Manapság már nem nagyon rendelnek konkrét célokat és határidőket egy állami stratégiához, inkább csak lehetőségek és általános fejlődési irányok jelennek meg. Korábban gyakrabban írtak az állami tervekbe ellenőrizhető célokat, ezeknek viszont az a hátrányuk, hogy később meg lehet nézni egy-egy nagy ígéret, gazdasági bombaötlet eredményességét.
Magyarországon számos, nagy hírveréssel beharangozott gazdaságfejlesztési terv, gazdaságpolitikai csodafegyvernek, kőbe vésett alapvetésnek vagy kitörési pontnak beállított kormányzati szándék vett különös fordulatot az elmúlt 10-15 évben. Ezek egy részéhez korábban sűrűn rendeltek valamennyire számonkérhető célokat is.
Egy állami tisztviselő számára nyilvánvalóan óriási előny, ha egyáltalán nem kötik számonkérhető, pontos célok a programjához, így bármilyen kudarcos témát nyugodtan kihagyhat az értékelésnél, vagy mondhatja rá, hogy épp ennyi volt a cél. Orbán Viktor 2011-es szavaival élve ő maga is régóta megengedi magának azt a luxust, hogy „a határidő és a terv ne szerepeljen egy mondatban”. G. Fodor Gábor korábbi megfogalmazásával: a tervezés baloldali megközelítés, a Fidesz viszont a pillanat uralására fókuszál.
Jelenleg is vannak persze rendszeres, rövidebb távú gazdasági jelentések vagy hosszabb távú kötelező uniós vállalások számokkal és határidőkkel, esetleg lazábban megfogalmazott ágazati stratégiák. Ebben a cikkben a fontos területeken előkerülő, híres állami elképzelések közül válogattunk olyanokat, ahol vagy a tervezés, vagy a kivitelezés, vagy mindkettő nagyon félrement. A válogatás önkényes és már csak terjedelmi okokból sem teljes: az MNB például 2018-ban 180 pontban szedte össze, hol lenne szükség mielőbbi reformra a tartós gazdasági leszakadás elkerülése érdekében. E területek nagy részén szinte folyamatosan futottak különböző állami stratégiák, néha egyszerre több is.
Ahol már a kezdésnél hátraarcot vezényeltek
Ha már az MNB javaslatcsomagját említettük: az infrastrukturális felzárkóztatásnál elsőként a vasúti közlekedés reformját ajánlották, „különös tekintettel az agglomerációs közlekedésre”. Nem is olyan régen, 2021 végén a magyar kormány széles szakmai konszenzus mellett fogadta el a húsz évre szóló, nagyjából háromezermilliárd forintos BAVS vasútfejlesztési stratégiát és intézkedési tervet. Fürjes Balázs államtitkár azzal indokolta a stratégia iránti maximális kormányzati elkötelezettséget, hogy a terv „első 1500 milliárd forintjára már garantált európai uniós forrás lesz 2027-ig”. Egyesek azért kételkedtek, mert a vasút ügyében korábban feltűnően sokszor húzták keresztbe a hosszú távú stratégiákat rövidebb távú célok.
Fürjesnek sem lett igaza, mert a következő évben Lázár János miniszter lett a felelős a beruházásokért, aki lényegében az egész stratégiát elkaszálta – igaz, hivatalosan csak határozatlan időre átütemezte. A miniszter a következő évben − részben elvileg a BAVS helyett − egy lazábban megfogalmazott, nagyságrendileg 1200 milliárd forintos vasútfejlesztési tervet jelentett be. Ezzel sem kellett sokáig foglalkozni, mert Lázár János a következő évben, azaz tavaly ősszel egy újabb, ezúttal 850 milliárd forintos vagy tíz év alatt négyezermilliárdos, nagyon vázlatosan papírra vetett fejlesztési tervvel lépett elő.
Ennek kezdete lett év elején Lázár János tízpontos bejelentése, amelyről itt olvashat. Röviden: ez egy másfél éven belül megvalósítandó országos intézkedéscsomag, amelyben például szokatlan módon több száz pótlóbusszal készülnének a vasúti közlekedés fejlesztésére. Idetartozik, hogy bár a főváros környéki vasútfejlesztési stratégia gyorsan lekerült a napirendről, egy új hosszú távú terv azért előkerült: a kormány még idén tavasszal 99 évre privatizálná a nagy fővárosi pályaudvarok környékének ingatlanhasznosítását.
Egy másik, inkább politikai, de erős gazdasági vonatkozásokkal bíró stratégia volt a Fidesz 2009-es EP-választásra deklarált ígérete. Érdekes, milyen gyorsan csinált teljes hátraarcot a párt, amikor egy évvel később kormányra került. 2009-ben a Fidesz például közös uniós bevándorlási politikát akart, és közös európai határőrizeti rendszer kiépítését. Támogatták az Európai Ügyészség felállítását, sőt majdani hatáskörének bővítését is, hogy „az unió pénzügyeit sértő bűncselekményeken túl más súlyos, több tagállamot érintő bűncselekményekre is” kiterjesszék, és egyértelműen kiálltak az euró mielőbbi bevezetésének hasznossága mellett.
Közös uniós energiapolitikát is követeltek, különösen Oroszországgal kapcsolatban: „Hazánknak mint az Európai Unió egyik legkiszolgáltatottabb államának elsődleges érdeke, hogy a kiszolgáltatottságot csak fokozó, hosszú távon káros egyéni különalkuk helyett a formálódó közös uniós energiapolitika keretében keressen megoldást energiabiztonságára.” Vagy: „Az atomenergia jövőbeni magyarországi szerepére vonatkozó bárminemű döntést széles körű és nyilvános párbeszédnek kell megelőznie.”
Emellett „Ellentmondás, ha elvárjuk az uniótól, hogy vegye rá a normakövetésre a tagállamok kormányait, de vonakodunk attól, hogy ehhez a szuverenitásunkat esetleg csorbító felhatalmazást adjunk. (…) A Fidesz meggyőződése: az Európai Unió nem habozhat, amikor arról van szó, hogy egyes kormányok megsértik az unió által vallott értékeket, legyen szó az emberi és polgári vagy a kisebbségi jogokról. Ki kell dolgozni azokat az eljárásokat, melyeket ilyen esetben alkalmazni lehet; egyetlen tagállam se bújhasson a be nem avatkozás nemzetközi jogi elve mögé. (…) A Fidesznek ugyanakkor meggyőződése, hogy közös értékeink és elveink érvényre juttatását nem lehet mérlegelés tárgyává tenni. Fel kell tehát ruházni az Európai Uniót olyan eszközökkel, hogy tagjait folyamatosan az értékek képviseletére és az alapelvek betartására késztesse.”
Ehhez kapcsolódóan: Nagy utat járt be a Fidesz tábora is, mára nagyobb kommunista befolyást szeretnének Magyarországon.
Többek között hosszan írtak arról, hogy a kormány a saját dilettantizmusáért és a történelmileg példátlan korrupcióért az EU-t okolja, vagy más külső szereplőt, ezért a megtévesztett magyaroknál csökken az EU népszerűsége. Bár a párt honlapjáról eltávolították ezt a stratégiát, itt még elolvashatja.
Összecsapott kitörési vágyak
Matolcsy György több évtizeden keresztül, gazdasági miniszterségén átívelően a magyar gazdaság legfontosabb kitörési pontjaként emlegette az egészségturizmust, ezen belül is a hazai gyógy- és termálfürdők gyors fejlesztését. Az egyes gyógyfürdők korszerűsítése nem vitatott cél, de az már a kezdetekkor sem volt egyértelmű, hogyan lehet az egész ország versenyelőnye, ha hatalmas gyógyfürdős kapacitásokat húznak fel minden tizedik településen. A környező országokban is bőven vannak híres fürdővárosok, és a rendszer új, érdemi gyógyászati részét is fel kellett volna építeni, ami a magyar egészségügy akkori és mai kapacitásán sem lett volna sétagalopp. Efelett a program átsiklott.
Mindenesetre már 2001-től dübörögni kezdtek az építkezések a Széchenyi Terv mintaprogramjaiként. A fő cél az lett volna, hogy Magyarország 2010-re Európa első egészségturisztikai célpontjává váljon, megháromszorozódjon a vendégéjszakák száma a gyógyfürdők miatt, duplájára nőjön a vendégek napi költése, és negyven, nemzetközileg is jelentős hazai gyógyfürdőközpont alakuljon ki.
A program lement, 2010-re pedig a célok közelébe sem került az ország, noha sikeresen másfélszeresére nőtt a kapacitás. Sőt 2011-ben az NGM megállapította, hogy „egyetlen hazai gyógyhely kínálata sem versenyképes a nyugat-európai és szomszédos országok (Ausztria, Szlovénia, Csehország) hasonló üdülőhelyeivel”.
A zalakarosi az egyik leglátogatottabb hazai gyógyfürdő, a 2019-es videót egy támogatás kapcsán készítette az állam
Matolcsy Györgyék ezért újra nekifogtak – lényegében ugyanennek – az Új Széchenyi Tervvel, csak eltolták a határidőket 2020-ra. Pár év múlva egy új turizmusfejlesztési stratégiával már 2024-re tervezett Magyarország „az egészségturizmus több területén is Európa legnépszerűbb desztinációjává válni”.
Mindezek után a jelenleg is érvényes turizmusfejlesztési stratégia már azt mondja ki, hogy elrontották a fejlesztési irányt, túlságosan a kapacitásbővítésre fókuszáltak. Így mára a magyar gyógyfürdők kevés kivételtől eltekintve leginkább egymással versenyeznek, átlagos vagy gyengébb ügyfélélményt nyújtanak, nem illeszkednek a környék feltételeihez, gyógykezelési részlegeik sok esetben gyengék, kiugróan keveset keresnek egy vendégen, miközben a nyugati és a fizetőképes belföldi kereslet is egyre inkább csökken a magyar állam szerint.
Szintén légből kapott elképzelésnek tűnt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) államosítása után meghirdetett fejlesztési célrendszer. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2015 végén lett a BÉT többségi tulajdonosa, miután kivásárolták az osztrák tulajt. Az államosított tőzsde fejlesztését célzó stratégia szerint 2020-ig évente öt cég részvényét (vagy kötvényét) kellett volna bevezetni a tőzsdére, évente egy nagyvállalatnak kellett volna tőzsdére lépnie, ötven cégnek kellett volna a tőzsde előszobájában várakoznia, növelni akarták az állami vállalatok tőzsdei jelenlétét, emellett a GDP harminc százalékára kívánták emelni a tőzsde kapitalizációját, és a lakossági megtakarításokat is szerették volna inkább a részvénypiac felé terelni.
Ezek hasznosak lettek volna, de kincstári optimizmuson kívül nem indokolták meg, miért tartják reálisnak. Döntő részben a célok közelébe sem került a tőzsde 2020-ra, jó eséllyel idénre sem fog – a háttérben meghúzódó folyamatokról itt olvashatja cikkünket –, arról nem is beszélve, hogy számos, korábban a BÉT-en szereplő cég mintha főleg csak a részvényesi érték minimalizálásában lett volna hatékony.
Ennek nem nagyon lesz értelme, de…
A magyar állami bürokrácia korábban számos ügyben tudott kifejezetten meghökkentő döntés-előkészítő folyamatokkal érvelni. „Nem a kormány feladata, hogy számításokat végezzen arról, hogy hány nagy boltnak kell költöznie vagy hogy hány embert fognak kirúgni a szabályozás miatt” – érvelt például Kovács Zoltán kormányszóvivő 2014-ben a vasárnapi boltzár ügyében.
Vagy amikor a NAV már több mint fél éve nagy erőkkel ellenőrizte a teljes kitiltás határára került magyarországi uberes sofőröket, Tállai András NAV-elnök elmondása szerint az adóhivatalnak még mindig fogalma sem volt arról, hány sofőrről lehet szó. Ezért az egyik munkatárs bejelentkezett az appba, és csak a NAV környékén három uberes kocsit észlelt. „Szóval többen lehetnek” – összegezte az információkat a NAV-elnök 2016-ban.
Az azonban még ebben a kategóriában is különleges, amikor egy igazán fajsúlyos témában azt deklarálják a nemzeti stratégia legfőbb céljával kapcsolatban, hogy irreális, legalábbis célként értelmetlennek tűnhet. 2010-től – sok csúszással – három évig készült az új Nemzeti Drogstratégia. Ebben végül fő célként azt tűzte ki Téglásy Kristóf főosztályvezető, hogy 2020-ra váljon teljesen kábítószermentessé Magyarország, „annak ellenére, hogy a világban és a Magyarországon belül tapasztalható tendenciák alapján ez irreálisnak tűnhet”.
Irreális cél is volt, sőt a stratégia többi eleme sem lehetett elég hatékony, mert mostanra az alacsonyabb jövedelmű vidéki települések egyik legsúlyosabbnak érzékelt problémájává vált a gyorsan terjedő, olcsó szintetikus pszichoaktív szerek növekvő népszerűsége. Igaz, 2020 óta újra nincs ezen a területen magyar stratégia.
Orbán Viktor vágyott céljai vegyesen alakultak
A magyar miniszterelnök általában kerüli beszédeiben a határidőket, de 2018-ban mégis kijelölt néhány stratégiai célt az akkor nagyon távoli jövőre, 2030-ra. Mivel a megjelölt tizenkét éves terv kétharmadánál járunk, vethetünk egy gyors pillantást arra, hogy áll a megvalósításuk.
Orbán megjelölt céljai között elhangzott néhány ellenőrizhető állítás. Az első, hogy 2030-ig „megállítjuk (ő és a pártja – a szerk.) a népesedési hanyatlást, sőt elérjük, hogy Magyarország ismét emelkedő pályára lépjen”. Ez nagyjából azt jelentené, hogy a teljes termékenységi arányszámnak a 2,1 körüli reprodukciós arány szintjére kellene ugrania 2030-ra, miközben 2024 decemberére ez Magyarországon már 1,38-ra zuhant, a legpesszimistább várakozásokat is alulmúlva. Mindez az évek óta csökkenő trend része, nem reális, hogy az ország akár csak a várt cél közelébe juthatna öt év múlva.
Orbán Viktor azt is megfogadta, hogy tizenkét év alatt minden megyei jogú városhoz építenek gyorsforgalmi utat. A közútépítés viszont a vártnál sokkal gyorsabban mehetett, mert ugyanezt Palkovics miniszter 2021-ben már 2025-re ígérte.
A miniszterelnök tervei szerint 2030-ra termelni fog Paks II. Ez sem várható a folyamatos csúszások miatt, optimista becslések szerint inkább az évtized közepétől elképzelhető az új erőmű üzembe helyezése.
