A rendőrség bejelentette ugyan, hogy nem fogják megbüntetni azokat, akik a betiltott Pride-on vonultak, Pankotai Lilit azonban már a rendőrségi bejelentés előtt feljelentették Mohácson. Miután a diákaktivistát már eljárás alá vonták, meg kell várnia a hivatalos értesítést, mi lesz az ügyével a rendőrségi bejelentés után.
Gyülekezési joggal való visszaélés miatt indított eljárást a rendőrség a diákaktivista ellen, mert részt vett a budapesti Pride felvonuláson. Ezt ő maga jelentette be a Facebookon és bejegyzése mellé a rendőrségi határozatot is feltöltötte.Megjegyezte azt is, megtiszteltetésnek tartja, hogy ő lehet az első, akit feljelentettek, amiért részt vett a Pride-on.
Közben, mint arról beszámoltunk, a rendőrség bejelentette, hogy nem indítanak eljárást a résztvevőkkel szemben, a Budapesti Rendőr-főkapitányság ezzel cáfolta Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő reggeli közlését, ami szerint minden résztvevőt egységesen 80 ezer forintra büntetnek fejenként.
A diákaktivistát képviselő Laczó Adrienn 24 éven át dolgozott büntetőbíróként, tavaly novemberben mondott le a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának tanácselnöki posztjáról, mert mint fogalmazott „az az igazságszolgáltatás, melynek igyekeztem elkötelezett képviselője lenni, mára megszűnt létezni”. A szakember politikai nyomásgyakorlásra is utalt, egyebek között a Partizánnak adott interjúban.
Ehhez kapcsolódóan: Lemondott az OBT-elnök, ventilálnak a bírók