Miközben Európa a második világháború óta a leginkább jobboldali kormányra ébredt Olaszországban, Brüsszelben aggódnak, hogy az EU harmadik legnagyobb gazdasága és a hat alapító tag egyike mindenben szakítani fog korábbi álláspontjával, Oroszországtól az adóügyekig bezárólag. És bár Róma új bomlasztó erőt jelenthet az unióban, hatása valószínűleg inkább az olyan fontos kérdésekben lesz érzékelhető, mint a kisebbségi jogok és a bevándorlás, ahol Brüsszelnek kevesebb beleszólása van az egyes országok politikájába.
Nehéz figyelmen kívül hagyni azt a történelmi egybeesést, hogy Giorgia Meloni és pártja, az Olasz Testvérek (FdI) győzelme éppen egy hónappal előzte meg századik évfordulóját az olasz diktátor, Benito Mussolini menetelésének Rómába 1922. október 31-én, ami a fasiszták hatalomátvételét jelentette.
Bár Meloni nemrég elhatárolódott Mussolinitől, ő és számos párttársa korábban dicsérte. Pártjának ugyanaz a logója, egy lángalakú olasz trikolór, mint a második világháború hamvaiból feltámadt neofasiszta Olasz Szociális Mozgalomnak. Meloni nem szégyellte használni a Mussolini rezsimjéhez köthető „Isten, haza, család” jelszót és változatait.
Hogy ez befolyásolta-e választási sikerét, nem tudni, de úgy tűnik, taktikai bravúr volt az a kockáztatása, hogy egyedüli pártként nem csatlakozott Mario Draghi technokrata kormányához, amely 2021 eleje óta irányítja az országot. Miután a legutóbbi, 2018-as választásokon négy százalék körüli eredményt ért el, az FdI most a szavazatok mintegy 26 százalékával az élen végzett, hét százalékponttal megelőzve a balközép Demokrata Pártot.
Jobboldali-szélsőjobb koalíció irányíthatja Olaszországot
Választási szövetsége, a Matteo Salvini bevándorlásellenes és populista Liga pártjával, valamint Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök és médiamogul jobbközép Forza Italia nevű formációjával kényelmes többségre számíthat mind a képviselőházban, mind a szenátusban, ami megnyitja az utat előtte, hogy ő legyen Olaszország első női miniszterelnöke.
Meloni azonban, úgy tűnik, megváltoztatta néhány ellentmondásos politikai álláspontját. Már nem akar kilépni az eurózónából, hirtelen nagy rajongója lett a NATO-nak, és ígéretet tett a költségvetés kiegyensúlyozására, pedig korábban bírálta, hogy Brüsszel beleszól az olasz gazdaságba.
De talán a legnagyobb fordulatot Oroszországgal kapcsolatban hajtotta végre. Mind az olasz jobb-, mind a baloldal történelmileg elnéző volt a Kremllel szemben, gyakran udvarolt az orosz turizmusnak és a jövedelmező gázszerződéseknek. Meloni maga sem tett másképp, és a Krím 2014-es annektálása után ellenezte a Kreml elleni uniós szankciókat. Négy évvel később Vlagyimir Putyin elnök választási győzelmét úgy ünnepelte, hogy az „az orosz nép egyértelmű akaratát” képviseli.
Az utóbbi időben azonban Meloni elítélte Oroszország ukrajnai invázióját, támogatta az Oroszország elleni szankciókat, sőt még a Kijevbe történő fegyverszállítás mellett is kiállt – amiben az olaszok általában megosztottak.
Néhány névtelenül nyilatkozó brüsszeli tisztviselő üdvözölte a véleményváltoztatást, mivel úgy vélik, hogy ezzel azt akarja megmutatni, hogy hiteles partner. Kevesen gondolják, hogy Róma arra fog törekedni, hogy „kinyírja a szankciókat”, különösen mivel Ukrajna egyre sikeresebb a harctéren. Brüsszeli tisztviselők ugyanakkor továbbra is aggodalmukat fejezték ki pártja más alakjaival és ami még fontosabb, két koalíciós partnerével kapcsolatban.
Berlusconi, aki hosszú ideje baráti viszonyban van Putyinnal, múlt héten riadalmat keltett, amikor azt sugallta, hogy az orosz elnök csak le akarja váltani Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kormányát „tisztességes emberekkel”, és hogy erre az orosz nép és saját miniszterei ösztökélték. Másik koalíciós partnere, a Ligát vezető Salvini arról beszélt, hogy a Nyugat „újragondolja” a szankciókat, nyáron megpróbált Oroszországba utazni egy „békemisszióra”, arról nem is beszélve, hogy pártjának még mindig van együttműködési megállapodása a Putyin vezette Egységes Oroszországgal.
Mekkora befolyása lesz Meloninak? Olaszország valószínűleg nem fog túl sok gondot okozni gazdasági kérdésekben. A tagállamok közül Róma kapja a legnagyobb összegű kifizetést, csaknem kétszázmilliárd eurót (82 ezer milliárd forintot) az unió helyreállítási alapjából (RRF), ami jól fog jönni, mivel az infláció és az energiaárak télen az egekbe szöknek. Bár Meloni ígéretet tett arra, hogy újratárgyalja a gazdaságélénkítési alap feltételeit, a pénzalapot kezelő Európai Bizottság csak szimbolikus változtatásokat engedélyez.
Meloni legnagyobb hatása az európai politikában valószínűleg az olyan vitatott politikai területeken lesz, mint a bevándorlás, az abortusz és az LMBT-jogok – mind olyan témák, amelyeket határozottan ellenez, és amelyekben nem változott a véleménye. Ha miniszterelnökké választják, Olaszország vezetése mellett az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) elnöke is lesz egyúttal az Európai Parlamentben. Ide tartozik a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság és Petr Fiala cseh miniszterelnök Polgári Demokratikus Pártja, valamint a Svéd Demokraták, amely az idei szeptemberi választások után az ország legnagyobb jobboldali erejévé vált, akár a kormányba is bekerülhet.
Róma várhatóan jobban támogatja majd Budapestet és Varsót a Brüsszellel szembeni vitáikban, amelyek a jogállamiságtól kezdve a médiaszabadságon át a melegek jogaiig minden olyan témában zajlanak, amelyekben az EU az elmúlt években megpróbált nagyobb befolyást gyakorolni, de ez nehezebbé válhat, ha Olaszország a továbbiakban nem mellette áll. Ugyanez igaz a bevándorlásra is, ahol Meloni eljátszott a Líbia elleni tengeri blokád gondolatával, hogy megakadályozza a migránsok átkelését a Földközi-tengeren.
Egy időre Meloni lesz az Európán végigsöprő jobboldali hullám új arca. Mivel az ECR pártjai az EU öt nagy tagállama (Olaszország, Lengyelország, Spanyolország, Franciaország és Németország) közül kettőben (Olaszországban és Lengyelországban) hatalmon vannak, az európai szintű csoport egyre nagyobb befolyással bír majd a politika alakításában és az EU különböző vezető tisztségviselőinek kiválasztásában. Az Európai Parlamentben a hagyományosan jobbközép Európai Néppárt és a balközép Szocialisták és Demokraták hajlamosak féltékenyen őrizni ezt a feladatot, néha egy harmadik erőt, például a liberálisokat is meghívva a szűk körbe. Most lehet, hogy meg kell tanulniuk megosztani a zsákmányt az ECR-rel is.
Meloni nem fogja szétszakítani Brüsszelt, de még kaotikusabbá teszi az EU-t egy olyan időszakban, amikor nagy szükség lenne az egységre.
