Nettó 330 ezer forintos kezdő fizetés, ami néhány hónap után felugrik félmillióra – mindezért csak minél több embert kell bevinni a párthoz adminisztrációs munkára. Hónapok alatt több ezer ember adatait húzhatta be a Tea Párt Közösség, amely ezzel a felhívással toborzott munkaerőt. A jelentkezőknek interjún kellett részt venniük, majd titoktartási szerződést írattak alá velük, aztán elkértek tőlük 4320 forintot orvosi alkalmassági vizsgálatra. A legtöbbüket sosem látta üzemorvos.
Sokan nagy bizniszt láttak a párt piramisjáték-szerű munkájában: akadtak, akik felmondtak a munkahelyükön, mások százezreket költöttek arra, hogy embereket utaztassanak a párt tatabányai címére, és akadt olyan is, aki furgont vett hitelből, hogy vidékről a fél megyét elvigye a párthoz. Fizetést végül sosem láttak. Litresits András, a Nemzeti Választási Bizottság szocialista delegáltja szerint miután az emberek megadták az adataikat, nem lesz meglepő, ha választáskor akár több ajánlóíven is szerepel majd a nevük, vagy egyszerűen csak eladják az adataikat annak, aki a legtöbbet fizeti értük. Szaniszló László, a Tea Párt Közösség elnöke tagadta, hogy egy kamupártot irányítana.
Durván káromkodik egy hatvanas éveiben járó férfi Tatabánya-külsőn a dermesztő hidegben az autója előtt toporogva. Kezében papírok, háta mögött megszeppent utasai: egy nő és egy férfi. Kissé elhanyagolt parasztház előtt ácsorgunk a Szanatórium utca 106.-nál. A látszat néha csal. Most is. A romos ház valójában a Tea Párt Közösség főhadiszállása, ahol az elmúlt csaknem hét-nyolc hónapban több ezer ember fordult meg. A pártot hirdeti a ház falára kitűzött molinó is, csak épp angolul: az amerikai Tea Party Communityra utalva.
A szegedi férfi utasai is ide jöttek, én pedig egy ismerősömtől hallottam, hogy munkát hirdetnek a pártnál, méghozzá jól fizetőt, amolyan mesebelit: kevés munkát, még több pénzt. A szegedi sofőr már kétszer járt itt. Dühöngve mondja: most újabb embereket hozott a pártnak, beléptetné őket, csakhogy – hiába a megbeszélt időpont – a kapu zárva.
„Két embert hozok, ez volt a feltétel. Megbeszéltük az időpontot, eljövök autóval Szegedről Tatabányára, és erre tessék, zárva vannak! Hát ilyen felelőtlen szemeteket, azért ez nem semmi! Az üzemanyagom rengetegbe került!” – mondja dühösen.
Az álommunkáról hiába kérdezem, sokat nem tud róla, csak annyit, amennyit talán ő is elhisz belőle. „Állítólag egy úgynevezett Tea Párt ad munkát. A ’26-os választásokra készülnek, irodákat fognak nyitni országosan, legalábbis ez a mese, és az adminisztrációs munkát kell csinálni.”
A kapu melletti csengőt nyomkodva végül egy huszonéves fiatalember nyit ajtót, és beenged minket az udvarra. A szegedi férfi és két embere örömmel nyugtázza, hogy célba értek. Az udvaron féltucatnyi macska vár minket, meg egy férfi, aki csak a ház félig nyitott ajtajából szól ki: „Interjúra egyesével lehet bejönni.” Nem sokkal később kiderül, hogy ő a Tea Párt Közösség elnöke: Szaniszló László.
Reinkarnáció a Szanatórium utcában
A Tea Párt Közösség csak nevében új párt Magyarországon. Más névvel, de hasonló politikai irányelvekkel – Fidesz-utálattal és más vezetőkkel – korábban is létezett. 2019-ben alighogy bejegyezte a Nemzeti Választási Bizottság a Tea Párt Magyarországot, máris elindult az európai parlamenti választáson. A HVG 2019-es cikke „ordas nagy kamupártként” aposztrofálta az akkori politikai szerveződést, amelynek vezetője Mezei Roland volt. A pártelnök hat évvel ezelőtt nem kisebb célt tűzött ki, mint hogy a teljesen ismeretlen párt vezetőjeként bejusson az EP-be, és csatlakozzon az Európai Néppárt frakciójához – ha a Fidesz kilép belőle; az akkori Tea Párt Magyarország ugyanis semmilyen közösséget nem vállalt a kormánypárttal, amelyet Mezei csak oligarchakormánynak hívott.
A Tea Párt Magyarország akkori főtanácsosa Szaniszló László volt. A pártból és politikai ambícióikból nem lett semmi, de a párt később reinkarnálódott, csak kicsit más néven, a Fidesz-ellenszenv viszont most is alap. A kissé avétos honlap szerint a politikai szerveződés „azért jött létre, hogy leváltsa az Orbán-kormányt, lerombolja az Orbán-rendszert, és egy európai Magyar Köztársaságot teremtsen”. Mindenkit, aki szemben áll ezzel a rendszerrel, a szövetségesüknek tekintenek.
Az NVI-sajtóiroda tájékoztatása szerint a Tea Párt Közösséget a 2024. évi általános választásokon a Komárom-Esztergom Vármegyei Területi Választási Bizottság vette nyilvántartásba, a szervezetet Szőcs Levente jelentette be. Csakhogy sem a tavalyi önkormányzati, sem az európai parlamenti választáson nem állított egyetlen jelöltet sem.
2024 áprilisában Szaniszló László vette át a Tea Párt irányítását elnökként, aki – állítása szerint – gatyába akarta rázni. Nem sokkal ezután beindult az adminisztrációs biznisz a tatabányai Szanatórium utcában lévő parasztházban, a Tea Párt Közösség főhadiszállásán.
Azt, hogy a Tea Párt Közösség tömegével keres embereket adminisztrációs munkára, már hónapokkal ezelőtt hallani lehetett innen-onnan, szájról szájra járt az információ, de csak tavaly novemberben kezdtek jelentkezni a szerkesztőségünknél olyanok, akik hónapokon keresztül vártak a beígért pénzükre, de ígérgetésen kívül nem kaptak semmit. Cserébe még ők fizettek a pártnak, ráadásul az összes személyes adatuk náluk landolt. Interjúalanyaink névtelenséget kértek tőlünk: legtöbbjük szégyelli – mint mondják –, hogy egy kamupárt átverte őket, de attól is félnek, hogy a 2026-os választások előtt felhasználhatják az adataikat, ezért cikkünkben megváltoztattuk a nevüket.
A megszomorítottak
A Tea Párt Közösség vezetője sokat ígér azért, ha a jelentkező még több embert visz be a párthoz – amolyan piramis-rendszerben. A felvételnél mindenkinek elmondták, hogy nem pártmunkára, aktivistáskodásra kellenek, hanem adminisztrációs tevékenységre. Az első hónapokban nettó háromszázezer forint ütötte volna a markukat, miután elkezdenek új embereket bevinni. Szintet akkor léptek volna, ha legalább húsz új emberük van: a fizetés nettó 550 ezerre ugrott volna.
Akinek volt egy kis kapcsolatrendszere és kissé kiterjedt baráti köre, annak nem volt megugorhatatlan a lehetőség. Sokan kaptak az alkalmon, és végül nagyot koppantak. A behintáztatott emberek között van olyan, aki annyira megörült a könnyű pénznek, hogy elhunyt családtagja temetési pénzét invesztálta az új emberek utaztatásába. Akadt olyan is, aki a több száz ember fuvarozására két és fél millióért vett kisbuszt hitelből, hogy aztán soha többé ne lásson a bizniszből pénzt.
Irénnek tavaly nyár elején nem volt munkája. Kapóra jött, amikor egy ismerőse szólt neki az adminisztrációs melóról. Attól, hogy egy párthoz kötődik, kicsit összeugrott a gyomra, mert az utóbbi években megcsömörlött a politikától, de kecsegtette a jó fizetés és a bejelentett, nyolcórás munkaviszony. Ráadásul profiljába vágott az is, amit az ismerőse mondott neki: munkaerőt kellene toboroznia a Tea Pártnak. Korábban évekig csinált hasonlót, csak a versenyszférában.
„Ugrottam, gondoltam, mi bajom lehet. Jelentkeztem, és elmentem hozzájuk. Amikor odaértem Tatabányára, eléggé meglepődtem, amikor egy romos parasztháznál kötöttem ki. Rengeteg autó volt az utcában, az udvaron meg több száz ember. Iszonyatos tömeg volt. Ez is erősítette bennem azt a képet, hogy itt valami nagyon komoly munkáról van szó. Nagyon sok embert tudok mozgatni a kapcsolatrendszerem révén, emiatt megörültem. Ott, az udvaron derült ki, hogy a házban interjúzni fognak velünk. Van három kérdés, amire mindenképp tudni kell a választ, ha akarjuk a munkát.”
Hozzátette: az emberek többsége az udvaron tanulta be a három kérdésre a választ a Tea Párt interjújára.
A bostoni teadélután
Interjúalanyaim pontosan elmondták, mi az a három kérdés, amire tudnom kell a választ ahhoz, hogy munkát ajánljon a Tea Párt. Amíg az udvaron várakozunk, kicsit vallatom a szegedi sofőr férfi utasát, aki kapásból azt mondja: kamunak tűnik az egész.
„Szerintem ezek találtak valami külföldi gazdag balekot, aki utalja a lóvét. Gondolom, felveszik a nagy pénzt, és ennyi. Kamu az egész, pénzmosás. Komolytalan na, hát nézd már meg, hol vagyunk.”
Kérdésemre, hogy ha kamu, akkor minek van itt, azt feleli: pénzért.
„Gondoltam, beugrok szívességből. Az idős férfi Szegedről ismerősöm. Ahogy ideértünk, már egyből tudtam, hogy mi ez az egész, de ha már idáig elhoztak, szívességből bemegyek, mert állítólag ő utánam kap pénzt. Nekem meg azt ígérte, hogy ha eljövök vele, akkor a mai napért ad harmincezret. Elvileg. Mert úgy van, hogy ha behoz öt embert, akkor kap egy csomó pénzt. Ez olyan, mint valami MLM-rendszer. Már az első két mondat után levágós volt, hogy mi ez itt. Targoncázok Kecskeméten. Nekem a havi félmillióm megvan nyolc órában egy műszakban, én ezt egy kirándulós napnak fogom fel. Ráérek, ma szabadnapom van.”
Ezek után be is megy az interjúra. A szegedi férfi révbe ért, megvan az öt embere, azt mondja, így már végre dőlhet a pénz.
„Néhány hónapja még úgy volt, húsz főt kell hozni. Most már öt fő is elég. Ez kell ahhoz, hogy bejelentsen. Fizetést még nem kaptam, de ha minden igaz, majd most lesz megcsinálva a szerződésem. Előtte már aláírtam egy előszerződést, de most jön a végleges. A kérdésekre tudod a válaszokat?”
Bólintok. Varázsütésre kinyílik az ajtó. A zsúfolt házban alig van hely, Szaniszló László, a párt elnöke egy kis szobába irányít, ahol egy kanapén egy asszony ül, kezében mappa. Leülök vele szemben. Kicsit bizalmatlanok, faggatnak, hogy ki vagyok, hogy kerültem ide, kitől hallottam róluk. Mielőtt a munkáról beszélnének, válaszolnom kell három kérdésre.
- Mit tudok a pártról, honnan hallottam róla?
- Miért szeretnék náluk dolgozni?
- Miről kapta a párt a nevét?
Miután kifejtem a bostoni teadélután eseményeit és hatásait, és minden kérdésükre válaszolok, végre elmondják, hogy embereket kellene behozni adminisztrációs munkára. Bejelentett, nyolcórás állást ígérnek, és 330 ezer forint nettót. Azok is ezt kapják, akiket majd én hozok, a munka egészen 2026 áprilisáig tartana. Arról, hogy milyen kvalitású munkaerőt várnak, annyit mond: „Azért egy telefont fel tudjon venni, egy beszélgetést le tudjon bonyolítani. Mondjuk nem baj, ha el tud számolni ötvenig.”
Sorban kapom az ukázokat: mindezt tilos interneten hirdetni, Facebookra sem lehet kirakni, vagy bármilyen HR-portálra, mert ezeket a párt vezetősége figyeli, inkább csak személyes körben terjesszem a lehetőséget. Mielőtt mennék, még fizetnem is kellene 4320 forintot – mondja az asszony –, méghozzá orvosi alkalmasságira.
„Most azért tudunk szerződni, ha most ön azt mondja, hogy ez induljon el, akkor csinálunk egy titoktartási szerződést, elkezdjük az orvosi alkalmasságit, és amikor hozta ezt az öt embert, akkor tudunk végleges szerződést kötni. Akkor most egy titoktartási nyilatkozatot kell aláírni. Van egy orvosi vizsgálati díj, ami 4320 forint. Ezt mindenki elfelejti. Szóljon az embereknek előre, akiket hoz, hogy ezt a pénzt mindenképp hozzák magukkal, tehát 4320 forintot fejenként.”
Végül abban maradunk, hogy majd akkor írok alá titoktartásit és előszerződést, amikor néhány nap múlva visszajövök az öt emberrel, és akkor is fogok fizetni. Távozóban a Szanatórium utcából még összefutok egy környéken lakó idős emberrel, aki óva int attól, hogy Szaniszló Lászlóval üzleteljek.
„Van, hogy naponta harminc autó jön ide, embereket hoznak. Isten bizony, hát miért hazudnék magának? Én csak azokat sajnálom, akiket majd átb*sz, úgyhogy úgy ugorjon bele ebbe, hogy vigyázzon magára.”
A kamu orvosi alkalmassági és a rászedettek adatai
Katalinnak hónapokkal ezelőtt unalmas, de jól fizető állása volt, egy pékségben dolgozott napi nyolc órában. Azt mondja: nem is keresett rosszul, nettó négyszázezret vitt haza minden hónapban, de amikor egy ismerőse megkereste a Tea Párt Közösség adminisztrációsmunka-ajánlatával, annyira megörült a lehetőségnek, hogy felmondott. A férjével együtt mentek Tatabányára interjúra. Vitték a kinyomtatott önéletrajzukat, ahogy kell, és felkészültek a kérdésekre. Először nem fogtak gyanút, bár akadtak furcsa jelek.
„Több száz ember várt ott. Egy nagyon kis helyiségbe mentünk be. Leültettek minket egy kanapéra, és hárman kérdezgették tőlünk, hogy mit tudunk a pártról, kitől hallottuk. Az interjú után felvették minden adatunkat, titoktartásit is aláírattak velünk, elkérték az önéletrajzunkat, és átirányítottak minket egy másik szobába, ahol azt mondták: az orvosi alkalmasságit kell kifizetni. Mondták, hogy fizessük be, és majd egyszer valamikor megvizsgál minket egy orvos. Kifizettük fejenként a 4320 forintot – már ez is gyanús volt kicsit, de befizettük. Megkaptuk egy postai befizetési csekk részletét, ami elég fura volt, mert fekete-fehér volt, rajta a pecsétjükkel.”
Katalinék ezután elkezdték az ismerősi körükben felhajtani a potenciális jelölteket, akiket bevihetnek a párthoz, de erre már nem került sor, mert az az ember, aki beszervezte őket, szólt nekik: lehet, hogy mégis kamu az egész, mert hónapok óta dolgozik, és még nem kapott egy kanyi vasat sem.
„Ment a hitegetés, hogy ha megvan a húsz ember, akkor bejelent. Én megszereztem a húsz embert, és nem jelentett be, csak jóval később, ráadásul úgy, hogy reggel bejelentett állandó munkára, délután meg kijelentett. Az elnök mindenkit folyamatosan hitegetett. Volt, hogy valakinek kiállított egy kamu csekket 39 millióról, amit nyilván sehol nem lehetett beváltani. Na, onnantól kezdve éreztem, hogy itt valami nagyon nem kóser. Szóltam az összes emberemnek, hogy várjuk meg, amíg fizetést kapok, addig ne hozzanak új embert. Fizetést sosem kaptam. Egyszer kaptam útiköltségre harmincezer forintot, de az én költségem ennél jóval több volt”
– mesélte Irén, aki szerint miután átláttak a szitán, gyorsan kiderült, hogy a Tea Párt Közösség az emberek adatait begyűjtve a 2026-os választásokon akar nagyot kaszálni, illetve az sem mindegy, hogy több ezer embertől szedtek be orvosi alkalmassági vizsgálatra hivatkozva fejenként 4320 forintot.
Irén szerint akadt olyan nap tavaly nyáron, amikor két-háromszáz ember is megfordult a háznál. Ha csak kétszáz ember fizette be egy nap az orvosi alkalmasságira a pénzt, az is több mint 860 ezer forint, ráadásul a semmiért. És ez csak egy nap mérlege.
"Ez az egész olyan, mint egy piramisjáték. A rendszer tetején áll egy vezető, akinek az a feladata, hogy hozzon húsz embert. Ő a húsz ember után kapott 750 ezer forintot, ami az ígéretek szerint kéthavonta növekedett volna 200 ezer forinttal. Annyi dolga volt, hogy noszogassa a húsz emberét, hogy fejenként ők is hozzanak be még húsz embert. Ezeknek az új embereknek is az volt a dolga, hogy hozzanak újabb húsz embert. Ha minden klappolt volna, akkor a tervek szerint fél év alatt másfélmillió ember lett volna benne ebben a politikai piramisjátékban"
– magyarázta a Szabad Európának az egyik volt aktivista, aki hónapokon át hitt abban, hogy a Tea Párt Közösség adminisztrációs munkájából meggazdagodhat.
A többes ajánlás rendszere
Szaniszló László, a Tea Párt Közösség elnöke nem most kezdte a pályát. Még 2009-ben a Történelmi Kisgazdapárt elnökeként hirdetésben keresett pártfunkcionáriusokat. Akkori ajánlata: kezdésként nettó 110 ezer, három hónap után 250 ezres fizetés; a munka adminisztratív. A Délmagyarban megjelent cikk szerint az akkori pártvezetés azt mondta: külföldről kaptak hatszázmillió forintot a választásokra.
Miután szembesítettük Szaniszló Lászlót azzal, hogy a mostani pártban ugyanezt a metódust játssza el, azzal védekezett: a Történelmi Kisgazdapártot akkoriban be sem jegyezték, ellentétben a Tea Párt Közösséggel. Most is azt állította: külföldről kaptak pénzt ahhoz, hogy elinduljanak a választásokon.
„Gyűjtögetünk embereket a választásra készülve, és adminisztratív munkára aktivistákat. Próbálunk irodákat nyitogatni országszerte. Amerikai pénzből tudjuk ezt csinálni. Nem árulhatom el, honnan, de egy kölcsönszerződésből kaptunk egymilliárdot teljesen legálisan.”
Szaniszló László visszautasította, hogy a Tea Párt Közösség kamupárt lenne.
Litresits András, az NVB szocialista delegáltja szerint azok a kamupártok, amelyek nem végeznek érdemi közéleti tevékenységet, gyakorlatilag céljuk és funkciójuk az ellenzéki szavazatok megtörése és a költségvetési források bezsebelése. Az ügyvéd hozzátette: Magyarországon könnyű dolga van a választásokon annak a szervezetnek, amelyik rengeteg állampolgár szenzitív adataival rendelkezik.
„Simán eladhatják a választások előtt az adatokat annak, aki többet kínál értük. És mi ezeknek az adatoknak a további sorsa? Egyszerű. Megkérnek egy szépen író kislányt, aki kitölti ezekkel az adatokkal az aláírásgyűjtő íveket, majd egy másik tollal odafirkantanak melléjük egy-egy aláírást, és meg is vannak a kopogtatókkal.”
Szerinte a többes ajánlás rendszere máig rengeteg visszaélésre ad lehetőséget.
„Nagyon egyszerűen működik az ajánlási rendszer. A választási eljárás alapvetően a személyi azonosítóból, a személyi számokból dolgozik, ami a lakcímkártya hátoldalán van, ez alapján azonosítanak be, ez alapján szerepelsz a választási névjegyzékben. Ha nincs benne a kifogásban, akkor nem tudják megállapítani, hogy van-e választójogod, valódi személy vagy-e, és formajogokkal elutasítanak. A listaállításnál meg az egyénieknél csak addig kell végezni az ajánlások ellenőrzését, amíg meg nem állapítható, hogy megvan a szükséges létszám, magyarul nem kell az összes benyújtott ajánlóívet leellenőrizni. Amit feldolgoznak, azt valójában így dolgozzák fel: beütik a személyi azonosítót, megnézik, hogy Báthory Robi létező személy-e, ez-e a lakcíme. A Fidesz az EBESZ-ajánlás ellenére azért tartja fenn a többes ajánlást, mert ez élteti, eteti, tartja életben a kamupártokat.”
Ez azt jelenti, hogy egy választópolgár több pártnak is adhat kopogtatót, így az sem tűnik fel, csak nagyon triviális esetekben bukhat ki, ha különböző pártok ajánlóívein gyakorlatilag tömegével ugyanazok a személyek szerepelnek.
Szaniszló László, a Tea Párt Közösség elnöke azt mondja: nem gyűjtenek adatokat, nincs szükségük rá, és tagadja azt is, hogy az elmúlt csaknem egy évben több ezer ember fordult meg náluk a Szanatórium utcában, állítása szerint most negyven embert foglalkoztatnak. Mi viszont beszéltünk olyan emberrel, aki egyedül több mint hatszáz embert vitt be a párthoz vidékről. Információink szerint a Tea Párt elnöke az elmúlt hónapokban azt mondta a neki dolgozóknak: választáskor azt szeretné, ha az ő pártja lenne a mérleg nyelve.