A Magyar Orvosi Kamara (MOK) által támogatott pertársaság javára döntött a Kúria, amely kimondta, hogy nem kényszeríthetik a háziorvosokat egyoldalúan meghatározott ügyeleti szerződések aláírására.
A MOK azért fordult bírósághoz, mert az Országos Mentőszolgálat(OMSZ) és a Belügyminisztérium Egészségügyi Államtitkársága azt az álláspontot képviselte – kormányhivatali határozatokkal pénzbüntetést kilátásba helyezve – , hogy egyoldalúan, meghatározhatja annak a szerződésnek a tartalmát, amely alapján a háziorvos az ügyeleti feladatot ellátja.
A Kúria azonban MOK által támogatott pertársaság javára döntött, kimondva, hogy nem kényszeríthető a háziorvosra az általa el nem fogadott szerződés, arról a feleknek kell megállapodniuk, mint minden szerződés esetén Magyarországon. A bíróság abban is a MOK által képviselt álláspontnak adott igazat, hogy szerződés nélkül a háziorvosok nem ügyelhetnek.
A Magyar Orvosi Kamara közleményéből kiderül, hogy a szakmai szervezet összesen 205 háziorvos pereskedését támogatta már „az ellenük jogellenesen indult hatósági nyomásgyakorlással szemben”, viselve a jogi képviselet költségeit.
Mint írják, a Kúria döntésével ellentétesen az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) budapesti regionális igazgatója azt írta orvosoknak, hogy szerződés nélkül is kötelesek ügyeletet vállalni, és szerződés hiányában is beosztják őket ügyelni. A kamara ezért felszólította az OMSZ-t, hogy tartsa tiszteletben a hatályos bírósági ítéleteket, legyen partner abban, hogy az orvosokkal elfogadható tartalmú szerződéseket kössenek.
Ehhez kapcsolódóan: Nincs jobb- és baloldali egészségügy – reformokért tüntettek Budapesten a Parlament előtt
Másfél éves Hajdú-Bihar vármegyei pilotprogramot követően 2023. február elsején új ügyeleti rendszert indítottak el Magyarországon. A kormány kizárólagosan az Országos Mentőszolgálatra bízta az egészségügyi ellátáshoz kapcsolódó háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleti ellátást. Az országban fokozatosan minden megyében bevezették az új rendszert, utolsóként Budapesten 2024. október elsején lépett életbe.
Takács Péter egészségügyi államtitkár korábban arról beszélt, hogy a cél a színvonalasabb ellátás mellett a racionalizálás. A tervek szerint 2028. január 1-jéig a gazdaságtalan praxisokat kivezetik, és addigra nem lehet olyan körzet a gyermek-alapellátásban, ahol a 600 főt, a felnőtt alapellátás esetében pedig az 1200 főt nem éri el a betegszám. Az új ügyeleti rendszerrel korábban több cikkben foglalkozott a Szabad Európa, ezeket itt találja.