Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Joe Biden a járvánnyal kampányol, Donald Trump szerint túl vannak a holtponton


A világjárvány jelentős szerepet tölthet be az amerikai választások során. Mivel országszerte növekszik a fertőzöttek és a kórházi ápolásra szorulók száma, a közvélemény-kutatások szerint a szavazók többsége úgy véli, Biden jobban kezelné a járványt. Közben megkezdődött a harc Floridáért.

A demokraták jelöltje, Joe Biden továbbra is a koronavírus okozta járványra összpontosítja elnöki kampányát, miközben Donald Trumpot kritizálja, amiért szerinte nem figyel eléggé a biztonságra és nem készíttetett tervet a vírus megfékezésére.

Alig hat nappal a választások előtt Joe Biden és felesége, Jill már éltek a korai szavazás lehetőségével és október 28-án leadták voksukat saját államukban: Delaware-ben. Így ők is gyarapították a korábban szavazó amerikaiak 74 milliós táborát.

A választások november 3-ára esnek, de a világjárvány miatt rekordszámú szavazó él a levél és a korai szavazatok leadásának lehetőségével.

Rekordot döntő részvételi arányra számítanak

Azoknak a száma akik mostanáig levoksoltak már most meghaladja a 2016-os elnökválasztáson szavazók teljes számának felét - derül ki a Floridai Egyetem amerikai választásokkal foglalkozó projektjének statisztikai adataiból.

A politológusok rekord részvételi arányra számítanak, hiszen a választási verseny ösztönzőleg hatott a szavazókra.

Elemzők szerint azonban van esély arra, hogy a végeredményt a választások után napokig nem lehet majd megtudni, mivel egyes, úgynevezett csatatérállamban lehetővé tették a levélszavazatok késői megszámlálását, ami a választásokat követően akár napokig is eltarthat.

A nemzeti közvélemény-kutatások alapján Joe Biden nagy előnnyel vezet Donald Trump előtt, de Floridában fej-fej mellett haladnak - derül ki a Real Clear Politics által a fontosabb közvélemény-kutatások eredményeiből kiszámolt átlagból.

A Real Change Politics átlaga alapján Pennsylvania államban Joe Biden 4 százalék ponttal vezet Donald Trump előtt.

Joe Biden nem ígéri, hogy véget vet a járványnak

A demokraták elnökjelöltje újra kampányútra indult, de előtte még részt vett egy, a világjárvánnyal kapcsolatos egészségügyi szakértők által tartott virtuális tájékoztatón.

„Ha nyerek, akkor is rengeteg munkára lesz szükség ennek a járványnak a felszámolásához” – mondta Joe Biden.

„Nem indulok neki hazug ígéretekkel, miszerint véget tudok vetni ennek a világjárványnak, de amit meg tudok ígérni az az, hogy már az első naptól kezdve helyesen járunk majd el. Döntéseinket a tudomány irányítására bízzuk”.

A 77 éves Joe Biden kampánya során visszafogott, kevés létszámú eseményeken vett részt, ahol a távolságtartás betartására kötelezték a résztvevőket.

Mivel a vírusfertőzés okozta esetszámok és a kórházi ápolásra szorulók száma az ország nagy részén növekszik, a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a szavazók többsége szerint Joe Biden jobban kezelné a járványt.

Donald Trump „forgószélszerű” kampánya

Eközben a 74 éves Donald Trump a csatatérállamok választóit próbálja elérni, hiszen rájuk van szüksége ahhoz, hogy hosszabbítani tudjon további négy évet.

A járványkezelést illetőleg az elnök továbbra is azt hangsúlyozza, hogy „túl vagyunk a holtponton, remekül teljesítünk”.

Donald Trump, miután végigvágtázott Michigan és Wisconsin államokon, másnap már Arizonába és Nevedába tartott, ahol az egészségügyi szakértők rosszallása ellenére is nagygyűléseket szervezett.

Az elnök a hét folyamán még vissza fog térni a közép-nyugati államokba.

Donald Trump Nebraska államban kampányol 2020. október 27-én.
Donald Trump Nebraska államban kampányol 2020. október 27-én.

Harc Floridáért

Donald Trump csütörtökön Floridába és Észak-Karolinába utazik, Joe Biden pedig szintén Floridában kampányol.

A két elnökjelölt kampányeseményeit néhány órás különbséggel rendezik meg a szavazatok szempontjából fontosnak számító Floridában, ahol öt nappal a választások előtt mindkét fél arra törekszik, hogy minél több támogatót szerezzen.

Az elnökválasztás során Florida 29 elektorral támogatja az állam által megválasztott győztest, ezért mindkét fél számára fontos lehet a Fehér Házba jutás szempontjából.

Trump és Biden mindketten a Mexikói-öböl partján lévő Tampa városában kampányolnak majd. Trump kinti nagygyűlést, míg Biden autósgyűlést szervezett, ahol a résztvevők a járművükben maradnak az esemény időtartama alatt.

A két jelölt ellentétes stílusa hetek óta szembetűnő: Trump rendszeresen nagy szabadtéri tömegrendezvényeken beszél, amelyeken - az egészségügyi szakértők ajánlása ellenére – ritkán visel maszkot.

Biden viszont óvatosan közelíti meg az eseményeket: kis létszámú, távolságtartásra kötelezett tömegek előtt szólal fel és gyakran maszkot visel.

Készült az AFP, az AP, a dpa és a Reuters tudósításainak felhasználásával.
XS
SM
MD
LG