Ismét kísérletet tesz az Európai Unió arra, hogy megújítsa menekültügyi és migrációs szabályozását. A cél egy olyan jogszabály kidolgozása, amely képes kezelni a tömeges migráció jelentette kihívásokat. A javaslat már egy éve az asztalon van, most megkezdődött a parlamenti vitája. Egyelőre a tervezetnek több a kritikusa, mint a támogatója, ami előrevetíti, hogy az EU-nak belátható időn belül nem sikerül majd törlesztenie ezt a régi adósságot.
Az EU jelenleg érvényes menekültügyi szabályozása (az úgynevezett Dublin III. rendelet) nem alkalmas arra, hogy kezeljen egy tömeges migrációs helyzetet. Ez vezetett el tulajdonképpen a 2015-ös menekültválság során a görög menekültügyi rendszer összeomlásához: a dublini szabályozás lényege, hogy a menedékkérelmet az a tagállam bírálja el, ahol a kérelmező az EU területére lépett.
Napi néhány kérelmezőnél ez működőképes, napi néhány száznál, néhány ezernél azonban megbénul az apparátus. Ezt viszonylag hamar felismerték, az ennek orvoslására tett kísérletek azonban mindeddig kudarcot vallottak.
Az első próbálkozás
Az Európai Bizottság 2016 májusában tette le az asztalra tervezetét. Ennek alapvető – és mint utóbb kiderült, végzetes – eleme volt a kötelező kvótarendszer. A lényege az volt, hogy ha egy tagállam a területére érkező menedékkérők száma miatt nem képes megbirkózni a ránehezedő nyomással, akkor egy számítási módszer alapján a többi tagállam átveszi a kérelmezőket és lefolytatják az eljárást. Ezt a javaslatot az Európai Parlament körülbelül egy évvel később nagy többséggel és némi módosításokkal elfogadta – ez volt a Wikström-jelentés, Cecilia Wikström svéd liberális politikus, jelentéstevő neve alapján.
Rekordszámú ember vált menekültté 2020-ban
Amilyen határozott volt a parlament kiállása, annyira nehezen sikerült a tagállamokat meggyőzni. Pontosabban, például Magyarország esetében esélytelen volt; az Orbán-kormány közölte, hogy semmiféle kötelező kvótát nem támogat. A teljességhez hozzátartozik, hogy a különböző modellezési kísérletek alapján egy Magyarország-méretű tagállamra egy 2015-öshöz hasonló tömeges migrációs helyzetben is csak elenyésző mennyiségű migráns jutott volna, ami nem jelenthetett volna megoldhatatlan feladatot a magyar adminisztrációnak.
A jogszabály a tagállamok között futott zátonyra. Egyre ritkábban került szóba a miniszteri szintű egyeztetéseken, majd amikor közelgett a 2019-es EP-választás, végképp lekerült a napirendről. Az is hozzájárult mindehhez, hogy látványosan csökkent a migránsok száma.
Ezt a kegyelmi állapotot nem sikerült arra felhasználni, hogy a jövőt szem előtt tartó döntések szülessenek. A téma maradt a megoldandó, de nem nagyon sürgős feladatok között. Ez annak is volt köszönhető, hogy amikor akut helyzet adódott, tehát hirtelen kellett tenni valamit százötven, a tengerről kimentett menekülttel, a tagállamok egyéni felajánlásokat tettek. A bajba került országok általában Málta, Görögország, Olaszország voltak, a segítség pedig szinte mindig ugyanonnan érkezett: Németország, Franciaország, Spanyolország, Portugália.
„Kérem, lőjenek le, csak ne kelljen visszamennem!”
A második kísérlet
A 2019 decemberében hivatalba lépő Ursula von der Leyen-féle Európai Bizottság a prioritások között fogalmazta meg a menekültügy rendezését. A területen felelős két biztos, a görög Margaritisz Szhínasz és a svéd Ylva Johansson végig is látogatta az összes tagállamot, hogy a szándékaikat is meghallgatva már a folyamat legelején kompromisszumos javaslat szülessen. Ennek az ideje jött el 2020 szeptemberében, amikor beterjesztették az új Menekültügyi és migrációs paktumot.
A hangsúlyok ebben az anyagban eltolódtak: a javaslat erős határőrizeten és hatékony visszaküldési politikán alapul. A menedékkérők be sem lépnek az EU területére. Ott, ahol partot érnek, menekülttáborba terelik őket. Mindenkit bevisznek a közös rendszerbe, és a körülményei alapján megállapítják, hogy van-e esélye menekültstátuszra. Ha nincs, máris toloncolják vissza, ha van, lefolytatják az eljárást.
A szolidaritás fontos, de ebben a javaslatban kötelező kvóta már nincs, önkéntes viszont van. Aki nem vesz át menedékkérőt, annak más módon kell helytállnia: hozzájárul a határőrizethez pénzzel, eszközzel, emberrel, illetve részt vállal a visszaküldésekből. Utóbbit úgy kell elképzelni, hogy a kiutasításra váró személy marad abban a táborban, ahol elhelyezték, a tagállam pedig megszervezi és kifizeti a hazaútját. Ha ezt nyolc hónapon belül nem sikerül megoldani, a tagállamnak a saját területére kell szállítania az érintettet, és ott folytatni az eljárást.
Ez az a pont, amibe a magyar kormány belekapaszkodik és amire hivatkozással az egész javaslatot elutasítja. A kormány szerint ugyanis ez a kötelező kvóta egy formája, mert elvileg előfordulhat, hogy bármennyi embert be kell fogadni. Szintén a tapasztalatokat alapul véve ez a szám Magyarország esetében minimális lenne még akkor is, ha a magyar kormány kifejezetten azokat vállalná be, akiknek a kormányával nem működik a visszafogadási rendszer. (Ilyen egyébként egyre kevesebb van.)
A parlament visszatér
A javaslat bekerült az uniós törvényhozás lassan őrlő malmaiba, és most épp a teljes elporladás útjára lépett. A tagállamok még inkább félve nyúlnak a kérdéshez, pedig a belarusz–EU-határon történtek éppen a folyamat felgyorsítását indokolnák. Már nemcsak a déli, tenger menti államok, hanem a balti országok és Lengyelország is közvetlenül ki van téve a megnövekedett számú migránsnak. Igaz ez még akkor is, ha tudjuk, hogy délen a migráció – egyes összeesküvés-elméletektől eltekintve – spontán módon működik, míg Belarusz irányából szervezett körülmények között.
Az Európai Parlament ebben a helyzetben kezdte meg álláspontjának kialakítását a héten. A téma jelentéstevője, a szlovén Tomas Tobé néppárti képviselő azzal kezdte javaslata ismertetését, hogy a kötelező áthelyezés politikailag jelenleg nem reális, ugyanakkor a frontországok nagyobb szolidaritást várnak el. Tobé szerint ezt úgy lehetne elérni, hogy magasabb kötelező támogatást írnak elő azoknak, akik nem hajlandók önként átvenni menekülteket.
Fontos megjegyezni, hogy a menedékkérők átvétele annyit jelent, hogy az adott tagállam vállalja az eljárás lefolytatását, amiben benne foglaltatik az is, hogy az elutasított kérelmezőket ugyanúgy kiutasíthatják az országból, gondoskodni csak a tényleges menekültekről kell. A Tobé-féle megközelítés tehát azt tartalmazza, hogy ne legyen könnyű kibújni a közös teherviselés alól. Másrészt azt is fontosnak tartja, hogy működjön egy úgynevezett előrejelzési mechanizmus: ha egy ország előre jelzi a tömeges migrációt, előbb kaphat segítséget.
Az előterjesztés tartalmazza, hogy kezelni kell a migráció gyökereit, jónak tartja a határellenőrzés megerősítését, nagy szerepet adva ebben a kibővített hatáskörű uniós határvédelmi ügynökségnek, a Frontexnek.
A Néppárttal elvileg szövetséges baloldali pártok azonban elutasítják a javaslatot a szolidaritás hiánya, nem kellő hangsúlyozása miatt, illetve azért, mert a kiutasítás gyorsítása miatt hiányoznak garanciális elemek az eljárásból. A zöldpárti Damien Carême például azért csalódott, mert szerinte ez a javaslat az európai menedékjog elleni támadás. „A frontországok magukra lesznek hagyva, csökkennek a menedékkérők jogai és lehetetlenné válik a a családegyesítés” – mondta a képviselő.
Furcsa mód a legnagyobb sikert a szélsőjobb körében aratta a javaslat. Annalisa Tardino, az Identitás és Demokrácia szónoka közölte, hogy kedvezően fogadják az előterjesztést, örülnek, hogy megerősítik a külső dimenziót. Hangsúlyozta azt is, hogy a szolidaritás nem kell hogy előnyt jelentsen, és a belépés szerinti első ország felelősségét meg kell erősíteni.
Nehéz lenne megjósolni, mikorra lehet az Európai Parlament többségét maga mögött tudó javaslat az eddigi ötletbörzéből. Azt pedig még nehezebb, hogy képesek lesznek-e a tagállamok megoldani azt a feladatot, hogy egyéni szempontjaikat, pillanatnyi politikai érdekeiket félretéve hozzanak létre működőképes európai menekültügyi rendszert.
Ennek nehézségére egy adalék: a parlamenti tárgyalási anyag egyik melléklete Kövér Lászlónak, a magyar Országgyűlés elnökének levele, amelyben a magyar parlament állásfoglalását ismerteti. E szerint a Menekültügyi és migrációs paktumot alkotó „öt európai parlamenti és tanácsi rendelettervezet sérti a szubszidiaritás elvét”, vagyis Magyarország számára elfogadhatatlan.
