A diplomácia felpörgése közepette egyes európai vezetők újra beszélni kezdtek arról, hogy csapatokat küldenének Ukrajnába. Hogyan nézne ki egy békefenntartó erő, és mennyire reális ez?
Az utóbbi napokban jelentősen fokozódtak az ukrajnai háború lezárását célzó diplomáciai erőfeszítések az új amerikai adminisztráció részéről, ami arra késztette az európai országokat, hogy ismét elővegyék a jövőbeli békefenntartó misszió témáját. Amikor Emmanuel Macron francia elnök tavaly először felvetette, az Ukrajna biztonságát szavatolni hivatott európai egység ötlete nem kavart nagy port, kevés szakértő vette komolyan. Ez mostanra megváltozott.
Donald Trump Ukrajnáért és Oroszországért felelős különmegbízottjának kijelentése, miszerint Európa nem lesz ott az asztalnál az Ukrajna jövőjéről szóló egyeztetéseken, lökést adott a kontinens vezetőinek, hogy megpróbálják magukat érdemi szereplővé tenni. A Szaúd-Arábiában rendezett, február 18-i közvetlen amerikai–orosz tárgyalások tovább fokozták a feszültséget.
Dick Schoof holland miniszterelnök ezt úgy fogalmazta meg, hogy az európaiaknak meg kell állapodniuk abban, mivel tudnak hozzájárulni a folyamathoz, „így végül helyet kapunk az asztalnál”.
De nem ez az egyetlen oka a békefenntartók küldésére vonatkozó elképzeléseknek.
„Nehéz feladat lesz ez az európaiak számára, ugyanakkor nem lehet elkerülni, ha fel akarjuk számolni Oroszország NATO-ra jelentett fenyegetését Ukrajnában” – mondta Jamie Shea, aki 2018-as nyugdíjba vonulása előtt különböző NATO-tisztségekben szolgált. Szerinte mintegy ötvenezer európai katonára lehet szükség, ami összesen 150 ezer főt jelent állandó rotációval.
A február 17-i párizsi megbeszélések nem jelentettek egyértelmű áttörést a kérdésben, de most már komolyan elkezdődött a vita. Keir Starmer brit miniszterelnök is kiállt a felvetés mellett, és közölte, hogy országa kész katonákat vezényelni Ukrajnába, ám Trumppal tervezett jövő heti találkozójára készülve jelezte, hogy a művelethez az Egyesült Államok részvételére is szükség lenne, és amerikai háttértámogatást emlegetett, kitérve a légierőre.
A kilencvenes évek balkáni háborúi során NATO-szóvivőként ismertté váló Shea kijelentette, hogy ez felvet egy lehetséges problémát: „Az európaiaknak eszükbe juthat a kilencvenes évek elejének boszniai fiaskója, amikor az amerikaiak – akik biztonságban voltak a levegőben – folyamatosan kritizálták a szárazföldön lévő európaiakat.”
A brit kormány megjegyzései nagy médiavisszhangot váltottak ki, miközben többen rámutattak, hogy korlátozottak az Egyesült Királyság katonai képességei. A legfontosabb hang Richard Dannatt volt brit vezérkari főnöké volt, aki figyelmeztetett, hogy jelenleg olyan állapotban van a hadsereg, hogy nem lenne képes a misszió vezetésére. A brit haderő 2001 jórészt a terrorellenes fellépésre összpontosít, ráadásul az elmúlt évtized folyamán súlyos költségvetési megszorításokat szenvedett el, így egy szeptemberi parlamenti jelentés szerint nem megfelelően felkészült az orosz fenyegetés elhárítására. Júliusban Starmer maga is arról beszélt, hogy hazája fegyveres erői kiürültek.
Európa másik legnagyobb katonai hatalma Franciaország. A francia haderő létszáma meghaladja a brit fegyveres erőkét, viszont az afrikai bevetések jelentősen megterhelték a kapacitásait. Több szakértő is a kételyeinek adott hangot azzal kapcsolatban, hogy Párizs képes lenne-e helytállni egy magasabb intenzitású konfliktusban, mint az ukrajnai. „Mindössze hat darab nagy hatótávolságú rakétavetőnk maradt, nincs valódi eszközünk a drónok elleni harcra” – jegyezte meg Léo Péria-Peigné, a Francia Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének munkatársa.
Svédország és Hollandia is jelezte, hogy bizonyos feltételek mellett hajlandó lenne csapatokat küldeni, az igen ütőképes hadsereggel rendelkező Lengyelország azonban nemet mondott. Olaf Scholz német kancellár, aki idő előtt távozott a párizsi tárgyalásról, elégedetlenségét fejezte ki a szerinte elhamarkodott megbeszélés miatt.
A németországi közvélemény-kutatások szerint Scholz elveszíti a február 23-i szövetségi választásokat, de még néhány hónapig ő áll az ország élén, amíg tárgyalások fognak folyni az új kormánykoalíció megalakításáról. A választások után talán hajlandóbbnak fog mutatkozni német katonák ukrajnai telepítésére.
Jürgen Hardt, a legnagyobb német ellenzéki párt törvényhozója azt nyilatkozta, hogy el tudná képzelni, hogy az ENSZ zászlaja alatt egységeket vezényeljenek Ukrajnába: „Nem zárom ki a német katonai szerepvállalást, ha ENSZ-határozat alapján békemegállapodás születik, ahol nemzetközi erőket kérnek fel a hozzájárulásra a békéhez.”
Ez fontos kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy mennyire reális egy ilyen misszió.
Nicu Popescu, az Európai Külkapcsolati Tanács (ECFR) elemzője további nehézséget lát. „Az a probléma a hagyományos békefenntartó missziókkal, hogy az ENSZ határozataihoz vannak kötve, ami azt jelenti, hogy Oroszország bármikor megvétózhatja vagy megszüntetheti őket.” Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának vétójoggal rendelkező állandó tagja. Popescu szerint a tárgyalás fókusza nem a békefenntartáson van, hanem egy elrettentő erő felállításán, amivel Shea is egyetért, aki szerint ez két kérdést vet fel: „Használjuk-e a NATO-erőket, amelyek jelenleg a szövetség határait védik Közép- és Kelet-Európában? Lengyelország ellenzi. Inkább az ukrán hadsereg mint fő elrettentő erő kiépítésére összpontosítunk, erre költsük a pénzt, ne az európai erőkre, ahogy Dánia szorgalmazza?”
A politikai megfontolások is sokat nyomnak a latba. A nyugat-európai felmérések azt mutatják, hogy meglehetősen alacsony a támogatottsága az ukrajnai csapattelepítésnek. Egy ilyen kontingens küldésének kockázata még nem harci szerepkörökben is óriási lenne. Meg kellene határozni a bevetési szabályokat, hogy miként reagáljanak, ha az orosz erők tüzet nyitnak rájuk, illetve minden áldozat súlyos politikai következményekkel járhatna. „Nehéz lenne ezt eladni. (…) Ha nyugatról kelet felé haladunk, ott van valami, amit a szorongás tengelyének szoktam nevezni. A kelet-európaiak nagyon világosan érzik. Ez nem olyan egyértelmű, ahogy nyugatabbra megyünk” – mondta Niklas Granholm, a Svéd Védelmi Kutatóintézet munkatársa.
