Naponta többször indulnak útnak a felderítődrónok az ukrán állásokból a sűrű erdő mélyén húzódó határon át Belaruszba, az oroszokkal közeli szövetségben álló szomszédos országba, hogy fürkésszék az eget és a földet, és jelezzék, ha bármi bajnak is jelét látják a túloldalon.
Az ukrán egységek azért figyelik a mocsarakon és erdőkön áthúzódó, ezer kilométeres határt, hogy észak felől ne érhesse őket olyan meglepetésszerű offenzíva, mint amilyen csaknem egy évvel ezelőtt, a háború kezdetén az oroszok sikertelen támadása volt Kijev ellen.
Ezúttal az ukránok nem kockáztatnak. Nyár óta erősítik a védelmet, lövészárkokat építenek és bővítenek, és aknákat telepítenek az erdőben a katonai tisztviselők várakozásai szerint tavasszal induló offenzíva előtt. A térség falvaiban, amelyeket tavaly átmenetileg elfoglaltak az oroszok, a lakókat rémülettel tölti el a kilátás, hogy minden újrakezdődhet.
„Minden apró hangra és zajra odafigyelünk. Nem így kellene élni – mondja a 64 éves Valentina Matveva Ripke faluban. – Ha állandóan félsz, az nem élet.”
Az aggodalmakat januárban fokozta Oroszország és Belarusz légerejének közös hadgyakorlata egy hónappal Vlagyimir Putyin orosz elnök ritka minszki látogatása után.
Stratégiai elrettentés vagy készülődés?
Katonai szakértők és a nyugati hírszerzés szerint csekély egy újabb északi offenzíva lehetősége. A brit védelmi minisztérium január 11-én Twitter-üzenetében közölte: jóllehet a Belaruszban lévő orosz repülőgépek és katonák száma nagy, „valószínűtlen, hogy hitelt érdemlő támadóerőt alkotnak”.
Belarusz tisztviselők helyi jelentések szerint „stratégiai elrettentésnek” szánják a csapatok telepítését a határ mellé. Az ország tekintélyelvű elnöke, Alekszandr Lukasenka kitart amellett, hogy nem küld katonákat Ukrajnába.
Az ukrán parancsnokok azonban óvatosak, emlékeznek arra, hogyan használta Oroszország 2022 elején indítóállásként Belaruszt.
„Folyamatosan figyeljük a földről az ellenséget, figyeljük a csapatok mozgását, és ha van ilyen, hány katonát érint és merre haladnak” – mondta a hadsereg területi hírszerző egységének vezetője egy sajtóbejáráson a héten néhány kilométerre határtól. A tiszt biztonsági okokra hivatkozva csak a keresztnevén – Olekszandr – mutatkozott be.
Ki kinek a drónját?
Míg keleten pusztító tüzérségi párbajok folynak, itt, északon ez nagyrészt a pilóta nélküli légi járművek háborúja.
Olekszandr azt mondja, hogy a belaruszok és az oroszok „folyamatosan megfigyelik az őrségváltásainkat, próbálják megtalálni hadseregünk állásait”.
Amikor Olekszandr egysége ellenséges felderítődrónokat észlel, drónelhárító fegyverekkel leszedi őket. Ha pedig egy ellenséges drón észlel egy ukrán drónt, és a nyomába ered, az ukránok megpróbálják elfogni és a saját készletüket bővíteni vele.
„Négy drónjukat szereztük meg így nemrég, ők pedig kettőt a mieink közül” – meséli Olekszandr.
Azt mondja, a felderítő küldetések nem mutatják aggasztó tevékenység jelét – egyelőre. „Van egy utánpótlásrajuk, és megerősítették a járőrszolgálatot, de nem tapasztalunk jelentős csapatösszevonást a körzetünkben” – teszi hozzá.
Méltósággal fogadni az ellenséget
A Kijevi területért felelős ukrán altábornagy, Olekszij Pavljuk helyi beszámolók szerint azt mondta, készülnek egy esetleges újabb támadásra Belaruszon keresztül. „Olyan csoportot hoztunk létre a belarusz határon, amely készen áll arra, hogy méltósággal fogadja az ellenséget” – közölte.
Ukrán tisztviselők azzal érvelnek, hogy senki sem tudhatja, mit fog lépni Moszkva a következő hónapokban, és hogy a készenléti állapotra szükség van a határ mentén.
„Az erődítmények azért készültek, hogy megakadályozzák az újbóli beszivárgást – mondja Olekszandr. – Akár lesz ilyen, akár nem, nekünk mindig készen kell állnunk.”
Gépfegyveres ukrán katonák állnak az erdő talajába vájt, deszkákkal megerősített, öt méter mély árkokban.
Az egyik szomszédos falu lakója fürgén hajt el mellettük kerékpárján. Itt még frissek az emlékek az ideiglenes megszállásról, amikor az orosz csapatok megpróbálták ostromolni Csernyihiv városát. Április 3-án vonultak ki, amikor Moszkva Ukrajna keleti tartományaira helyezte át a hangsúlyt.
A leküzdhetetlen három kilométer
De az orosz–belarusz hadgyakorlatok ellenére is van remény.
„Az első alkalommal, amikor megtámadtak, nem volt fegyverünk és hadseregünk a határon” – mondja a 66 esztendős Hanna Pokhílko Kolucsivka faluból.
Akár lesz támadás, akár nem, Olena Novi Jarilovicsi faluból attól tart, hogy a határhelyzet miatt soha nem fogja látni az édesanyját, a bátyját és két nővérét, akik mindössze három kilométerrel arrébb élnek egy belarusz faluban.
„Nem hiszem el, hogy ilyen közel vannak, és nem láthatom őket” – mondja a 63 éves nő, aki Belaruszban született, de ukrán családba ment férjhez, és a családja miatt érzett aggodalomból nem adta meg a teljes nevét.
