Mennyire építette le az állam jóléti funkcióit a Fidesz az elmúlt évtizedben? Hogy állunk ezzel a régióban? Neoliberalizmusa azt is jelenti-e, hogy cserében kicsi és olcsó államot működtet? Összegzés sok grafikonnal.
A 2008-as, úgynevezett szociális népszavazáson (az elnevezés a kezdeményező ellenzéki Fidesz keretezése volt) a Fidesz még azzal érvelt a kórházi napidíj és a háromszáz forintos vizitdíj ellen, hogy „Mi, magyarok fizetjük Európában a legtöbb adót és járulékot. A pénzünkért cserébe jár nekünk a szociális biztonság, vagyis az egészség és a tudás lehetősége, és ezt egy kormánynak sincs joga elvenni az emberektől akaratuk ellenére.” (Részlet a Fidesz-kampányt vezető, két év múlva főpolgármester Tarlós István leveléből.) A sikeres népszavazás nyomán felbomlott a szocialista–liberális koalíció.
A kampánylevél első mondata akkor sem volt igaz, de a párt arra a triviális érzésre apellált (nagyon sikeresen), hogy az állami társadalombiztosításba folyamatosan befizetett pénzünkért jár a szociális biztonság.
Fidesz-szlogenek a 2008-as népszavazási kampányból
„Igent az egészségre! Igen, töröljük el a vizitdíjat és a kórházi napidíjat! Ezért fizetjük minden hónapban a tb-t, és fizetünk eleget. Mért fizetnénk kétszer?”
„Kettőt fizet, egyet kap! Minek fizetjük évtizedek óta a tb-t, ha most vizitdíjat szednek tőlünk?”
„Felesleges terhek helyett méltó ellátást! Az IGEN szavazattal eltöröljük a vizitdíjat.”
„Kórházi napidíj?! Az egészségügy problémáira most a betegek zsebében turkálva keresik a megoldást.”
„Az egészséges élet mindenkinek jár! Március 9-én IGEN-t mondunk a kórházi napidíj eltörlésére is.”
Aztán hatalomra kerülve egyrészt megszüntette a társadalombiztosítás száz éve létező biztosításijogviszony-jellegét, és egyszerű adóbefizetéssé tette – amely után nem feltétlenül jár valamilyen megcímkézett, konkrét szolgáltatás az állam részéről.
Mivel a járulékbefizetések most sem fedezik a szociális biztonság költségeit, a Fidesz évtizedes kormányzása alatt így néz ki az állami szerepvállalás az egészségügyben:
Fontos megjegyzés: a Covid-járvány előtti utolsó békeévig, 2019-ig vizsgáltuk csak az egészségügyi költéseket, ugyanis addig látszódtak csak az állam „normális” működésének egészségügyi kiadásai. 2020-tól minden uniós ország rengeteget invesztált az egészségügybe, de ezek egyedi kiadások, például a raktárakban porosodó, sosem használt, a magyar állam által – természetesen közvetítőcégeken keresztül – háromszázmilliárdért vásárolt lélegeztetőgépek sem látszanak még a grafikonon.
2010-ben az állam a GDP öt százalékát költötte egészségügyre, 2019-ben már csak 4,3 százalékát. Szerencsére vizitdíj és kórházi napidíj azóta sincs, de a valaszonline.hu számítása szerint például a nőgyógyászati járóbeteg-ellátásban már a betegek több mint fele a magánellátást veszi igénybe. Persze a politikatudomány megalapozója, Max Weber óta tudjuk, hogy „demokrácia és demagógia összetartozik”.
Egyébként a magyarok egészségi állapota – ugyan csak egy szempontból – ezen a szinten van:
„A II. világháború előtt az állam fő funkciói és nagy kiadási csoportjai a biztonság, a védelem, az államigazgatás és az igazságszolgáltatás volt. Csak a jóléti állammal jönnek be – és növekednek folyamatában, ahogy töltődnek fel ezek a rendszerek – az egészségügy, az oktatás és a szociális kiadások. Ez a három nagy terület teszi a jóléti államot jóléti álammá, ezekre kezdenek el egyre többet költeni” – mondja Büttl Ferenc közgazdász.
Nézzük meg, hogy áll a többi nagy állami elosztórendszer Magyarországon, ebben is a jóléti állam méretét csökkentő neoliberális-e az egyébként a liberalizmust ostorozó kormánypárt.
Oktatás
Az oktatásból jelentős forráskivonás történt (és a kormány most az EU-tól várja a visszapótlását.)
A ráfordítás után nézzük meg egy mutatóban az oktatás teljesítményének változását:
2004-ben a magyarok 18,5 százalékos arányánál hat EU-ország is rosszabbul állt. 2021-ben 32,9 százalékunk lett, aminél már csak két EU-tagország áll rosszabbul.
Az EU-cél 2030-ra 45 százalék.
Mi a helyzet a szociális ellátásokkal?
Míg Magyarországon 2009-ben az állam a GDP 23,2 százalékát juttatta erre a területre, 2021-ben már csak 17,2 százalékát, vagyis közel negyedével csökkentette.
Ha megnézzük ennek részleteit is, jól látható, ahogy kormányzása elején a Fidesz radikálisan megvágta a különböző rokkantsági ellátásokat, illetve azóta elinflálta például a fogyatékkal élőket ápoló családok támogatásait is. A megváltozott munkaképességűek támogatása a GDP közel három százalékáról másfél százalékra esett, a V4-es országok (Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia) között kiugró mértékben.
Nem mondunk újat azzal sem, ha megmutatjuk, hogy a munkanélküli-ellátások a felére csökkentek a Fidesz-kormányzás alatt. Igaz, nem annyira, mint a lengyeleknél.
Az aktív munkaerőpiaci ellátások viszont közel ötven százalékkal nőttek 2008-hoz képest. Igaz, ez nem a képzések, hanem a közmunka növekedésének köszönhető.
A 2008–2009-es válság és az azt követő fellendülés időszakában az általános tendencia a minimálbér, a nettó rendelkezésre álló jövedelem és a pénzügyi ösztönzők szintjének növekedése, valamint a szociális segélyek relatív összegének stagnálása vagy csökkenése volt, „ami a szakpolitikáknak a munkavállaló háztartásokra való fókuszálását jelzi. Ezek a trendek legerősebben a közép-kelet-európai országok egy csoportját jellemezték a teljes vizsgált időszakban. Ide sorolhatjuk Bulgáriát, Magyarországot és Romániát, de ugyanezt figyelhettük meg Portugáliában is” – írja Gábos András és Tomka Zsófia a Társadalmi riport 2022 című kötetben megjelent tanulmányában a minimumjövedelem-ellátások kapcsán.
Magyarországot nagyon egyértelműen a szociális segélyek megfelelőségének csökkenése és – ezzel és a minimálbér növekedésével összefüggésben – a munkaösztönző hatás jelentős növekedése jellemezte – írják. „Ez nagymértékben hozzájárulhatott ahhoz a folyamathoz, melynek során a gazdasági fellendülés időszakában leszakadni látszik egy olyan társadalmi réteg, melynek tagjai valamilyen okból képtelenek voltak részesedni a foglalkoztatásbővülésből.”
A súlyos anyagi deprivációs ráta ennek megfelelően jelentősen javult: 2013-ban a teljes magyar népesség több mint negyedét, 2020-ban viszont már kevesebb mint egytizedét érintette. Végeredményben a szegények száma jelentősen csökkent az évtized közepétől az egész régióban beindult foglalkoztatási bumm és a külföldi munkavállalás nyomán, de „növekvő leszakadás jellemzi a magyar társadalom legrosszabb helyzetben élő rétegeit” – szerepel a kötet egy másik tanulmányában.
Megvédjük a családpolitikát és a nyugdíjakat!
Meglepő, hogy nemcsak a szociális ellátások, hanem a kül- és belföldön egyedülállóként reklámozott családtámogatások volumene is folyamatosan csökken Magyarországon. A számok azt mutatják: ezen a területen inkább a lengyel kormánynak lenne oka büszkeségre.
A családtámogatások (ebben benne vannak az adórendszeren keresztül nyújtott támogatások is, nemcsak a például 15 éve változatlan összegű családi pótlék) sem csak a szoclib kormány alatti 3,86 százalékról estek vissza a 2019-es 2,39 százalékra (GDP-arányosan), de a 2012-es három százalékhoz képest is. Vagyis a családtámogatások csendben elinflálódnak:
A kommunikációs szlogenekhez képest meglepő módon legstabilabb szavazótáborát, a nyugdíjasokat sem kényeztette a Fidesz 2021-ig:
A 2013-as, 7,9 százalékos csúcsról 2021-re 6,6 százalékra mentek le a GDP-arányos állami nyugdíjkiadások. Ez majdnem annyi, mint 2005-ben volt, és messze a legalacsonyabb a V4-ek és Románia között. Az uniós átlag 10,8 százalék.
Fontos kiemelni, hogy ez még a 13. havi nyugdíj 2022-es visszaállítása (a Medgyessy-kormány vezette be, a Bajnai-kormány vonta vissza, és a Fidesz hozta vissza 11 évnyi kormányzása után) előtti adat, az megdobja a nyugdíjkiadásokat.
„A szociális kiadások, az egészségügy és az oktatás területéről folyamatos forráskivonás történik a Fidesz kormányzása alatt. Az állam ezeket a funkciókat építi le. Bár nominális értelemben is látszanak csökkenések, de alapvetően azzal vonul ki innen az állam, hogy nem növeli sem inflációkövetően, sem GDP-arányosan ezeket a ráfordításait” – mondja Büttl Ferenc.
A kedvencek
Ha a szociális kohézió nem is áll az első helyen a magyar kormánypárt(ok) értékrendjében, mire költenek szívesen?
Tudjuk jól, hogy a sportra, de arra nagyon. Két-három-négyszer annyit költött rá az államunk, mint a V4-ek vagy Ausztria.
Az egyházak sem panaszkodhatnak:
A nagy kedvenc: a gazdaság. Egy elvileg piacpárti konzervatív kormánytól nem azt várja az ember, hogy nemcsak szabályozóként, hanem tulajdonosként és finanszírozóként is ilyen aktív a gazdaságban (és egyes szereplők piaci sikereiben):
A magyar állam tíz év alatt majdnem ötven százalékkal növelte gazdasági kiadásait. (És ebben még nincs is benne például a Vodafone fölvásárlása az állam és egyik kedvelt vállalkozója által.) Ehhez hasonló kiadásbővülést csak Ausztria produkált, de például a legnagyobb gazdasági növekedést elérő Románia kormányzata még csökkentette is gazdasági kiadásait.
Sajátos neoliberalizmus
Ha konzervatív, akkor kisebb állam – áll a tankönyvekben. A magyar kormány ebben is unortodox: a GDP-arányos állami újraelosztás majdnem ugyanakkora, mint 2011-ben.
A thatcheriánus, reaganista konzervatív felfogás már a hetvenes, nyolcvanas években elkezdte az állam jóléti funkcióinak leépítését. Hasonlít-e ehhez a Fidesz politikája?
A két történet annyiban valóban hasonlít egymáshoz, hogy leépítik a jóléti államot, és átengedik a helyi piacnak – mondja Büttl Ferenc közgazdász. „De ott nem arról volt szó, hogy nincs piac, egyszerűen csak nagyobb teret adtak neki. Volt egy jól működő piac, voltak tapasztalatok.” Azokon a területeken, ahol ilyen nem volt, például a briteknél a vasút privatizációjakor, gyorsan ki is derült a magánvasúti rendszerről, hogy a tapasztalat hiánya súlyos problémákat okoz. „Magyarországon viszont az a cél, hogy felnőjön ez a tőkés csapat, hogy létrejöjjön ez a tőke. Szükségszerű, hogy nem tud olyan jól működni, mint amilyen jól Nyugaton át tudta venni a szolgáltatást. Itt ez nagyon gyorsan történik, nagyon erősen kényszerítve van a váltás.”
Amikor Thatcherék annak idején azt mondták, hogy több piac és kevesebb állam legyen, akkor a gazdaság hatékonyságát akarták növelni akár a jóléti összköltés leépítésének árán is – folytatja az összehasonlítást a közgazdász. „Ők egyszerűen azt gondolták, hogy a pénz rossz helyen van, ha az állam kezeli, a piac jobban megoldja e szükségletek ellátását is” – mondja Büttl Ferenc. Szerinte a Fidesz nem ugyanilyen okkal építi le a jóléti kiadásokat, hanem azért, „mert a NER-t akarja tovább erősíteni azáltal, hogy odaad magánszervezésbe olyan dolgokat, amelyek korábban államilag voltak szervezve. Ugyanúgy piacosít, de a saját, hazai tőkései létrehozásáért.” A Fidesz deklarált célja a nemzeti burzsoázia létrehozása. „A magyar jóléti állam leépítésével kivont források egy része is ebbe, a magyar eredeti tőkefelhalmozásba kerül” – mondja.
Másrészt a felsőbb jövedelmi rétegekhez való jövedelemátcsoportosítással ezeket a rétegeket gazdagítja, így könnyebben ki tudják fizetni a magánszolgáltatásokat – mutatja meg a keresleti oldalt is a közgazdász. „Jól látható ez az oktatáson is. A magántanárt, a fizetős felsőoktatást, a gyerek külföldi egyetemre küldését a helyzetbe hozott, magasabb jövedelmű társadalmi csoportok engedhetik meg maguknak, ők tudják ezeket a szolgáltatásokat megvásárolni.”
„Egy neoliberális célrendszerben kevésbé számít, hogy minden rászorulót elérjenek vagy a betegek minél gyorsabban meggyógyuljanak. Fontosabb cél, hogy alacsony legyen a munkaerőköltség, gyorsabb legyen a tőke megtérülési rátája, vagy a profitráta magasabb legyen” – mondja Büttl Ferenc. Amikor ezt valaki rosszabb célnak minősíti, az már értékítélet – teszi hozzá.
A nemzetközi példák azt mutatják, hogy sokféle rendszer van, amely jól tud működni. „Nem lehet azt mondani, hogy a legjobb a svéd jóléti állam, és mindenkinek úgy kell működnie. Amögött évtizedes építkezés van, ahogy a kiváló finn oktatási rendszer mögött is, és egy általános konszenzus, ami megalapozta azt a harmincéves működést.”
Ha az angoloknak akkora bajuk lenne azzal a sajátos jóléti állammal, ahol inkább használják a piacot és kevésbé az állami és a közszolgáltatásokat, akkor már rég olyan kormánya lenne Angliának, amelyik a másik irányba viszi – teszi hozzá a közgazdász. „Ebben nehéz igazságot tenni. Azt mindenképpen lehet mondani, hogy a magyar jóléti rendszereknek tulajdonképpen a rendszerváltás óta tartó neoliberális átalakításával, különösen az elmúlt 15 évben, két alapvető probléma van. Az egyik az, hogy mindenféle társadalmi konszenzus, paktum, megegyezés, vita és terv nélkül lett meglépve. Nem volt arról soha érdemben vita és a politikai erők között valamiféle konszenzusra törekvés, hogyan nézzen ki például a magyar oktatási rendszer.”
A másik az, hogy spontán alakulása miatt a folyamatot alapvetően azoknak az érdekei határozzák meg, akik erős érdekérvényesítő pozícióban vannak. „Márpedig erős érdekérvényesítő pozícióban mindig a tőke van. Bizonyos időszakban ez alapvetően külföldi tőke volt, most ehhez felzárkózott a hazai tőke, a NER-tőke Csányi Sándortól Mészáros Lőrincig” – mondja a Fidesz gazdaság- és társadalompolitikájáról Büttl Ferenc.
