Trump bizonytalanságot és kiszámíthatatlanságot hozott a világra, ez viszont Európa megerősödését is elhozhatja, erős, megbízható globális hatalommá válhat, mondja Győrffy Dóra közgazdász.
Itt tudja megnézni a beszélgetést:
Itt tudja meghallgatni a beszélgetést:
A beszélgetés néhány gondolata:
- Csak hatalompolitikai racionalitása van Trump vámjainak, közgazdasági nincs.
- Hitelfelvétellel és propagandával próbálja majd elfedni az Orbán-kormány, ha recesszió jön.
- Európa akár a győztese is lehet a vámháborúnak, azzal, hogy a megbízhatóság és a kiszámíthatóság védőbástyája lesz. A világ tudja, hogy Trumppal szemben, ha az EU aláír egy megállapodást az úgy is van.
- Végül lényegesen kevesebb akkumulátor gyár fog megépülni Magyarországon, mint amennyit bejelentettek.
-
Benyó Rita
Benyó Rita a Szabad Európa újságírója. Két évtizede dolgozik politikai újságíróként. Pályáját az InfoRádióban kezdte, később a TV2, majd 2009 és 2011 között az MTV parlamenti és politikai tudósítójaként dolgozott. Ezt követően a Hír24 Híradójának szerkesztő-műsorvezetője, majd az ATV Heti Napló című műsorának, illetve a Jelen című hetilapnak a riportere volt. A politika mellett kulturális és gasztronómiai témákkal is foglalkozik.