A rendőrök többször a levegőbe lőttek, és vízágyút is bevetettek, ám ez sem tántorította el az embereket.
Napok óta kitartanak a tüntetők Mianmarban

1
Vízágyúval lőnek a tüntetőkre, akik Aun Szan Szú Kjí szabadon bocsátását és kormányának rehabilitálását követelték.

2
A háromujjas tisztelgést Mianmarban az egészségügyi dolgozók használták először, de ezt hamar átvették a katonai puccssal elégedetlen fiatal tüntetők is. Hétfőre Yangon utcáin mindenütt lehetett látni a kézmozdulatot, amely a szolidaritást jelentette „Az éhezők viadala” (Hunger Games) című film disztópikus világában, ahol a lázadók egy mindenható zsarnokkal szemben a szabadságért harcoltak.

3
A Nemzeti Liga a Demokráciáért Párt zászlaja. A tüntetők szerint Aun Szan Szú Kjí pártját illeti meg a vezetés joga, hiszen elsöprő győzelmet arattak a tavaly novemberi választásokon.

4
Nepjidában, Mianmar fővárosában már napok óta tartanak a tüntetések. A demonstrálók a február 1-jei katonai puccs ellen tiltakoztak. A katonaság választási csalást emlegetett a múlt novemberi elnökválasztás kapcsán, így az ország irányítását átvette a katonai junta.