A hírlevelet itt meg is hallgathatja:
Elemző: Megkezdődött az Orbán-kormány varázstalanodása. Orosz szankciók: „Budapest a tűzzel játszik.” Léderer Sándor: Sokan vannak, akik őszintén szeretnének javítani azon, ahogy ez az ország működik.
Elemző: Megkezdődött az Orbán-kormány varázstalanodása
Stumpf Péter politológus szerint egyre döcögősebben működnek az eddig bevált receptek. Az elmúlt tizennégy évben annyival nagyobb volt a Fidesz támogatottsága, mint bármelyik ellenfeléé, hogy hatékonyan tudott elsősorban a saját táborához beszélni, a többieket csak provokálnia kellett. Most fog kiderülni, hogy amikor van egy hasonló méretű párt, mint a Tisza, akkor ugyanolyan hatékonysággal működik-e például a Soros-kampány, amelyet a jobboldali tanácsadók úgy emlegetnek, mint a Fidesz legsikeresebb politikai termékét.
Orosz szankciók: „Budapest a tűzzel játszik”
„Budapest a tűzzel játszik” – figyelmeztetett egy magas rangú európai diplomata pénteken, miközben a tagállami nagykövetek megpróbálták jobb belátásra bírni magyar kollégájukat, hogy egyezzen bele a január 31-én lejáró, Oroszország elleni szankciók meghosszabbításába. A dosszié végül a hétfőn ülésező külügyi tanács elé került, ahol óriási nyomás alá helyezhetik Szijjártó Pétert annak érdekében, hogy a magyar kormány álljon félre.
Léderer Sándor: Sokan vannak, akik őszintén szeretnének javítani azon, ahogy ez az ország működik
„Lehet kormányokat leváltani, de ha ugyanúgy működünk tovább, mert egy rossz működéshez vagyunk szokva, akkor csak a székekbe ülnek be más, rossz politikusok, de az ország nem fog máshogy működni” – mondta a Szabad Európa podcastjában a K-Monitor alapító igazgatója, Léderer Sándor. Az eredetileg külügyi pályára készülő szakember a belvárosi műemlékrombolások nyomán jutott el a korrupció elleni küzdelemhez.
Megadták az új debreceni akkugyár engedélyét, majd a kormányhivatal leszedte a hirdetményt
Az engedélyezés nem felel meg a Magyarország által is elfogadott aarhusi egyezménynek, és a hatóság eljárása miatt sérül az érintettek információszabadsághoz fűződő joga – jelentette ki a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a tervezett kínai EVE Power üzemre vonatkozó eljárás kapcsán. A Mikepércsi Anyák szerint a kormányhivatal elvette a jogi reagálás lehetőségét a civil szervezetektől, a lakossági kérdésekre adott válaszaiknál pedig megúszásra játszottak.
Miért valószínűtlen, hogy európai csapatok mennének Ukrajnába?
Donald Trump újbóli elnöksége tektonikus elmozdulást hoz az Egyesült Államok Ukrajna-politikájában, miután az elnök kinyilvánítottan béke- vagy tűzszüneti megállapodásra törekszik, és egyértelműen véget akar vetni országa elkötelezettségének. Az európai szövetségesek így eddig elképzelhetetlen ötleteket is tanulmányoznak, ekképp felmerült az is, hogy telepítsenek európai erőket Ukrajnába, ha megszületik a békemegállapodás, ennek azonban politikai és katonai korlátai is vannak.
A Kremlt nem nagyon izgatja Trump új szankciós fenyegetése; vajon kell-e aggódnia Putyinnak?
Harmadik hivatali napján Donald Trump amerikai elnök azzal fenyegetőzött, hogy szigorítani fogja az Oroszországot sújtó szankciókat, ha Moszkva nem tesz lépéseket a békemegállapodás felé Ukrajnával. Mutatjuk, hogyan reagált a Kreml, és mit mondanak az elemzők a figyelmeztetésről.
Egy másik cikkünkben azt elemeztük, hogy megegyezhet-e Trump Putyinnal, magára hagyva Ukrajnát.
Lehet-e a vasárnapi az utolsó belarusz elnökválasztás Lukasenka számára?
Január 26-án Belaruszban elnökválasztást tartottak, amely szinte minden bizonnyal hetedik ciklusához juttatja a tekintélyelvű Aljakszandr Lukasenkát. A belarusz ellenzéket megtizedelték, a polgárok pedig újabb brutális leszámolástól félnek.
Amit még tudni érdemes
Csepp lesz a tengerben a 420 milliárdos magyar pénzvesztés, ha minden így megy tovább (G7)
A lap rendszerbe foglalta az elérhető és a befagyasztott, elveszíthető és elveszített EU-s támogatásokat és körülményeiket.
Orrszarvút is lőtt már a magyar kormányelit, Bayer és Semjén beérte impalával (HVG)
Bánki Erik 10–35 millió forint értékben vadászott, és orrszarvút is lőtt Dél-Afrikában, míg Mészáros Lőrinc Tádzsikisztánban, Bayer Zsolt és Semjén Zsolt pedig Namíbiában vadászott.