Az egyik véglet: újra perifériára szorulunk, a gazdasági teljesítmény a Covid alatti leállás többszörösével zuhan. A másik véglet: megerősödnek a szétzilált kötelékek az EU-val. Egy tanulmány Magyarország EU-n belüli (vagy kívüli) jövőjének gazdasági következményeit modellezi. Mivel kormányt válthat, az országnak nagyobb az uniós mozgástere, mint az Orbán-kormánynak, ami a külpolitikai elemző szerint bár hosszútávon az EU-t bomlasztó szövetségkötésen dolgozik, azért továbbra is törekszik az EU gazdasági előnyeinek rövidtávú kiaknázására. Ezt a hadiipari EU-gigahitel felvétele is bizonyítja.
A lassan 15 éve brüsszelező kormánykommunikáció dacára a magyar társadalom háromnegyede továbbra is EU-párti, még ha nem is fogalmazza meg ezt úgy, hogy az uniós csatlakozással Magyarország gazdasága történelmi felzárkózási lehetőséghez jutott.
Az egységes európai piac, az áruk, munka, tőke és személyek szabad áramlása, az uniós költségvetésből támogatott fejlesztési projektek sokkal többel segíthetik az ország gazdasági fejlődését, mintha kivételes természeti kincset fedeztek volna fel Magyarországon, írja Gulácsi Gábor a Sodródás egy szakadék felé? (A magyar gazdaság jövőképei az Európai Unióban) című, a KOPINT-TÁRKI-nál szeptemberben megjelent tanulmányában/vitairatában, ami itt olvasható. A példátlan gazdasági előnyök dacára a szerző így folytatja: „Az Orbán rendszer második évtizedében viszont úton vagyunk afelé, hogy kiszakadjunk az uniós integrációból, kihasználatlanul hagyjuk az uniós tagság jövőbeli lehetőségeit, sőt elveszítsük annak nagy részét is, amit ebből eddig ki tudtunk használni. A magyar gazdaság sodródik egy szakadék felé.”
Állóháború
A Magyarországnak járó fejlesztési források jelentős részének lassan hároméves befagyasztása (a potenciálisan elkölthető keret ráadásul folyamatosan csökken) a leglátványosabb jele annak, hogy az Orbán-rendszerben Magyarország és az Európai Unió viszonya végletesen megromlott.
A 2010-es évek első felében az autoriter hatalomgyakorlás jogi, intézményi kereteinek felépítése és a kormánypárt gazdasági és politikai klienshálózatának költségvetési és uniós pénzből történő feltőkésítése mellett még megfért az EU kritizálásával az, hogy az Orbán-kormány a lehívható uniós források maximalizálására törekedett. Ami sikerült is, 2015-ben például a magyar GDP hat százalékát tették ki az uniós transzferek.
Mostanra azonban úgy látszik, hogy a kormány – az EU-s tárgyalófél szerint is – elengedte a befagyasztott támogatások lehívását a 2023-as igazságügyi törvénycsomag óta (ami megnyitott több, mint tízmilliárd euró befagyasztott kohéziós forrást), mert nem lép semmit a jogállami mérföldkövek teljesítése ügyében. Erre az irracionálisnak tűnő magatartásra elegendő ok-e az ellenségképzés, a brüsszelezés belpolitikai szavazatszerző céllal történő csúcsra járatása, kérdeztük Végh Zsuzsannát, a German Marshall Fund külpolitikai elemzőjét.
Szerinte most is maximalizálná a forráslehívást a kormány, ha tehetné, de a kondicionalitási eljárás bevezetése miatt – ezen keresztül az EU szintén számonkéri a jogállamisági feltételek teljesülését – sok elérhetetlenné vált számára.
Az elemző differenciáltnak látja a kormány hozzáállását az EU elvárásaihoz. Bizonyos kérdésekben, így a bíróságok függetlensége kapcsán hajlandó volt elmozdulni, „de csak addig, amíg az nem veszélyeztette a saját hatalomkoncentrációját és befolyását”. A korrupciót érintő elvárások kapcsán viszont nincs elmozdulás. „Ezek a feltételek alááshatnák a Fidesz és a párt üzleti köreinek érdekeit, olyan elszámoltathatóságot vezetnének be, ami a Fidesz hatalmát gyengítené. Ezeket nem akarja meglépni.”
Végh Zsuzsanna a Fidesz káderei számára privatizált, „kekvásított” egyetemek (még ha abból már visszalépett is a párt, hogy első vonalbeli kádereit ültesse örök időkre az egyetemek tulajdonosi testületeibe) kapcsán pedig ideológiai, kultúrharcos okokat lát a Fidesz hajthatatlansága mögött. „A magyar felsőoktatást mint eszközt a kormány a saját elképzelései szerint próbálja formálni, a kontrollja alatt akarja tartani, és ezért hajlandó beáldozni az olyan forrásokat, amelyek alapvetően a felsőoktatás nemzetköziesítését segítenék és alááshatnák azt az ideológiai irányvonalat, ami felé a kormány terelni akarja a felsőoktatást.” Hasonlóan ideológiai okokat lát a menekültkérdésben tanúsított merevség mögött is.
Szerinte az ellenségkép-képzés mindezeknek csak a kivetülése, következménye, valamilyen eladhatónak szánt magyarázata, politikai hasznosítása. „Brüsszel a magyar szuverenitást sérti azzal, hogy bele akar szólni a dolgainkba: ez az átfogó ernyő-magyarázat.”
A tízes évek elején az illiberális berendezkedés kialakítását és az uniós támogatások lehívásának maximalizálását együtt futtató orbáni politikának volt nemzetközi védelme még az EU-ban is: akkor a mostanra plakátmumussá átformált Manfred Weber is baloldali ármánykodásnak minősítette az európai Orbán-kritikákat.
„Korábban volt egy olyan megközelítés a német kormány, illetve a CDU-CSU pártszövetség részéről, hogy jobb bent tartani a Fideszt a Néppártban, együttműködni vele, mert akkor úgy talán lehet terelgetni és kevésbé fognak eszkalálódni a dolgok. Ez valamennyire lassíthatta az autokratizációt, de megakadályozni nem tudta, mert a Fidesz ezt inkább kihasználta. Ez a naivitás mostanra teljesen megszűnt; a Fidesz jelenlegi működése az Európai Unióban abszolút nem konstruktív, ez mindenki számára világos”, mondja Végh Zsuzsanna.
Az integráció gazdasági haszna jóval több az ATM-szerepnél
Az első Orbán-kormány alatt Chikán Attila gazdasági minisztériumában államtitkárként dolgozó, majd a Richter vezérigazgató-helyetteseként nyugdíjba ment Gulácsi Gábor tanulmánya a magyar EU-tagság gazdasági jelentőségét elemzi. Tágabban a szokásos, a transzferek, az uniós támogatások szerepét értékelő értékeléseknél, mert az integráció egyéb kulcsfontosságú elemeinek – az egységes belső piaci-, a schengeni övezeti- és a monetáris uniós tagság - előnyeit is vizsgálja.
2004 óta nyolc jelenlegi tagállam nettó befizető, és az volt a 2020-ban kilépett Egyesült Királyság is. „A nettó transzferekre korlátozódó, nulla összegű integráció megközelítés szerint viszont ezen országok mind vesztesei lennének az uniónak, ami egy nyilvánvalóan abszurd elképzelés” – írja.
A tagállamok uniós együttműködése ugyanis pozitív összegű összjáték, amelyben minden tagállam nyertes. Az egységes belső piacnak minden tagállam számára önmagában nagyon jelentős kereskedelmi-, ipari és szolgáltatási hálózatokat fejlesztő hatása van, amellyel hozzáadott értéket teremt, ezért még az uniós költségvetésbe tartósan befizetői pozícióban levő tagállamok is nyertesei az együttműködésnek.
A nettó transzferek haszonélvezői többnyire kis-és közepes méretű országok, az ő uniós költségvetési forrásaik az éves GDP-jük 2-5 %-át is elérhetik. De még esetükben is nagyobb az egységes piaci részvételből származó haszon (ilyenek a kölcsönös kereskedelem által elősegített specializáció, az intenzívebb verseny miatti hatékonyságnövekedés, a méretgazdaságosság javulása), mint a transzferekből eredő, írja Gulácsi Gábor. (A régiós felzárkózás függvényében a kohéziós források egyébként is csökkenni fognak.)
A tagállami reálgazdasági hasznokat komplexen számbavevő elemzések szerint 2010-2014-ben Málta után Magyarországon volt a legmagasabb a GDP arányos összesített uniós haszon az EU-tagországok között. (A szerző hozzáteszi, hogy a számítások általában az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgásának hasznaira korlátozódnak, és nem vizsgálják a személyek szabad áramlásának következményeit: a szegényebb országok munkaképes korú lakossága 3-20%-ának a gazdagabb országokba történő migrálásának összetettebb költség-hasznon hatásait.)
Gulácsi a magyar gazdaság és az EU kapcsolatának változására hat jövőképet vázol fel, és azok makrogazdasági pályáját becsüli meg, három kiemelt elem – beruházások, pénzügyi stabilitás, GDP-emelő hatások – várható eltéréseit.
Az egyes jövőképek bekövetkezési valószínűségét nem tárgyalja. Végh Zsuzsanna, aki lapunk kérésére a politikai forgatókönyvek uniós és nemzetközi politikai környezetét elemzi, óvatosan erre is tesz kísérletet.
Az EU integráció magyarországi gazdasági hasznai
A 2007-2013 között kapott EU támogatások felhasználásának a gazdasági növekedésre gyakorolt hatásait több kutatás vizsgálta. A HÉTFA Intézet elemzése szerint ebben az időszakban a GDP-t szinte csak a támogatási kifizetések éves egyszeri keresleti hatásai emelték, és a támogatások összegétől jócskán elmaradó mértékben.
A KPMG viszont azt emelte ki, hogy az uniós transzferek nélkül nem lábaltunk volna ki a 2008 utáni súlyos gazdasági visszaesésből és az uniós támogatások időszak végi GDP-emelő hatása jelentős volt: „a GDP 4,6 százalékos növekedés helyett 1,8 százalékkal csökkent volna, míg a beruházás 2,8 százalékos növekedés helyett 31,3%-kal csökkent volna a 2006-os szinttől”, idézi a KPMG-t Gulácsi.
Összességében Magyarország 20 év alatt kb. 45 milliárd euró uniós nettó tőketranszfert kapott, „amely történelmünkben kivételes felzárkózási lehetőséget teremtett”, írja Gulácsi. Hogyan hasznosultak ezek a források?
2010-2015 között a felhasználási célok között nem a direkt növekedési, hanem az infrastrukturális hálózatfejlesztési és területi kiegyenlítési célok domináltak (pl. út-és vasúthálózat rekonstrukciója és fejlesztése, egészségügyi infrastruktúra korszerűsítése, csatornahálózat bővítése stb. Ezek a célok maradtak a 2014-2020-as ciklusban is, majd a 2021-2027-es időszakban – csak most már nem férünk hozzá ezekhez a forrásokhoz.
Az EU-tól kapott, az éves GDP átlagosan 1,8%- át kitevő tőketranszferek állami és magánberuházásokat finanszíroztak, az éves GDP átlagosan 0,9%-át képviselő elsődleges jövedelemtranszfereknek pedig messze legjelentősebb tétele (az uniós támogatások kb. 30%-a) a mezőgazdasági vállalkozók Közös Agrár Politika (KAP) keretében kapott földalapú jövedelempótló támogatása volt.
A nagyon koncentráltan elosztott agrártámogatások (a támogatottak felső tizede kapja a brüsszeli források közel 80 százalékát) pár tízezer család jelentős vagyonosodását eredményezte, nagyjából ugyanennyinek pedig a nyugdíjminimum alatti összegű szociális juttatást jelentett.
Az uniós támogatásoknak a pénzügyi (külső finanszírozási) stabilizációs hatása is jelentős volt. Madár István elemző hívta fel erre a figyelmet korábban a Portfolión: „Sok szó esik arról, hogy az EU-támogatások milyen rendkívüli mértékben támogatják a magyar gazdaság növekedését. Ennél azonban még többet köszönhetünk az uniós forrásoknak: például a devizahitelek forintosítását vagy éppen a felminősítést.”
A nettó EU-transzferek 2004 óta minden évben javították az ország fizetési mérlegét is, mert általuk vissza nem térítendő (és tulajdonosi vagy hitelezői követeléseket nem keletkeztető) külföldi források bevonása történik.
A nettó EU-transzferek beáramlása tette lehetővé Magyarország nettó külső adósságának 2009-től 2020-ig tartó csökkenését is. „Ennek köszönhető az ország kiszabadulása az adósságcsapdából: az EU-IMF-Világbank likviditási hitel visszafizetése és a háztartások deviza alapú hiteleinek forintosítása, továbbá az államháztartás adósságának refinanszírozásában a deviza források arányának radikális csökkentése”, írja Gulácsi.
2021 óta megállt az államadóság csökkenése, a megugró belföldi infláció miatt drágább lett a forint alapú finanszírozást, növekedésnek indultak a nettó külső adósságok, és közben a nettó EU-transzferek is elapadtak.
Bár az EU támogatások nagy részét nem a költségvetésen keresztül, hanem közvetlenül kapják a kedvezményezettek, azok - a külső egyensúly javítása mellett - jelentősen javítják a költségvetési egyensúlyt is. Hiszen az EU-finanszírozás sok esetben magyar állami kiadásokat helyettesít, és többlet adóbevételeket hoz. „Utóbbiaknak köszönhetően az éves költségvetés pozíciójának javulása a kapott nettó uniós transzferek összegének 15-20 %-át is elérheti.”
A 2021-2027-es pénzügyi ciklusban az EU költségvetésben az előirányzott támogatások tovább mérséklődtek ugyan, viszont az éves GDP átlagosan 1,0%-át kitevő RRF (az EU Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz forrásai) támogatásokat is előirányoztak Magyarország számára. Így – ha teljesítenénk a szükséges feltételeket - éves átlagban a GDP 2,5%-át tehette volna ki a fizetési mérleget javító nettó EU-transzferek aránya. Mostanra viszont a kohéziós támogatások jó része és az RRF eszközök egésze befagyott. (Emellett az EU bírósága menekültügyi döntésének végre nem hajtása miatt kiszabott bírság már meghaladja a 450 millió EUR-t.) Mivel a kormány feladta az RRF mérföldkövek teljesítését, így 2023-2024-ben a fizetési mérleget javító uniós nettó transzferek mértéke az éves GDP átlagosan 1%-ára esett vissza, írja a tanulmány.
Elég az EU-ból, de azért jöjjön az uniós óriáshitel
Az EU támogatások makrogazdasági hatásai közül tehát a pénzügyi (főként külső finanszírozási) stabilizációs hatások kiemelt jelentőségűek és - szemben a növekedést serkentő hatásokkal - könnyen ki is mutathatók. A vissza nem térítendő külföldi források jelentősen javítják a fizetési mérleget, nem növelik a devizaadósságot és javítják a költségvetési egyensúlyt. „Egyfelől nagy segítséget jelent ez egy megbomlott egyensúlyú gazdaság külső finanszírozásának és költségvetésének stabilizálásában (ez történt Magyarországon 2010-2015 között), másfelől – hipotézisünk szerint– számottevően tágulnak a gazdasági növekedésnek a nemzetgazdaság rendelkezésre álló jövedelem által behatárolt korlátjai”, írja Gulácsi Gábor.
A „kondicionalitás” általánossá tételével 2020-tól új alapokra helyezték az uniós támogatások folyósítását, a szakmai mérföldköveken túl jogállamisági feltételekhez is hozzákötötték. Ennek nyomán döntött 2022 decemberében az Európai Tanács a kohéziós források 55%-ának felfüggesztéséről és minden végleges RRF lehívás (részben szakmai, részben jogállamisági) mérföldkő teljesítési feltételekhez kötéséről és a KEKVA-egyetemek részvételének felfüggesztéséről az Erasmus+ és Horizon programokban. Időközben a határidők lejárta miatt végleges forrásvesztések is jöttek.
„A… nettó EU-transzferek értéke a 2021-2027- es uniós költségvetésben és az RRF eszközökben előirányzott, átlagosan az éves GDP 3 százalékát kitevő összeg helyett 2023-ban már a GDP 1,2 százalékára, majd 2024-ben a GDP 0,8 százalékára zsugorodott. Elsősorban az állami beruházásokat finanszírozó tőketranszferek csökkentek, a folyó transzfereket a pedagógus béremeléshez hozzájárulás emelte”, írja a tanulmány.
2025-ben – miközben a kormányzat gyakorlatilag lemondott az RRF hitelek felvételéről - váratlanul belépett az EU SAFE uniós hitelprogramba, miközben pár hónappal korábban, 2025 márciusában a parlamenttel fogadtatta el a 150 milliárd eurós, az európai védelmi képességek fejlesztésére szánt EU-s hitelfelvétel elutasítását. Saját jogi tilalma dacára a magyar kormány ebből mégis 20 milliárd eurót igényelt és 16,2 milliárd óriáshitelre – ami az államadósság több, mint 10%-a – engedélyt is kapott. „Csak a költségvetés és államadósság romló finanszírozási perspektívái indokolhatják, hogy a ’szuverenista' magyar kormányzat becsatlakozott az uniós hatáskör bővítés és közös eladósodás ezen új programjába (a miniszterelnök ennek ellenére még a 2025 szeptemberi programadó beszédében is elutasította a ’közös eladósodást’”, írja a tanulmány.
Az uniós integrációkból kiszakadás forgatókönyvei
Gulácsi Gábor szerint a következő években „több olyan politikai válaszúthoz érkezünk, amely a magyar gazdaság unión belüli helyzetét alapvetően megváltoztathatja”. Ezek a következők.
1. A 2026-os magyarországi választások kimenetele nyitott, és a választások egyik fő vitakérdése az unióhoz fűződő viszony:
- vagy marad az Orbán-kormány, és akkor nem várható fordulat a magyar kormányzat uniós politikájában és a jogállamisági meg nem felelési konfliktusban;
- vagy politikai fordulat következik be, és olyan ellenzéki erők kerülnek kormányra, amelyek a jogállamisági feltételek teljesítését és a még le nem járt támogatások lehívását ígérik.
2. Az Európai Tanács tovább viheti a Magyarország elleni 7. cikkely szerinti eljárást és a tagállami jogokat – az uniós támogatások jelenlegi felfüggesztésén túlmenő - korlátozó határozatot hoz.
3. A magyar tagállam eszkalálhatja az EU-val szembeni konfliktusát és
- esetleg meg nem kerülhető vétó alkalmazásával bénítja meg a tanácsi döntéshozatalt,
- esetleg elindítja a kilépést az EU-ból,
- esetleg sikerre viszi az unióellenes pártok tagállami és EU parlamenti áttörését.
Mindezek alapján négy, az uniós integráció további gyengülését, illetve megszűnését tartalmazó forgatókönyv lehetséges.
A/ Az EU és a magyar tagállam közötti feszültség a jelenlegi szinten marad, az uniós támogatások jogállamisági felfüggesztése a 2023 végi állapot szerint befagy, a 2028-2034-es ciklusban is a fel lesz függesztve a kohéziós támogatások 55%-a.
Ez a pálya, ahogy jelenleg is, folyamatosan súlyos gazdasági veszteségeket okoz.
B/ Az EU és Magyarország közötti feszültség tovább eszkalálódik, az ország uniós karanténba kerül.
Gulácsi Gábor szerint ezzel a jövőképpel több okból is számolni kell. Egyfelől azért, mert az EU 2028-2034-es költségvetési kiinduló javaslata tartalmazza a kondicionalitás kiterjesztését az agrártámogatásokra is, tehát 2028-tól már minden támogatás felfüggesztésre kerülhet.
Másodszor azért, mert Orbán Viktor kilátásba helyezte, hogy ezt a költségvetési javaslatot sosem fogja megszavazni, és ez a vétó csak a szavazati jog felfüggesztésével kerülhető meg.
Harmadszor azért, mert – egyedüliként az uniós tagállamok közül – Magyarország ellen ma is folyamatban van az EU-alapszerződés ún. nukleáris opciója, a 7. cikk szerinti eljárás, amit 2018-ban, a Sargentini-jelentés elfogadásával indított el az Európai Parlament. Az eljárás szankcióval történő lezárásához az Európai Tanácsban az összes tagállam egyetértő szavazata szükséges (az érintett kivételével), és a szankciók bármely tagállami jog felfüggesztésére kiterjedhetnek. A szerző azt feltételezi, hogy a szankciók nem terjednek ki az egységes belső piaci és a schengeni övezetben való részvételre, de a jelenlegi felfüggesztéseknél szélesebb körűek lesznek és a kohéziós támogatások teljes összegét és a KAP támogatásokat is érintik. A folyamat a szavazati jogok felfüggesztésével járhat.
A magyar kormány 2022 óta magasan tartja a különadókat, leszorítja az államháztartási beruházásokat és erőlteti a vállalati reálbéremeléseket, „abban a reményben, hogy a fogyasztás felpörgésén keresztül a költségvetés sok ÁFA bevételhez jut, amelyből a költségvetés felrobbantása nélkül is széleskörű politikai és nagybefektetői osztogatást lehet végrehajtani. Ez egy jövőfelélő gazdaságpolitika, amelyet sokáig már nem lehet folytatni. Gazdaságpolitikai kiigazítást kell végrehajtani, amelynek a társadalmi költségei magasak lesznek. Ilyen kilátások mellett különösen súlyos kormányzati gondatlanság lenne az uniós nettó tőke- és jövedelmi transzferek igénybevételéről lemondani a gazdaság stabilizálásában és fejlesztésében”, írja a szerző.
Az A) és B) jövőképekben romolna az éves fizetési mérleg, de amíg a nettó EU-transzfer összege nem válik negatívvá (a befizetések fennmaradása, de a források elapadása miatt), az uniós tagság minimálisan még ekkor is javítja az ország külső finanszírozási stabilitását.
C/ A Huxit elindítása: a magyar kormányzat bejelenti kilépési szándékát az EU-ból, megszületik a kilépési megállapodás, majd megtörténik a kilépés.
A Brexit tapasztalatai nyomán a kilépési opció hangoztatása a legtöbb tagállamban szinte teljesen eltűnt, kivéve kettőben. Németországban a már második legnépszerűbb párt, az AfD egyik kulcsüzenete az euró elhagyása és mostani EU-ból való kiszakadás, és ez már Magyarországon is felmerült.
A kormány képviselői egy ideig kerülték ezt a kérdést, később Varga Mihály akkori pénzügyminiszter ugyan indokoltnak tartotta az uniós tagság újragondolását, de csak a nettó támogatotti pozíciónknak az évtized végére prognosztizált megváltozásakor.
Nagy Márton gazdasági miniszter viszont az EU-támogatások 2022-ben kezdődött felfüggesztésére reagálva már azt fejtegette, hogy a „külföldi működőtőke bevonás jobb, mint az EU-forrás”. Azt nem tette hozzá, hogy a külföldi működőtőke nem a magyar felvevő piacot megcélzó, hanem az unió egységes belső piacára beszállító leányvállalatokat létesít, „továbbá, hogy a működőtőke tulajdonosi jövedelmeinek döntő része elhagyja az országot, és külföldre kifizetett és a külföldről kapott tulajdonosi jövedelmek negatív egyenlege a GDP kb. 5-8%-át teszi ki”, írja Gulácsi.
A gazdasági szakértő kizárja az ún. „soft Huxit” lehetőségét, amikor a kilépő tagállam kiválogathatja, hogy milyen uniós intézményekben marad mégis benne. Szerinte a Huxit csak „hard Huxit” lehet, az EU a briteknek is csak ilyet engedett, ami minden uniós integrációs rendszer elhagyásával járt.
Ha a kilépést kezdeményező magyar kormány egy EGT-tagság típusú köztes státuszt szeretne, akkor éves hozzájárulást kellene fizetnie a további belső piaci részvételért, továbbra is át kellene vennie az összes belső piaci EU-rendeletet „és el kellene engedni a „brüsszelező” ellenségképet, amely köztes státust aligha lehetne elfogadtatni egy kilépésre felajzott szavazótáborral”.
A „hard Huxittal” a schengeni övezet elhagyása is járna, „amit az unió és a magyar tagállam fokozódó biztonságpolitikai szembenállásán túl az is megerősít, hogy a regnáló magyar kormányfő az egyik legfontosabb 10 éven belüli feladatnak jelölte ki, hogy a nyugati határokat is ugyanúgy meg kell védeni a migrációtól, mint a délieket”.
A Huxit hatását a GDP-re a szerző -10,5%-ra becsüli. Ez a gazdasági teljesítmény-csökkenés kb. a kétszerese a 2020-as koronavírus járvány alatti teljes lezárás hatásának (-4,3 %), de a visszapattanás reménye nélkül, és másfélszerese a 2009-es gazdasági válságnak (-6,7 %). Mindkét korábbi esetben súlyosan nőtt a költségvetési deficit és az államadósság.
D/ „Brüsszel szuverenista elfoglalása”
Orbán által egy ideje hangoztatott forgatókönyv a Huxit helyett. Ez vélhetően azt jelentené, hogy az unióellenes pártok többséget szereznek a nemzeti és az európai választásokon, majd ez az európai tanácsi és parlamenti többség visszabontja az unió föderális elemeit és végső fokon felszámolja az EU-t azzal, hogy az unió szupranacionális intézményeinek (főképp a Bizottságnak és az Európai Bíróságnak) a hatásköreit visszavegyék a tagállamok részére.
Míg egy Huxit gazdasági következményei az átlagember számára is fenyegetőek, írja a szerző, „addig ’Brüsszel elfoglalása’ a nagy többség szemében csak egy gazdasági hátrányok nélküli távoli politikai cél”.
A magyar kormánypárt jelentős erőfeszítéseket is tesz a „Brüsszellel” szembeállítható unión belüli és kívüli szövetségesek és támogatók mozgósítására. Ezt szolgálta a Patrióta-pártcsoport létrehozása, a közte és a többi szélsőjobboldali pártcsoport közötti szövetség építése, a bekapcsolódás a Németországban politikai karanténba zárt, az EU-t kudarcnak tekintő AfD választási kampányába. Mindezt segíti az új amerikai adminisztráció EU-ellenes álláspontja is.
„Brüsszel elfoglalásának” koncepcionális kibontását a lengyel Iordo Juris Institute és a magyar MCC közös programja végezte el „A nagy újraindítás” címmel. A program két forgatókönyvet kínál fel: az EU visszabontását, vagy a teljes megszüntetését és utána egy minimalizált integrációval való felváltását. Ez a program kizárólag közjogi fókuszú és még az elemi gazdasági következményekkel sem foglalkozik.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök 2025 szeptemberében ennek az általa kívánatosnak ítélt jövőképnek, a „körkörös Európának” már néhány gazdasági elemével is foglalkozott. Szerinte a szélen lennének azok az országok, akik csak a katonai- és energiabiztonság körében akarnak részt venni. A közös piac („ahogy volt és ahogy most is van”, mondta Orbán) lenne a második kör, a harmadik kör tagjai már közös pénzt is használnak (eurózóna), közös költségvetéssel. A negyedik, legbelső kör pedig lehetne a politikai unió köre.
Gulácsi Gábor szerint nem lehetséges, hogy az unió szuverenista visszabontása megálljon félúton és megtartsa az egységes belső piacot, hiszen a szuverenisták még a tagállamok által átengedett és közösen gyakorolt hatáskörök tekintetében is elutasítják az uniós jog és az uniós bíróság elsőbbségét a nemzeti joggal és a nemzeti joghatósággal szemben, elutasítják a Bizottság erős végrehajtási felhatalmazását. Mindezekkel pedig szétszedik az egységes piac építményének támaszait.
Ha nem lesznek minden tagállamra kiterjedő hatáskörű uniós szabályozó hatóságok (az átengedett jogkörök területén), egységes uniós szintű szabályozások, az ennek való megfelelést kikényszerítő kötelezettségszegési eljárások és kötelező erejű uniós bírósági ítéletek, akkor gyorsan vége lesz az egységes belső piacnak. „Márpedig, ha elveszik az Egységes belső piac, akkor annak a veszteségei minden tagállamban igen súlyosak lesznek, sokkal súlyosabbak, mint egy uniós kilépés veszteségei.”
Az Orbán Viktor által emlegetett „közös piac” pedig már 30 éve nem létezik, sokkal fejlettebb gazdasági integráció váltotta föl. A korábbi rendszerben még voltak nem vámjellegű akadályok, nem volt szabad a tőkeáramlás és a vállalatalapítás, és nem működtek a piaci fejlődés egyenlőtlenségét mérséklő kohéziós politikák. Az uniós versenyképesség javítására született Draghi-jelentés éppen ellenkező irányú javaslatot tett a szabályozási széttagoltság csökkentésével és a tőkepiaci unió kiteljesítésével.
Ennek a D-forgatókönyvnek a megvalósulása esetére Gulácsi Gábor a magyar GDP -16,6 %-os visszaesését prognosztizálja.
A C) és D) jövőképeknek a pénzügyi stabilitást fenyegető hatása felmérhetetlen, írja Gulácsi, mert az unióból kiszakadó magyar gazdaság finanszírozását alapvetően megingathatja egy tőkeáramlási „sudden stop”, a külföldi finanszírozás hirtelen elakadhat. Sőt, a külső pénzügyi piacokról való leszakadás nemcsak a külföldi tőke beáramlásának hirtelen elakadása, hanem a helyi befektetők tőke kimenekítésének megugrása miatt is bekövetkezhet.
A magyar gazdaság külső finanszírozása már 2022 második felében is megingott, amikor éves szinten 10 milliárd euró hatású cserearányromlást okozott az energiaimport költségek ugrásszerű emelkedése. „De egy Huxit bekövetkezése ennél sokkal súlyosabb reálgazdasági és intézményrendszeri sokkokat okozna a visszarendeződés legkisebb esélye nélkül.”
Az uniós integrációba visszailleszkedés forgatókönyvei
E/ Az uniós jogállamisági feltételek teljesítése, csatlakozás az Európai Ügyészséghez.
A magyar gazdaság visszatér a 2004-2022 között követett uniós pályájára, visszanyerve annak GDP-emelő hatásait és külső finanszírozási előnyeit. A jelenlegi, az EU-ból már részben kiszakadt pályához képest minden évben kétmilliárd EUR többlet közösségi infrastrukturális beruházási és területi kiegyenlítési forrást lehetne felhasználni, és 0,8 %-os GDP többlet keletkezne. Ez a beruházási és GDP többlet az RRF lehívásokkal még jelentősebb lehetne, azonban a kormány legfrissebb várakozásai szerint az RRF forrásokat 2026-ban már teljesen elveszíti az ország, írja Gulácsi.
F/ Az euró bevezetése, csatlakozás a Monetáris unióhoz: az új kormányzat menetrendet dolgoz ki az euró lehetséges legkorábbi bevezetésére, és ehhez igazítja a monetáris és költségvetési politikáját, majd legkorábban 2030-tól csatlakozik.
Ez alapesetben csak a 2004-2022 közötti uniós gazdaságfejlesztő hajtóerők visszanyerését jelenti, középtávon azonban kinyitja az euró bevezetésének lehetőségét is.
Az EU külső finanszírozási stabilitásra kifejtett hatásai ebben a jövőképben a legegyértelműbbek: ez a GDP-arányos kamatszolgálatot harmadával csökkentené.
A visegrádi országok a 2020-2024 közötti inflációs sokkra adott monetáris politikai válaszainak összehasonlítása megmutatta, hogy a kisebb méretű nyitott gazdaságok sokkal jobban megbirkóznak a válságkezeléssel a monetáris unión belül, mint kívül. Nálunk, ahol adósságteherre már a GDP 4-5 százalékát költi a kormány, az euró bevezetésének különösen nagy jelentősége lenne az államadósság finanszírozási terhének csökkenésében. Árulkodó, hogy maga a Nemzetgazdasági Minisztérium érvelt azzal az EU SAFE óriáshitel finanszírozási célszerűség emellett, hogy ez a hitel kb. 200 bázisponttal kedvezőbb kamatszintű lesz, mint a piaci forrású hitelek. Általánosan elfogadott megállapítás, írja Gulácsi, „hogy ha folytatjuk a szuverén monetáris és költségvetési politikát (az eddigi eredményességgel), akkor csak az államadósság-törlesztés olyan sokba kerül, hogy kódolva van Magyarország lemaradása.”
Az IMF legfrissebb országjelentésének prognózisa szerint a következő fél évtizedben a magyar államadósság GDP arányos kamatköltsége lényegesen magasabb (4-5%-os) lesz, mint a volt szocialista EU tagállamoké, 2 százalékponttal meghaladva még a hasonló eladósodottsági szintet elérő Romániáét és Szlovákiáét is.
(A cikk második részében főleg az egyes forgatókönyvek politikai környezetével foglalkozunk majd.)
