Az európai parlamenti szavazásokat vizsgálva jól látszik, hogy koránt sincs egység a Patrióták Európáért-frakciót alkotó pártok között. Épp a Fidesz az, amelyik legtöbbször másként szavaz, mint a szövetségesei – mondja a Political Capital két elemzője, Hunyadi Bulcsú és Molnár Csaba.
A beszélgetést itt tudja megnézni:
A beszélgetést itt tudja meghallgatni:
A podcast néhány kulcsgondolata
- Az Európai Parlamentben a Fidesz és a Tisza él leggyakrabban a szavazásokon a tudatos tartózkodás eszközével.
- A radikális jobboldal korántsem egységes az EP-ben, a legnagyobb törés az Oroszországhoz való viszonyban van.
- A patrióták képviselőcsoportja nem egységes, a legtöbbször éppen a Fidesz nem tarja a frakciófegyelmet.
-
Benyó Rita
Benyó Rita a Szabad Európa újságírója. Két évtizede dolgozik politikai újságíróként. Pályáját az InfoRádióban kezdte, később a TV2, majd 2009 és 2011 között az MTV parlamenti és politikai tudósítójaként dolgozott. Ezt követően a Hír24 Híradójának szerkesztő-műsorvezetője, majd az ATV Heti Napló című műsorának, illetve a Jelen című hetilapnak a riportere volt. A politika mellett kulturális és gasztronómiai témákkal is foglalkozik.