A közpénzek átláthatóságának javításán dolgozó szakmai civil szervezet, a K-Monitor igazgatója azt a törvényjavaslatot értékelte, amely eltörölné a pártok parlamenti választási kampányköltésének 35 éve létező limitjét. A pártok és a jelöltek korlátlan pénzből kampányolhatnának – továbbra is átláthatatlan forrásokból. Persze a kormánypárt az állami költségvetést használva (nemzeti konzultációnak, társadalmi célú reklámnak vagy Covid-hírlevélnek nevezve) eddig is korlátlan pénzből kampányolt.
Magyarországon a tisztességtelen politikai verseny a választási eljárásról szóló törvény módosítása óta jogilag is kodifikált, mert az államnak nem kell semlegesnek maradnia kampányidőszakban. A kampányfinanszírozási limit eltörléséről szóló, sürgősséggel tárgyalt törvényjavaslat érdemben átalakítaná a választási versengés játékszabályait?
Szerintem ez valaminek a megelőzése vagy valaminek elébe megy, ezért nehéz megjósolni a hatását. De az eddigi gyakorlatra is reagál, mert lehetett tudni, hogy a pártok túlköltenek.
Nem tudjuk még, hogy ez a javaslat egy csomag része-e, és több ponton is változik-e majd a kampányfinanszírozás vagy ennyiben marad a történet. Akkorfogjuk ezt a módosítót megérteni, amikor összeáll a kép, hogy milyen, a választásokat érintő szabályok születnek még. Szerintem ennél több lesz.
Az az érzésem – amire egyébként ők reagálnak is a javaslat indoklásában csak ellentétes előjellel –, hogy azzal, hogy a közösségi médiában a platformok a hirdetések hátterét maguktól közzéteszik transzparens módon, és a kampány egyre nagyobb része zajlik az interneten, egyértelmű bizonyíték van arra, hogy mennyit költöttek, így sokkal nehezebb eltussolni a valós költéseket.
Orbán a Harcosok klubjával egy online trollhadsereg verbuválását kezdte, úgy tűnik, intenzív kampányra számítanak az online térben, a nagy platformokon, és jelentős lesz a hirdetések szerepe.
A választásokon a Fidesz a becsléseink szerint bőven túllépte a költési limitet, valószínűleg már látják nagyságrendileg, hogy mennyi költés várható a 2026-os kampányban, és a közösségi média simán lehet, hogy önmagában túl fogja lépni a plafont. A Fidesz csak a Facebookon majdnem 1 milliárd forintot költött az elmúlt hat évben, és a kampányban nem csak a párt, hanem az egyes politikusok és egyéni jelöltek is hirdetni fognak. A közösségi médiában így könnyen elérhető a költési plafon,és akkor már másra, például újsághirdetésre vagy óriásplakátra nem tudnának a pártok legálisan költeni, de nyoma azoknak is van.
Tehát szerintem az akaratukon kívül jobban dokumentált lesz a kampányköltés, és ennek elébe akarnak menni, hogy legalább formálisan be tudják tartani a szabályokat. Amit eddig nem igazán kellett, nagyon könnyű volt kibújni alóla.
Ehhez kapcsolódóan: A Szerencsejáték Zrt. sokkal többet fizet a NER-nek, mint a lottóötösre
A javaslat a harmadik szereplőknek a politikai versenyben résztvevők érdekében fizetett hirdetéseire nem vonatkozik. És a Megafon és a többi ilyen harmadik szereplő finanszírozását, amelyeknek a Fidesz kiszervezte a kampányát, továbbra is meg tudják oldani.
Nem tudjuk, hogy lesz-e valamilyen korlátozás harmadik szereplőkre vonatkozóan. A kormány szeret hivatkozni az előző országgyűlési kampányra, amikor az összellenzéknél léteztek a pártok és volt egy kvázi mozgalmi rész is, formálisan egy civil szervezet, ami láthatóan anyagilag is megnyomta az ellenzék kampányát. Ha ilyeneket ki akarnak szűrni,az a sajátjaikat is érintheti. Mindenképp egyszerűsíti az életüket, ha a kampányolás jelentős részét közvetlenül a Fideszen keresztül végezhetik.
Az is lehet, hogy az az online platformokra nagyobb átláthatósági kötelezettségeket rovó új európai hirdetési kampányszabályok is az okok között vannak.A hirdetéseknél ugyanis a szponzorokat is meg kell majd nevezni. Lehet, hogy pont annak akarnak elébe menni, hogy kiderüljön, milyen források vannak az ő harmadik szereplőik mögött. Ez persze szimpla spekuláció, de nehezen tudom elképzelni, hogy ne azt látnák, hogy nem tudják már lebonyolítani a tervezett kampányukat a meglévő jogi keretek között.
Az ősszel életbe lépő új uniós szabályozás szerint tehát nem csak azt kell feltüntetni, hogy ki adta fel a hirdetést, hanem azt is, hogy milyen pénzből?
Igen, többféle információt kell közzétenni. Nehéz kérdés lesz, hogy ezt a gyakorlatban hogyan ellenőrzik és mit hogyan fognak feltüntetni, ebben még sok a bizonytalanság. Annyira, hogy a Google bejelentette pár hónapja, hogy nem fog politikai hirdetéseket közzétenni, mert nem látják, hogyan tudnak megfelelni a túl bonyolult új szabályoknak. Ez persze lehet, hogy egy fenyegetés volt, mert jó pénzről beszélünk, még ha csak töredéke is a reklámbevételeiknek.
Lehet, hogy ezek a szabályok olyan szintű átláthatóságot generálnak, hogy egyszerűbb beterelni vagy a párthoz közelebb terelni a forrásokat. Ezt úgy lehet a legegyszerűbben megoldani, ahogy sok helyen teszik, mely országokat fel is sorolták a javaslat indoklásában: hogy eltörlik a költési plafont.
Mondhatnánk, hogy ez a javaslat kifehéríti a kampányfinanszírozást, hiszen külső szereplők innentől nem kényszerülnek illegálisan a kampányba pénzt csatornázni, mert odaadhatják legálisan is. Ugyanakkor viszont nem társul mellé semmilyen átláthatósági javaslat.
Ez nagyon fontos. A kampánylimit eltörlése akár legitim dolog lehet, sok ország választja, például arra hivatkozva, hogy a költési plafonok korlátozzák a szólásszabadságot. Amerikában ez volt az egyik fő jogi érv, hogy szólásszabadság kérdés, hogy a pénzeddel hangot adj a véleményednek.
Az is érv, hogy a limitek torzítják a versenyt, az is, amire Magyarországon bizonyíték is van, hogy korrupcióba vagy csalásba kényszeríti a pártokat. Mert úgyis többet költenek, mint a limit, és ha nem tudják legálisan megtenni, akkor megteszik illegálisan. Ez a hatás létezik.
De általában azokban az országokban, ahol a limit nem létezik, vagy nagyon lazák az erre vonatkozó szabályozók, ott elég szigorú a pártok beszámolási kötelezettsége. Magyarországon egészen alacsony szintű, és most sem nyúltak hozzá. A Fidesz tavalyi beszámolója három oldalból állt, és azért három és nem egy, mert fel kellett tüntetniük az ötszázezer forint fölötti egyéni adományozóikat, akik többnyire a párt képviselői voltak.
Ehhez kapcsolódóan: Miért támogathatja az állam a Fideszt a választásokon?
Eközben egy olyan civil szervezetet, mint a K-Monitor – ami a Fidesz költségvetésének, a majdnem hétmilliárd forintnak a töredékéből működik, százharmincmillió forintból egy évben – éves beszámolója több, mint negyven oldal. Tételesen fel vannak sorolva a források is, hogy honnan jött pénz, és az is, hogy mire költöttük. Tehát egészen extrém különbség van pártok és civil szervezetek között, miközben mi nem gyakorlunk hatalmat, míg a Fidesz egy kormánypárt. Ennyire kell számot adniuk a pártoknak a gazdálkodásukról.
A K-Monitor pár éve javaslatokat tett arra, hogyan lehetne javítani a kampányfinanszírozási szabályokat. A korlát fenntartása mellett érveltünk azzal, hogy annak reálisnak kell lennie: időnként fölül kell vizsgálni, hogy mennyire tartható.
De azért fontos, hogy legyen korlát, mert kutatások bizonyítják, hogy ahol nincs, ott annak kifejezetten negatív hatásai vannak a politikai versenyre. Egyrészt nagyon megdrágítja azt. Ha több pénzt bele lehet vinni a kampányba, akkor kialakul egy kvázi fegyverkezési verseny. Így sokkal drágább játék lesz a politika, megnő a belépési küszöb a politikába. Az lényegében a nagyfiúk, a gazdagok játszóterévé válik, a grassroots, alulról jövő mozgalmaknak szinte lehetetlen lesz elindulni, jelölteket állítani választásokon, mert a közelébe se tudnak kerülni annak az erőforrásnak, ami ahhoz szükséges, hogy részt vegyél érdemben egy kampányban. Amerikában nagyon jól látszik – nyilván több oka is van –, hogy a két nagy párton kívül nincs igazi politikai élet.
Erre a szempontra szokás hivatkozni azzal kapcsolatban is, hogy miért nem lehet cégeknek pártokat finanszírozni – bár erre is van példa Németországban –: teljesen üzleti érdekek játszóterévé válik a politika, ha ilyen nagy pénzek mennének bele. Mert aki ennyit lóvét beletesz valakinek a kampányába, az később szeretné azt viszontlátni. A költési limit nélkül, ha nem is közvetlenül cégeken keresztül, de mondjuk a cégek gazdag üzletember vezetői ki tudják így sajátítani maguknak a vagyonukkal a politikacsinálást, mint egy olyan rendszerben, ahol vannak korlátok, és nem csak azon múlik, hogy valaki részt tud-e venni benne, hogy mennyi pénze van.
Magyarországon a kormánypárt gyakorlatilag kiszervezte a kampányát harmadik szereplőknek, például, ahogy kimutattátok, a Fidesznek mindössze kétmillió forint volt a sajtóköltése a 2022-es kampányban. Így ez a törvénymódosítás végeredményben nagyon nem is érintené őket. Illetve azt a közpénzt, amit eddig a magyar költségvetésből kerülő utakon eljuttatott a CÖF-nek vagy a Megafonnak, majd közvetlenül ő maga költheti el, ahogy mondtad az előbb.
Kérdés, hogy ezt hogyan oldják meg. Ezért mondom, hogy nem vagyunk még minden olyan információ birtokában, amelyből látnánk, hogy mi a rendszer lényege. Arra azért már láttunk jó pár gyakorlatot, hogy mindig úgy csűrték, csavarták a szabályokat, hogy az a Fidesznek kedvező legyen.
A harmadik szereplőknek, illetve az államnak valóban nagyon nagy szerepe volt az elmúlt kampányokban. A Fidesz lényegében három csatornán keresztül kampányolt: egyrészt volt maga a párt, a politikusok és a képviselők, másrészt az állami erőforrások, tehát maga a kormánypropaganda. Amikor a háború ellen kampányoltak vagy a családokról szerveztek népszavazást, azok mind a Fidesz kampányának részei voltak az állam által finanszírozva.
Végül voltak a harmadik szereplők, amelyeknél vagy egyértelműen lehet tudni, hogy közpénzből kampányolnak, vagy sejthető, mint a Megafonnál, hogy valószínűleg az állami megbízásokból meggazdagodott cégek és üzletemberek adományoznak nekik pénzeket, és abból kampányolnak a Fidesz mellett. Ennek a sok szereplős rendszernek drága és bonyolult a koordinációja, adminisztrációja.
Az új rendszerben az az út is elképzelhető, hogy a magánszereplő közpénzt kap, és visszaadja a pártnak immár legálisan.
Így van. A kormányközeli oligarchák cégeinek beszámolóiból látható, hogy elképesztő profitrátával dolgoznak. A pénzeket legtöbbször ki is veszik a cégekből a tulajdonosok, és onnan már egy lépés ezeket a pártnak adományozni.
Hasonló ez a mechanizmus ahhoz, amikor a kormányközeli cégek vásároltak, illetve finanszíroztak kormányközeli médiát. Ha maradnak is 2026-ban az ilyen harmadik szereplők, az új szabályokkal még többet bele tud tenni a Fidesz a kampányába.
Egy kicsit megnehezíti, hogy ahhoz nem nyúltak hozzá, hogy ötszázezer forint fölött nevesíteni kell az adományozót. Tehát az osztalékból kifizetett oligarcha-pénznek vagy készpénzben vagy továbbra is 499.000 forintos utalásokkal kell eljutnia a párthoz.
Nem fogják már szégyellni a nevesítést, szerintem egyre inkább összeforrnak ezek a figurák a párttal, normalizálódott, hogy ezek az oligarchák a párthoz kötődnek. És még valami: ezek a beszámolók már a választások után lesznek nyilvánosak. Addigra vagy nyert a Fidesz, és úgyis mindegy, mert övék megint a hatalom, vagy veszítettek, és akkor ennél sokkal többet buknak. És persze még ez a szabály is változhat.
Az elfektetett átláthatósági törvényjavaslat szerint igazolni kellene azt, hogy nem külföldi eredetű a támogatás, ami érkezett egy közvélemény-befolyásoló civil szervezethez, vagy bárkihez. Egy támogatás közpénz-eredetét lehetne valahogy átláthatóvá tenni? Mondjuk az MVM adományát, ami nem osztalékból adományoz a CÖF-nek és a többieknek.
Szerintem az alapprobléma itt nem is a pártfinanszírozás, hanem az állami cégek és intézmények szponzorációs gyakorlata. A Szerencsejáték Zrt., az MVM vagy a miniszterelnökségi civil források, mint a Városi Civil Alap és a Falusi Civil Alap jelentős részben kormányközeli civil szervezeteknek adnak pénzt arra, hogy a kormány érdekében kampányoljanak. Ezeket a csatornákat el kéne zárni, illetve szakmaivá kéne tenni a kultúra és civil szféra támogatását objektív feltételek, független bíráló bizottságok által. Beletenni olyan szabályokat a támogatási szerződésekbe, amelyek a források visszafizetésére kötelezik a kedvezményezetteket, ha politikai kampányra fordítják a civil pénzeiket.
Tehát ezt nem a pártfinanszírozás oldaláról kéne nézni, ami sokkal bonyolultabb, hanem a pénzosztás irányából, mert az általad említett területen a valódi cél az lenne, hogy legyen Magyarországon egy olyan civil támogatási rendszer és kultúra-mecenatúra, ami ténylegesen azoknak juttat pénzt, akik érdemi, színvonalas tevékenységet végeznek a saját területükön, szabályosan működnek és nem bújtatott politikafinanszírozásra használják az állami támogatásukat. Ebbe nyilvánvalóan ugyanúgy bele kell férnie egy hagyományőrző társulatnak, mint a melegek jogaiért küzdő szervezetnek.
Ehhez kapcsolódóan: Az illegális pártfinanszírozás rendszere – ahogy a résztvevők látják, 1. rész: „…egy részét le is fogják nyúlni”
De a harmadik szereplőket nem lehetne valamilyen jogi eljárással transzparensebbé tenni? Hogy ne a bíróság mondja ki, hogy a Megafon támogatásainál valószínűsíthető a közpénz-eredet, hanem a Megafon vagy a CÖF beszámolója ne legyen annyira szűkszavú, hogy csak az szerepeljen benne, hogy egyéb forrás, hanem legyen konkrétan megjelölve, hogy honnan jött a pénz.
Teljesen rendjén való lenne, ha olyan szervezeteknek, amelyek a közéletben aktívan részt vesznek, a finanszírozásra és működése átlátható legyen. Ha a K-Monitort megnézed, elég teljes képet kapsz arról, hogy honnan van pénzünk és abból milyen dolgokat csinálunk.
Lehet szigorítani vagy pontosabbá tenni a beszámolási kötelezettségeket civil szervezetek számára, de a Megafon cégként működik, tehát az átláthatósági szabályozásukat az egész magyar üzleti szektorra ki kellene terjeszteni.
Ha valamely cég direkt politikai befolyásolást végez – amit nehezen tudna a CÖF letagadni – akkor rá más szabályok vonatkozhatnának, mint a Coca-Colára vagy a Kovács Kft-re.
Ez pont jó példa, mert a Coca-Cola és más nagy cégek most ugyan kevésbé aktívak társadalmi kérdésekben, de néhány évvel ezelőtt, amíg úgy tűnt, hogy kifizetődő társadalmi ügyek mellett kiállni, akkor beállt bizonyos témák mögé, mint a melegjogok, vagy a környezetvédelem, tehát ők is végeztek társadalmi véleményformálást, ahogy mi is.
Nagyon nehéz meghúzni a határt. Ha egy akkugyár úgy próbálja magát hirdetni, hogy ő a bolygó fenntarthatóságáért is dolgozik azzal, hogy a városokban nem füstölnek az autók, hanem elektromos autók közlekednek, akkor ezzel már ők is közéleti kérdésekkel foglalkoznak, tulajdonképpen politizálnak.
A Cola és a többiek a közéleti szerepvállalásukat marketing célokból nyilvánosságra is hozták, mert úgy érezték, hogy ez megerősíti az ő fogyasztásukat a középosztályban. De a CÖF nem fogja nyilvánosságra hozni, hacsak nem kényszerül rá.
A CÖF-nél a pénz forrása a lényegi kérdés. Szerintem akihez közpénz jut, annak erről tételesen be kellene számolnia. Azoknak a cégeknek is, amelyek akár megbízások akár szponzoráció formájában közpénzekhez jutnak. Vonatkozzon rájuk az információszabadság törvény is, tehát lehessen adatokat igényelni tőlük az ilyen közpénzes megbízásokra vonatkozóan és bíróságon ezért számon is lehessen őket kérni.
A nehéz dolog az, amikor a közpénzt átfolyatják sok-sok lépcsőn, és el kell dönteni, hogy hol húzod meg a határt. És akkor visszajutunk a Megafonhoz, amiről azt feltételezzük, hogy az oligarchákon vagy a közpénzből gyarapodó cégeiken keresztül áramlik hozzájuk a pénz. A szabályozásnál maradva: az ő esetükben is mondhatja valaki, hogy a Megafonnak sem kell feltétlenül tudnia, hogy valamelyik adományozójuk a nekik juttatott pénzét egy elcsalt EU-s pályázatból szerezte-e, túlárazott állami megbízásból vagy valós üzleti tevékenységből. A harmadik szereplőknél a pénzek forrásán kívül ugyanis kulcskérdés, hogy kinek a javára folytatnak kampányt. Míg egy valós civil szervezet szakmai munkát végez valamilyen társadalmi ügy mentén, társadalmi csoport érdekében, ami nem köthető pártokhoz, legfeljebb annyiban, hogy a pártokat is próbálja meggyőzni az álláspontjáról, addig a CÖF vagy a Megafon szinte semmi egyebet nem csinál, mint egy párt üzeneteit továbbítja a társadalom irányába. Ezzel vissza is kanyarodhatunk a pártokra, mert a harmadik szereplők valójában a pártok nyúlványai.
Sokszor kritizáltuk azt is, hogy a pártok teljes gazdálkodására nem vonatkozik az információszabadság törvény, csak a közpénzes bevételeikre, miközben a pártok az országgyűlésen, illetve a kormányon keresztül hatalmat gyakorolnak vagy arra törekednek, hogy hatalmat gyakoroljanak. Egyéb bevételeikkel, például adománnyal nem kell elszámolniuk, senki nem tudja, hogy milyen tevékenységekre fordítják ezeket.
Ezért javasoljuk nem csak azt, hogy váljanak a pártok az info törvény alanyaivá, hanem azt is, hogy a pártoknak és azoknak, akik indulnak a választásokon, kampányszámlát kelljen vezetniük, és az ezen lévő, erre érkező és erről kimenő pénzeket tegyék nyilvánossá. Az ÁSZ pedig monitorozza a harmadik szereplők tevékenységét a kampány során, és legyen következménye annak, ha összeér egy kampányszervezet és egy párt kampánya.
Látható, hogy a párt- és kampányfinanszírozás komplex kérdés, ne tegyünk úgy, mintha csak magyar probléma lenne, mert a politika finanszírozása a világon mindenhol az egyik elsődleges korrupciós ok. Sehol nem találták ki még azt a rendszert, ahol teljesen tisztán zajlana a politikai kampány. Láttuk, hogy Franciaországban hány elnököt ítéltek el kampánykorrupció miatt, hogy Amerikában is állandó téma, hogy honnan mennek pénzek a kampányba és milyen szívességek járnak érte. Komolyabb támogatókat például nagykövetté neveznek ki, tehát pozíciókat lehet vásárolni politikai adományokkal. Nem magyar specifikum, hogy ez rosszul működik.
Szerintem a kérdés az, hogy törekszik-e egy politikai rendszer, illetve társadalom arra, hogy minél tisztábbá, átláthatóbbá tegye a politikai versengést, vagy pont arra használja ezeket a szabályokat, hogy az éppen hatalmon lévőknek kedvezően történjenek a dolgok.
Olyan érzésem volt, ahogy olvastam a törvénymódosítást, hogy egy kicsit olyan, mint a lakcímbejelentés szabályainak megváltoztatása volt pár éve. Dekriminalizálták a fiktív lakcímbejelentéses választási csalásokat azzal a nonszensszel, hogy az állandó lakhelyeden már nem kell ott laknod, az csak egy kapcsolattartási cím lett. Így továbbra is tömegesen jelentkezhetnek át egy másik címre az emberek. Nincs elszámolás és nincs semmilyen szankció, ahogy innentől a kampánypénzekkel sem lesz.
Igen, persze nem teljesen ismerjük a szándékokat, és hogy vajon miért van erre a legalizációra éppen most szükség, ha eddig is megoldották enélkül. Analógiaként tudok hozni egy másik példát, a vagyonnyilatkozatokét. 2022-ben a Fidesz egy rövid időre megszüntette a vagyonnyilatkozatokat, egy jövedelemnyilatkozat helyettesítette. Azt mondták, hogy az Európai Parlament vagyonnyilatkozati rendszerének analógiájára módosították a szabályokat.A vagyonnyilatkozatoknál is kijátsszák már nagyon régóta a szabályokat, de azért még mindig zavaró számos politikus számára az, hogy van egy viszonyítási pont, amihez képest azt lehet mondani, hogy ők csalnak, vagy képtelenek szabályosan kitölteni a vagyonnyilatkozatukat, mint maga a miniszterelnök.
Végül az unió rosszallása miatt a Fidesz visszahozta a korábbi, szintén rossz vagyonnyilatkozati rendszert, de még azon is lazítottak egyet, és lehetővé tették, hogy egy kizárólagos használatú ingatlant már nem kell feltüntetni. Pedig amúgy is mindenki a gyereke, sógora, apja, gázszerelője nevére írta azokat a dolgokat, amiket nem akart beleírni a saját vagyonnyilatkozatába. De ebben az esetben is jobbnak érezték, hogy még tovább lazítják a szabályokat, még kevesebb banánhéjon lehessen elcsúszni.
Nem feltétlenül kell mindent túlgondolni, valószínűleg nekik is kellemetlen az, hogy ennyire direktben megsértik a szabályokat, és sokkal egyszerűbben és szabadabban tudnak mozogni, ha már egy picit se kell arra odafigyelni, hogy megfeleljenek olyan formális dolgoknak, mint a kampánylimit.
A kampánylimit szükségességéről tehát lehetne vitát folytatni, de ez a javaslat is egy indikátora annak, hogy valódi reform helyett a kormány a maga érdekében hoz szabályokat. Ha tényleg szakmai kérdésnek tekintenék a pártfinanszírozást, akkor nem éjjel nyújtották volna be egyéni indítványként, hanem társadalmi vitára bocsátják, leülnek a többi politikai szereplővel, majd megtanácskozhatta volna a korrupcióellenes munkacsoport is. Akkor lehetett volnaizgalmas érveket hallani a limit mellett és ellen is.
Ehhez kapcsolódóan: Az illegális pártfinanszírozás rendszere – ahogy a résztvevők látják, 2. rész: „Micsoda szolgáltatás!”
Egyébként az még igaz, amit régen az ÁSZ mondott, hogy nincsen nevesítve kampányeszközként, nem számít politikai hirdetésnek a közösségi médiában elhelyezett hirdetés?
Mondott ilyet az ÁSZ valóban a Koncz Zsófia kampánynál (ezen a 2020-as időközi választáson múlott, hogy megmarad-e a Fidesz kétharmada. Megmaradt. – K.Gy.), amikor próbálták elkenni a túlköltést. Ez fontos momentum volt, mert akkor esett bele a Fidesz először abba, hogy nem figyeltek oda, hogy nyoma van a közösségi médiában folytatott kampánynak, és bizonyíthatóan átlépték az ötmilliós limitet.
Akkor a fenti érvelést használták, ami akkor sem állta meg a helyét és most sem. Az Állami Számvevőszék teljesen nevetségessé tenné magát, ha azt a szöveget 2026-ban még be mernék játszani, hogy ők nem képesek monitorozni a közösségi médiát, vagy a törvény erre nem ad nekik felhatalmazást.
Mindig is adott felhatalmazást, csak nem volt konkrétan nevesítve a közösségi média. Amúgy ennek ellenőrzésével lenne a legkönnyebb dolga az ÁSZ-nak, mert a költési adatokat ők is le tudják tölteni, vagy be tudják kérni a platformoktól.
Amit az ÁSZ soha nem akar megtenni, és meglepne, ha ebben változna bármi, az a közéletben zajló kampány – tegyük félre a közösségi médiát, nézzünk falunapokat, szórólapozást, plakátokat stb. – monitorozása. Hogy ami kint van a valóságban, mennyire egyezik azzal, amit a pártok leírnak a beszámolóikban.
Itt változatlanul teljes káosz és szabadrablás van, mindenki azt csinál, amit nem szégyell. Aztán akinek szerencséje van, azt nem kéri számon az ÁSZ, akivel pedig el akarnak bánni, ott majd megtalálják azt az 1-2 tételt, aminél ki lehet mutatni, hogy mondjuk elfogadtak céges adományt vagy külföldről valamit és meg lehet őket ezért bírságolni.
A korlátlan kampányköltségvetésnél tehát jelentősen csökken a kisebb szereplők hozzáférése a politikához. Hogyan lehetne szabályozni, hogy ne legyen egyenlőtlen a hozzáférés? A 2022-es javaslatcsomagjukban azt írták, hogy az államnak igazságosabban kellene segítenie a kampányt. Ez lenne az út?
Az változatlanul jó dolog a magyar rendszerben – persze ezzel is visszaéltek a kamupártok –, hogy van állami támogatás azok számára, akik elindulnak a választásokon.
Fontos, hogy az állami támogatás rendszere a pártok számára fennmaradjon, mert ennek az eltörlése is felmerült már. Az állami támogatás mértékét lehetne a meglévő tényezők mellett további szempontok szerint növelni. Például úgy, hogy az állam kipótol egyéni adományokat, azzal, hogy ha van X ezer egyéni támogatója egy pártnak, akkor fejenként egy bizonyos összeget megdupláz, vagy a tagságtól is függővé teszi a támogatás mértékét. Ez csak egy példa, de ilyen módszerekkel arra terelhetné az állam a pártokat, hogy sok kis adományból építkezzenek, ne arra, hogy egy vagy néhány nagy oligarcha vagy gazdag magánszemély dobja össze a párt költségvetését.
Ösztönözzék arra a pártokat, hogy építsenek valós társadalmi bázist, valós társadalmi támogatottságot. Azért is, mert ha az emberek aktívan részt vesznek a párt építésében, tevékenységében, akkor remélhetőleg jobban számonkérik ők maguk azt, hogy a pártjuk vezetői, maga a párt mit csinál, és nem a társadalomtól elszakadt csoportok csinálják a politikát.
Ehhez kapcsolódóan: Az illegális pártfinanszírozás rendszere – ahogy a résztvevők látják, 3 rész.: Hogyan tartja kézben a Fidesz az ellenzéket?
A politika finanszírozásához kapcsolódó korrupció ’90-től kezdve meghatározta a privatizációt, a közbeszerzéseket, az EU-s pénzosztást, most pedig már a teljes kormányzást alávetették ennek, írták a K-Monitor javaslataiban. Ennek ellenére azért lehet mondani, hogy a Fidesz 2010 óta fehéríti a párt és kampányfinanszírozási rendszert? Azzal párhuzamosan persze, hogy a saját kampányára döntően a költségvetést használja.
Hát ezt így magamtól nem mondanám, de bizonyos elemeiben hozott olyan reformokat, melyeknek voltak értelmes részei. Például a listaárak bevezetése vagy az, hogy szankció jár a céges pénzek elfogadásáért. Csak sajnos ezeket a szabályokat mindig akkor és úgy hozták meg, hogy a Fidesz aktuális érdekét szolgálja.
Például amikor a Jobbik plakátozását akarták megakadályozni Simicska plakáthelyein.
Igen, valahogy pont akkor volt egy ilyen reform. És ez nem újkeletű dolog. A Bajnai-kormány idején volt egy összpárti együttműködés egy pártfinanszírozási reform érdekében, leült a Fidesz és az MSZP is, és próbáltak kompromisszumos megoldást találni. A Fidesz hátrált ki, mert látta, hogy a 2010-es kampányban nekik abszolút nem érdekük, hogy korlátozzák a mozgásterüket.
Mindezek miatt nehéz azt mondani, hogy a Fidesz fehérített, mert azok mögött a reformok mögött, amik fehérítést okoztak egy-egy részterületen, soha nem volt az a szándék, hogy a pártfinanszírozás egészét ténylegesen rendbe tegyék.
Sőt, valójában az egész kormányzás mögött egy elképesztő politika-finanszírozási projekt zajlik: az a tőketranszformáció, amivel a Fidesz a politikai tőkéjét átjátssza a politikán kívüli szektorokba, mint a gazdaság és a média, annak érdekében, hogy akkor is érvényt szerezzenek a politikai céljaiknak, ha elveszítenék a politikai hatalmat.
Ilyen értelemben az, ami 2010 után történt, az az egész politikafinanszírozási meccsnek magasabb szintre emelése. Már nem csak arról szól, mint korábban, hogy hogyan lehet a közbeszerzésekből, privatizációból félretenni pénzt a kampányra, hanem egy sokkal hosszabb távú építkezésről, érdekcsoportok, politikai klientúrák bebetonozásáról, nem csak egy-egy választás megnyeréséről.
Ehhez kapcsolódóan: Kvíz: A pénz útja egyik zsebből a másikba, avagy az illegális pártfinanszírozás rejtelmei
