Képgalériánkban megnézheti, hogyan emlékezünk halottainkra a világ körül.
A halottak és szentek emlékezete a világ körül
Kínában papírból készített okoskütyüket égetnek el a sírokon, a finnek szaunaszeánszot tartanak a szellemeknek, a mexikóiak pedig eléneklik a temetőben elhunyt szeretteik kedvenc dalát.

1
Összeállításunkat a világ talán leglátványosabb halotti kultuszával kezdjük. Mexikóban a Día de los Muertoson, azaz a halottak napján a családok oltárt állítanak halottaik emlékére. A temetőben megeszik az elhunyt kedvenc ételeit és eléneklik kedvenc dalait

2
Az oltárokról nem hiányozhatnak a cukorkák és csokoládék, amelyek persze szigorúan koponyákat ábrázolnak, ezzel is kifejezve, hogy hitük szerint a halál nem csak keserű, akár édes is lehet

3
A csingmingnek, azaz a halottak napjának Kínában kétezer éves hagyománya van, de az elmúlt időszakban külön iparág épült rá. A kínaiak ilyenkor ugyanis nemcsak rendbe rakják elhunyt hozzátartozóik sírhelyeit, de különböző, papírból készült tárgyakat, papírpénzt is visznek a sírhoz, hogy az elhunytaknak ne kelljen a másvilágon sem hiányt szenvedniük semmiben. A képen egy egész készlet látható papírból készült okoseszközöből - direkt erre a célra

4
A finnek nemcsak a temetőben emlékeznek meg elhunyt szeretteikről, hanem a szaunában is. Ilyenkor, a kekri ünnepén különleges illataromákat használnak a szauna felfűtéséhez, hogy ezzel csalogassák még egy utolsó közös szaunaszeánszra az elhunytakat
(a kép illusztráció)
(a kép illusztráció)