Pénteki hír, hogy lemond Szooronbai Dzseenbekov kirgiz elnök, amint feláll az új kabinet – ez lett az eredménye a parlamenti választások miatt a közép-ázsiai országban kirobbant erőszakos tüntetéseknek.
Dzseenbekov úgy fogalmazott, hogy „amint visszatértünk a jogkövetés útjára és amint jóváhagyták a legitim végrehajtó hatalmat, kész vagyok távozni”.
Bár tárgyalások indultak meg az ellenzéki vezetőkkel, és az elnök menesztette az eddigi kormányt, nem világos, hogy teljesítettnek látja-e majd az általa szabott feltételeket.
Minszkben irigykedhetnek Biskekre
Mégis, a belarusz ellenzék a saját helyzetéhez képest haladásként érzékelheti azt, ami Közép-Ázsiában történik.
Aljakszandr Lukasenka a két hónapja tartó tüntetések ellenére sem hajlandó lemondani, brutális karhatalmi erőt vetett be a tüntetők ellen, és a vezető titokban letette a hivatali esküt, bár a jelentős hatalmak azóta sem ismerték el legitim államfőnek.
„Kirgizisztánban egy nap alatt sikerült leváltani a politikai vezetést” – jegyezte meg Paval Latuska, a Belarusz Koordinációs Tanács tagja. Ennek az ellenzéki szervezetnek lenne a feladata, hogy segítse Lukasenka erőszakmentes hatalomátadását. „Szerintem sok belarusz felfigyelt a hírre. Valószínűleg meglepődtek és gondolkodnak” – mondta.
"Végtelen viták, és eltelt 60 nap”
Sok belarusz tényleg így gondolkodik, és bár néhányan irigyelhetik a kirgiz tüntetők sikerét, mások a két ország helyzete közötti jelentős különbségeket hangsúlyozzák és sürgetik, hogy erőszakmentesen folytatódjon az ellenállás.
Az emberek a titkosított Telegram üzenőprogram „udvari beszélgetések” csatornáin beszélik meg a Lukasenka-ellenes tüntetések menetét. Néhány hozzászólásból úgy tűnik, vannak, akik most mérlegelik, megéri-e lassú átmenetben gondolkodni.
A „Minszk: milyen emberek, milyen város” nevű csoport egyik tagja nem kerülgette a kását:
„Forradalom Belaruszban: Koordinációs Tanács, Cihanouszkaja, a nyugat támogatása, Nexta, sztrájkok, felvonulások, virágok, torták és okoskodó intrikák. Az eredmény? A kormány tovább öli az embereket, végtelen viták, és eltelt 60 nap”.
„Forradalom Kirgizisztánban: az emberek az utcára mentek és szétvertek mindenkit. Az eredmény hat óra alatt? A rendőrség sokkban, az elnök nem tudja, hatalmon lesz-e még hajnalban” – hasonlította össze a két ország helyzetét.
„Nem vagyunk Kirgizisztán”
Más kommentelők viszont ragaszkodnak korábbi nézeteikhez. Volt, aki megjegyezte: 2005-ben és 2010-ben is tüntetések miatt távoztak az akkori kirgiz államfők.
„Azoknak, akinek illúzióik vannak Kirgizisztánról: 15 év alatt most van náluk a harmadik forradalom. A tapasztalat nem tanítja őket semmire. Nekünk nagyobbak az ambícióink” – írta egy VP nevű hozzászóló, megemlítve, hogy hazája tüntetői a liberális angol filozófus, John Locke toleranciáról és párbeszédről szóló elveit követik. „A mi útitársunk Locke, srácok, rólunk még történelemkönyveket fognak írni. Éljen Belarusz!”
Mik a különbségek?
A csetelők által említett, Lengyelországban működő belarusz ellenzéki médium, a Nexta szerint „kicsi, de fontos különbség van a belarusz és kirgiz helyzet között”, mert a közép-ázsiai ország elnöke megtiltotta a rendőröknek a vérontást.
Kirgizisztánban emellett temérdek ellenzéki párt működhet, míg Belarusz több mint 25 éve Lukasenka irányítása alatt van. Árnyalja a képet, hogy a közép-ázsiai országon belül etnikai feszültség is tapasztalható, ez viszont hiányzik a belaruszoknál.
A diplomatából és volt miniszterből ellenzékivé vált és az ellenzéki Koordinációs Tanácsban dolgozó Paval Latuska a Current Time-on, a Szabad Európa és az Amerika Hangja orosz nyelvű közös médiumában fejtette ki nézeteit: mint elmondta, látott olyan közösségi média posztokat, amelyekben azt írták: „mi kirgizek, gyors nép vagyunk”. Ezzel nem azt akarja állítani, hogy a kirgizek erőszakosak – fejtegette – de saját népéről ő inkább azt mondaná: „mi, belaruszok békés nép vagyunk”.
Az ellenzéki vezető hozzátette: „Újra és újra elmondjuk a hatalomnak: soha nem fáradunk bele a békés tiltakozásba. Fontos békés módon tárgyalni. A hatóságoknak nincs legitim hatalmuk. Fehéroroszországon belül és kívül sem ismerik el őket. Ez az út nem vezet sehová, ez egy zsákutca.”
A cikk Michael Scollon közreműködésével készült