Nagy európai fővárosokban kezdett körutat kedden Dánia miniszterelnöke, aki szerint a kontinens „a korábbinál bizonytalanabb valósággal” néz szembe, országa pedig megerősíteni készül katonai jelenlétét Grönland körül.
Mette Frederiksen miniszterelnök Berlinbe, Párizsba és Brüsszelbe látogat el, Brüsszelben Mark Rutte NATO-főtitkárral találkozik. Utazására azután kerül sor, hogy Donald Trump új amerikai elnök kijelentette: nem zárja ki, hogy katonai erővel szerezzék meg az irányítást Grönland felett, amely a NATO- és EU-tag Dánia autonóm területe.
Hétfő este a dán kormány mintegy 14,6 milliárd koronás (csaknem kétmilliárd dolláros) megállapodást jelentett be többek között Grönland és a Feröer-szigetek kormányával, amelynek célja „a megfigyelési képességek javítása és a szuverenitás fenntartása a térségben”.
Ez három új sarkvidéki haditengerészeti hajót, két további nagy hatótávolságú megfigyelődrónt és műholdkapacitást jelent – közölte a koppenhágai védelmi minisztérium.
Ehhez kapcsolódóan: Titkos tárgyalás, provokáció vagy privát ok? Találgatások övezik Donald Trump fiának grönlandi útját
Frederiksen nem tett említést Trump fenyegetéséről Olaf Scholz német kancellárral tartott találkozóján, de azt mondta, hogy „egy bizonytalanabb valósággal állunk szemben, egy olyan valósággal, amely még egységesebb Európát és nagyobb együttműködést kíván. – Rámutatott az orosz tevékenységre Ukrajnában és azon kívül, és azt mondta: – Európán áll, hogy meghatározza kontinensünk jövőjét. Úgy gondolom, hogy nagyobb felelősséget kell vállalnunk a saját biztonságunkért.”
Az Északi-sarkvidékről és az észak-atlanti térségről szóló közleményében a dán védelmi minisztérium azt írta: az aláírók megállapodtak abban, hogy az idei év első felében tárgyalnak egy második, az elrettentés és a védelem erősítésére összpontosító megállapodásról is. „Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy komoly kihívások érik a biztonságot és a védelmet az Északi-sarkvidéken és az Atlanti-óceán északi részén – mondta Troels Lund Poulsen védelmi miniszter –, ezért meg kell erősíteni jelenlétünket a térségben.”
A minisztérium közölte, hogy olyan beruházásokat hajtanak végre, amelyek a helyi munkahelyek és vállalkozások támogatását állítják a fókuszba Grönlandon és a Feröer-szigeteken. Vivian Motzfeldt, Grönland államügyi és külügyminisztere azt mondta, hogy „örül azoknak a lépéseknek, amelyeket Grönlandon és környékén a biztonság fokozása érdekében teszünk közösen”.
Grönland kormánya kitart amellett, hogy a terület nem eladó, de az együttműködésre nyitott. A védelmi minisztérium közleménye nem tért ki Trump ambícióira.