Ilja Lif vagyonos üzletember, aki a jachtját és családját hátrahagyva 2022-ben bevonult a hadseregbe, és most egy drónegységben szolgál, távol kijevi vállalkozásaitól.
Három évvel ezelőtt minden jól ment a férfi életében, több ingatlanprojekten dolgozott, miközben egy sikeres céget vezetett. Szabadidejében szívesen vitorlázott, vagy repülőgépmodelleket állított össze. Aztán jött az orosz invázió.
„Hogy őszinte legyek, nem hittem, hogy totális támadásra kerül sor – mondta Lif a Szabad Európának a donyecki frontvonal közelében. – Reggel (2022. február 24-én) felmentem az internetre, és ott volt: háború. Mindenki pánikba esett, de én mindig lusta voltam. Elfogadtam volna a halált, ha ez azt jelentette volna, hogy elkerülöm a káoszt. Pár napig ingáztam az otthonom és a szüleim háza között, aztán kimenekítettem a családomat Ukrajnából, és visszatértem Kijevbe.”
Vagyona és jó kapcsolatai révén könnyen elkerülhette volna a harcokat, ehelyett egy hónapon belül frontszolgálatra jelentkezett. „Nem akartam elhagyni a hazámat, bármi történjék. Utálom, ha bármire kényszerítenek, szóval mik voltak a lehetőségeim?” – tette fel a kérdést.
Az üzletember felidézte, hogy igen nagy hatással volt rá mindaz, amit maga körül látott, amikor először érkezett meg a frontra. „Válogatás nélkül bombázás (…) Civil házakat rombolnak le ott, ahol nyilvánvalóan nincs katonai infrastruktúra. Nem számít, hogy szándékosan vagy nem szándékosan veszik ezeket célba. Én azt mondom, célozzanak jobban. (…) Ahelyett, hogy továbbra is a dolgaimat végezném és a családommal lennék, olyan koszosan kúszom a lövészárokban, mint egy hajléktalan. Mindezt nekik köszönhetően!”
Lif jelenleg egy drónegységet irányít, amely felderítő, bombázó és elhárító bevetéseket hajt végre, emellett egy műhelyt felügyel, ahol pilóta nélküli repülőgépeket javítanak és építenek.
Arról beszélt, hogy a háború gyökeresen megváltoztatta az életszemléletét. „Régebben új projekteket hajszoltam, hogy elérjek valamit. (…) A háború nagyon súlyosan érintette az üzleteimet. Néhány projekt befejezetlenül áll, mások soha nem fogják visszahozni azt a pénzt, amit beléjük fektettem. (…) De rájöttem, hogy nincs szükségem annyi pénzre, mint gondoltam. A prioritásaim eltolódtak. Most az a fontos, hogy otthon legyek, halljam a gyerekemet a szomszéd szobában és a szüleim beszélgetését a háttérben. Ezeket korábban sosem értékeltem eléggé.”
„Nem osztanám az embereket gazdagokra és szegényekre, mindannyian pusztán emberek vagyunk – mondta. – A háborúban azok az emberek számítanak, akik hozzá tudnak és akarnak járulni. Sok gazdag barátom van, akik harcolnak, nem vásárolták ki magukat, pedig megvan rá a lehetőségük.”
Drónkezelőként számos meleg helyzetet megtapasztalt. Az egyik felderítő repülés során például egy orosz harckocsi kiszúrta őt és bajtársait, akik egy bokor alá bújtak. „Amikor a drón visszatért, elmentem, hogy visszaszerezzem. Szerencsére volt velem egy tapasztalt bajtársam, aki a földre lökött, a bokor alá. Mindenki fedezékbe vonult, és azt kiabálták: Hagyjátok a drónt!”– emlékezett vissza.
A harckocsi tüzet nyitott az egységre. „Lövedékek robbantak, repeszek repkedtek mindenfelé. Nagyon éles helyzet volt” – mondta, „a szerencsének vagy talán a sorsnak” tulajdonítva túlélését.
A lánya most tizenegy éves. „Három évet veszítettem el a gyerekkorából. Amikor találkozunk, alig ismerek rá, mert nélkülem nő fel – panaszolta. – Remélem, hogy egy nap majd megérti, miért kellett ezt tennem, és büszke lesz rám.”
Lif a háború után vissza akar térni a civil életbe. „Nem élvezem a gyilkolást. Talán néhányan igen, de én nem” – húzta alá. Ugyanakkor arra is kitért, hogy a katonatársainak a halála „kétségbeesést, dühöt és agressziót ébreszt bennem, ami nem hagy más választást, mint harcolni”.
