Az európai zöldmegállapodástól az európai versenyképességi megállapodás veheti át a stafétát fő prioritásként az EU következő, 2024–2029-es politikai és jogalkotási ciklusában Európa attól való félelmének tükröződéseként, hogy gazdaságilag behozhatatlanul leszakad az Egyesült Államoktól és Kínától. Kérdés, hogy a nagy nekidurálásból ezúttal tényleg lesz-e valami.
Huszonnégy évvel az Európai Unió versenyképességének javítására hivatott, de csak mérsékelt eredménnyel járó lisszaboni program elfogadása után az EU-tagállamok vezetői új európai versenyképességi megállapodást hirdettek meg a kontinens hanyatló geopolitikai és gazdasági befolyásának helyreállítása, az ipari tevékenység fellendítése és a társadalmi jólét biztosítása érdekében.
Az eddigi fogadkozások kudarcot vallottak
Az EU27-ek állam- és kormányfői a csütörtökön véget érő, kétnapos csúcstalálkozójukon hitet tettek amellett, hogy a következő években kísérletet tesznek az EU és az USA, a Kína és más nemzetközi versenytársak között az utóbbi években egyre táguló növekedési, termelékenységi és innovációs szakadék megszüntetésére lényegében a gazdaság teljes vertikumát átfogó reformokkal és intézkedésekkel.
A felismerés nem új, hiszen Európa a múltban már több ízben is letette a nagyesküt, hogy kiiktatja a növekedést és a termelékenységet gúzsba kötő szűk, elsősorban a belső piac széttöredezettségéből és a túl bürokratikus szabályozásból eredő keresztmetszeteket. Az eddigi fogadkozások azonban nem vezettek eredményre: egy, az EU megrendelésére készült és az egységes piac megreformálásáról szóló jelentés – amelynek szerzője Enrico Letta korábbi olasz miniszterelnök – többek között arra mutatott rá, hogy miközben 1993-ban az európai és az amerikai gazdaság mérete nagyjából megegyezett, addig 1993 és 2022 között az USA egy főre eső GDP-je hatvan, az unióé pedig kevesebb mint harminc százalékkal nőtt.
A Letta-jelentés, az egységes piac forradalmasítása
A vezetők által üdvözölt és a versenyképességi program egyik iránytűjének tekintett jelentés elsősorban három, eddig túlnyomórészt nemzeti hatáskörben lévő ágazat – a pénzügyi, az energetikai és a távközlési-kommunikációs szektor – gyér európai szintű integrációjának tulajdonítja a kontinens és a nemzetközi versenytársak között mélyülő és táguló versenyképességi szakadékot. Ennek meghaladására a jelentés olyan paradigmaváltást javasol, amely megteremtené a lehetőségét annak, hogy a cégek és közülük is a gazdaság gerincét alkotó kis- és közepes méretű vállalkozások és a lakosság sokkal jobban élhessen az egységes piac nyújtotta lehetőségekkel.
„Az Európai Tanács valamennyi politikai területen biztosítani fogja az integrált megközelítést a termelékenység, valamint a fenntartható és befogadó növekedés fokozása érdekében Európa-szerte. Ez növelni fogja a reáljövedelmet és a vásárlóerőt, javítva valamennyi európai polgár életszínvonalát” – szögezi le a tagállami vezetők által elfogadott szöveg.
Az Európai Tanács több kulcsterületen kijelölte a teendőket, így az egységes piacra, a tőkepiaci unióra, az iparfejlesztésre, a kutatásra és innovációra, az energiaunióra, a körforgásos gazdaságra, a digitális átállásra, a szociális területre és a kereskedelempolitikára vonatkozóan. A terv szerves része a szabályozói környezet egyszerűsítése és észszerűsítése, amelyet bonyolultsága és áttekinthetetlensége miatt számos üzleti vezető a versenyképesség egyik fő kerékkötőjének tart. Az állam- és kormányfők udvariasan, de határozottan felkérték a bizottságot arra, hogy számottevő mértékben csökkentse a cégekre és a tagállami hatóságokra nehezedő adminisztratív terheket, vegye elejét a túlszabályozásnak, de egyúttal gondoskodjon a szabályok betartásáról is.
Néhány hete egy lapunknak adott interjúban Christian Lindner német pénzügyminiszter egy nagy amerikai cég vezetőjét idézte, aki abban vélte megtalálni az USA és az EU közötti fő különbséget, hogy miközben az amerikaiak a technológia fejlesztésére helyezik a hangsúlyt, addig az EU a technológiák szabályozására.
Ehhez kapcsolódóan: Berlin utánajár a német cégek magyarországi vegzálásáról szóló állításoknak
A tőkepiaci integráció az igazán nagy falat
A versenyképességi terv talán leghangsúlyosabb és leginkább aktuális eleme a jelenleg nemzeti határok mentén széttöredezett európai tőkepiac – vagy ahogy az uniós zsargonban nevezik, a tőkepiaci unió – fejlesztése. A 2008-as nagy pénzügyi válság után látványosan beinduló és többek között az európai bankfelügyelet és szanálási hatóság létrehozásában kicsúcsosodó folyamat az utóbbi években teljesen leállt. Most azonban a kormányok a pénzszűke és a tornyosuló kihívások hatására mintha készek lennének levenni a lábukat a fékről.
Az EU-ban az Egyesült Államoktól eltérően alapvetően banki hitelekből finanszírozzák a gazdaságot, a befektetés és a finanszírozás más formái, mint az értékpapírpiac vagy a kockázatitőke-alapok Európában jórészt hiányoznak vagy nagyon fejletlenek. Mindez nagyon megnehezíti például a kis- és közepes méretű vállalkozások, de például a startupok hozzáférését is a pénzügyi forrásokhoz, ezért gyakran inkább a tengerentúlon próbálnak szerencsét, gyarapítva az amerikai GDP-t.
A tőkepiaci integráció új keletű népszerűségének azonban van egy másik, prózai oka is: a tagállamok kizárólag közpénzből – a helyzetüktől függően – nem tudják vagy nem akarják megfinanszírozni azokat az óriási beruházásokat, amelyekre a jelenlegi feszült geopolitikai helyzetben és fokozódó gazdasági versenyben Európának szüksége lenne védelmi ipara felfuttatására és külső nyersanyagoktól való függőségének csökkentésére, különösen a tiszta technológiák terén. A politikai vezetők lehetőleg minél nagyobb volumenű magántőkét szeretnének bevonni a csillagászati költségek finanszírozására, amire azonban a jelenleginél integráltabb tőkepiac nélkül semmi esély.
A többéves keretköltségvetés sem maradhat a régiben
Enrico Letta jelentésében többek között azt javasolja, hogy a finanszírozás – beleértve az állami támogatások célzott iparágakra való fordítását – vegyes rendszerben működjön, de egyre inkább európai szintre kerüljön. Ehhez nélkülözhetetlennek tűnik a jelenleg alig a GNI egy százalékát meghaladó közös költségvetés kereteinek drasztikus megemelése és átstrukturálása. Az Európai Bizottság a tervek szerint 2025 júniusában terjeszti elő javaslatait a következő többéves büdzsére, ami az előzetes várakozások szerint több szempontból is véget vet majd a status quónak.
