Az ukrán katonai hírszerzés volt vezetője elmondta, hogyan távolított el több ezer taktikai nukleáris fegyvert az orosz hadsereg az arzenáljukból.

Amikor Ukrajna 1991 augusztusában kikiáltotta függetlenségét a Szovjetuniótól, a világ harmadik legnagyobb nukleárisfegyver-készlete került a birtokába a Szovjetunió és az Egyesült Államok után. A nagy és bonyolult stratégiai rakéták mellett átvette a Szovjetunió több ezer taktikai nukleáris eszközét is, amelyeket olyan kicsire terveztek, hogy aktív harctéren is bevethetők legyenek.

Olekszandr Szkipalszkij vezérezredes Ukrajna katonai hírszerzésének vezetője volt a kilencvenes években. A Szabad Európa ukrán szolgálatának beszélt arról, hogyan adtak át – becslések szerint – 2800–4200 taktikai nukleáris fegyvert Oroszországnak egy olyan lépés keretében, amely talán megváltoztatta a történelem menetét. „Nekünk azt mondták, hogy Oroszország mindenképpen el akarja venni Ukrajnától a taktikai nukleáris fegyvereket – emlékszik vissza a Szovjetunió összeomlását követő időszakra. – Ez szándékosan arra irányult, hogy megfosszák Ukrajnát a legegyszerűbb nukleáris eszközöktől, amelyek nem igényeltek bonyolult tároló- és karbantartó rendszereket.”

A nagy hatótávolságú stratégiai rakétákkal ellentétben – amelyek költséges karbantartást igényelnek – a taktikai nukleáris lőszerek minimális erőfeszítéssel tárolhatók évtizedekig. Bizonyos taktikai atombombák olyan kicsik lehetnek, mint egy tüzérségi lövedék.

Miután elrendelte a taktikai nukleáris fegyverek Oroszországnak történő átadásának felülvizsgálatát, egy jelentés készült, amely az átadás törlését javasolta. 1992 elején az orosz csapatok már a nukleáris lőszerek szállítását végezték. Így emlékszik vissza erre az időszakra: „A saját szememmel láttam, ahogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat vezetője, Jevhen Marcsuk egy mappába tette a taktikai atomfegyverek elszállítása ellen érvelő jelentésünket, és azt mondta: Ezt elviszem az elnöknek.”

A jelentés átadása után két hétig szünetelt a fegyverek kivonása. „Aztán mindenféle magyarázat nélkül újraindult; legalábbis nekem nem mondtak semmit – mondja Szkipalszkij. – Úgy vélem, hogy az akkori ukrán elnök, Leonyid Kravcsuk maga hozta meg a végső döntést. De ki adta neki a tanácsot, és milyen érveket hozott fel? Ezt nem tudom.”

A fegyverek eltávolításával megbízott orosz legénység szerinte gyorsan és éjjel-nappal dolgozott a taktikai nukleáris robbanófejek berakodásán és Ukrajnából való elszállításán. Amikor az utolsó fegyvert is elvitték – állítja Szkipalszkij –, „az oroszok és ukrajnai támogatóik nyíltan ünnepeltek, mondván: teljesen átvertük az ukránokat, meghagytuk nekik a csontokat, mi pedig elvittük a húst”.

Kijev kérte, hogy figyelemmel kísérhesse az átadás minden egyes lépését, amely állítólag azzal végződik, hogy Oroszország megsemmisíti a taktikai atomfegyvereket. De – állítja Szkipalszkij – „nem engedték, hogy a megfigyelőink felügyeljék ezt, csak megmutattak nekünk egy épületet, és azt mondták, hogy ez a mi feldolgozó létesítményünk, de senkit nem engedtek be, így senki sem volt a szemtanúja a robbanófejek állítólagos megsemmisítésének”.

Szkipalszkij szerint Moszkva képes volt arra, hogy rávegye Washingtont a Kijevre gyakorolt nyomás növelésére. Szerinte a Kreml „azzal érvelt, hogy hiányzik az ellenőrzés, és hogy fennáll a nukleáris terrorizmus veszélye. Még ha nem is voltak ukrán terroristák, azt állították, hogy a technológiai helyzet veszélyes. Ennek eredményeként az amerikaiak segítettek kicsavarni Ukrajna karját, hogy kiköveteljék a nukleáris fegyverek átadását.”

A taktikai atomfegyvereket Ukrajna-szerte, különösen a Krímben lévő létesítményekben tárolták. Néhány esetben helyi szinten próbálták megakadályozni az átadásukat Oroszországnak. „Az Ivano-Frankivszki területen volt egy nagy tárolóbázis. A polgári közigazgatás elkezdte azt mondani, hogy az elszállítás hiba volt” – emlékszik vissza. Hasonló konfrontációról számoltak be a nyugat-ukrajnai Szambirból is.

„Bárki, akinek van némi esze, láthatta, hogy a nukleáris fegyverek elsősorban elrettentő eszközök, a biztonság eszközei – mondta Szkipalszkij a Szabad Európának. – Sokan informálisan szólaltak fel, a katonák még levelet is küldtek, amelyben az aggodalmukat fejezték ki. – De Ukrajna függetlenségének első hónapjaiban egyes katonai hierarchiák még mindig közvetlen kapcsolatban álltak Moszkvával. – A katonák fegyelmezett emberek, a parancsnokaiknak vannak alárendelve. Így amikor a tisztjük azt mondja, hogy egyeztettek a vezetéssel, küldjenek mindent azonnal megsemmisítésre, egyszerűen követik a parancsot.”

Szerinte a másik tényező, amely zűrzavart okozott a taktikai nukleáris fegyverek kérdésében abban az időszakban, az a gondolat volt, hogy a korábban szovjet katonai erők egyesülhetnének valamilyen unióvá. A több új Moszkvához kötődő, korábban szovjet állam megjelenésével – emlékszik vissza Szkipalszkij – „egyesek azzal érveltek, hogy központosítani kell a nukleáris komponenst”.

Később, amikor Ukrajna nagyobb teljesítményű stratégiai nukleáris fegyvereit és hordozóeszközeit megsemmisítették vagy eltávolították, Szkipalszkij szerint „szervezettebb kísérletek történtek a fegyverek megtartására, de a nyomás és a fenyegetés intenzív volt”. Bill Clinton volt amerikai elnök – aki vezető szerepet játszott Ukrajna denuklearizációjában – 2023-ban azt sugallta, hogy a lépés stratégiai hiba volt az Ukrajnában 2014 óta folyó háború fényében.

Szkipalszkij szerint ma nincs értelme nyilvánosan beszélni arról, hogy Ukrajnának ki kellene-e építenie saját nukleáris fegyverkapacitását. „Egyetlen állam sem készített nukleáris fegyvereket úgy, hogy közhírré tette. (…) Akik a mellüket verve azt mondják, ezt és ezt kellene csinálnunk, azok nem egy felelősségteljes államot képviselnek. Egyszerűen gondoskodni kellene az országuk biztonságáról, és diszkrétnek maradni.”