellért, a 4iG többségi tulajdonosa és elnöke 2018-ban vette át a cég irányítását, majd néhány év alatt a vállalat főrészvényesévé vált. Mint írják: „A 4iG Csoport az elmúlt öt évben valósította meg azt a növekedési stratégiát, amelynek eredményeként a vállalatcsoport a nemzetközi piacra lépett, a cégcsoport legjelentősebb akvizíciója, a Vodafone Magyarország 2023-as felvásárlása a 4iG-t a hazai távközlési szektor egyik legnagyobb szereplőjévé tette. Stratégiai partnerséget kötött a német Rheinmetall hadiipari óriással, amely 25 százalékos részvénycsomagot vásárolt a 4iG-ben.”
A Szabad Európa több cikkben foglalkozott a 4iG-vel, amely a HVG legnagyobb magyar cégeket soroló 2023-as top 50-listáján a legtöbb alkalmazottat foglalkoztató vállalatok között a huszadik, a legnagyobb saját tőkéjű cégek között pedig a 32. volt. Itt arról írtunk, mikor indult be Jászai Gellért pályafutása, és kik segítették a karrierjét.
Ebben a cikkben pedig egyebek között azt mutattuk be, hogy az utóbbi években jelentős mennyiségű, kritikusnak számító infrastruktúra került a cég birtokába. Magában a 4iG-ben nincs állami tulajdon, de az Antenna Hungáriát és a Vodafone-t az állammal közösen birtokolja.