Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kik a polgármesterjelöltek a 49 legnagyobb településen?


Az 1953. május 17-i országgyűlési választás a Budapest XIII., Kilián György utca 15–17. alatt lévő általános iskolában
Az 1953. május 17-i országgyűlési választás a Budapest XIII., Kilián György utca 15–17. alatt lévő általános iskolában

Egy hónappal a kampányidőszak hivatalos megkezdése előtt táblázatba foglaltuk a 25 megyei jogú város és a 23 fővárosi kerület vezetéséért, valamint a budapesti főpolgármesterségért versenybe szálló jelölteket. Három és fél millió ember él ezeken a településeken.

A legtöbb településen már a nyilvánosság elé álltak a jelöltek, illetve jelölőszervezeteik. A lista természetesen még változhat, új jelöltek is lesznek a jelöltállítás hivatalos lezárulta, április 20. előtt, és utána is lehetséges visszalépés. (Például a budapesti XVII. kerületben, Rákosmentén most még egy MSZP-s és egy momentumos jelölt áll egymással szemben, de előválasztásról nem tudunk.)

A jelölőszervezetek főleg pártok, de sok helyen civil szervezetek jelölnek. Olyan települések is vannak, ahol több párt közösen indít valakit – ami nem ugyanaz, mint amikor több párt áll be egyikük (vagy más szervezet) jelöltje mögé támogatóként.

Ellenzéki előválasztás egyelőre kevés helyen várható: Győrben (ahol egy fontos ellenzéki jelölt nem indulna) és Budapesten

  • az V. kerületben,
  • a XII. kerületben,
  • a XIV. kerületben (ahol nem indulna a regnáló ellenzéki polgármester, csak a kihívói)
  • és a XXII. kerületben.

A kormánypárti jelölteket még nem tettük bele a táblázatba, mivel még túl kevés településen nevezték meg őket.

A két táblázat összeállításához elsősorban a Vox Populi blogon többször hivatkozott Gyimesi László blogjának folyamatosan frissülő – hivatkozásokkal ellátott – gyűjtését használtuk. Saját keresésünk mellett támaszkodtunk még a Gulyáságyú Média szintén frissülő összegzésére is.

  • 16x9 Image

    Kerényi György

    Kerényi György közel harmincéves újságírói pályája során hét médiumot alapított vagy vett részt az indításában: köztük kalóz-, roma és két börtönrádiót, valamint mainstream újságokat. Volt a Kossuth rádió főszerkesztője és három évig dolgozott a szlovák közszolgálati média magyar adójánál, a Pátria Rádiónál. Tíz évig tanított az ELTE médiatanszékén. 

XS
SM
MD
LG