Mi várható, ha a Tisza hiába ostromolja kitartóan a határon túli menyasszonyt, és a kisebbségi közösségekben még jó darabig változatlan marad a Fidesz-hegemóniája? Friss kutatásuk kapcsán vázol a levélszavazatokból kiindulva borús kisebbségi politikai jövőképet a társadalomkutató, amelyben szóba kerül az RMDSZ érdekeltsége a Fidesz javára történő szavazat-zsákolásban, a politikai hegemóniával működtetett kisebbségi intézmények, Lévai Anikó erdélyi „arisztokrata sleppje” és a Magyarországra került erdélyi értelmiségiek által is épített urbánus Erdély-mítosz is.
Kiss Tamás a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezető kutatója. Az interjú apropóját a nemrég publikált, az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom Akciószociológiai Munkacsoportja Egy vérből valók vagyunk? A 'virtuális' nemzetépítés lakossági támogatottsága Magyarországon című kutatása adta.
Nem hinném, hogy a magyarországi közönséget érdekelné, hogy ő mennyire van virtuálisan vagy valóságosan egyesítve határon túli nemzettársaival, most egy dolog érdekli: hányan szavaznak majd a Fideszre 2026-ban a határon túli magyarok közül, és az eredményez-e mandátumot a kormánypártnak. Vajon miért lett ez a legfontosabb kérdés a két közösség viszonyában?
A virtuális nemzetépítés intézményei közül mindig a szavazati jog volt a leginkább megosztó. 2012-ben, ’16-ban, ’19-ben és most, 2025-ben mértük, illetve mérték más intézetek ennek a kérdésnek a megítélését. Ez volt a virtuális nemzetépítés egyetlen eleme, amelynek a magyarországi lakossági támogatása soha nem érte el az 50 százalékot.
Ennek a legfontosabb oka az, hogy a politikai szereplők ebben már kezdetektől nem a konszenzusra törekedtek. Az állampolgárságot majdhogynem konszenzuálisan szavazta meg 2010-ben a parlament, ami már nem mondható el a szavazati jogról.
A Fidesz 2011-ben egyoldalúan változtatta meg a választási törvényt, amivel az ellenzéki pártok nem értettek egyet, így kezdettől fogva ez a kérdés termelte leginkább a megosztottságot. Ami valójában mind a Fidesznek, mind a Gyurcsány féle DK-nak és az általa befolyásolt ellenzéki szereplőknek megfelelt. A Fidesz szempontjából azért volt jó, mert bár megosztó a határon túli magyarok szavazati joga, és a virtuális nemzettagság sem konszenzuális, de a határon túli magyarokkal való foglalkozás egyike volt azoknak az eszközöknek, amelyeken keresztül önmagát mint a nemzeti ügy egyetlen letéteményesét tudta pozícionálni.
A korábbi ellenzék pedig beállt egy antinacionalista pozícióba. Azonban, szemben a kilencvenes éveknek a nemzet mibenlétére vonatkozó értelmiségi vitáival, itt a DK részéről is sokkal inkább arról volt szó, hogy a jóléti sovinizmusra, illetve a határon túli magyarokkal szembeni ellenszenvre építhette rá a saját kizáró politikai közösség felfogását.
Májusi kutatásuk, amelyhez a 21 Kutatóközpont vette föl az adatokat, azt mutatta, hogy 2019-hez képest a magyarországi ellenzéki szavazók körében megduplázódott a könnyített honosítást támogatók aránya: mind a Tisza, mind egyéb ellenzéki szavazók körében eléri már a 61 százalékot. Ez az össznépességben 62 százalék. Ugyanígy nőtt a határon túli magyarok anyaországi anyagi támogatásának elfogadottsága is. Jelentheti-e ez az alapját annak, hogy mivel az ellenzéki választók nem utasítják el, emiatt a pártjaik sem – a Tisza eleve támogatta -, és így a határon túli szavazók egyszer majd könnyebben átzsilipelhetnek a Fidesztől, és kiegyensúlyozottabb lesz körükben a pártválasztás, nem lesz minden levélszavazó Fidesz-szavazó?
Logikusan igen, de azért ez elég sok egymást követő lépést igényel. Érdemes szétbontani. Először is, szerintem elsőnek nem az ellenzéki szavazók, hanem a Tisza próbált váltani, kilépni az úgynevezett 2004 december 5-e paradigmából. De mi is ez a paradigma, ami nem csak a sikertelen népszavazás politikai logikáját vezette, hanem az azt követő kampányokat is? Ahogy mondtuk, a DK beállt az antinacionalista szerepbe, de közben a jóléti sovinizmussal és a kisebbségi magyarok politikai közösségből való kirekesztésével kampányolt 2018-ban és ’22-ben is. Lényeges persze, hogy ebben korábban sem voltak egységesek az ellenzéki pártok. A DK-n kívül néhány szereplő, Hadházy Ákos, Szabó Tímea szokta előszeretettel előszedni ezt a témát. Rajtuk kívül pedig – nem meglepő módon – pont a Jobbik tette ezt, mert a szavazói – már ameddig voltak szavazói – nagyon is vevők voltak a jóléti sovinizmusra.
A Tisza azonban nem ezt az utat választotta, hanem azzal párhuzamosan, hogy megpróbálja visszavenni a Fidesztől nemzeti jelképeket, ebben a kérdésben is megengedő álláspontra helyezkedett. Azért persze a Tiszát is megkísérti néha a jóléti sovinizmus szelleme, mert nagyon nagy rá a választói igény.
De Nagyvárad után, amikor Magyar Péter meglátta a lehetőséget Orbánnak Simionnal kapcsolatos nyilatkozatában, a Tisza beállt egy olyan vonalra, hogy megpróbálja a határon túli témát is visszavenni a Fidesztől. A mostani számok azt mutatják, hogy ebben a választói is követik.
Második körben azonban kérdéses, hogy ez hosszú távon stabilizálódhat-e. Tegyük világossá, ez elsősorban a magyarországi választók, nem a 2-3 mandátum szempontjából fontos. Ha nem érkezik a határon túlról is valamilyen pozitív üzenet, akkor a nyitás politikája egyszerűen tarthatatlanná válik a Tisza számára a magyar választók előtt. Rövid távon pedig az a baj, hogy a kisebbségi magyar elitek a Fidesz mögé sorolnak be és félő, hogy a határon túli szavazók is ezt teszik majd. Ez pedig egy nagyon rossz üzenet.
Erdélyen belül ma még túl gyengék azok a struktúrák, amelyek segíthetnének lebontani a Fidesz hegemóniáját, nyilatkozta.
Igen, mert szinte a teljes erdélyi magyar intézményes elit, illetve politikai osztály a Fidesszel való egyoldalú lojalitási viszony fenntartásán dolgozik. Az elitek és a szavazók szintjén a következő öt hónapban nagyon kis eséllyel fog összejönni a Tiszának az áttörés. Így, ha más nem is, a szavazás eredménye durva jelzés lesz majd. Így pedig kérdés, hogy a párt mennyire tudja tartani a nyitás politikáját.
Hiába ostromolja kitartóan a határon túli menyasszonyt, az elutasítja.
Igen, ami nem csak a párt, hanem a választói számára is nagyon rossz üzenet. Elutasítással, ráadásul a közösség egy, a Fidesz által felhergelt kisebbségével találkozol, ha Erdélybe jössz. Párbeszédre sincs így esélyed. Nagyvárad kommunikációs szempontból még elment, de Nagyadorján sajnos egy totális kommunikációs vereség volt a Tisza számára. Ebben a Fidesz módszeres uszításáé volt a főszerep, de a katasztrofálisan rossz szervezés is szerepet játszott.
Nem látok rá a belső folyamatokra, de kívülről nekem úgy jött le, hogy a szervezők egy nyílt levéllel „zsarolták be” a részvételbe Magyar Pétert. Ezt követte Kátai és Gáspárik botránya, amikor ez utóbbi egy Tisza-logó alatt értekezett Trianonról, illetve Wass Albert és Márai Sándor esztétikai értékéről. Félreértés ne essék: nagyon nagy baj, hogy a jelenlegi politikai mezőben ezt valaki nem teheti meg szabadon. Borzalmas a lejárató kampány, ami utána történt. Még abban is egyetértünk Gáspárikkal, hogy Trianon egy folyamatosan újratermelt és politikailag instrumentalizált trauma, az erdélyi magyar közösségnek pedig elemi érdeke lenne, hogy leszálljunk végre erről a trauma-track-ről. Mégis, a megnyilatkozás hangneme, formája és alkalma magát kínálta fel, hogy ez legyen belőle.
Ha nagyon rossz választási eredmények jönnek, az még rosszabb üzenet lesz, mint Nagyadorján és az utózöngéi. Ha máskor nem is, akkor fel fog vetődni a Tiszába, hogy melyik úton menjen tovább: jó üzeneteket a határon túliak irányából nem kapsz, Magyarországon pedig a jóléti sovinizmusra van igazából igény.
Nyilván ez a vészforgatókönyv nem szükségszerű. Azt kellene elérni, hogy az olyan megosztó kérdésekben, mint a szavazati jog, a támogatáspolitika, legyen valamilyen ésszerű változási irány a Tisza számára. Olyan üzeneteket, megoldásokat kell találnunk, amelyek a magyarországi választók számára elfogadhatók, de a kisebbségi magyarokban sem termelik újra a traumát.
Hogyan áll a magyarországi választójog racionalizálása a kisebbségi közösségekben? A bevezetése után ezt önök kutatták. Akkor voltak olyan vélemények is, hogy nem biztos, hogy bele kéne szólnunk, ha nem ott élünk stb. Azóta tudni erről bármit? Hogyan magyarázzák magukban a romániai magyarok, hogy ők fellépnek magyarországi választáson?
Reprezentatív közvélemény-kutatásunk ebben a kérdésben utoljára 2021-ben volt, ami azt mutatta, hogy az attitűdök alapvetően nem változtak. A Fidesznek sikerült elérnie, hogy a határon túli magyarok nagyon leegyszerűsített képletben látják a magyarországi belpolitikát, ahol van egy jó és egy rossz oldal. A Fidesz a jó, a nemzeti oldal és vele szemben áll egy nemzetellenes oldal.
A fideszes propaganda ráadásul átjött közvetlenül is Erdélybe: az RMDSZ-en kívül, amely regisztrál és kiáll Orbán mellett, van egy fideszesekből és közvetlen „kollaboránsokból” álló csapat, amely az erdélyi kampánnyal foglalkozik. Ők nagyon durva eszközökkel próbálják a nemzetellenes oldalba betolni Magyar Pétert. Így sajnos megmaradt, vagy akár erősödött is, hogy a legtöbb szavazó az úgymond nemzeti oldallal szembeni kötelezettségként szavaz, automatikusan etnikai szavazatként fogja fel ezt is.
Aki nem a Fidesz híve, az pedig gyakran szintén egy magyarországi nézőpontból tekint önmagára: a jóléti sovinizmust interiorizálja, teszi belsővé. Így azt mondja, hogy aki nem adózik ott, az ne szavazzon. Nagyon sok olyan erdélyi magyar, aki ellenzéki magyarországiakkal van kapcsolatban, vagy pedig nem szereti a Fideszt, ezt vallja. Ez azonban megint nem egy autentikus erdélyi perspektíva, hanem egy magyarországi ellendiskurzus, ami ugyanúgy nem a mi helyzetünkből indul ki, mint a Fidesz propagandája.
Tehát az erdélyi magyar közösség egyik, a jóval nagyobb része interiorizálja a fideszes propagandát, a másik része pedig az ellenzéki érveket. Így az erdélyi magyarok két olyan vélemény között őrlődnek, amely közül egyik sem a sajátjuk. Ebből szerintem Erdélyben nincs kiút egészen addig, ameddig a magyar-magyar viszonnyal kapcsolatban valamilyen autentikus erdélyi álláspontot nem sikerül kialakítani.
A kisebbségi magyar szavazók nagy része tehát egyfajta nemzeti kötelezettségként fogja föl a Fideszre szavazást, Borbély András megfogalmazásában: a nemzettagság és a pártpolitikai lojalitás összecsúszott.
Igen, jelenleg ez teljesen össze van csúszva. Akinél meg nincs, az a magyarországi érveket használja: mondjunk le a támogatásokról azért, mert nagyon nehéz helyzetben vannak a kisnyugdíjasok Magyarországon. Amikor ez a két dolog egy mondaton belül megjelenik, az azt jelenti, hogy az illető erdélyi beszélő valójában interiorizálta a magyarországi jóléti sovinizmust. Ez pedig nem szolidaritás, hanem szellemi gyarmatosítás.
Miért nincs rá erdélyi vagy kisebbségi magyar narratíva?
Mert sem az RMDSZ, sem más nem ad számukra egy keretet, amiben értelmezni tudnák, hogy mi történik velük. Abból a helyzetből, annak a helyzetnek megfelelően, amiben valójában vagyunk, nem a külső hatalmi központok szemszögéből.
Visszatérve a szavazásra: annyit tudunk, hogy november 6-án a Romániából a levélszavazásra regisztráltak száma 291 ezer fő volt, ami fél év alatt 4000 fővel nőtt. Persze regisztrálni tízévente kell, úgyhogy aki 2015 után regisztrált, annak még nem kell újra megtennie, vagyis ebből a számból nem lehet semmilyen következtetést levonni. Van-e bármilyen felmérés arról, hogy milyen a szavazási hajlandóság most az erdélyi magyarokban? Az eddigi választásokon a szavazásra regisztráltak 20-30 százaléka nem szokott szavazni.
Ha kérdőíves kutatással megkérded a szavazásra regisztráltakat, akkor a részvételi hajlandóság meglehetősen magas. De szerintem ez nem feltétlenül értelmes kérdés úgy, ahogy a magukat biztos szavazóknak mondók esetében az egy magyarországi kutatásban. Ez egy facilitált szavazat, tehát sem a regisztrációt, sem a levélszavazat feladását nem maguk a választók csinálják. Az, hogy mekkora lesz a részvétel, hányan fognak szavazni vagy hány szavazat kerül a konzulátusokra, nem az erdélyi magyarok szavazói aktivitásán múlik, hanem azon, hogy milyen erőket mozgósítanak a szavazatok bezsákolására.
Tehát ha regisztrálja őket az RMDSZ – mert ők maguk nem fognak bemenni a konzulátusra vagy felmenni a honlapra és regisztrálni magukat –, ha ezt a facilitált regisztrálást megcsinálják velük, utána pedig összegyűjtik a szavazatokat, akkor az emberek döntő többsége nem fogja azt mondani, amikor jön az RMDSZ embere, hogy nem szavazok. De ez nem abban az értelemben részvétel, minthogy hányan mennek el a szavazókörzetig és adják le a szavazatukat, hanem kizárólag az RMDSZ-nek a szavazat-zsákolási infrastruktúrájába betett erőforrásaitól függ. Vagyis az RMDSZ-t és nem az erdélyi magyar választókat kell ebben a kérdésben folyamatban figyelni.
És mennyire aktív az RMDSZ?
Úgy látom, hogy a mostani kampányban minden korábbinál nagyobb erőket mozgósítanak. Az RMDSZ-nek a tavalyi szuperválasztási évben volt egy mobilizációs boomja. A Fidesztől átvettek populista kampányszlogeneket és mozgósítási technikákat is. Szinte száz százalék (bár erre közvetlen bizonyítékom még nincs), hogy a magyarországi vagy Magyarországhoz kapcsolódó regiszterekből tökéletesítették az adatbázisaikat: az állampolgársági regiszterre, illetve az oktatási-nevelési támogatás regiszterére gondolhatunk.
Ezekből az adatbázisokból mindenkit megkeresnek, aki szerepel az iskolalátogatási támogatási listán, illetve az állampolgárságin,hogy regisztrált-e már?
Gyakorlatilag igen. Leginkább telefonon. Biztos vagyok benne, mert az utóbbi időben sem én, sem több ismerősöm, barátom nem írt alá az RMDSZ semmilyen rendezvényén, ami feljogosította volna a szervezetet arra, hogy hogy bekerüljünk az RMDSZ-es adatbázisba. Mégis, többször hívtak már minket a regisztráció miatt.
Tehát ugyanazokkal az intenzív mobilizációs technikákkal, amelyekkel a hatszázezres szavazatszámokat sikerült elérni a szuperválasztási évben, dolgoznak most. Ez felpörgetheti a regisztrációt.
Kutatótársa, Toró Tibor utalt a korábbi közösségi média-kutatásukra, mely szerint az erdélyi magyarok közösségi média aktivitása főleg akkor élénkül meg, amikor a magyar politikához kell viszonyulni, például, ha Orbán mellett kell kiállni. Akkor olyanok is posztolnak, akik máskor teljesen távol tartják magukat a politikától. Máshogy lehetne varázstalanítani Orbánt Erdélyben, mint Magyarországon?
Máshogy, persze. Valahogy ezt a jó oldal-rossz oldal dolgot kellene lebontani. Ebben pedig Orbán Simionnal kapcsolatos nyilatkozatára lehetett volna nyerő stratégiát építeni. Ekkor keletkezett egy repedés a lojalitás falán, mert a román politikát (részben az RMDSZ kampánytevékenysége nyomán) szintén nagyon leegyszerűsítve látják az erdélyi választók. Itt az RMDSZ lényegében a magyarellenesekkel küzd. Az meg elsőre sehogy nem állt össze, hogy Orbán miért a magyarelleneseket támogatja.
A probléma, hogy nagyon kevés olyan szereplő volt, aki ennek a repedésnek a mélyítésén elkezdjen dolgozni. Az RMDSZ is és az intézményes elitek is inkább elsikálni igyekeztek ezt a problémát, még ha tudták is, hogy ezzel maga a probléma nem szűnik meg. Orbán a posztfasiszta autokraták szövetségét építi a kelet európai félperiférián, és az első adandó alkalommal akkor is Simion és az AUR lesz a szövetségese, ha ebbe az erdélyi magyar közösség belerokkan. Ennek a tudatosítása lehetne a varázstalanítás útja, ha lenne erre elég felelősség, bátorság és erő az erdélyi magyar elitekben.
Amikor erről a témáról beszélünk, akkor a kisebbségi magyaroknak a magyarországi politikai közösségbe való beágyazottságáról is szó van. Ismert állítás, hogy a kettős állampolgárság bevezetése után megkérdőjeleződött az erdélyi magyar politikai közösség léte, a helyét átvette a virtuális egységes magyar nemzet. Hol állnak most a kisebbségi magyarok: a magyar vagy a romániai politikai közösség részévé váltak, netán valahol közöttük a senkiföldjén, illetve csak lokális kötődésük van?
Ez egyértelműen egyfajta senkiföldje, egy szellemi értelemben vett határvidék. Az erdélyi magyarok folyamatosan rivális hatalmi központok külső értelmezései között vergődnek. A helyi vagy az erdélyi magyar elitek, az erdélyi magyar politikai osztály nem tudja ezeknek a hatalmi központoknak az ideológiai penetrációját megakadályozni. Az is szép példája ennek, hogy most hogyan állnak hozzá a szavazati joghoz, hogy nem tud kialakítani az erdélyi magyar elit egy ezzel kapcsolatos, egységes, autentikus és a közösség érdekeinek megfelelő álláspontot, hanem gyakorlatilag a különböző szereplők értelmezései hatolnak be az erdélyi társadalom különböző szegmenseibe. És nem csak a magyarországi értelmezések, hanem a romániai hatalmi központnak az értelmezései is ugyanígy utat találnak maguknak, ami nagyon kiszolgáltatott és sebezhető helyzetbe hozza a közösséget.
Nem csak hogy nincs az erdélyi magyarokra szabott politika, hanem folyamatos lavírozásra kényszerülünk. Erre számos példa van. Például az, hogy hogyan ítélik meg az erdélyi magyarok a háborút vagy az ukrajnai eseményeket: ott is van egy magyarországi értelmezés és egy romániai. Az erdélyi magyarok a kettő között őrlődnek egy nagyon veszélyes helyzetben, mert az attitűdjeik nagyban különböznek a romániai átlagtól. Ez bármikor biztonságpolitikai kérdéssé válhat.
Ugyanilyen volt a migráció megítélése. Ezt Romániában csak most kezdi tematizálni a szélsőjobb, így a bevándorlás egy gazdasági haszonelvű keretben értelmeződött, miszerint a román munkaerőpiacnak szüksége van a munkaerőre. Ebben valójában a tőke, a vállalkozók érdeke az elsődleges. Magyarországról viszont jön a rasszista uszítás, és ahogy a ditrói események kapcsán láthattuk (Gyergyóditróban a helyiek - a magyar kormánypropagandát ismételve - tüntetésekkel akartak bezáratni egy pékséget, amely két srí lankai legális vendégmunkást alkalmazott. Ezután a romániai nyilvánosság támadt a ditróiakra, ami sokkolta őket – K.Gy.), az erdélyi magyarok csak álltak egyik lábukról a másikra, mert elvesztek az egymásnak ellentmondó értelmezések között.
A határvidék helyzet azt is jelenti, hogy a mi helyi, erdélyi magyar identitásunk mentén sehogy sem tud egy koherens értelmezési egység kifejlődni, így politikai közösségként való létünk folyamatosan kérdéses és diszfunkcionális.
Ugyanakkor az erre aspirációink továbbra is megvannak, mert erdélyi magyarokként valójában a többségektől és az anyaországiaktól is erőteljesen megkülönböztetjük magunkat. Persze megvan az igény arra is, hogy betagozódjunk a magyar nemzetbe, és arra is, hogy valamilyen formában egyenlő módon vehessünk részt a román politikai közösségben. Ezek mellett azonban megvan az identitás szintjén valamifajta önállósági igény is, de az az szervezőerő már nincs meg az erdélyi magyar intézményekben és az a szellemi erő az erdélyi magyar elitekben, hogy ezt az önállóságot tényleg performálni is tudjuk.
Ott van előttünk, áhítozzuk, de elérni nem tudjuk, mert külső hatalmi központok béklyózzák a politikai gondolkodásunkat, és mert a politikai osztályunk, a pozícióban lévő elitjeink folyamatosan kiárusítanak bennünket.
Holott évszázados hagyománya van annak, hogy az erdélyiek autonóm politikai közösségként értelmezik magukat, amire rájött Trianon után a két világháború közötti transzszilvanizmus is. Az utóbbi 15 év elég volt arra, hogy az erdélyi közösségi identitásnak ezt a két erős hagyományát összekuszálja, és a senkiföldjére tolja ki a magyarokat?
Ne teremtsünk mítoszokat: azért a transzszilvanizmus korábban is csak részlegesen volt sikeres. Mellette a két világháború között, amikor a transzilvanizmus a legerősebb volt, ugyanúgy ott volt a revízió gondolata. Mi több, valójában a revízió lehetett a kívánatos jövőkép a legtöbb erdélyi magyar számára.
Tehát Budapest mint központ.
Budapest akkor is ott volt a középpontban, és akkor is kellett viszonyulni valamilyen értelemben Bukaresthez is. Ráadásul, míg a transzilvanizmus ott volt az elitek szintjén, közvéleménykutatások híján nem tudjuk, hogy a munkás vagy a földműves rétegekben milyen lehetett a transzilvanizmus penetrációja. Szerintem sokkal gyengébb, mint most az RMDSZ diskurzusainak.
De azért a létező szellemi kapacitásokat és a politikai fantáziát nagyon leépítette a NER. Most sokkal rosszabb állapotban vagyunk ilyen szempontból, mint 15 éve.
Azt írja, hogy fel kellene mondani a Fidesszel kötött egyoldalú lojalitási paktumot, miközben az erdélyi magyarság szeretne önálló politikai közösséget, teljes jogú magyar állampolgárságot és egyenlő részvételt is a romániai politikai közösségben.
Mind a hármat akarja egyszerre. Csakhogy, a harsány orbáni retorika a másik kettőt egyre inkább elhomályosítja, így legkézenfekvőbb az orbáni virtuális nemzetépítési keret, ahol ráadásul össze van csúszva a nemzettagság a politikai tábor-tagsággal. De mivel - leginkább a szavazati joggal kapcsolatban - a magyarországi közvélemény jelentős része elutasítja ezt a fajta csatlakozási vágyat, ez az igény sem tud megvalósulni.
Ezen a helyzeten leginkább az elitek szintjén kellene túllépni. A politikai osztálynak lenne a felelőssége, hogy nem kiélezi a megosztottságot azzal, ami a szavazati jog és a támogatáspolitika körül megy. Valamilyen formában ki kellene szállni ebből a mókuskerékből. Konkrétan és legsürgősebben a szavazat-zsákolásból kellene kiszállni, visszavonulni azért, hogy ne mélyüljön ez a határon túli magyarokkal szembeni ellenszenv.
Beszéltünk arról, hogy a Tiszának kellene tartania a nyitás politikáját. De ha a kisebbségi politikai elit szavazatot zsákol folyamatosan és élezi ezt a dolgot, akkor az a Tiszát is ellökheti erről a pályáról. A jelenlegi helyzetben kevés esélyét látom, hogy az RMDSZ kiszálljon a játékból. Egyrészt, mert ezek a pénzek átjöttek a zsákolásra különböző formákban. Az Eurotrans Alapítvány - vagyis az RMDSZ - közvetlenül is pénzt kap ezért és a céges támogatások egy része, amit az RMDSZ klientúra kap, szintén gyaníthatóan kampányra megy. Így ebből elég nehéz kiszállni. Továbbá, bár az RMDSZ-en belül vannak, akik racionálisabban tekintenek erre a helyzetre, vannak fanatikus Fidesz-rajongók is.
De végeredményben tökmindegy, hogy ki racionális, ki fanatikus, mert az egész struktúra arrafelé visz, hogy a zsákolást végig vigyék, függetlenül attól, hogy sokan tudják, hogy ennek akár rossz vége is lehet.
Az, hogy a nemzettagság és a pártpolitikai lojalitás összecsúszott, mennyiben különbözik a populista jobboldalra mindenütt jellemző kommunikációtól vagy érzéstől, miszerint a nemzet és a vezér az egy? Az erdélyi helyzet különbözik ettől a nemzetközi populista trendtől?
Valóban értelmezhető az egész egy populizmus-keretben. Egy barát-ellenség dichotómia nemcsak a korrupt elitekkel, hanem különböző társadalmi csoportokkal szembeni kizárásra épít fel egy politikai közösséget és egy politikai többséget.
A szuperválasztási évben az RMDSZ erre alapozva tudta a tényleg impresszív mobilizációs számokat produkálni. Volt egy érdekes csavar, merthogy nagyon szubtilis módon az AUR térnyerését csúsztatta össze a román veszéllyel, és bizonyos értelemben a románokkal szemben performálta - populista eszközökkel - a határt.
De közben a belső homogenitást is performálta, mert nem csak az AUR-ral és a románokkal szemben mozgósított, hanem az úgymond baloldaliak, liberálisok és zöldek által uralt Brüsszellel szemben is. Ami valójában azt jelenti, hogy az erdélyi magyar politikai közösségbe való tartozásnak a feltétele is átideologizálódott, hogy azokat, akik ebből a szempontból alternatív hangot képviselnek, kitolják a mainstreamből.
A kutatási összefoglalójukban idézik Orbán 2013-as tusnádfürdői beszédét: „Annak a politikának, amit Magyarország folytat, vagyis hogy a saját erőforrásaink fölött saját magunk rendelkezzünk, szerves része a kettős állampolgárság… az intézmények …kötődjenek az anyaországi Magyarországhoz, és így szétszakított nemzetből erős nemzetté tudjunk válni”. Hogyan kapcsolódik össze az idegenellenességen alapuló jóléti sovinizmus, a virtuális nemzetegyesítés és az orbáni nemzeti szuverenitás?
Az ütközés szerintem gyakorlati politikai problémát jelent a Fidesz számára. Ebből az idézetből nagyon szépen látszik, hogy a Fidesz valójában humánerőforrás befektetésként tekint az erdélyi magyarokra: a magyar intézmények megtartása olyan szempontból fontos, hogy ebben a Budapest-centrikus magyar térben megvalósulhat a gazdasági szuverenitás. De nemcsak az, mert ebben a szuverenitásra épülő orbáni retorikában nagyon erős elem a demográfiai tervezés motívuma, vagyis a nemzeti reprodukció politikai irányítása. Ebben a tekintetben is befektetést jelentenek a magyar intézmények.
De közben – az előbb említettük a populista keretet –, abban a politikai többség-képzésben van a Fidesz is, ahol a jóléti sovinizmus nagyon fontos eszköze annak, hogy szembe állítson különböző csoportokat, és azt a fajta gazdasági szuverenitást, ami a honi tőkésosztálynak, a saját klientúrának a feltőkésítésében ölt testet, meg tudja valósítani.
Mert ahhoz kiszolgáltatott munkaerő és az állami jóléti szolgáltatások leépítése szükséges. Orbán számára a relatíve magas szinten lévő magyarországi jóléti szolgáltatások mindig is versenyhátrányként jelentek meg, és a jóléti sovinizmuson keresztül tudja megcsinálni azt, hogy ezeket szelektíven leépíti egy alapvetően valahol mégiscsak egalitárius társadalomban. Úgy, hogy először a hajléktalanokkal, munkanélküliekkel, aztán más kategóriákkal szemben felfelkorbácsolja a jóléti sovinizmust.
De ebben kontextusban törvényszerű, hogy a Magyarországon egymással versenyző és egymással versenyeztetett társadalmi kategóriák érdemtelen segélyezettként tekintsenek a határon túli magyarokra is - annak ellenére, hogy a Fidesz számára ez humán erőforrás befektetés. Ez szerintem nem lehet másként ebben a politikai közegben.
Fontos kijelentése volt, hogy minden demokratikusan gondolkodó erdélyi magyarnak érdeke, hogy Orbán uralma véget érjen. Miben különbözik ez a kiállás a magyarországi bal és liberális oldalnak attól a több évtizedes attitűdjétől, hogy míg a jobboldal a bal- és a liberális oldalt mint nem nemzetit rekesztette ki, ők a jobboldalt mint nem demokratikusat? Amit Tamás Gáspár Miklós emlékezetesen fogalmazott meg az első választás előtt, amikor lemucsaizta az MDF potenciális szavazóit – igaz, ezért bocsánatot kért később.
Orbán regnálása és az elmúlt 15 év felerősített olyan tendenciákat az erdélyi magyar közösségen és társadalmon belül, amelyek lehet, hogy korábban is megvoltak, de erősödtek és akadályozzák, vagy lehetetlenné teszik a kisebbségi intézmények, illetve a kisebbségi közösség demokratikus működését. Mik ezek? Az első az etnikai autokrácia. Ez valójában egy belső működési módból fakad, nem lehet teljesen a Fidesz nyakába varrni…
Markó Béla is uralta az RMDSZ-t.
Igen, de másként. Az a kisebbségi határépítés logikájából fakad, hogy neked folyamatosan performálnod kell a magyar egységet annak érdekében, hogy a románokkal szemben vagy a román politikai térben egy etnikai blokként tudj megjelenni. És nyilván nem egy olyan egység lesz, amelyben mindenkinek a szava ugyanolyan értelemben számít.
De az etnikai autokráciát nagyon felerősítette a Fidesz. Az autoriter közösségépítési és politikacsinálási módok nagyon intenzíven átjöttek Magyarországról ahhoz képest, hogy Markónál mi volt. Ennek olyan következményei vannak mára, hogy a székelyföldi települések mintegy 70 százalékán csak egy polgármester indul, csak egy lista van. Ez rosszabb, mint a Fidesz vidéki helyszínein, ahol monopiramidális rendszer van, és ha vállalkozóként vagy bárhogy érvényesülni akarsz, azt csak egy társaságon keresztül teheted.
A másik probléma - ami Markó alatt szintén sokkal kevésbé létezett - az, hogy ugyanaz történik a kisebbségi intézményekben is, mint ami Magyarországon. Abszolút magyarországi minta, hogy a közvetlen pártpolitikai logika leuralja a korábban korlátozott, de mégiscsak valamifajta autonómiával rendelkező társadalmi mezőket. Magyarországon a közmédiától kezdve az igazságszolgáltatáson át a tudományos akadémiáig és az egyetemekig mindenhol megjelenik egy közvetlen pártpolitikai logika. Ezt a Fidesz még egy perverz kultúrharcos logikával is megfejelte, ami mára az erdélyi magyar intézményeket is hatalmába kerítette.
Így azok ma teljesen más állapotban vannak, mint Markó idejében. Lassan teljes mértékben leuralja őket a politika. Ténylegesen egyfajta hegemónia érvényesül, ami azt jelenti, hogy például a Sapientia egyetem azt mondja, hogy nem akar politikai rendezvényeket beengedni, de a politikai rendezvény az, ami nem Orbán vagy nem az RMDSZ. Ők ezzel szemben nem politikaiként értelmeződnek, vagyis a jelenlétük magától értetődő. Ők bejöhetnek, ami szemben van velük, az nem jöhet, mert az „politikai”.
A harmadik Fidesz-hatás a klientelizmus. Ez szintén nem idegen az erdélyi magyar politikai kultúrától. Bizonyos értelemben az erdélyi magyar politikai osztály is patronázs alapon integrálódott be a román politikai rendszerbe. Román szempontból az erdélyi magyarság akár egy etnikailag szegmentált patronázs-hálózatnak tűnhet. De az a fajta működési mód, ami Magyarországra jellemző, és ami a határon túli támogatáspolitikát is átitatja, nagyon messze túlmutat ezen. Amikor grófoknak, báróknak adnak kastélyszállóra milliárdokat, meg céges támogatásokat az RMDSZ klientúrájának, úgy, hogy semmilyen ellenőrizhetősége nincs…
Például a Kálnoky-, meg a Mikes és többi családnak…
Meg például Bethlen Farkasnak. Lévai Anikó arisztokrata sleppjének. Mindenesetre ez olyan szintlépés, ami a magyar kisebbségi intézmények demokratikus működésének mára az írmagját is kiirtotta. Ebben az értelemben mondom azt, hogy a kisebbségi intézményeknek a demokratikus működésében érdekelteknek látniuk kell, hogy a liberális demokrácia kereteiből kilépő anyaállam milyen károkat tud okozni a kisebbségi intézményekben.
Ez még csak nem is baloldali kritika, mert azt még nem is vettük elő, hogy az egyenlőtlenségek szempontjából mondjuk az MCC megjelenése vagy a támogatáspolitika, ami kizárólag az elitintézményeket támogatja, mit eredményez. Miközben ők abban a filmben vannak, hogy a magyar és a román középosztályok között van egy verseny, és a magyar középosztályokat kell meg erősíteni, látni kéne, hogy ezeknek a támogatásoknak milyen egyenlőséggátló vagy egyenlőtlenség-termelő hatásai vannak.
Ezért a kérdésben idézett állításomnak semmi köze Mucsához. Tőlem amúgy is nagyon távol áll az a fajta fejlődési idealizmus, ami szerint a „civilizáció” a nagyvárosokból, meg a privilegizált középosztályból jön, és ami mélységesen lenézi a vidéket és az alsóbb osztályokat, amelyek történetesen jobbra szavaznak az utóbbi időkben. Ilyen értelemben, az orientalizált, lenézett és leszólt másik szerepét sok kolozsvári magyar értelmiségi számára a székelység játssza. Itt sokszor ők képviselik azt, ami Pesten a körúton belül a Mucsa. Ők azok, akik szemben állnak az úgymond nadrágos Erdéllyel, mert - a vádak szerint - befele fordulnak, nincs elég kapcsolatuk a külvilággal, vagy az őket körülvevő román társadalommal.
A fennálló hatalmi struktúrákat liberális irányból kritizálók között ez általános nézőpont és sajnos egyes baloldali kritikusok is magukévá teszik. És igen, sajnos Tamás Gáspár Miklósnál is erősen megjelent ez a szempont, mégpedig valamilyen képzelt, vagy tényleges kolozsvári polgári attitűdhöz kapcsolva. Ez az egyébként, ami miatt – minden értéke ellenére – TGM soha nem volt és lesz számomra követendő példa, pláne nem értelmiségi ikon.
Ez az attitűd a Magyarországra kerülő erdélyi értelmiségiek esetében erősödik fel igazán, hogy az erdélyi urbanitás mítoszából valami kikerekedjen, ami a nagyon rendiesen szerveződő, bennfentességre alapozó budapesti értelmiségi attitűdökkel szembehelyezhető. Ezt az urbánus Erdély-mítoszt szerintem sokan építgetik, főleg, akik Magyarországra kikerültek, Balla Zsófiától Dragománig meg Tompa Andreáig. De itthon is megvannak a képviselői.
Tőlem viszont nagyon távol áll mindez, így azt hiszem, kijelenthetem, hogy érintőleges közöm sincs hozzá. Abszolút nem erre vonatkozott a demokratikusan gondolkozó kisebbségi magyarokról és az Orbán-rezsimről szóló állításom. A kisebbségi intézményrendszer működésére káros tényleges folyamatokról beszéltem, nem arról, hogy bárkit is a magam, vagy a saját társadalmi környezetem képzelt civilizációs felsőbbrendűsége okán kitoljak a politikai közösségből.
