Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kásler a járványról: a tévhitek annyira veszélyesek, mint a vírus

Kásler Miklós sajtótájékoztatót tart Budapesten 2021. november 19-én
Kásler Miklós sajtótájékoztatót tart Budapesten 2021. november 19-én

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos tévhitek legalább annyira veszélyesek, mint maga a vírus – figyelmeztetett Kásler Miklós. „A pálinkának egészen más szerepe van az ember életében” – fogalmazott, amikor a járvány elleni praktikák kerültek szóba.

Az emberi erőforrások minisztere az Életközelben című videointerjú-sorozat legújabb részében újfent mindenkit az oltás felvételére szólított fel, mondván, az a leghatékonyabb védekezés a járvány ellen, illetve értetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a mai napig vannak olyanok, akik oltásellenesek.

Kiemelte: teljesen egyértelmű, hogy az oltottak esetében nagyon ritka a haláleset. „Én mindenkinek felhívom a figyelmét arra, hogy próbálja meg józan ésszel, érzelmek nélkül végiggondolni ezeket a tényeket, és ennek megfelelően visszanyúlni az oltásokhoz” – szögezte le.

Az oltási akcióhetet sikeresnek nevezte, és egyúttal óva intette az embereket attól, hogy felüljenek a tévhiteknek. Szóba került például az, hogy egyesek szerint a rendszeresen és megfelelő mértékben fogyasztott alkohol megvéd a vírustól, ezt azonban a tárcavezető határozottan cáfolta. „A pálinkának egészen más szerepe van az ember életében” – fogalmazott.

Kásler magyar kutatási adatok alapján hangsúlyozta, hogy az emberek védekezőképessége egy oltás esetén három-négy hónap alatt hét százalékra, két oltás esetén körülbelül hatvan százalékra csökken. Ezt pedig szerinte csak a harmadik oltással lehet kilencven százalékra emelni ismét.

„Aki nincs átoltva egyáltalán, számíthat rá, hogy a betegség lefolyása lényegesen súlyosabb” – mondta, hozzátéve, nem megnyugtató, hogy Magyarországon nem elég magas még az átoltottsági arány.

Bármikor jöhet egy újabb járvány

A miniszter az InfoRádió Aréna című műsorának is nyilatkozott, és elmondta, hogy a koronavírusos betegek ellátására előkészített ágyaknak jelenleg mintegy 48 százaléka üres, ennyi a tartalékkapacitás. Emellett azon véleményének adott hangot, hogy Magyarország most is messze van a katasztrófától.

Aláhúzta, hogy az oltási akcióhét során a harmadik oltást kérők száma a legjelentősebb, de meglódult az első oltást felvevők száma is. Utóbbi szerinte azt mutatja, hogy „egy bizonyos határon túl már nem az érzelmi motivációk számítanak, hanem a józan ész és a tapasztalat”.

Ezután kiemelte, hogy az emberek választhatnának a vakcinák között, amelyek közül 89–98 százalékos hatékonysággal mindegyik megelőzte a halálozást a fertőzöttek körében.

Kásler a műsorvezető kérdésére válaszolva kifejtette, hogy nem szeret jóslatokba bocsátkozni, de reális esélye van annak, hogy bármikor jöhet egy újabb világjárvány.

Készült az InfoRádió tudósításának felhasználásával.
This item is part of
XS
SM
MD
LG