Megkapta a luxusterepjáróját a kisvárdai polgármester, mindeközben a fizetését is megemelték kétmillió forintra Leleszi Tibornak. A 15 ezres város polgármestere még néhány hete szavaztatta meg magának a járművet azzal az indokkal: a négyéves 15 millióba került kocsijából nehezen száll ki. Korábban nagy port kavart az is, hogy a városban 700 millió forintos uniós pénzből épült Roma Módszertani Központba nem engedtek be romákat. Az épületet nemrég a polgármester fia által vezetett boksz club vette át, ami pályázott és nyert is, így Kisvárdán rendezik meg nyáron az ifjúsági és serdülő magyar bajnokságot.
Nyolc hónapja nyílt meg Kisvárdán a Boksz Club az egykori Roma Oktatási és Módszertani Központ épületében. Mint arról néhány hete már írtunk: a 700 millió forintból felhúzott épületről még 2017-ben derült ki, hogy éppen csak azokat nem engedték be, akiknek épült: a romákat. Helyettük a kézilabdacsapat játékosainak alakítottak ki benne gyúrótermet. Azonban a botrány kirobbanása után sem sok roma mehetett be az épületbe. Hogy ne érje szó a ház elejét, kapott benne egy irodát a helyi Nemzetiségi Roma Önkormányzat, az épület többi részét pedig megkapta a Master Good toborzóirodának. A Boksz Club vezetője Leleszi Márk Botond, Leleszi Tibor kisvárdai polgármester fia.
„Amióta átvette az épületet a boksz club, azóta tizenötmillió forintot adott az önkormányzat a felújításra. Kérdezem én: ez egy nyolcéves épület, mégis miért kell erre több mint tízmillió forintot költeni? Arra hivatkoztak, hogy tetőt és elektromos hálózatot kell javítani. Nem értem, hogy ha ennyire rossz minőségű az épület, akkor hét-nyolc éve ki vette át? Ez az épület sosem került hétszázmillióba. Maximum 150-200 millióból építették, a maradék négy-ötszázmilliót meg elsíbolták”
– mondta korábban a Szabad Európának Horváth Attila, a jobbikos önkormányzati képviselő.
Sikerekben is gazdagok
Nagyot megy a polgármester fia vezette boksz club, amely alig nyolc hónapja alakult. Máris pályáztak és nyertek, így Kisvárdán rendezik idén júliusban az ifjúsági és serdülő magyar bajnokságot. Leleszi Tibor a sikerről maga számolt be a város honlapján.
„Megtisztelő számunkra, hogy Kovács István Kokó olimpiai, világ és Európa-bajnok ökölvívó, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke személyesen győződött meg arról, hogy a Kisvárdai Box Klub sikeres pályázatának eredményeként, városunk és létesítményei alkalmasak egy ilyen nagyszabású, magyar bajnokság lebonyolítására”
– írta Kisvárda polgármestere.
Úgy tudjuk: a város önkormányzatának képviselőtestületét nem tájékoztatták arról, hogy az ifjúsági és serdülő magyar bajnokság megrendezése mennyibe kerül majd a városnak.
Böhöm nagy luxusterepjáró és fizuemelés egy héten
Sikeres hetet zárt a kisvárdai polgármester. Korábban már írtunk arról, hogy Leleszi Tibort nem érdekelte, hogy Lázár János a városban rendezett utcafórumán éppen a fideszes, neres luxizás ellen beszélt.
„Nekem személyesen teljes egészében elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból és az egészből, amit néhány ember ebben az országban a megteremtett lehetőséggel csinál. A Fidesz nevében azt várjuk el, hogy ezt minél hamarabb hagyják abba, mert ezzel szégyent hoznak az egész közösségünkre”
– mondta az építési és közlekedési miniszter a kisvárdai utcafórumán.
Három nap múlva a város polgármestere mindezt nem vette magára: önkormányzati testületi ülésen szavaztatta meg, hogy vegyen neki az önkormányzat egy új 25 milliós luxusterepjárót, mert az előző 15 millióba kerülő négyéves kocsiból nehezen tud kiszállni. A testületből akkor csak Horváth Attila jobbikos képviselő szavazott az új autó vásárlása ellen.
A 25 milliós VW Touareget csütörtökön vehette át szalaggal átkötve Leleszi Tibor polgármester a Babják Autóházban. A márkakereskedés tegnap este még nagy örömmel posztolt fotókat az átadásról, amelyeket azonban ma reggelre már töröltek.
Leleszi Tibornak szerdán a fizetésének megemelését is megszavazta – Horváth Attila kivételével – a város képviselőtestülete. A 15 ezres város első embere havonta bruttó 2 millió 2100 forintot kap, de emellé jár még neki havonta 300 ezer 315 forintnyi költségtérítés is. Információink szerint fizetésemelést kaptak a város alpolgármesterei is. A béremelésre a helyi önkormányzati törvény miatt volt szükség, amely kimondja: 10.001 – 30.000 fő közötti város polgármesterének illetménye háromszorosa a KSH által számított nemzetgazdasági átlagkeresetnek. Ez a KSH szerint 2024-ben 667 ezer forint volt.
Ehhez kapcsolódik: Egysaroknyira lakik a munkahelyétől, de huszonötmilliós luxusterepjárót kért a várostól a kisvárdai polgármester