Veranika Capkala és családja kényszerű odüsszeiára indult Európán át, miután Aljakszandr Lukasenka vitatott újraválasztása után elmenekültek Belaruszból. Capkala az ellenzéki jelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja elnökválasztási kampányának egyik kulcsfigurája volt, jelenleg Görögországban él.
Azt mondja, még mindig azért küzd, hogy véget vessen az önkényuralmi vezető „embertelen rezsimjének”.
Veranika Capkala kulcsfigurája annak a nagyrészt nők által irányított mozgalomnak, amelynek célja, hogy megdöntsék az 1994 óta uralkodó Aljakszandr Lukasenka hatalmát.
Miután Capkala férje tavaly augusztusi elnökválasztási indulását elutasították (azzal az ürüggyel, hogy meghamisította a jelöltséghez szükséges aláírásokat), a nő összefogott Szvjatlana Cihanouszkajával. Ő volt a „vonakodó jelölt”, aki csak azután szállt versenybe, hogy a férje indulását is megakadályozták. Lukasenka gondoskodott arról, hogy kizárja a potenciális kihívókat, de Cihanouszkaját nem tekintette erős jelöltnek, mivel nő (akiket „szegénykéknek” nevez).
Capkala Cihanouszkaja Marija Kalesznyikavával karöltve egyre nagyobb tömegeket mozgatott meg, kihasználva, hogy a belaruszok csalódtak Lukasenka tekintélyelvű uralmában. Sok belarusz számára talán az jelentette a fordulópontot, hogy Lukasenka rosszul kezelte a Covid–19-járványt, nem volt hajlandó semmilyen lezárást bevezetni, aminek nyomán országa lett Európa egyik leginkább fertőzött állama.
A kampánykörúton a három nő – egyikük ökölbe szorított kézzel, a másik szív jelet, a harmadik a győzelmet jelentő V betűt formálva – gyorsan az ellenzéki mozgalom jelképeivé vált.
A kampány életre szóló élmény volt, a változás azonban elmaradt
„Minden gyűlésünk az ország minden városában a maga módján egyedi volt” – mesélte a 38 éves Capkala a Szabad Európa Belarusz szolgálatának adott interjújában.
„Az egyik városban sok idős emberrel, nagymamákkal találkoztunk, akik meséltek nekünk az életükről: hogyan nevelték fel a gyermekeiket, akik aztán arra kényszerültek, hogy elhagyják az országot. Más városokban fogyatékkal élő emberekkel találkoztunk, máshol pedig költőkkel és zenészekkel. Minden egyes gyűlés a maga módján hihetetlen volt.”
„Rengeteg pozitív energia áradt az emberekből – tette hozzá. – Olyan élmény volt, amit életem végéig nem fogok elfelejteni. Számomra a 2020-as kampány volt életem egyik csúcspontja.”
„Hiányoznak azok az idők, amikor egy trió voltunk, amikor együtt utaztunk, támogattuk egymást, színpadra léptünk – mondta Capkala. – Másának (Kalesznyikavának) és nekem már volt tapasztalatunk a színpadi szereplésben, bár nem napi szinten, Szvetának (Cihanouszkajának) viszont egyáltalán nem. Nagyon félt, és mi mindenben támogattuk egymást. Olyanok voltunk, mint három nővér.”
A változásba vetett remények gyorsan szertefoszlottak a választások éjszakáján, amikor a hatóságok bejelentették Lukasenka elsöprő győzelmét. Mindez tömegtüntetéseket váltott ki Minszkben és máshol. Ezekre a rezsim brutális fellépéssel válaszolt.
Bolyongás egyik országból a másikba
A zűrzavar közepette Capkala végül elhagyta Belaruszt. Először Lengyelországba menekült, ami valójában egy több országot érintő, egy éven át tartó odüsszeia kezdete volt.
Cihanouszkaja egy nappal a vitatott választás után kénytelen volt Belaruszból a szomszédos Litvániába menekülni. A világ számára jobbára ő lett a Lukasenkával szembeni demokratikus belarusz ellenzék arca. Júliusban a Fehér Házban találkozott a világ vezetőivel, köztük Joe Biden amerikai elnökkel.
Kalesznyikava először Viktar Babarika elnöki kampányát vezette. Az ő elnökjelöltkampányának azonban véget vetettek az általa tagadott sikkasztási vádak. A nő nem hagyta el Belaruszt, bár Lukasenka biztonsági apparátusa megpróbálta rákényszeríteni.
Kalesznyikavát szeptember 7-én Minszkben álarcosok tartóztatták le, és másnap két társával együtt az ukrán határra vitték. Arra akarták kényszeríteni, hogy sétáljon át az ukrán oldalra, de Kalesznyikava megtagadta a belépést, helyette széttépte az útlevelét. Visszavitték Minszkbe, és börtönbe zárták.
Most azzal a váddal állt bíróság elé, hogy alkotmányellenes eszközökkel próbálta megragadni a hatalmat, nyilvánosan a nemzetbiztonságot veszélyeztető tettekre szólított fel, valamint szélsőséges csoportot hozott létre és vezetett. Ha elítélik, akár tizenkét év börtönbüntetésre is számíthat.
„Nekem személy szerint nagyon nehéz volt elhagynom Fehéroroszországot – mondta Capkala a megpróbáltatásairól. – Az a hazám, az otthonom, az édesanyám ott van eltemetve, és több mint egy éve nem jártam a sírjánál. Nem volt könnyű.”
„Amikor elhagytuk Fehéroroszországot, Valer először Oroszországba ment a gyerekekkel, mert akkoriban nem volt határ Fehéroroszország és Oroszország között, nem volt útlevélellenőrzés” – meséli férjére, Valer Capkalára utalva.
„Ezután Ukrajnába mentünk, onnan Lengyelországba, majd Lettországba, és most Görögországban vagyunk. Miért mentünk ennyi helyre? Elmentünk az összes, Belarusszal határos országba, hogy találkozzunk a vezetőivel és beszéljünk nekik a nálunk kialakult helyzetről.”
Munkába kellett állni
Capkala elmondta, hogy a Görögországba való áttelepülésről szóló döntésnek sok köze volt az anyagi helyzetükhöz.
„Munkát kellett szereznem, mert több mint egy éve a megtakarításainkból éltünk, valamint abból a pénzből, amit Valer globális informatikai tanácsadóként keres” – magyarázta.
56 éves férje társalapítója volt egy minszki high-tech inkubátorháznak, és politikai és diplomáciai tapasztalattal is rendelkezik: 1994-ben Lukasenka első elnöki kampányát vezette, 1997 és 2002 között pedig az Egyesült Államokban volt nagykövet.
Capkala visszautasítja, hogy férje üzleti sikere a Lukasenkához fűződő korai kapcsolatainak lenne köszönhető.
„2005-ig valójában köztisztviselő, nagykövet volt – mondta. – Valer azon kevesek egyike, aki képes volt az Egyesült Államokban szerzett tapasztalatait magával vinni és otthon alkalmazni, létrehozva a Hi-Tech Parkot, a Lukasenka-rezsim 27 éve alatt legsikeresebb projektet. De 2005 óta nem volt kormánytisztviselő.”
Capkala gúnyosan utal Lukasenka állítására, hogy ellenfeleit a Nyugat finanszírozza.
„Ez alatt az idő alatt semmilyen külső segítséget nem kaptunk – mondta. – Ezért mindig nevetek, amikor Lukasenka azzal vádolja az ellenzéki vezetőket és politikusokat, hogy a Nyugattól kapott támogatásokból vagy más pénzekből élnek. Csak a magunk nevében mondom, hogy egy fillér külső segítséget sem kaptunk. Ezért döntöttünk úgy, hogy nekem is vissza kell térnem a munkába, mert szükségünk van valamire, amiből meg tudunk élni, amiből etetni tudjuk a gyerekeket” – mondta.
Hónapokon át nem pakolta ki a bőröndöket, mert a hazatérésben reménykedett
A külföldön töltött első napokban Capkala meg volt győződve arról, hogy rövid időn belül hazatérnek.
„Az első öt hónapban még a bőröndjeimet sem pakoltam ki – mesélte. – Nem viccelek. Ez alatt az idő alatt rengeteg lakásban éltünk, mert országról országra költöztünk. De mindennap vártam és reméltem, hogy aznap vagy másnap hazamegyünk. Ezért nem pakoltam ki. Szó szerint csak idén év elején.”
Görögországban Capkala most részben az általa létrehozott Belarusz Női Alapnak szenteli az idejét. A szervezet beindítása elmondása szerint „logikus lépés volt, miután Szvjatlanával és Marijával trióban voltunk, és miután Mariját illegálisan bebörtönözték”.
Capkala szerint a Belarusz Női Alap olyan belarusz nők tanúvallomásait gyűjtötte össze, akiket bebörtönöztek vagy akiket kínzás és megaláztatás ért. Elmondta, hogy e tanúvallomások alapján eljárást kezdeményeznek a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon.
A belarusz ellenzék vezetésének nagy része letartóztatásban, börtönben vagy száműzetésben van. Lukasenka pedig, bár nemzetközi páriává vált, még mindig hatalmon van. Capkala azonban meg van győződve arról, hogy Lukasenka uralma véget ér.
„Az álmom, mint a legtöbb belarusz álma, hogy végre vége legyen ennek az embertelen rezsimnek – mondta. – Nincs kétségem afelől, hogy ez a rezsim meg fog bukni, mert nem lehet másképp. Szabadok vagyunk, és folytatjuk a küzdelmet. Bár Valernek és nekem vissza kellett térnünk a rendes munkánkhoz, egy percre sem hagytunk fel a társadalmi aktivizmussal.”
