Teljesen új, közös alapokra helyezné az EU-ban illegálisan tartózkodók visszaküldésének szabályait az Európai Bizottság kedden bemutatott rendelettervezete, amely az uniós migrációs rendszer leggyengébb láncszemét próbálja reparálni. Jelenleg az EU-ból kiutasított egyéneknek csak körülbelül a húsz százaléka hagyja el ténylegesen az Európai Unió területét, plusz anyagi terhet róva a tagállamok szociális ellátórendszereire, és kihasználva, hogy a kiutasítási eljárás tagállamról tagállamra változik.
Egy tagállami kiutasítási végzés az EU egészében érvényes lesz
Az Európai Bizottság huszonhét nemzeti procedúra helyett egységes európai visszaküldési parancsot hozna létre, amelyet a tagállamok bocsátanának ki. A visszaküldési döntések kölcsönös elismerése lehetővé tenné egy tagállam számára egy másik tagállam által elfogadott kiutasítási határozat elismerését és közvetlen végrehajtását anélkül, hogy új eljárást kellene lebonyolítani. „Egy tagállamban meghozott kiutasítási végzés az EU egészének elhagyására kötelez majd” – jelentette ki Markus Brunner bel- és migrációügyi biztos.
A visszaküldési rendelet kiegészíti a menekültügyi és migrációs paktumot, amelyből ez egy elem kivételével kimaradt – ez pedig az, hogy az EU területére érkező migránsokra vonatkozó határrendészeti eljárást összekötik a visszaküldési eljárással, így az elutasított kérelemmel rendelkező személyeket elvileg azonnal vissza lehet majd küldeni.
„Rendet rakunk a saját, európai házunkban” – hangsúlyozta a javaslat bemutatása alkalmából Henna Virkkunen, a bizottság biztonságért, technológiáért és jogállamiságért felelős ügyvezető alelnöke, hozzátéve, hogy ha Európa továbbra is nyitott kontinens akar maradni, hatékonyabban kell fellépnie az illegális migráció ellen.
Bár a rendelettervezet (a bizottság az eddigi irányelv helyett kötelezően és mérlegelés nélkül végrehajtandó rendeletet javasol) továbbra is ösztönözni kívánja a kiutasított személyek önkéntes visszatérését (az ugyanis Brunner szerint olcsóbb és hatékonyabb), világosan meghatározza, hogy milyen körülmények esetén kerülhet sor kényszer kötelező alkalmazására. Ilyen lehet, ha egy illegálisan tartózkodó személy nem akar együttműködni, megpróbál lelépni egy másik tagállamba, nem hagyja el az EU-t a megadott határidőre, vagy biztonsági kockázatot jelent. A bizottság szerint ez a megközelítés az EU megszabott határidőn belüli önkéntes elhagyására ösztönöz majd.
Ehhez kapcsolódóan: A szólásszabadságot féltette, és bírálta az európai bevándorláspolitikát az amerikai alelnök Münchenben
Korlátoznák a kiutasított személyek jogait
A rendelet szigorúbb kötelezettségeket is megszab a visszaküldendő személyekkel szemben, akiket a tagállami hatóságokkal való együttműködés megtagadása esetén anyagi kedvezményeik csökkentésével, megvonásával vagy úti okmányaik elkobzásával lehetne szankcionálni. Ami a mérleg másik serpenyőjét, a jogokat illeti, a bizottság javaslatának értelmében a visszaküldéssel kapcsolatos valamennyi intézkedésnek összhangban kell állnia az alapvető jogokkal és a nemzetközi emberi jogi normákkal. Ez többek között magában foglalja a fellebbezés jogát, a sebezhető személyeknek nyújtott támogatást, a kiskorúakra és a családokra vonatkozó erős biztosítékokat és a kitoloncolás tilalmára vonatkozó elv tiszteletben tartását.
Az új szabályok megerősítik a tagállami hatóságok jogosítványait a visszaküldendő személyeket illetően, legyen szó pénzügyi garanciákról, rendszeres bejelentkezésről vagy a hatóságok által előírt lakhelyen történő tartózkodásról. Az illegálisan tartózkodók zárt létesítményben való elhelyezésére is lehetőség lesz, ha fennáll a szökés kockázata. Az őrizetbe vétel időtartama a jelenlegi tizennyolc hónapról huszonnégy hónapra nőhet.
Külön szabályok vonatkoznak majd a biztonsági kockázatot jelentő személyekre. A tagállamoknak idejekorán meg kell majd állapítaniuk egy-egy emberről, hogy biztonsági okból kockázatot jelent-e, és amennyiben igen, szigorúbb megítélés alá esik, ideértve a kötelező kényszervisszaküldést, a hosszabb belépési tilalmat az EU-ba, vagy hosszabb fogva tartást. A bíróságok ítéletet hozhatnak arról is, hogy az illetőt 24 hónapnál hosszabb időre is őrzött létesítménybe helyezzék.
Annak érdekében, hogy a visszaküldésről szóló határozat az EU tényleges elhagyását eredményezze, a rendelettervezet által javasolt eljárás a kiutasítási határozatot szisztematikusan összeköti a visszafogadásra vonatkozó kérelemmel. Markus Brunner ugyanakkor elismerte, hogy a kiutasított személyek visszafogadása a származási országok döntésétől függ. Az EU a harmadik országok együttműködési készségének növelése érdekében már egy ideje a húzd meg-ereszd meg taktikáját alkalmazza, de a migrációs biztos nem válaszolt az arra vonatkozó kérdésre, hogy a kereskedelmi kedvezményeket is elveszítenék-e a nem együttműködő államok. Ezt a bizottság korábban javasolta, de a jogalkotók nem fogadták el.
Kérdőjelek az EU-n kívüli befogadótáborok körül
Az új visszaküldési rendszer alighanem legvitatottabb eleme az úgynevezett visszaküldésiközpont-koncepció jogi alapjainak megteremtése. Ez lehetőséget biztosítana a tagállamoknak ara, hogy külön, kétoldalú vagy EU-szintű megállapodások alapján harmadik országokban létesítendő központokba szállítsák az EU-ban védelmet és tartózkodási engedélyt nem kapó személyeket a kiskorú gyermekekkel utazó családok és a kíséret nélküli fiatalkorúak kivételével. A javaslat értelmében az úgynevezett return hubokat kizárólag olyan harmadik országokban lehetne felállítani, amelyek tiszteletben tartják a nemzetközi emberi jogi normákat és elveket.
Az Európai Bizottság az adott minimális sztenderdek előírásán túl lényegében teljesen a tagállamokra vagy a tagállamok egy csoportjára bízná az ilyen megállapodások megkötését. Markus Brunner szerint a lehetőség ugyanakkor köszönőviszonyban sincs a britek Ruanda-modelljével vagy az olasz–albán kétoldalú megállapodással, mert az utóbbi a menedékjogi kérelmet benyújtókra és nem a kiutasított, ezért az EU-ban illegálisan tartózkodókra vonatkozik.
Tineke Strik, az visszaküldési rendelet parlamenti jelentéstevője a Szabad Európa kérdésére úgy vélte, hogy valószínűleg az Európa Tanács tagországai és azon belül is a nyugat-balkáni országok felelnek meg elsősorban a feltételeknek. A tervet bemutató uniós biztosok ugyanakkor passzolták az erre vonatkozó kérdést, a tagállamok térfelére átdobva a labdát.
Ehhez kapcsolódóan: A centrum utolsó esélye? – Prőhle Gergely elemzése a német választások után
