Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Holtan találták oroszországi börtönében Navalnijt, Putyin legkeményebb kritikusát


Alekszej Navalnij egy moszkvai bírósági tárgyaláson 2021. február 2-án
Alekszej Navalnij egy moszkvai bírósági tárgyaláson 2021. február 2-án

Az orosz ellenzéki politikus életét vesztette a börtönben a szövetségi büntetés-végrehajtási szolgálat tájékoztatása szerint. A történtek óriási felháborodást keltettek, több ország elítélő nyilatkozatot adott ki, mondván, Alekszej Navalnijnak a „legmagasabb árat” kellett fizetnie azért, mert felszólalt a rezsim ellen.

„Alekszej Navalnij elítélt a 3. számú büntetőtelepen 2024. február 16-án séta után rosszul lett, és szinte azonnal eszméletét vesztette. Az intézmény orvosi csapata rögtön kiérkezett, és mentőt hívtak” – jelentették a kiadott közleményben.

„Minden szükséges újraélesztési intézkedést megtettek, de ez nem hozott pozitív eredményt. A mentő orvosai megállapították az elítélt halálát. A halál okát jelenleg vizsgálják” – írták.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője arról számolt be, hogy Vlagyimir Putyin elnököt már tájékoztatták a történtekről, illetve azt állította, hogy nincs hivatalos információja a halál okáról.

A 47 éves korrupcióellenes aktivista halálhírét munkatársai egyelőre nem erősítették meg.

Kira Jarmis, Navalnij szóvivője azt írta a korábban Twitterként ismert X-en, hogy „még nincs semmilyen megerősítésünk”, valamint tudatta, hogy az ellenzéki vezető ügyvédje épp a börtön felé tart.

A jogász, Leonyid Szolovjov azt mondta a Novaja Gazetának, hogy a család kérésére nem kommentálja az ügyet. Annyit azonban elárult, hogy ügyfele szerdán még találkozott egy ügyvéddel, és akkor minden rendben volt.

Alekszej Navalnij 2000-ben házasodott össze feleségével, Julijával, akivel két gyerekük van.

Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó „szörnyű tragédiának” nevezte a politikus halálát. „Valódi és nyilvánvaló kérdéseket vet fel, hogy az orosz kormány régóta és aljas módon kárt tesz az ellenzőiben” – vélekedett.

Olaf Scholz német kancellár leszögezte, hogy Navalnij „az életével fizetett a bátorságáért”, a francia külügyminiszter, Stéphane Séjourné pedig rámutatott, hogy a férfi halála emlékeztető a putyini rezsim valóságával kapcsolatban.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy Navalnij „meghozta a végső áldozatot a szabadság és a demokrácia értékeiért folytatott harcában”.

Tavaly újabb tizenkilenc év szabadságvesztést szabtak ki Alekszej Navalnijra, akit a bíróság szélsőséges közösség létrehozásában és finanszírozásában, kiskorúak veszélyes cselekményekbe való bevonásában és a nácizmus rehabilitációjában talált bűnösnek.

Ehhez kapcsolódóan: Szélsőségesség vádjával újabb tizenkilenc év börtönre ítélték Alekszej Navalnijt

A politikusnak egy legszigorúbb minősítésű büntetés-végrehajtási telepen kellett töltenie a büntetését. Ilyen helyeken az orosz törvények alapján az életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtott vagy a különösen veszélyes, visszaesőnek számító elítélteket tartják fogva.

Navalnijra emlékeznek a budapesti orosz nagykövetség közelében 2024. február 16-án
Navalnijra emlékeznek a budapesti orosz nagykövetség közelében 2024. február 16-án

Ehhez kapcsolódóan: „Sarki farkas”: A kemény börtön, ahol csapata rátalált Navalnijra

Alekszej Navalnijt 2021 elején tartóztatták le, amint hazaérkezett Németországból, ahol a szerinte az orosz elnök utasítására végrehajtott, majdnem halálos mérgezése után gyógykezelték. Egy bíróság két év és nyolc hónap letöltendő börtönbüntetést szabott ki rá, amiért megsértette korábbi, széles körben vitatott ítélete feltételeit azzal, hogy lábadozása alatt nem jelentkezett a hatóságoknál. Később további ügyekben is bűnösnek találták, szélsőséges szervezetnek bélyegezték korrupcióellenes alapítványát és oroszországi hálózatát.

Ehhez kapcsolódóan: Anne Applebaum-interjú: Putyin „valójában elpusztítja a modern Oroszországot”

A Kreml tagadja, hogy bármi köze lenne az aktivista megmérgezéséhez, szakértők szerint azonban ilyen típusú idegméreggel kizárólag állami szereplők rendelkeznek.

Eközben Putyin, aki régóta Navalnij nevét sem hajlandó kimondani, újabb újraválasztására készül a márciusi voksoláson, amelyen nincs igazi kihívója, miután potenciális riválisait mind eltiltották, külföldre menekültek vagy rács mögött vannak.

Az oroszországi választások sem nem szabadok, sem nem tisztességesek a szakértők szerint, a hatalom ezzel próbálja demonstrálni a legitimációját. Az ellenzéki jelöltek kizárása, a szavazók megfélemlítése és a szavazatszámlálás manipulációja is jellemző.

XS
SM
MD
LG