Egy, a tévében jól szereplő populista politikus hirtelen feltűnése hatalmas követ dobott a francia elnökválasztási kampány langyos állóvizébe. Eric Zemmour már azelőtt lángra lobbantotta a versenyt, hogy igazából beindult volna.
Zemmour feltűnése és a friss közvélemény-kutatások által sugallt népszerűsége idegessé tette mind a hagyományos konzervatívokat, mind a szélsőjobboldal szokásos zászlóvivőjét, Marine Le Pent. De aggódhat miatta Emmanuel Macron, az újraválasztásért induló, hivatalban lévő elnök, az Európai Unió és mindazok a nyugat-balkáni és a tömbtől keletre fekvő országok, amelyek egy nap a klub tagjai szeretnének lenni.
Joggal mondhatjuk, hogy Zemmourban Franciaország megtalálta a saját Donald Trumpját. Nem csak azért, mert annyi nő lépett elő az állítólagos szexuális visszaéléseivel kapcsolatos vádakkal. A volt amerikai elnökhöz hasonlóan az ő hívei is úgy vélik: ő az a politikus, aki megmondja a frankót, és kalapáccsal megy neki a szerintük a politikai és médiabeszédben eluralkodó politikai korrektségnek.
A hasonlóságok itt nem érnek véget. A Twitteren aktív és tapasztalt televíziós szakértőként ismert Zemmour nem fogja vissza magát, amikor az iszlámról, a bevándorlásról, a feminizmusról és Franciaország állítólagos politikai és erkölcsi hanyatlásáról van szó.
Zemmourt már kétszer elítélték gyűlöletbeszédért és faji alapú erőszakra való felbujtásért, és más jogi eljárások is folyamatban vannak ellene.
Eddigi számos rendkívül ellentmondásos megjegyzése között szerepel az az állítása, hogy a kísérő nélküli afrikai és közel-keleti migránsgyerekek gyilkosok, erőszaktevők és tolvajok, és hogy a franciaországi muszlim lakosság növekedése – amely jelenleg mintegy nyolcszázalékos – polgárháborúhoz fog vezetni. Emellett azt az összeesküvés-elméletet hirdeti, amely szerint az európaiakat fokozatosan felváltják a bevándorlók.
Témái között szerepel továbbá, hogy szerinte a társadalom elnőiesedett, és hogy az LMBTQ-propaganda támadása alatt áll.
Zemmour azon elmélkedik a nyilvánosság előtt, hogy a nők vágynak arra, hogy a férfiak dominálják őket, és azt javasolja, hogy minden francia születésű gyermeknek adjanak katolikus keresztnevet. Emellett félrevezető módon azt állította, hogy a második világháború idején a nácik által támogatott franciaországi Vichy-rezsim védte a zsidókat.
Francia Trumpként emlegetik, de nem mindenben hasonlítanak
Mégis vannak döntő különbségek Trump és közte. Zemmour szülei berber zsidók voltak, akik az ötvenes évek francia–algériai háborúja idején költöztek Algériából Franciaországba, így a kritikusok nehezen tudják fehér, francia rasszistának nevezve elítélni.
Zemmour self-made man, aki a Sciences Po elit egyetemen végzett, és hosszú ideig a Le Figaro című vezető konzervatív lap újságírója volt. Ami ennél is lényegesebb, rendelkezik azzal a szónoki képességgel és intellektuális háttérrel, amelyet a francia közvélemény elvár politikai vezetőitől.
Emellett több könyv szerzője, köztük a Le Suicide Francais (A francia öngyilkosság) című bestselleré, amely lenyűgözte a régi idők Franciaországa iránt nosztalgiázókat. A CNewsnál – egy jobboldali, a Fox Newshoz hasonló televíziós csatornánál – eltöltött hosszú évek alatt pedig sok rajongóját meggyőzte arról, hogy bárkivel szemben képes felvenni a kesztyűt a politikai vitákban.
Ez pedig döntő előny lehet. Az Orbán Viktorhoz Magyarországra is ellátogató Marine Le Pen, aki az elmúlt éveket azzal töltötte, hogy finomította korábbi, radikálisan populista megnyilvánulásait, zavarba jött, amikor 2017-ben az elnökjelölti vitában Macronnal került szembe.
Macron akkor legyőzte és a szavazatok 66 százalékát szerezte meg. Le Pen egészen a közelmúltig arra számított, hogy 2022 áprilisában ismét megmérkőzik vele, de ez most már korántsem biztos.
A populista „diszruptor” elszívhatja az oxigént Marine Le Pen elől
Októberben tizenhatszor többen kerestek rá a Google szerint Zemmourra, mint Le Penre, és a legújabb közvélemény-kutatások szerint 17 százalékponttal holtversenyben áll Le Pennel, míg Macron 24 százalékkal az élen áll.
Már nem elképzelhetetlen, hogy Zemmour, aki még nem jelentette be indulási szándékát, megelőzheti Le Pent, és Macron fő kihívója lehet tavasszal. Jelenleg a közvélemény-kutatók szerint Macron bármelyiküket legyőzné egy második fordulóban, de várhatóan csak tíz százalékkal. A választás pedig még hónapokra van.
Egyes kommentátorok úgy vélik, hogy Zemmour csillaga leáldozhat, mivel nem áll mögötte bejáratott politikai párt. De Macron a saját 2017-es győzelmével maga is bebizonyította, hogy ez nem előfeltétel.
Míg Macron lényegében megsemmisítette az ország hagyományos politikai baloldalát (a jelenlegi, legesélyesebb szocialista jelölt, Anne Hidalgo öt százalékon áll), Zemmour hasonló halálos ítéletet jelenthet a hagyományos jobbközép Les Républicains párt számára (amely még nem választott elnökjelöltet, és azért küzd, hogy megvesse a lábát a a politikai porondon).
Németországban a szövetségi választásokon visszaszorultak a szélsőjobboldali és baloldali pártok. Az előrejelzések szerint a franciák viszont jóval több mint negyvenszázalékos arányban a különböző populistákra szavaznak majd 2022 áprilisában. Az már most is egyértelmű, hogy Macron jobbra fordul, mert bekeményített a bevándorlásról és a közbiztonságról szóló megjegyzéseivel – mindezt azért, hogy felvegye a versenyt jobboldali vetélytársaival.
Ez tágabb értelemben Európára is kihat majd. Macron már első hivatali ideje alatt fékezte, hogy Észak-Macedónia megkezdhesse az uniós csatlakozási tárgyalásokat, ellenezte Koszovó számára a vízumkönnyítést. Emellett más nyugat-balkáni országok csatlakozási esélyeit is csökkentette, a különböző uniós nyilatkozatokban pedig felhígította a bővítésre vonatkozó ígéreteket.
Az elnök továbbá megkérdőjelezte Georgia, Moldova és Ukrajna európai integrációs törekvéseit és szorosabb kapcsolatokra törekedett a Putyin vezette Oroszországgal. Sőt még odáig is elment, hogy a Krím 2014-es annektálása után Moszkvára kivetett uniós szankciók enyhítését javasolta.
Mivel a francia elnökválasztásra akkor kerül sor, amikor Párizs a jövő év első felében az unió soros elnöke lesz, Macron a lehető legkevesebb meglepetést akarja látni.
Semmi nem lenne számára kínosabb, mint egy olyan, késhegyre menő választás, amelyet akár el is veszíthet.
Brüsszel lélegzet-visszafojtva figyeli majd, ahogy a motort adó két tagállamának egyike a szakadék szélén egyensúlyoz. De ha meg is marad az egyensúly, ne számítsunk rá, hogy Franciaország nagylelkű lesz azokkal az országokkal szemben, amelyek egy nap EU-tagok akarnak lenni. Zemmour kísértete ott várakozik majd a sötétben.
