Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kiderült, ki az az újabb nyolc tanár, akiket kirúgnak a tiltakozások miatt


Diákok, szülők és tanárok tüntetnek a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt 2022. október 3-án, miután szeptember öt tanárt elbocsátottak polgári engedetlenség miatt
Diákok, szülők és tanárok tüntetnek a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt 2022. október 3-án, miután szeptember öt tanárt elbocsátottak polgári engedetlenség miatt

A Karinthy Frigyes Gimnáziumból hat, az Eötvös József és a Vörösmarty gimnáziumból egy-egy tanárt rúgnak ki december elsejei hatállyal – tudta meg a Szabad Európa az egyik pedagógus-szakszervezettől. A Belügyminisztérium néhány órája közölte, hogy a tankerületi igazgatók három fővárosi gimnázium nyolc tanárát bocsátják el a tanítás jogellenes megtagadása miatt.

Órákig nem lehetett tudni, kik lehetnek az érintett tanárok, a két pedagógus-szakszervezetnél folyamatosan telefonáltak, hogy kiderítsék, kikről lehet szó. Csak délutánra derült ki a névsor, miután az érintett tanárok átvették a tankerületi igazgatók tájékoztatását.

A Belügyminisztérium nem sokkal 12 óra után adta ki közleményét, amelyből kiderült, hogy a munkáltatói jogokat gyakorló tankerületi igazgatók – a Belügyminisztérium elvi álláspontját követve – 2022. december 1-jei hatállyal három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának szüntetik meg rendkívüli felmentéssel közalkalmazotti jogviszonyát.

Emlékeztetnek, hogy az érintetteket munkáltatóik korábban már tájékoztatták arról, hogy a közalkalmazotti jogviszonyukból eredő lényeges kötelezettségeik szándékos, jelentős mértékben történő megszegésének és rendkívüli felmentésük jogalapjának tekintik, ha a munkavégzést – a tanítást – bármely okra hivatkozva jogellenesen megtagadják.

Mint írják, a Belügyminisztérium számos alkalommal hangsúlyozta: a diákok érdekeit helyezi mindenek elé. Márpedig a pedagógus jogellenes munkamegtagadása korlátozza a tanuló tankötelezettségének teljesítését és a művelődés Alaptörvényben rögzített jogának gyakorlását.

Korábbi cikkünka témában: „Nem fogadjuk el tanártársaink elbocsátását” – átadták nyilatkozatukat a Belügyminisztériumban a kölcseys tanárok

A tárcához érkezett összesítés szerint szerdán további 24 pedagógus kap tájékoztatást intézményének vezetőjétől arról, milyen következményekkel jár a munka jogellenes megtagadása. A Belügyminisztérium leszögezi: álláspontja megingathatatlan, következetesen járt és jár el a munkájukat jogellenesen megtagadókkal szemben, ahogy teszi azt minden munkáltató, így ezt várja el az irányítása alá tartozó valamennyi szervtől, szervezettől.

Kerestük a két pedagógus-szakszervezetet, hogy mit tudnak az ügyben, mely gimnáziumokból kiket rúgtak ki. Órákig a Pedagógusok Szakszervezeténél (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezeténél sem tudták, hogy kikről lehet szó, pedig a közlemény megjelenése óta folyamatosan telefonáltak, a PDSZ már a Facebookon is kérte, hogy aki tud valamit, jelentkezzen.

Csak délutánra derült ki a névsor, miután az érintett tanárok a tanítás végén megkapták az erről szóló tájékoztazást.

Szeptember végén a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium öt tanárát rúgták ki, mert részt vettek polgári engedetlenségben, köztük a Tanítanék Mozgalomból ismert Törley Katalint és Palya Tamást. Sok tiltakozó pedagógus azonban továbbra is részt vett polgári engedetlenségben, további tanárokat azonban nem bocsátottak el eddig.

  • 16x9 Image

    Kertész Ádám

    Kertész Ádám a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének külsős újságíró munkatársa. Több mint húsz éve van a pályán, ezalatt számos szerkesztőségben dolgozott, egyebek mellett az InfoRádió, a Független Hírügynökség, a Kossuth rádió, a TV2, a Hír TV és több online hírportál munkatársa is volt.
    Vezetett rádióműsort, szerkesztett tévéműsort, tudósított, riportokat készített híradókba, hírműsorokba, cikkeket írt, hírt szerkesztett, a szakma szinte minden területén szerzett tapasztalatokat.

XS
SM
MD
LG