Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Tucatjával kapnak cseh kutatók gyanús meghívókat Kínába


Egy rejtélyes szervezet csábít Kínába kutatókat, hogy konferenciákon adjanak elő. A szakembereket luxuskörülmények várják, de a meghívás mögött kémkedési kísérletet sejtenek.

Több tucat cseh kutató (köztük fizikus, orvos, nyelvész, sinológus) kapott az utóbbi időszakban emailt egy bizonyos North American Foundation for Science and Technology (NAFST) nevű szervezettől. Noha az alapítvány kaliforniai címmel rendelkezik, a meghívás Kínába szól, ahol luxuskörülmények várnák az előadókat, írja a Aktuálně.cz cseh hírportál. Amíg a koronavírus-járvány nem teszi lehetővé az utazást, addig videókonferencián lehet részt venni, fizetségért cserébe.

A lap szerint az emailt küldő szervezet több szempontból is gyanús. Az interneten például semmi nyoma nincs az NAFST-nek, noha azt írják magukról már tízéves tapasztalatuk van egyetemek és kutatók közötti együttműködések kiépítésében, főleg kínai, amerikai és kanadai területen. Azt is írják magukról, hogy évente több mint 50 kiemelt tudományos konferencia szervezésében vesznek részt, és több ezer kínai orvosnak szereztek már külföldi ösztöndíjat.

Ehhez képest a szervezet weboldalát csupán két hónappal ezelőtt jegyezték be, kapcsolatként pedig egy gmail-es cím van megadva.

Az Aktuálně.cz elérte az oldalon a szervezet vezetőjeként feltüntetett Jonathan Lakey professzort, aki a University of California oktatója. Azt mondta a lapnak, hogy ő ingyen segít az intézetnek a kínai tanulási és oktatási lehetőségek népszerűsítésében. Lakey azt is állította, hogy nincs tudomása arról, hogy kínai kormányzati pénz lenne a NAFST mögött.

Az alapítvány honlapon feltűntett többi munkatársa közül mást nem sikerült elérnie a lapnak. A konferenciákat koordináló Yao Lu-ról annyit találtak az interneten, hogy egy orvosi tanácsadó cégnek dolgozhatott Kanadában, állítólag dolgozott aszintén kanadai McGill University-n. E mellett még több száz kutató figyelmeztetésére bukkantak, akiket Yao Lu kínai konferenciákra hívott, de a meghívókat rendre gyanúsnak találták.

A North American Foundation for Science and Technology weboldala
A North American Foundation for Science and Technology weboldala

A cseh Információs Biztonsági Szolgálat (Bezpečnostní informační služba, BIS) arra figyelmezteti a kutatókat, hogy ne válaszoljanak ehhez hasonló, Kínába szóló fizetett meghívásokra. A BIS szerint ugyanis ezek a kínai kormány kémkedési tevékenységével állhatnak kapcsolatban. Az Aktuálně kérdésére ugyan a konkrét esetet nem kommentálta a BIS, de azt elmondták, hogy az utóbbi években fokozott érdeklődést tapasztalnak a kínai titkosszolgálatok részéről cseh kutatók irányába.

A lapnak nyilatkozott ugyanakkor Ondřej Klimeš, a cseh Tudományos Akadémia sinológusa, aki egyike azoknak, akik kaptak a meghívóból. Ő hiteltelennek tartotta meghívást, mert egy általános szöveget küldtek körbe, és olyan dolgokra hivatkozik (például technológiára), aminek semmi köze nincs az ő kutatási területéhez.

A Szabad Európa megkérdezett több magyar Kína-kutatót, egyetemet, startupot, nagyvállalatot és kutatóintézetet is, hogy kaptak-e hasonló meghívókat. Eddig csupa nemleges választ kaptunk. Többen arra is felhívták a figyelmünket, hogy a cikkben felvázoltak alapján elképzelhető az is, hogy nem konkrét beszervezési kísérletről van szó.

Azt többen is teljesen általánosnak tartják, hogy különböző szakértőket meghívnak Kínába előadást tartani egyetemekre, konferenciákra. Kína nagyon sokat költ felsőoktatásának fejlesztésére, a nemzetközi tudományos kapcsolatok kiépítésére. Ha pedig egy-egy nevesebb kutatóval ki tudnak alakítani olyan kapcsolatot, hogy legalább évente egyszer-kétszer tartson előadást az egyetemen, akkor már fel lehet őt tüntetni oktatóként.

Ez pedig nagyban növeli az adott egyetem presztízsét. A kínai intézményeknek ráadásul éves jelentésükben fel kell tüntetniük, hány nemzetközi projektben vettek részt. Volt ugyanakkor, aki felvetette, hogy egy ilyen út a puha korrumpálás eszköze is lehet: „ha egy rektor napokig eszik-iszik-nyaral egy kínai konferencián, utána egy ideig jó eséllyel nem fog Free Tibet vagy hasonló tematikájú rendezvényt támogatni saját egyetemén, teljesen önként”.

PODCAST: Elnyomó hatalmak árnyéka vetül az EU-ra
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:29:23 0:00

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából.

XS
SM
MD
LG