Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Fellendült az orosz vakcinaturizmus Horvátországban


Orosz állampolgárok állnak sorban Zágrábban koronavírus-oltásért 2021. november 9-én
Orosz állampolgárok állnak sorban Zágrábban koronavírus-oltásért 2021. november 9-én

A koronavírusos esetek számának megugrása ellenére mára Horvátország vált azon oroszok egyik fő célpontjává, akik az európai és amerikai beutazást lehetővé tévő nyugati vakcinák valamelyikével szeretnék beoltatni magukat.

A legnagyobb zágrábi oltóközpontban külön sort nyitottak a külföldi állampolgárok számára. Helyi illetékesek szerint az itt várakozók legtöbbje Oroszországból érkezett, jellemzően mindössze egy napra.

„Ide jönnek felvenni a harmadik dózist. Majd két héttel később megkapják a Covid-útlevelüket” – mutatott rá Valentino Rajkovic, a létesítmény egyik koordinátora.

Hasonló okokból a szomszédos Szerbia is népszerű úti célnak számít, miután az Oroszországban elérhető vakcinák még mindig nem kapták meg a jóváhagyást az Egészségügyi Világszervezettől (WHO) és az Európai Gyógyszerügynökségtől (EMA). A hazai gyártású oltóanyagokat megkapó oroszok pedig továbbra sem léphetnek be szabadon a nyugati országokba.

Borisz Kulatmetov például arról beszélt az AP amerikai hírügynökség tudósítójának, hogy munkája miatt elengedhetetlen számára a beutazás az Európai Unióba, ezért döntött úgy, hogy ellátogat a horvát fővárosba. „Ez az, amit nem kaphatok meg Oroszországban, egy olyan vakcinát, amelyet elfogadnak Európában” – mutatott rá.

Egy másik honfitársa, aki mindössze a keresztnevét árulta el, azt mondta, hogy a Janssen-vakcinát szeretné beadatni, mivel abból mindössze egy adagra van szükség. Hozzátette, hogy szerinte Horvátországba „kényelmesen” el lehet jutni Oroszországból.

Számos orosz utazási iroda szakosodott az úgynevezett vakcinaturizmusra az elmúlt hónapokban. Az oltás mellett szállást, városnéző túrákat, kirándulásokat szerveznek igény szerint ügyfeleiknek.

Orosz nő oltása Janssen-vakcinával Zágrábban 2021. november 9-én
Orosz nő oltása Janssen-vakcinával Zágrábban 2021. november 9-én

Romló járványhelyzet

Sajtóhírek szerint az eddig is meglévő légi járatok mellett újabbakat indítanak Horvátországba Oroszországból. Ennek nyomán mára naponta többtucatnyi orosz állampolgár érkezik az országba.

Ugyanakkor nem csak a külföldiek áradata miatt nőtt meg a tömeg az oltópontokon. A helyiek is újra nagy számban oltatják be magukat, miután az utóbbi hetekben rekordot döntött az új fertőzöttek és a súlyos megbetegedések száma.

A horvát egészségügyi szervek szerdán arról számoltak be, hogy egy nap alatt 7315 új esetet jegyeztek fel a 4,2 milliós lakosság körében. Az átoltottság jelenleg ötven százalék körüli, szemben az EU 75 százalékos átlagával.

Nyárra és kora őszre jelentősen elapadt az immunizációra regisztrálók száma, azonban azóta újra növekedésnek indult, kedden például 15 204-en kapták meg az első oltásukat Horvátországban.

A hatóságok egyebek mellett kötelezővé tették a védettségi igazolványt az állami intézmények látogatásához, így is próbálva előmozdítani az oltási kampányt.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG