A tagállamoknak is beszámol áprilisi magyarországi látogatásáról az EP állampolgári jogi szakbizottságának küldöttsége – közölte lapunkkal Tineke Strik, a magyar jelentéstevő, aki szerint közelebb kerülhet a 7. cikk szerinti eljárás továbbléptetéséhez szükséges többség.
Április 14. és 16. között látogat Magyarországra az Európai Parlament állampolgári jogi (LIBE) szakbizottságának küldöttsége, hogy tájékozódjon azokban az ügyekben, amelyek 2018-ban az uniós szerződés 7. cikke szerinti eljárás megindítását indokolták. A küldöttség vezetője, az EP magyar jelentéstevője kollégáival az úton látottak és hallottak alapján készíti majd el az úgynevezett közbülső jelentést, amelyről Tineke Strik szerint első ízben a tagállamokból álló tanácsnak is beszámolhatnak.
A tanács a tervek szerint május 27-én tart meghallgatást a 7. cikk szerinti eljárás keretében a magyar kormánnyal. „Azt kértük a tanácstól, hogy bemutathassuk a magyarországi látogatáson szerzett tapasztalatokat” – közölte lapunkkal Tineke Strik.
Ehhez kapcsolódóan: „A félelem gyökeret vert a magyar társadalomban” – mondja az EP új állandó magyar raportőre
A holland nemzetiségű képviselő szorgalmazza, hogy a tanács léptesse tovább az eljárást, amihez a tagállami szavazatok legalább négyötöde szükséges. A tanács előtt szeptemberben már hét éve fekszik majd a magyar dosszié, ezalatt számos meghallgatást és tájékoztatást szerveztek, de az eljárás egy helyben topog, miután tanácsi oldalon nem foglaltak állást azoknak a problémáknak a meglétével kapcsolatban, amelyekre hivatkozva az Európai Parlament – egy indoklással ellátott vélemény megszavazásával – 2018-ban megindította az eljárást.
A tanács elvileg több lehetőség közül választhat. Megszavaztathatja a tagállamokat, amire eddig a kétes kimenetel miatt nem került sor, de előzőleg konkrét ajánlásokkal is fordulhatna a magyar kormányhoz, a teljesítésüktől függővé téve a folytatást. Az ehhez szükséges négyötödös többséghez legalább 23 tagállam támogatását kell megnyerni. Tineke Strik becslése szerint jelenleg nagyjából tizenkilenc ország hajlik arra, hogy továbblépjenek az eljárásban.
A parlamenti magyar jelentéstevő Orbán Viktor ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontja és az uniós érdekekkel való szembehelyezkedés miatt nagyobb esélyt lát arra, hogy még több tagállam lesz kész folytatni az eljárást a tanácsban Magyarország ellen.