Miközben zajlik a Fidesz kárpát-medencei nemzetegyesítése, kisebb figyelem jut a diaszpórára, vagyis azokra a magyarokra, akik alatt nem a határok vándoroltak ide-oda, hanem ők maguk indultak világgá. Vajon azok, akik az elmúlt években költöztek ki, mennyire tekinthetők a diaszpóra részének?
Magyar származású ember több él a Kárpát-medencén kívül, mint azon belül - nem számítva természetesen a 10 millió “anyaországit”. A 2000-es évek elején 2-2,5 millióra becsülték a Kárpát-medencén kívül élő magyar származásúak számát: a magyar diaszpórát.
Ebben még nincs benne az uniós csatlakozás, különösen 2009 után meglódult magyar kivándorlás, viszont beleszámítják a másod, harmadgenerációs magyarokat is, vagyis a magyarul beszélők ennél kevesebben voltak.
A nemzetegyesítés rájuk is kiterjedt, 2011-től ők is kaphatnak magyar állampolgárságot, illetve egyéb jogokat, magyarországi lakóhely nélkül is.
Róluk, a magyar diaszpóráról is szó van abban a két tanulmánykötetben, melyek most jelentek meg egy kutatási program keretében. A két könyv – Mobilitás és integráció a magyar társadalomban, valamint Integrációs mechanizmusok a magyar társadalomban – egyébként azt járja körbe, hogy milyen mechanizmusok integrálják/dezintegrálják a mai magyar társadalmat.
Új diaszpóra
A diaszpóra jelentősen földuzzadt azzal a több százezernyi magyarral, akik az utóbbi másfél évtizedben, különösen 2009 után hagyták el az országot. (Számukról lásd keretes írásunkat.) Vendégmunkás, kivándorló (ott pedig bevándorló): az biztos, hogy migráns.
Akkor is az, ha a magyar kormány a magyar munkaerőpiac részeként kezeli őket, és beszámítja a hazai foglalkoztatottsági statisztikákba. A kormány idegenellenes kommunikációja ezt a több százezres migráns tömeget az unión belüli szabad munkavállalásra hivatkozva nem tekinti migránsnak. (Ugyanilyen nagyvonalúan siklik el annak a 20 ezer Európán kívülről érkezett embernek a migráns státusza fölött is, akik az elmúlt években a magyar állam letelepedési kötvényeivel nyerték el magyar állampolgárságukat.)
Hányan vannak a friss kivándorlók?
Számtalan becslés létezik, mert az Európán belüli szabad mozgás miatt az elvándorlás korábbi szigorú nyilvántartása megszűnt (a kijelentkezők száma nagyon alacsony).
A kivándorlók kijelentkezésénél pontosabb képet adnak a tükörstatisztikák, vagyis a bevándorlókat fogadó országok statisztikái. De az adatok összesítése még az EU-n belül is hiányos (az eltérő definíciók és harmonizálási problémák miatt), az Európán kívülre irányuló kivándorlás mérése pedig ezzel a módszerrel megoldhatatlan.
Ha az adott országban élő külföldi állampolgárok számát veszik alapul, azzal alábecsülik a bevándorlók számát, mert ebben nincsenek benne azok, akik már megszerezték az állampolgárságot.
Ezért a külföldön születettek csoportja pontosabb. Így számolnak az ENSZ, az OECD és a Világbank globális migrációs mátrixai is. Persze ebben a nagyon régen, akár kisgyermekként elvándoroltak is benne vannak, például 1956-ban emigrált magyarok, így ezek inkább csak a Magyarországhoz egykor kötődő diaszpóra nagyságának becsléseként kezelhetők.
A 2016-os magyarországi Mikrocenzus 256 ezer magyarországi háztartástaggal rendelkező embert talált, akiknek Magyarországon van vagy volt az állandó otthonuk. De róluk Magyarországon maradtakat kérdeztek, így ha a teljes háztartás külföldre költözött, ők nem jelennek meg a mintában.
A 2011-es népszámlálás is így dolgozott, akkor 213 ezer elvándorolt volt. Ez jelentős, öt év alatt 20%-os növekedés.
Célországok tükörstatisztikái alapján az ENSZ 2019-ben 632 ezer Magyarországon született embert becsült más országokban. Ez a szám 2010-ben 514 ezer, 2015-ben 555 ezer volt, tahát a növekedés itt is látszik.
Az utóbbi években felerősödött a visszavándorlás is, melynek legerősebb motivációja a család.
Az elmúlt években kivándorolt magyarok között lényegesen magasabb a férfiak, a fiatalok és a magasabb iskolai végzettségűek aránya az itthoninál. 86%-uk munkavállalási céllal tartózkodik kint.
A 2004-es EU-csatlakozás nyomán megnyílt nyugat-európai munkaerőpiacok szívóhatására a nyugati magyar diaszpórának egy új generációja jött létre. A kormányzat ezt az elvándorlást nem tematizálta (csak az ellenzék próbálkozott vele), miközben “nemzetegyesítő” narratívája a világon bárhol élő magyarokra vonatkozott.
Ennek a külföldre költözött több százezer embernek egy részéből alakul majd ki az új diaszpóra. Papp Z. Attila és kutatótársai az vizsgálták, hogy ez a diaszporizálódás hogyan jön létre, és hol tart körükben.
Önfenntartás után kormányozhatóság
A közvélemény kevesebbet hall a magyar diaszpórapolitikáról: leginkább talán a “Gyere haza, fiatal!” program lehet ismerős, ami sikertelensége miatt már le is állt. Pedig évente 500 milliót költ a magyar költségvetés a diaszpórára is: főleg oktatási és kulturális programokra.
Természetesen más az 1990 előtt “disszidáltak” és az azóta kivándoroltak kötődése az anyaországhoz, és értelemszerűen fogadó országukhoz is. Utóbbiba a “régiek” logikusan sokkal jobban integrálódtak.
A diaszpóra esetében a szétszórtság is lehetetlenné tette a kárpát-medencei magyarokat érő támogatáspolitikai bummot (tízszeresére nőtt a magyar közösségek anyaországi támogatása 2010, de főleg 2016 után), melynek révén a kárpát-medencei magyar közösségek Budapesthez kapcsolása és kormányzása is megvalósult.
A 2016-os kormányzati diaszpórastratégia említi először a “Magyarországot újonnan elhagyókat” - esetükben a cél, hogy pár éven belül visszaköltözzenek Magyarországra. Ezt célozta a Gyere haza fiatal program.
Inkább a korábbi diaszpórához fordult a Kőrösi Csoma (ebben kulturális animátorokat küldenek a Kárpát-medencén kívüli magyar közösségekhez, akik identitásőrző programokat szerveznek - 2018-ban 45 országban 145 ösztöndíjas dolgozott); a Mikes Kelemen (könyvek, kéziratok hazahozatala) vagy a Julianus Program (ebben értéktárba gyűjtik a nyugati magyarság tárgyi és szellemi emlékeit) , vagy a Nemzeti Regiszter.
Fontos a hétvégi magyar iskolák támogatása is: 2018-ban 67 intézmény kapott 100 millió forintot.
Egy, szintén a most megjelent egyik kötetben olvasható, Bárdi Nándor történész által írt tanulmány szerint “az ezredfordulón még teljesen önfenntartó civil volt a nyugati magyar intézményrendszer, most a magyar állami támogatás nem csak megerősítette, hanem politikailag is integrálta ezeket az intézményeket, amelyek önállósága ezáltal kopásnak indult”.
Politikai hasznosítás
A diaszpórapolitikák egyik magyarázata szerint az államok azért is érdeklődnek a saját diaszpóráik iránt, mert azoktól gazdasági és politikai hasznot remélnek. Több olyan ország van most is (pl. a Balkánon), ahol a kivándoroltak/külföldi munkavállalók családjuknak hazaküldött támogatásai jelentősen hozzájárulnak az ország nemzeti össztermékéhez. A Világbank becslése szerint a külföldön dolgozó magyarok évente a GDP 3-4 százalékának megfelelő pénzt utaltak haza.
Az emigráció politikai hasznosítása is elterjedt, gondoljunk csak a legendásan hatékony nemzetközi “örmény-lobbira”.
A magyar kormány is igyekszik lobbierejét vagy egyszerűen csak kommunikációját erősíteni magyar, vagy magyar származású potentátokkal. Emlékezetes a baloldal - sikertelen - próbálkozása Teller Ede állítólagos levelének felhasználására Orbán Viktor diszkreditálására. A Fidesz kormány pedig pl. a volt New York-i kormányzó, George Pataki befolyását használta.
De ennél direktebben is rákapcsolta külpolitikai céljait a magyar diaszpórára a kormány. A Fellegi Tamás volt fejlesztési miniszter által vezetett, 2013-tól működő alapítvány, a Hungary Initiatives Foundation több, mint 800.000 dollár értékű támogatást osztott szét számos Egyesült Államokban bejegyzett szervezet között a 2014-es választások előtt.
A Magyar Foundation of North America nevű alapítvány pedig 2016-ban 612 millió forintot kapott a magyar kormánytól. Az alapítvány hivatalos célja a magyar örökség és kulturális büszkeség ápolása, a magyarságnak a kanadai és az egyesült államokbeli kultúrához, üzleti élethez és társadalomhoz való hozzájárulásainak, teljesítményeinek a megőrzése. Ehhez képest kapcsolódott a magyar kormány korábbi lobbistájához, Connie Mackhez, és kommunikációs tanácsadója Arthur Finkelstein munkatársa volt.
Szavazatok
A Bárdi Nándor tanulmányában olvasható becslés szerint a Kárpát-medencéből egymillióval, a nyugati diaszpórából még 100 ezerrel nőtt a magyar állampolgárok száma.
A frissen honosított diaszpóra-magyarok körében nem zajlott olyan intenzív kampány, mint a honosított kárpát-medenceiek között. A külföldön élő állampolgárok választási regisztrációja alacsony, pár ezer volt 2018-ban, (Nagy-Britanniában 892, Németországban 3287), míg pl. csak Romániában 173 ezer szavazó regisztrált.
Az új diaszpóra, tehát a frissen kiköltözöttek, akiknek magyarországi lakcíme is volt, nem szavazhatott levélben, nekik ezért el kellett menniük a követségre.
2018-ban már közel 1 millió honosított volt, 65 %-uk szavazókorú, és közülük 378 ezren regisztráltak. (Még egyszer: ők szinte mind kárpát-medenceiek.) Végül 225 ezren szavaztak (96 százalékuk a Fideszre). Ez 2018-ban az összes szavazat 2,55 százalékát jelentette. 2014-ben ez döntötte el a parlamenti kétharmadot.
Végeredményben a 2014-es országgyűlési választáson, a 2016-os kvótanépszavazáson és a 2018-as parlamenti választáson a magyarországi lakhellyel nem rendelkező választókorú magyar állampolgárok 40-56-35 százaléka szavazott.
A magyarországi lakhely nélküli magyar állampolgárság a magyarországival azonos állampolgári jogokat biztosít, kivéve az egészségbiztosítást és az adózást. Cserében viszont levélben csak pártlistára lehet szavazni. Ezt oldotta meg az a hatalmas méretű választási csalás, melyről nemrég lapunk szolgáltatott újabb bizonyítékot. Hamis magyarországi lakcímekkel, és a választásra történt utaztatással az újonnan honosítottak már egyéni képviselőre is szavazhattak.
Összesen egyébként 53 ezer külképviseleten szavazó volt 2018-ban, de az ő döntő részük külföldön élő, de magyarországi lakcímmel rendelkező állampolgár volt.
Egy, a szavazás napján, körükben civilek által készített (így természetesen csak érdekességként említhető) exit poll szerint Londonban a Jobbik nyerte a választást, utána a Momentum következett, a Fidesz pedig épp csak bejutott volna a parlamentbe.
Túró Rudi, néptánckör, Ákos-koncert
Papp Z. Attila és társai kutatásának alapkérdése az volt, hogy “az új keletű migrációs folyamatok során külföldre kerültek milyen mértékben alkotnak diaszpóraközösséget, azaz “új diaszpórát” hoznak-e létre, avagy csupán a nemzetközi migrációs folyamatokban részt vevő egyénekről vagy csoportokról van-e szó?”
Azért érvényes kérdés ez, mert a diaszpóra nem egy olyan statikus állapot, mint pl. a “határon túli magyar” (persze utóbbi is alakul, elsősorban többségi asszimilációs hatások nyomán). A diaszpóra - mivel lakóhelye szerint nem ragadható meg - inkább tevékenységekhez kapcsolódást, valamilyen közösségi mozzanatot, így intézményesülést jelent. Vasárnapi magyar iskolába adom a gyerekem, eljárok magyar rendezvényekre, igyekszem kapcsolódni az anyaországhoz és/vagy az anyanyelvhez és kultúrához.
A másik oldalról nézve pedig a diaszpóra az anyaországnak is egy “projektje”, szervezeteken keresztül létrehozza, fenntartja és támogatja azt.
A 2019-es online kérdőíves kutatásban 18 ezer embert kérdeztek meg magyarországi kapcsolattartásukról, és új lakóhelyükön a magyar közösségi rendezvényeken való részvételükről. A kitöltők átlagéletkora 38 év volt. A válaszadók átlagosan 6-7 éve éltek kint.
A diaszpóra eseményekbe való bekapcsolódás leginkább gasztrovonalon történt, pl. gasztrofesztiválokon, legkevésbé pedig a cserkészet érdekelte kinti magyarokat. A nemzeti identitásnak, annak megőrzésének sokszor része a sajátos, etnikai címkével ellátott ételek fogyasztása is alapja: a diaszpóraidentitás is gasztronomizálódik.
A kutatók rákérdeztek még kulturális-, és sportesemények, filmklub, magyar iskola, táncház, politikai fórumok látogatására is. A válaszadóknak mindössze 2 százaléka élt aktív diaszpóra-életet, vagyis vett részt valamennyire mindegyik felsorolt tevékenységben.
A kutatók három csoportot különítettek el.
- Az első az elkötelezett diaszpóra, másképpen a diaszporizálódók közössége. Ők erősen érdeklődnek a diaszpóraintézmények programjai iránt.
- A második a politizáló migránsoké, ők főleg magyar politikai események iránt érdeklődnek a kulturálisok mellett. A politizáló migránsok mind a fogadó, mind anyaországuk felé nagy érdeklődést mutatnak. Ők járnak leggyakrabban haza.
- A harmadik csoportot megszólíthatatlanoknak nevezték el, őket semmilyen magyar rendezvény nem érdekli. Ők 80 százalékát adják a megkérdezetteknek. A másik 2 csoport nagyjából 10-10 százalékos.
A diaszpóra rendezvények, végeredményben a diaszpórapolitika tehát 10 százaléknyi kiköltözött magyart tud megszólítani. Ők kevésbé integráltak fogadó országukban, iskolázatlanabbak.
A diaszporizálódók, azok, akik intenzívebben vesznek részt magyar rendezvényeken, abban reménykednek, hogy megtakarításaikkal majd magyarországi életüket folytatják, de a kutatók szerint mintha még nem döntötték volna el, hogy hazaköltöznek-e vagy sem. “Kettősséget hordoznak az asszimiláció (végleges kivándorlás) és a transznacionális mozgás (hazatérés) lehetősége között.”
Eltérő a csoportok migrációs motivációja is. A megszólíthatatlanok között vannak a legtöbben a gazdasági okokból migrálók. A politizálók között magas a hazai politikai helyzettel való elégedetlenség, de ennek a magasan képzett csoportnak a továbbtanulási motivációja is erős.
A politizáló migránsok egyértelműen transznacionális jellemzőkkel rendelkeznek. Jobban barátkoznak helyiekkel, mint a diaszporizálódók, kevésbé jellemzi őket az egyébként a diaszpórákra jellemző etnikai határtermelés - tehát az ők és a mi etnikai alapú elkülönítése. Ez a transznacionális diaszpóracsoport egyidejűleg jelen van kibocsátó és befogadó országában is, és mivel az átlagnál magasabban képzettek, így jobban megtalálják számításaikat a transznacionális mezőben, ami kevésbé sikerül az erőforrás-hiányosabb, képzetlenebbek számára.
A közömbösök és a transznacionálisok nem, de a diaszporizálódók megközelíthetőek az anyaországi támogatáspolitikával, így az ő anyaországi állami “kormányozhatóságuk” is lehetséges. De igazából a diaszpórapolitika kérdése az, írják a kutatók, hogy a frissen kivándoroltak gyerekeit, azokat, akik kint nőttek/nőnek fel, meg tudja-e szólítani, és integrálni tudja-e egy olyan mezőbe, mely az anyaországhoz kapcsolódik.
Mobilitás és integráció a magyar társadalomban
Integrációs mechanizmusok a magyar társadalomban
Mindkét kötetet az Argumentum Kiadó és a Társadalomtudományi Kutatóközpont jelentette meg, és Kovách Imre szerkesztette.
