Hosszú távú gázszerződést írt alá Magyarország az oroszokkal, tíz plusz öt évre köteleződött el. Ilyen helyzetben többek közt érdemes figyelni az árra, az időtartamra, a mennyiségre, az átvételi pontokra és a rugalmasságra. A szempontokat a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont főmunkatársával vettük végig.
Szijjártó Péter külügyminiszter már nyár végén bejelentette, hogy Magyarország új, hosszú távú szerződést köt az orosz állami Gazprommal.
Szeptember 27-én alá is írták szerződést; egészen pontosan az állami Magyar Villamos Művek (MVM) és a Gazprom volt a szerződő fél. Az aláírás bejelentésénél mégis a magyar külügyminiszter és Jelena Viktorovna Burmisztrova, a Gazprom elnökhelyettese beszélt.
A megállapodás részletei titkosak, annyit lehet róluk megtudni, hogy Magyarország tizenöt évre köteleződött el, ennek során évi 4,5 milliárd köbmétert kell átvennünk a Gazpromtól, a tőzsdei árnál ismeretlen mértékben magasabb áron.
A gáz nagyobbik része, 3,5 milliárd köbméter Szerbia felől fog érkezni, egymilliárd köbméter pedig Ausztria felől. A szerződés részleteit leghamarabb tíz év múlva lehet újratárgyalni.
Mi az értelme?
Hosszú távú gázszerződést jellemzően valamilyen nagy infrastrukturális beruházás, például gázvezeték finanszírozásának biztosítása érdekében kötnek – mondta a Szabad Európának Takácsné Tóth Borbála, a Budapesti Corvinus Egyetemen működő Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) kutató főmunkatársa.
„A banki finanszírozásnak tipikusan hosszú távú szerződések a biztosítékai. Ilyenkor a vevő vállalja, hogy adott időszakon keresztül használni fogja az infrastruktúrát, ezzel biztosítja a megtérülést. Ez régebben jellemzően húsz évre szólt, mennyiségi garanciát adott az eladónak, a vevőnek pedig kiszámítható árat nyújtott” – mondta a közgazdász.
Magyarországra most részben új csövön fog jönni a gáz, október elsejétől Szerbia felől. Viszont az ország már korábban vállalta, hogy mindenképpen megépíti a szükséges infrastruktúrát, a szabályozó hatóság az infrastruktúra tarifáján keresztül megtéríti a költséget, tehát ezt a típusú kockázatot most nem kellett volna hosszú távú szerződéssel kezelni.
Takácsné Tóth Borbála szerint viszont azt is érdemes látni, hogy bár történtek jelentős elmozdulások a gázpiacon a piacibb működés irányába, a tranzakciók jelentős része még mindig három évnél hosszabb távú szerződések alapján történik Nyugat-Európában is.
Ugyanakkor az kifejezetten ritka már, hogy tíz évnél hosszabb szerződéseket kössenek, annak „nagyon nagy beruházástámogatási indoka” kell hogy legyen. Így az energetikai közgazdász szerint ez a tíz plusz öt éves orosz szerződés „talán lehetett volna rövidebb, szerencsére még nem teszi lehetetlenné az európai és a magyar dekarbonizációs célok elérését”.
Mennyit, mennyiért?
A magyar gázpiac évente durván kilenc-tízmilliárd köbméter gázt fogyaszt. Bár az előző hosszú távú orosz gázszerződés pontos feltételeit sem ismerhetjük, az Takácsné Tóth Borbála szerint a teljes importszükségletet, hét–kilencmilliárd köbmétert fedhetett le évente.
„Ehhez képest ez jóval karcsúbb szerződés. Az alapját adhatja a magyar gázkínálati struktúrának, de hagy rugalmasságot egyéb forrásoknak” – mondta.
Egyébként az állami Magyar Villamos Művek (MVM) nem csak orosz forrással tervez hosszabb távra, a horvátországi Krk szigetén lévő cseppfolyósított gázterminál (LNG) kapacitásaiból is lekötöttek legfeljebb évi egymilliárd köbméternyit hét évre; bár azt majd a piaci folyamatok (árak) fogják meghatározni, hogy ténylegesen mennyi gáz fog Horvátország felől érkezni.
A hosszú távú szerződéses árról csak annyit lehet tudni, hogy a tőzsdei árnál magasabb lesz. A REKK közgazdásza szerint ez máshol is hasonlóan működik, egyre inkább a holland tőzsdei ár (TTF) a jellemző viszonyítási pont a szerződésekben. Ennek az az előnye, hogy a gáz valós piaci ára, a kereslet és a kínálat szabja meg az árat. A hátránya viszont az a kockázat, amikor nagyon változékonnyá válik a tőzsdei ár, mint mostanában.
Korábban egyébként olajárhoz kötötték a hasonló megállapodásokat, pontosabban az olajár kilenchavi mozgóátlagához, ami mérsékelte az ilyen jellegű kilengéseket, kiszámíthatóbbá tette az árat. A korábbi magyar szerződésben lehetett egy olyan opció is, hogy a piaci- és olajárformula közül a vevő számára kedvezőbb változat lépett életbe bizonyos korlátok közt és feltételek mellett. Takácsné Tóth Borbála szerint nem elképzelhetetlen, hogy akár sikerülhetett is kiharcolni valami hasonló biztosítékot, bár ilyesmiről egyelőre nem történt bejelentés.
Addig húzta Magyarország, ameddig csak lehetett
„Magyarország nagyon sokáig próbálta elodázni, hogy elköteleződjön egy hosszú távú szerződéssel. Leginkább azért, mert nem volt érdeke, hogy további infrastruktúrát építsen délről csak azért, hogy az orosz gáz ki tudja kerülni Ukrajnát. Ez az orosz fél érdeke volt” – magyarázta a REKK főmunkatársa.
Takácsné Tóth Borbála szerint az orosz kormány sorra meggyőzte a környékbeli országokat arról, hogy támogassák Ukrajnát elkerülő elképzeléseiket, Magyarország pedig elég sokáig próbált ennek ellenállni.
„Miután megépítették az Északi Áramlatot, működik a Déli Áramlat Szerbiáig, az összes szomszédunk megkötötte a hosszú távú szerződést az oroszokkal, mindenki elköteleződött már, így Magyarországnak nem sok választása maradt” – mondta.
Magyarország előző hosszú távú szerződése 2015-ben járt le. Annak a fel nem használt maradékait utólag is le lehetett végül hívni, illetve egyéb, rövidebb távú szerződésekkel volt elég gáz az országban, de ezt kockázatos lett volna sokáig folytatni.
„A Gazprom felkínálhatott volna rövidebb távú megoldást is, de nem kínált fel. Ha nem ajánlják fel, akkor hosszú távon kell megvenni tőlük, mert nekik van gázuk. Ez egy nagyon hosszú politikai játszma is volt, nem véletlen, hogy a külügyminisztérium intézte a szerződést, és nem a szakminisztérium. Az oroszok egyébként nem csak most, mindenkivel politikai szinten állapodnak meg a gázszerződésekről, sokszor egyben kezelik más politikai szándékaikkal” – mondta a szakértő.
Azért is érte meg Magyarországnak halogatni a szerződést, mert kedvezőbb pozícióból tárgyalhatott, ha megépül a horvátországi LNG-terminál vagy felfut a román gázkitermelés. Az előbbi egyébként megvalósult, az utóbbi nem.
Abból a szempontból is meg volt kötve Magyarország keze, hogy 2024-től kezdve Oroszország várhatóan nem fog gázt küldeni Ukrajnán keresztül senkinek.
Azt viszont a magyar energiapolitika el akarta kerülni, hogy szinte teljesen a nyugati kapacitásokat foglalja le az ide érkező orosz gáz, mert akkor nem lehetett volna igazi árversenyre kényszeríteni a Gazpromot. Így maradt a déli útvonal, ahol nem zavar más beszerzési lehetőségeket – magyarázta Takácsné Tóth Borbála.
A Gazprommal kötött szerződések egyébként jellemzően más országokban is titkosak. Viszont az EU-t, pontosabban az Európai Bizottságot kötelező tájékoztatni ezek részleteiről. A Gazprom európai exportjának nagyjából két százalékát fogja adni a Magyarországgal lefixált évi 4,5 milliárd köbméter gáz.
Kimondott cél, hogy csökkenjen a gázfogyasztás
A magyar energiastratégia nagyon erősen, hozzávetőleg évi 3,5 milliárd köbméterről 1,5 milliárd köbméterre csökkentené a lakossági gázfogyasztást 2030-ra. Takácsné Tóth Borbála szerint a szakpolitika ezt elsősorban különböző energiahatékonysági programokon keresztül képzeli el, de túl sok nyoma még nem látszik ennek a drasztikus átállási szándéknak.
Attól viszont nem kell tartani szerinte, hogy a teljes hazai fogyasztás annyit csökkenne tíz éven belül, hogy a kötelezően átvett 4,5 milliárd köbmétert se tudnánk felhasználni.
Mondja el véleményét a Szabad Európáról ebben a rövid kérdőívben: https://bit.ly/szabadeuropa-kerdoiv
Köszönjük!
