Tizenhatévesen költözött el otthonról. Már akkor behúzta az éjszaka, először csak táncolt. Két év múlva már a Playboy címlapján volt, ahonnan egyenes út vezetett Olaszországba, ahol viszont már nem csak táncolt. Bekerült a pornó világába. Mindig családra vágyott. A szexipar lett a családja. Volt a dél-olasz maffiafőnök felesége is, igaz nem sokáig. Ha kiégett a pornóban váltott szexmunkára. Dolgozott kupikban Németországtól Skandináviáig. Ha elege lett abból is, visszament felnőtt filmeket csinálni. Höcher Andrea több mint 20 év után szállt ki a szexiparból. Nagyinterjú felesházakról, traumákról, függőségekről és reményről.
A teljes interjút itt nézheti meg:
Három és fél éves voltál, amikor elvesztetted az édesanyjádat. Emlékszel bármire ebből az egészből?
Persze, végig néztem az egészet. Éppen ő vigyázott rám, és egyszer csak rosszul lett, láttam, hogy a mellkasához kap. Arra kért, hogy segítsek. Kerestem a gyógyszeres dobozt, de nem tudtam rajta segíteni. Sokkot kaptam, kiborultam. Megérkezett édesapám, aztán nem sokkal később a mentő is. Onnantól kezdve pedig a nagyszüleimnél laktam. Anyám éber kómában volt két hétig, nem vittek be hozzá, két hét után végül tüdőgyulladásban halt meg.
Ki és hogyan mondta el neked, hogy édesanyád elment? Az okokról beszéltetek valaha?
Nagyon-nagyon sokáig nem feszegettük ezt a kérdést. Nálunk ez tabu téma volt. Amikor tinédzser voltam beszélgettem édesapámmal arról, hogy tulajdonképpen mi történt anyuval, de nem mentünk bele a halálának a részleteibe. Édesapám azt mondta, hogy édesanyám nem igazán volt a helyzet magaslatán mentálisan. Soha semmi nem volt jó neki. Az sem, ha édesapám otthon volt és nem volt elég pénz, meg az sem, ha nem volt otthon, de volt pénz. A nagymamám azt mondta nekem, hogy már kisgyerekként is folyton kék-zöld volt a lábam, mert anyám nem figyelt oda rám. Biztos vagyok benne, hogy anyám nem volt jól.
Az ő hiánya miben befolyásolta az életed? Apád mennyire tudott megbírkózni a feladattal?
Édesapám azonnal a munkába temetkezett. Én ugye átkerültem a nagyszüleimhez. Tőlük jártam egy időben általános iskolába, és aztán utána visszaköltöztem édesapámhoz, de igazából a trauma és a feszültség az jelen volt az életünkben. Meg persze az alkohol is, de valójában nem tudok felette ítélkezni. De nem volt könnyű otthon lenni. Az indulatok jelen voltak és, ha nem voltam jó gyerek – fogalmazzunk így – akkor nagyon nagy balhék tudtak kerekedni.
És meddig voltál jó gyerek?
Általános iskola felső tagozatáig, amíg tini nem lettem.
Miket csináltál?
Ott indult be a buli. 13 évesen már pukkant a pezsgő a játszótéren. A lakótelepen 14 évesen már kinézett magának az idősebb generáció kinézett magának. Odahívtak, elcsattant az első füvescigi, 16 évesen az első extasy. Jöttek a bulik, megszöktem esténként otthonról. Voltak történetek. Amikor van egy trauma egy családban és ez nincs feldolgozva, kibeszélve, akkor ez brutálisan érzékelhető és akkor az ember könnyen menekülőre foghatja.
Mi történt?
Kábítószer volt a képben, szervezett bűnözés volt a képben nagyon-nagyon sokáig. 16 évesen kibuktam az iskolából, és elmentem dolgozni, elköltöztem otthonról. És azonnal megtaláltak ezek az emberek. Békásmegyer. Lakótelep. Megálltak a BMW-vel. Hello, baby! Nem jössz velünk? De. Miért ne? Sokat nem gondolkoztam. És hát onnantól kezdve ez formálta az életemet. Ezek az emberek, ezek a nézőpontok, ezek az élmények, amiket velük átéltem, és ez lett a világom. Kábítószerfogyasztás, bulik. Kocsikáztunk, aztán jöttek a klubok meg a stricik.
Már 16 éves korodban bejöttek a stricik a képbe? Hogy élted meg?
Én egy befogadó közösséget kerestem magamnak. És ez volt a befogadó közösség. Ezt úgy éltem meg, mintha ők lennének a családom.
Annak ellenére is, hogy futtattak és árulták a tested?
Nem gondolkoztam el ezen. Azt gondoltam, hogy oké, akkor most ez van, erről szól az élet és 16 évesen egy ilyen traumaköteg után PTSD alatt egy kicsit másképp gondolkozik az ember. És a drogok pedig tompítják a józan ítélőképességet. Nem sokat gondolkodtam, mentem, csináltam és 30 éves koromig tartott ez. Akkor elegem és eldöntöttem, hogy szeretnék most már ebből valamilyen kiutat. Az emberek visszaéltek az időmmel, a pénzemmel, a szexualitásommal és én cserébe semmi más nem kapok, csak pénzt, és azt, hogy úgy érzem magam, mint egy tárgy. Jó lenne, ha megszűnne a világban az, hogy ráröppennek az otthonról menekülő traumatizált, mentálisan beteg kislányokra, és adogatják nekik a drogokat. De sajnos ezek a dolgok a mai napig léteznek.
Hogy ment ez, hogy megy ez? A striciktől kaptál pénz vagy azoktól, akiknek szexuális szolgáltatást nyújtottál?
Azoktól kaptam, akiknek szexuális szolgáltatást nyújtottam.
Le kellett ebből adnod?
Igen. A felét.
Édesapád vagy a nagyszüleid tudták, hogy mit csinálsz?
Senki sem tudta. Menekültem otthonról. Volt, hogy kerestek, volt, hogy nem kerestek. Volt, hogy azt se tudták, hogy melyik országban vagyok. Volt, hogy direkt nem mondtam el, hogy melyik országban vagyok, mert annyira szégyelltem magam.
18 évesen már a Playboy magazin címlapján voltál. Hogy kerültél oda?
A Home nevű diszkóban táncoslány voltam és aki szervezte ott a munkát felajánlotta. Érettségi előtt álló diáklány voltam, pont ilyet kerestek, nekem meg volt kedvem szerepelni.
Mire vágytál? Pénzre, figyelemre?
A figyelemre, mert azt nem kaptam meg otthon. A magazinnal indult be a karrierem. Megkerestek különféle ügynökségek, hogy lenne kedvem kimenni Olaszországba táncolni? Csak fel kell menni a színpadra és le kell vetkőzni. Mire kiértem addigra, már kiderült, hogy nemcsak a színpadon kell vetkőzni, hanem vannak ezek az elszeparált helyek, ahol meg kellett, hogy küzdjek azért, hogy ne csináljanak velem azt, amit akarnak igazából a férfiak, mert nekem azt mondták, hogy ott nem érhet senki hozzám. Én ezt úgy éltem meg, mintha birkóznom kellett volna. Nem esett jól. Kellett, nem kellett, mentem bele. Ott voltam, mondtam, oké, akkor csináljuk meg ezt a pénzt. Aztán menjünk haza, és pihenjünk. De hát az otthoni pihenés az igazából arról szólt, hogy háromnapos bulit zajlottak, ugye. Úgyhogy nem, ez egy ilyen istenverte körforgás, tudod? Meg tudom csinálni, megkaptam a figyelmet, megvan a pénzem, hazamegyek Magyarországra, fenntartok magam körül egy egész cirkuszt, mert amikor az embernek van pénze, akkor rengeteg barátja is van. Természetesen. Néhányan egyébként megmaradtak a mai napig, és ezért nagyon-nagyon hálás vagyok. És ezután következett a pornó. Azt majdnem 20 évig csináltam. Sokszor tartottam szünetet, amikor már azt éreztem, hogy kezdek kiégni és akkor mentem Olaszországba szexmunkára. Amikor Olaszországban úgy éreztem, hogy elég az éjszakából, akkor visszatértem a filmezéshez. Volt minden: pénz, csillogás, utazások, szabadság, drogok. Ezek jelen voltak mindig. Sok tudatosság nem volt benne az biztos.
Hogyan lettél Andy Brown, a pornósztár?
Olaszországban kint vagy, táncolsz, óriási buli van ott is, nyilván van egy szervezett bűnözői háttér és egyenes út vezet a pornóba. Ugyanaz az ügynökség, aki közvetített táncolni felajánlott egy pornós castingot. Én pedig mondtam, hogy jó, nézzük meg. Az első jelenet az a beetetés.
Az mit jelenti?
Azt jelenti, hogy nem egy ilyen komoly produkcióba raknak be. Oda mentem a helyszínre, kaptam egy ruhát, egy nagyon kedves fiúval dolgoztam, még jól is esett, és adtak 150 ezer forintot. Akkor azt mondtam, hogy ha ez ilyen, élvezem is ráadásul ilyen jól fizet, akkor miért ne? Nekem ilyen volt az eleje. Nem tudom másnak milyen volt, de szerintem azért ez elég szépen és tematikusan fel van építve, hogy hogyan dolgozzunk egy modellel. Na, és akkor megérkezett a következő család, úgymond, mert én mindig is azt vallottam, hogy nekem a pornóipar a családom. Ez azért egy elég zárt közösség volt akkoriban. Mindig ugyanazokkal a srácokkal dolgoztunk. Tényleg az, amikor mondjuk jött valaki más külföldről, felkaptak az ügynökségek, szerettem dolgozni, ez látszott is ugye a filmeken. Rengeteget utaztunk, tényleg olyan helyekre eljutottam, hogy elképesztő a nagyvilágban, és hát aztán utána elkezdett eldurvulni a pornó is. A 2000-es évek elején elegendő volt az, hogy egy férfi és egy nő szeretkezik a kamera előtt. 2020-ban már a gangbangeké volt a főszerep. Öt-hat évvel ezelőtt voltam Prágában, aláírtam volna egy szerződést 8-10 darab filmre, és az első jelenet után hazaküldtek. Most ebbe nem mennék bele részleteiben, de az történt, hogy az én testem már nem bírta azt, hogy minél több férfi döngöl egyszerre egy nőt és elég beteg dolgokat kellett csinálni.
Amikor Olaszországban elkezdted a szexmunkát, akkor, ha jól tudom egy ideig a dél-olasz maffiafőnök felesége is voltál. Hogy ismerkedtetek meg?
Egyszerűen. Az éjszakában dolgoztam, azok a nők, akik ebben a világban élnek és dolgoznak, őket leginkább ilyen emberek veszik körül.
Imponált?
Imponált, igen.
Jó csávó volt?
Nem.
Akkor miért voltál vele vagy mi fogott meg benne?
A hatalom, és az, hogy egy időre ki tudott venni a melóból. Én ezt úgy hívtam, hogy pihenő. Nem ő adta a munkát, de ő azonnal adott lakást, pénzt. Néha megjelent nálam. Jött-ment.
Mit vettél ki ebből a kapcsolatból?
Energiát. Magamnak. Kipróbáltam, hogy milyen olasz feleségnek lenni. Aztán lapoztam és mentem tovább. Meghoztam egy választást, mert nem volt jó az, hogy hazudtam magamnak ő meg nekem. Magamnak azt hazudtam, hogy akkor most itt fogom leélni az életemet, és hogy minden jó lesz. Ő meg azt hazudta nekem, hogy én vagyok az egyetlen nő az életében. Nem így volt. Ettől a faszitól úgy tudtam eljönni, hogy kiderült, hogy van még egy nője, aki áldott állapotba került, és megkeresett engem, hogy elmondja megtartja a gyereket. Én pedig mondtam, hogy oké, rendben, hogyha te ezt szeretnéd, én ezt tiszteletben tartom, viszont azért arra legyél felkészülve, hogy lehet, hogy ebben a sztoriban lesz folyamatosság, és nem leszel egyedül, de ez már a te dolgod. Úgyhogy végül is ő pakolt össze nekem és hozta haza kocsival Dél-Olaszországból a cuccaim egy részét. Gondolom, ami tetszett neki, azt megtartotta, nem probléma.
Nagyjából tizenöt éve ismerjük egymást. Nyilvánosan, ennyire részletesen sosem beszéltél még az életedről. Mennyire nehéz?
Hát nem könnyű. Még nem könnyű, de most már annyira nem visel meg. És tudod, hogy miért? Azért, mert mindent én teremtettem, és mindent én választottam, és egyszerűen muszáj felelősséget vállalnom azért, amit én választottam.
Soha nem kényszerítettek?
Próbáltak. Az, hogy egy nő beül egy autóba, kimegy Olaszországba, elmegy az éjszakába dolgozni, az is az ő választása. Az, hogyha fölül egy repülőgépre és kimegy Németországba, egy 12 fős kupiba, ahol folyamatosan hajt, és reggeltől estig dolgozik, majd utána kimegy egy éjszakai melóra, bedrogozva hazajön, és folytatja tovább ezt az egészet, az is az ő választása. A kényszerítést én igazából annál a pontnál érzékeltem, amikor olyan helyeken dolgoztam, ahol ezek a feles leadók voltak.
Mik ezek a feles házak?
Ez egy ilyen kifejezés ebben a körökben. Ha kimegyünk egy helyre, ki van bérelve egy lakás, esetleg ki van alakítva például egy gyárépületnek a teteje van egy recepciós, elkészültek a hirdetések, felveszik a telefonjaidat és igazából, szervezik neked a munkát, és akkor a helyért és a szervezésért cserébe ötven százalék jár a tulajnak. Vagy fix leadó, ami lehetett száz euró, de lehetett háromszáz euró is naponta. Na, ezek a meredek helyek. Tehát, hogyha egy nő elkezd jól keresni és Európán meg akarja tartani a helyét akkor ehhez teljesíteni kell és mindent be kell vállalni.
De itt pontosan mit jelent a teljesítménykényszer?
Nincs olyan, hogy azt mondom, hogy ma nem dolgozom. Nincs olyan, hogy azt mondom, hogy ezzel az emberrel többet nem fekszem le. Azt mondják, hogy vagy megcsinálod a munkádat, és akkor pörög a napod, vagy pakolj össze, és menj el. Jön a helyedre a következő.
Mennyit kell dolgozni, hány emberrel kell lefeküdni? Ez mind a te választásod? Vagy abszolút nincs választásod?
Ebben az esetben nincs választásod. Nincs. Egyszerűen. Tehát, ha naponta tíz kliensed van, akkor naponta tíz kliensed van. Ha azt mondod, hogy nem, akkor pakolhatsz, és mehetsz haza. Vannak helyek, ahol picit rugalmasabbak. Vannak helyek, ahol nincs választása az embernek. Nekünk ezeken a helyeken eszünkbe sem jutott az, hogy megálljunk.
Említetted, hogy Németország vagy éppen Svájc ebből a szempontból eléggé stresszes hely? Miben különbözik Svájc, Németország mondjuk Dániától vagy Norvégiától?
Svájc abban különbözik a skandináv országoktól, hogy ott legális a prostitúció, és a nők fizethetnek adót, sőt, fizetni kell az adót ezután, mert hogyha megfognak, azonnal deportálnak. Ebből kifolyólag rengeteg nő van. Brutális a piac. És minél több nő van egy országban, annál nagyobb a verseny is. Ebből kifolyólag a nők megint csak arra vannak kondicionálva, hogy minél többet vállaljanak, mind szervízügyileg, mind mennyiségben. Svájcban azért ezek az ötven frankos negyedórák, ezek nagyon mennek. Brutálisan sok az elvárás a nők irányába, jól kihasználják az időt és olyan szervizeket kérnek, ami már megviseli az emberi testet.
Mondasz egy példát?
Mondjuk az egy óra mélytorok, az nagyon durva. Ők nagyon-nagyon szerették ezeket a BDSM stílusú dolgokat. És ennek sem a könnyített verzióját. Tehát ebben azért lehet bántalmazás, aktív-passzív egyaránt.
Kellett megverned, megaláznod embereket?
Igen.
Neked ez nem volt furi?
Németországban igen. Norvégiában, amikor már két-három éve hirdettem az eszkort-jellegű munkáimat, rá kellett hogy jöjjek, hogy annyira szubmisszívak a férfiak, hogy lehet, hogy sokkal több pénzt keresek akkor, ha én vagyok a pénisz másik oldalán. És persze előre megbeszéltük, hogy mit akarnak, mennyire erősen üssem meg őket. És persze fel mertem tenni nekik a kérdéseimet is, hogy neked miért van erre szükséged?
És miket válaszoltak?
A klienseim többsége felsővezető, akik egész nap dirigálnak és szeretnének pozíciót cserélni. El vannak fáradva az életüktől. Nem tudják leállítani az agyukat, a gondolataikat, és amikor hazamennek, akkor is dolgoznak. Még akkor is, amikor nem kellene dolgozniuk. Sokan csak így tudták leállítani az elméjüket. És hogy ez az egyetlen egy út, ahhoz, hogy kizökkenjenek ebből.
Sikerült végül kiszállnod a szexiparból? Mikor jött el az a pont, amikor azt mondtad: eleged van?
Ez igazából folyamatosan jelen volt, csak nem volt elegendő önbizalmam. 18 éves koromtól ebben a világban mozogtam és ezt csináltam. Azt gondoltam, hogy én másra nem vagyok képes. 2019-ben éppen Norvégiában landoltam, húztam haza a bőröndöt egy átbulizott, brutális éjszaka után. Sírógörcs-szerű állapotban érkeztem haza, teljesen másnaposan alvás nélkül és tudtam, hogy én ezt már nem fogom tudni tovább csinálni alkohol és drogok nélkül. Amit magammal csinálok az valójában a lassú öngyilkosság. Jött a szégyen, jött a bűntudat és az, hogy mások ítélkeztek fölöttem.
Ki tudtál szállni?
Tantra és ajúrvéda-masszázzsal foglalkozom. A lelketlen szexmunkából megérkeztem a tantrába. Ez egy brutálisan nagy előrelépés nekem, aki nem hitte el, hogy bármi másra képesek a szexmunkán kívül. Mindenkinek van választása, csak ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni.
Beszéltél közben édesapáddal?
Az utóbbi hat évben alakult úgy a kapcsolatunk, ahogy most már van és létezik. És bármiről tudok most már vele beszélni.
Mit mondott, miért nem beszéltetek az elmúlt húsz évben?
Beszéltünk mi az elmúlt húsz évben, csak tudod, ilyen távolról. Tehát, hogy minél messzebb voltam igazából, annál jobb volt.
