Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Joe Biden elnöki kegyelemben részesítette a fiát, Huntert

Joe és Hunter Biden Washingtonban 2024. július 26-án
Joe és Hunter Biden Washingtonban 2024. július 26-án

Joe Biden eddigi ígéreteivel szemben elnöki kegyelemben részesítette fiát, Huntert, akit a bíróság lőfegyverrel kapcsolatos vádak miatt ítélt el, emellett bűnösnek vallotta magát egy adócsalási ügyben.

„Ma aláírtam a fiam, Hunter kegyelmét. Hivatalba lépésem napjától kezdve azt mondtam, hogy nem fogok beleszólni az igazságügyi minisztérium döntéseibe, és tartottam a szavam még akkor is, amikor végignéztem, hogy a fiamat szelektíven és igazságtalanul üldözik – tájékoztatott az amerikai elnök. – Egyetlen értelmes ember sem juthat más következtetésre, aki megnézi Hunter ügyeinek tényeit, mint hogy Huntert csupán azért pécézték ki, mert a fiam” – írta kiadott nyilatkozatában nem sokkal azelőtt, hogy afrikai körútra indult.

A Fehér Ház többször leszögezte, hogy Biden nem fog kegyelmet adni a gyógyulófélben lévő drogfüggő és a republikánusok, köztük Donald Trump kedvelt célpontjává vált Hunternek, mégis teljes és feltétel nélküli kegyelmet adott a 2014. január 1. és 2024. december 1. közötti időszakban elkövetett bűncselekményekért.

Joe Biden - képekben egy életút

Joe Biden látható a két fiával Beau-val (balra), Hunterrel és jövendő feleségével, Jillel ezen a dátum nélküli fotón.
1/12 Joe Biden látható a két fiával Beau-val (balra), Hunterrel és jövendő feleségével, Jillel ezen a dátum nélküli fotón.
Joe Biden újonnan megválasztott szenátorként látható Washington DC-ben 1972-ben.
2/12 Joe Biden újonnan megválasztott szenátorként látható Washington DC-ben 1972-ben.
Joe Biden Delaware szenátoraként részt vesz egy washingtoni sajtótájékoztatón 1979-ben.
3/12 Joe Biden Delaware szenátoraként részt vesz egy washingtoni sajtótájékoztatón 1979-ben.
Joe Biden egykori szenátor Kemal Kurspahic főszerkesztővel az Oslobodjenje nevű újság szerkesztőségébe tesz látogatást Szarajevóban 1993-ban.
4/12 Joe Biden egykori szenátor Kemal Kurspahic főszerkesztővel az Oslobodjenje nevű újság szerkesztőségébe tesz látogatást Szarajevóban 1993-ban.
Joe Biden riporteri kérdésekre válaszol egy dán ENSZ-harcijármű előtt a szarajevói repülőtéren 1993-ban.
5/12 Joe Biden riporteri kérdésekre válaszol egy dán ENSZ-harcijármű előtt a szarajevói repülőtéren 1993-ban.
Az akkor demokrata alelnökjelölt Joe Biden öt unokájával körülvéve látható Colorádóban 2008-ban.
6/12 Az akkor demokrata alelnökjelölt Joe Biden öt unokájával körülvéve látható Colorádóban 2008-ban.
Az egykori demokrata elnökjelölt Hillary Clinton puszival köszönti az egykori szenátor Joe Bident a 2007-es dél-karolinai demokrata párt elnökjelölt-vitáján.
7/12 Az egykori demokrata elnökjelölt Hillary Clinton puszival köszönti az egykori szenátor Joe Bident a 2007-es dél-karolinai demokrata párt elnökjelölt-vitáján.
Barack Obama volt amerikai elnök kezet ráz Joe Bidennel, miután bejelentette, hogy az egykori szenátort választotta alelnök-jelöltnek a 2008-as választáson.
8/12 Barack Obama volt amerikai elnök kezet ráz Joe Bidennel, miután bejelentette, hogy az egykori szenátort választotta alelnök-jelöltnek a 2008-as választáson.
Barack Obama egykori amerikai elnök átöleli Joe Bident fia, Beau Biden temetésén 2015-ben.
9/12 Barack Obama egykori amerikai elnök átöleli Joe Bident fia, Beau Biden temetésén 2015-ben.
Joe Biden egykori alelnök könnyeivel küszködik, miután Barack Obama elnöki kitüntetésben részesítette 2017-ben.
10/12 Joe Biden egykori alelnök könnyeivel küszködik, miután Barack Obama elnöki kitüntetésben részesítette 2017-ben.
Joe Biden felesége, Jill és fia, Hunter Biden, valamint Kamala Harris mellett ünnepel, miután az amerikai sajtó kihirdette győzelmét a 2020-as elnökválasztáson.
11/12 Joe Biden felesége, Jill és fia, Hunter Biden, valamint Kamala Harris mellett ünnepel, miután az amerikai sajtó kihirdette győzelmét a 2020-as elnökválasztáson.
Joe Biden megválasztott elnök és felesége Delaware-ben, miután kihirdették győzelmét.
12/12 Joe Biden megválasztott elnök és felesége Delaware-ben, miután kihirdették győzelmét.
Previous slide
Next slide

Hunter Biden büntetőügyében december 16-ra tűzték ki az ítélethirdetést, miután szeptemberben már bűnösnek vallotta magát a szövetségi vádakban, amelyek szerint nem fizetett be 1,4 millió dollár adót, miközben pazarlóan költött kábítószerre, szexmunkásokra és luxuscikkekre. „Beismertem és vállaltam is a felelősséget a függőségem legsötétebb napjaiban elkövetett hibáimért – hibákért, amelyeket arra használtak fel, hogy politikai céllal nyilvánosan megalázzanak és megszégyenítsenek engem és a családomat” – mondta vasárnap, hozzátéve, hogy már több mint öt éve józan.

A republikánusok élesen bírálták az elnök lépését. „Micsoda visszaélés ez, és jogi tévedés!” – írta Trump a közösségi oldalán. „Joe Biden az elejétől a végéig hazudott családja korrupt befolyással való üzérkedésével kapcsolatban” – jelentette ki James Comer képviselő, a képviselőház felügyeleti és felelősségi bizottságának elnöke.

Joe Biden, akinek másik fia, Beau 2015-ben agydaganatban halt meg, úgy vélekedett, hogy ellenfelei szelektív büntetőeljárással igyekeztek megtörni Huntert.

Ehhez kapcsolódóan: Mit lehet tudni Biden fiának vádalkujáról?

Az elnök méltánytalannak nevezte az ügyészség fellépését, rámutatva, hogy szinte soha nem emelnek bűnvádat az ilyen súlyú, fegyvervásárláshoz kapcsolódó ügyekben, valamint másképp járnak el azokkal szemben is, akik függőségük miatt késve ugyan, de kamatokkal és büntetésekkel együtt befizetik az adótartozásukat, ahogy a fia is tette. „Egyértelmű, hogy Hunterrel másként jártak el. Az ő ügyeiben a vádemelés csak azután merült fel, hogy a kongresszusban több politikai ellenfelem felbujtotta őket arra, hogy támadjanak engem és ellenezzék a megválasztásomat – mondta Biden. – Azzal, hogy megpróbálták megtörni Huntert, engem is megpróbáltak megtörni. Nincs okunk azt hinni, hogy ez itt meg fog állni. Elég volt, elég volt” – fűzte hozzá.

Arra is kitért, hogy a hétvégén hozta meg a döntést. „Az igazság az, hogy hiszek az igazságszolgáltatási rendszerben, de azt is gondolom, hogy a nyers politika megfertőzte ezt a folyamatot, ez vezethetett a jogi tévedéshez. (…) Remélem, az amerikaiak megértik, hogy egy apa és elnök miért jutott erre a döntésre.”

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
This item is part of
XS
SM
MD
LG