Milyen módszerekkel támadják a jogállam alapját jelentő bírói függetlenséget az autoriter populista kormányzatok, és milyen szabályozás, bírói szerepfelfogás ad védelmet ellenük? Az alkotmányjogász véleménye a bírósági rendszerek, elsősorban a magyar immunrendszeréről.
Nemrég beszélgettem egy bíróval a NER igazságügyi rendszeréről, és azt mondta, hogy amikor a Fidesznek nem volt kétharmada – 2015 és 18 között –, akkor a bírósági szervezet – egyébként döntéseikben a kormánypárthoz érzékelhetően lojális – vezetői is inkább hoztak szakmai döntéseket. Amikor kétharmad volt, akkor fordultak jobban irányba. Ha egy rezsim túl sokáig van hatalmon, nincs politikai váltógazdaság, hiányzik az elit csoportok egyezkedése és egymást kiegyensúlyozó szerepe, az mindenképpen nyomot hagy a bírósági szervezeten? Mindenképpen csökken a függetlensége?
A bírói függetlenség legfontosabb garanciája a politikai váltógazdálkodás. Ha verseny van a politikai hatalom megszerzéséért, és nem látjuk előre, ki fogja megnyerni a választásokat, akkor minden politikai oldalnak érdeke, hogy fenntartsa a bíróságok függetlenségét, mert ha ellenzékbe kerülnek, akkor a bírói hatalom nagyon fontos intézményes kontroll a kormányzat működése felett. Ez kihat a bírák viselkedésére is. Ha a politikai szereplők ellenérdekeltek a bírói függetlenség korlátozásában, a bírók bátrabban hozhatnak az aktuális hatalomnak kedvezőtlen döntéseket, nem kell retorziótól tartaniuk.
Kovács Ágnes alkotmányjogász, az ELTE Társadalomtudományi Karán tanít emberi jogokat. A Fundamentum című folyóirat szerkesztője. Az elmúlt években a bírói függetlenség kérdését kutatta, a bírák képzésével foglalkozó TRIIAL uniós projekt egyik szakmai koordinátora.
Ha a bírók vagy a bírói szervezet felől nézzük, akkor ez azt mutatja, hogy az ítélkezés nem pusztán szakmai, szakértői munka, hanem mindig van politikai háttere.
Vannak olyan kutatások, amelyek a bírósági döntéseket mint stratégiai döntéseket elemzik. Jellemzően legfelső bíróságokat, alkotmánybíróságokat vizsgálnak, amelyek nagy számban tárgyalnak komoly politikai téttel rendelkező ügyeket.
A bíróságok sem elszigetelt térben működnek. Egy bíró vagy egy bíróság döntését befolyásolhatja, hogy mi lesz a döntés következménye rövid és hosszú távon, milyen lesz a társadalmi, politikai fogadtatása. Ez elválaszthatatlan az ítélkezéstől, mert az ítélkezés maga is politikai tevékenység abban az értelemben, hogy a politikai közösség mindennapjait érintő döntéseket hoznak például arról, hogy meddig terjed az egyének szabadsága. A bíróknak az is szempont lehet a döntéseiknél, hogyan fogja egy-egy döntés érinteni a karrierjüket.
És akkor még nem is vettük figyelembe az érthetően meglévő politikai preferenciájukat, hiszen – bár a bíróság, gondolom, alapvetően konzervatív testület, mégis – leképezheti a magyar társadalom politikai megosztottságát.
Kérdés, hogyan értelmezzük azt a kifejezést, hogy a bíróság konzervatív testület.
A létező normákat fenntartani igyekvő.
Ebben az értelemben van értelme azt mondani, hogy az ítélkezés egy konzervatív tevékenység. A magyar bírók ideológiai preferenciáit szerintem az elmúlt időszakban nem kutatták.
Az előbb pont arról beszélt, hogy igazából nem is ez az érdekes, mert a saját preferenciáiktól függetlenül is figyelembe veszik a döntéseik következményeit.
A bírók nem burokban élnek. Ami a magyar bírósági rendszer sajátossága – és a bírói függetlenség szempontjából nagy probléma –, az a rendkívül hierarchizált szervezetrendszer. A bírói karrierút az alsó bíróságoktól a felső bíróságok irányába vezet szakmai presztízs, munkateher és anyagi megbecsültség szempontjából.
Ha valaki fiatalon bekerül a bírósági szervezetrendszerbe, akkor az az érdeke, hogy minél feljebb jusson a szervezeti hierarchiában, mert akkor kevesebb ügye lesz, tanácsban kell ítélkeznie, talán kisebb a felelőssége, és biztosan nagyobb lesz az anyagi megbecsültsége, a szakmai tekintélye is. Ez a rendszer nem igazán kedvez a függetlenségnek, mert a bíró elkerülhetetlenül figyelembe fogja venni, hogy amikor pályázni fog, akkor a bírósági szervezeten belül értékelik a szakmai tevékenységét, általában a felettesek. Ez – akár nem is reflektált módon – valamilyen igazodási kényszert hozhat elő a bírókból a bírósági szervezeten belül akár a döntések szintjén is.
Ugyanakkor magukba szívják a bírósági ethoszt, amíg eljutnak a bíráskodásig. Ez nem ellensúlyozza az igazodási kényszert? Hogy ha magamra csukom a tárgyalóterem ajtaját, akkor már senkitől sem függök?
Így van, és bár sok kritika megfogalmazható a bírói függetlenség jelenlegi hazai helyzetéről, még mindig ez az egyetlen olyan intézmény a mai alkotmányos rendszerben, ahol megvannak a függetlenség komoly hagyományai.
Sőt egyedüliként a NER-ben még garanciákat is ki tudott vívni a 2023-as igazságügyitörvény-csomaggal.
Ez mutatja, hogy a bírói ethosz létezik. A bírók még tudnak függetlenek lenni, csak nagyon sok nyomásnak vannak kitéve, ami nehezíti ezt.
Jellemzően hogyan történik a fékek és ellensúlyok, illetve az akár elvileg semleges, Magyarországon már deklaráltan nem semleges állami intézmények megszelídítése, autoriter pályára állítása a bíróságok esetében az autoriter, tehát nem diktatórikus rezsimekben?
Ha az elmúlt időszak európai autoriter tendenciát nézzük, azt látjuk, hogy ezek a rendszerek először a bíróságokat akarják megszelídíteni.
Meg a médiát.
Igen. A bíróság az egyik legfontosabb partnere lehet egy autoriter rendszernek, ezért az alkotmánybíróságokat és a rendes bíróságokat támadják.
Tipikus eszközük, hogy átalakítják a felsőbíróságok összetételét. Például – ez a kotta volt jellemző Magyarországra, és a korábbi lengyel kormány is próbálkozott vele – gyorsan bevezetnek egy új nyugdíjazási szabályt, amelynek következtében lefejezik a bírói kar egy részét, mégpedig a felső, tapasztalt részét. Így megnyílik egy csomó üres pozíció, ahova az újak előre tudnak lépni, illetve nyilvánvalóvá válik, hogy az adott politikai hatalom bármikor hajlandó zárójelbe tenni a bírói hivatás biztonságát, a bírók elmozdíthatatlanságának elvét.
Szokták mondani, hogy a 2010 utáni bírósági szervezeti hozzáállás eredendő bűne az volt, hogy nem fejtett ki elég ellenállást akkor, amikor ez a nyugdíjazás végbement.
2012-ben?
Igen. Nem volt egy egységes, nagyon határozott fellépés. A Legfelsőbb Bíróság akkori elnöke felszólalt, a bírósági elnökök nyílt levelet írtak, de nem volt olyan szintű mobilizáció a szervezeten belül, mint most november-decemberben.
A mostani példa nélküli volt.
Főleg, ha megnézzük, hogy az elmúlt több mint tíz évben hogyan reagált a bírósági szervezet az ilyen típusú támadásokra.
Visszatérve: az is szokásos, hogy kibővítik az alkotmánybíróság létszámát – Magyarországon ez történt –, vagy megváltoztatják a bírói kinevezés szabályait úgy, hogy az aktuális kormány meghatározó befolyást gyakorolhasson rá. Mielőtt kirobbant a háború, az volt a Netanjáhú-kormány bírósági reformcsomagjának egyik terve, hogy úgy alakítja át a bírókinevező bizottságok összetételét, hogy ott többsége legyen a kormányzatnak. Ez a reform továbbra is napirenden van Izraelben. Ez is tipikus eszköze a bíróságok megszelídítésének.
Át lehet alakítani továbbá a bírósági szervezetrendszert, mondjuk különbíróságokat hoznak létre bizonyos típusú ügyekre. A magyar kormány is hosszú ideig próbálkozott egy külön közigazgatási bíróság létrehozásával, a mai napig nem világos, miért állt el tőle. Talán az EU részéről jött nyomás, de lehet, hogy nem volt eléggé előkészítve a reform.
Pedig a bíróknak már nyilatkozniuk kellett, hogy átmennek-e.
Felmerült az is, hogy egyáltalán el tudja-e kezdeni a működését ez az új szervezetrendszer.
Ha a közigazgatási ügyeket kiszervezzük egy külön bírósági szervezethez, amire más szervezeti szabályok vonatkoznak például a bírók kinevezését illetően, ez megint lehetőség az aktuális hatalomnak, hogy olyan bírókat juttasson fontos pozíciókba, akik vélhetően sokkal inkább döntenek a kormányzat érdekében, vagy legalábbis nem mennek szembe a kormányzati akarattal. Tehát az egységes bírói szervezetrendszer felszámolása, a különbíróságok létrehozása is tipikus eszköz.
Szóval állandók az illiberális playbook fejezetei.
Tanulnak egymástól. Vannak olyan álláspontok, hogy a bírói tanácsok – mint az OBT –, amik önigazgatási, önkormányzati alapon működő szervek, könnyű célpontjai voltak ezeknek az új populista, autoriter rendszereknek. Általában többségében bírók a tagjai, és a bírósági szervezet működésével kapcsolatos fontos jogköröket birtokolnak.
Mivel ezekben a testületekben bírók ültek, emiatt egy kicsit úgy tűnt, hogy a bíróságok működése a bírók belügye. Hiányzott ezeknek a testületeknek a demokratikus legitimációja vagy számonkérhetősége. Emiatt például a 2012 előtti magyar Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot (OIT) is bírálták: egy nagyon zárt, nepotista rendszer, amiben a bírósági vezetők ülnek; nem nekik kellene saját magukat ellenőrizniük.
Számonkérhetőség, transzparencia híján könnyű célpontjai lettek a gyakran populista szólamokat hangoztató autoriter vezetőknek, hogy márpedig a bíróságot is demokratikusabbá kell tenni. Ezek nem voltak teljesen észszerűtlen érvek, léteztek például az OIT-vel kapcsolatban ezek a problémák.
Amikor átalakították a bírósági igazgatást Magyarországon, volt egyfajta várakozás a szervezeten belül, hogy jobb és hatékonyabb működést eredményez. Az autoriter vezetőknek – ez kifejezetten Magyarországra és az Orbán-rendszerre is igaz – jól hangzó érveik voltak arra, hogy bizonyos átalakításokat miért végezzenek el.
A bíróságok működésének közhatalmi jellege egyértelművé teszi a transzparencia, a számonkérhetőség, a demokratikus legitimáció szükségességét. Az autoriter célokat kitűző politikusok sokszor ezeket az érveket használják, melyeknek lehet akár szakmai támogatottságuk is.
Kétfelől érheti kihívás az ítélkezés függetlenségét: direktben a politikai hatalmi ágak beavatkozásától, illetve magától a bírósági szervezettől. Beszéljünk még az elsőről. Milyen módon történhet még? Ugyanakkor mégiscsak a politika által meghozott törvények alapján kell bíráskodni.
Persze, arra, hogy hány bíróság van egy országban, hogyan nevezik ki a bírákat, mind törvény vonatkozik, amit a jogalkotó határoz meg. De nagyon fontos, hogy ítélkezési tevékenységében a bíró csak a jogszabályok és a saját lelkiismereti meggyőződése szerint döntsön.
Azt is sokszor elmondják, hogy ma már nehezen elképzelhető, hogy egy politikus odaszóljon egy bírónak, ami a legnyilvánvalóbb módja a politika beavatkozásának. Az ilyen direkt beavatkozás talán a posztszocialista országokban is megszűnt.
Marad a rendszer jogi kereteinek megalkotásával történő beavatkozás?
Nyilván az is nagyon fontos, hogy milyen jogrendszerben kell egy bírónak ítélkeznie, az mennyire igazságos vagy igazságtalan.
Milyen formái vannak még a kívülről jövő politikai beavatkozásnak?
Elterjedt formája az, amikor a nyilvánosságban politikusok bírálnak bírósági döntéseket.
Ilyen verbális nyomásgyakorlás volt, amikor a 2018-as választás után Orbán Viktor azt mondta, hogy a Kúria még nem nőtt fel a feladatához, és elvett a Fidesztől mandátumot, vagy amikor azt, hogy nem fogjuk a gyöngyöspatai romáknak kifizetni az iskolai szegregáció miatt megítélt kártérítést.
A politikai nyomásgyakorlásnak ez a formája gyakran kapcsolódik össze azzal, hogy egy autoriter rendszerben a kormányzat megszállja a média jelentős részét, és ez a média felerősíti ezeket a kritikákat. Ilyen helyzetekben nehéz elválasztani, hogy valójában politikai nyomás volt-e a bírón, vagy csak valamifajta közfelháborodás és a média nyomása. De ez a nyomás sokszor olyan médiumoktól érkezik, amelyek kormányzati irányítás alatt vannak. Ettől függetlenül, ha van, akkor az autonóm média is nyomást gyakorolhat egy bíróra.
Sőt az advocacy, politikai nyomásgyakorló csoportok is tesznek ilyet – persze nekik nincs hatalmuk. Ők sem csak a politikát, a jogalkotást, hanem a bíróságok jogértelmezését is befolyásolni akarják. Ráadásul sokszor a politikában is aktív szerepet vállaló üzletemberek támogatásából mindegyik politikai oldalon.
A szakmai kritikát és a politikai nyomásgyakorlást el kellene választani. Ez alapján azt is ide lehetne sorolni, amikor bírók szakcikket írnak egy jogterületről, amit nehéz politikai nyomásgyakorlásnak nevezni.
Fontos, hogy a közhatalom ellenőrizhető legyen, ennek fontos feltétele az, hogy a bírósági döntések nyilvánosan vitathatók legyenek. Lényeges azonban, hogy szakmai keretek között maradjon. Nyilván sokkal nagyobb veszély, amikor egy fontos pozícióban lévő politikus bírálja a bíróságok döntését, mintha a szakmai nyilvánosságban jelenik meg a kritika. A szakmai kritika alapvető eleme egy jól működő bíróságnak.
A direkt politikai beavatkozásnál maradva: a tavaly novemberi négyoldalú megállapodás a kormány és a bírói szervezetek között ilyennek tekinthető?
Teljesen egyértelmű politikai nyomásgyakorlás volt: a bíróságok függetlensége és működőképessége szempontjából kulcsfontosságú fizetésemelést tette függővé a megállapodás megkötésétől. Azt pedig, hogy a kormányzat részéről lett volna bármilyen szándék szakmai együttműködésre a bírósági szervezet és a kormány között reformok, jogszabály-módosítások, szervezeti átalakítások érdekében, azt nagyon jól mutatja, hogy mi történt év végén: mindenféle trükkökkel szakmai véleményezés nélkül fogadtak el törvényeket.
Mind az OBT, mind az OBH elnöke azt hangsúlyozta és azzal próbálta a bírósági szervezet felé legitimálni, hogy aláírta a megállapodást, hogy abban csak általános elképzelések vannak arról, hogyan lehet a hatékonyságot javítani, racionalizálni a szervezetet stb., de amikor majd jönnek a konkrét jogalkotói lépések, akkor a bíróságoknak lehetőségük lesz beleszólni a jogalkotásba, becsatornázhatják a bírósági egyesületek észrevételeit is, akik a bírói kar jelentős részét képviselik. Tehát a szervezet felé azzal próbálták igazolni a saját döntésüket, hogy majd lesz egy érdemi szakmai együttműködés az igazságügyi kormányzattal.
De a miniszternek formálisan igaza van: a véleményezési jog jogszabálytervezetekre vonatkozik, nem bizottsági és egyéni képviselői módosítókra.
Ez az érvelés nagyon jól mutatja, miért nehéz küzdeni ez ellen a rendszer ellen, miért szokták azt a kifejezést használni, hogy ebben a rendszerben van egy szisztematikus, rendszerszerű csalás, a jog visszaélésszerű használata. A kormány kizárólag a saját politikai céljai szerint használja a jogot, és formalista módon kihasználja a jogi kiskapukat.
Térjünk át a bírói függetlenséget a bírói szervezet felől érő kihívásokra. Ha a politika nevez ki valakit, annak mindig van hatalompolitikai háttere is. Nem lehet a politikától elvárni, hogy ne vegye figyelembe a saját céljait, amelyek alapvetően a hatalom megszerzésére, illetve megtartására irányulnak. Emiatt mindig abban érdekelt, hogy valamennyire hozzá lojális bírák vezessék a bírósági szervezetet. Az amerikai legfelsőbb bíróság esetében is fontos, hogy milyen irányultságú hatalom nevezte ki őket. Tehát bár elvárható a bírótól, hogy ítélkezése során ne vegye figyelembe kinevezője politikai hovatartozását, de ezt joggal várjuk-e el a bírósági szervezet működtetése kapcsán is?
Nem vehetjük természetesnek, hogy ha a kinevezés a politikai hatalomhoz van telepítve, annak automatikusan maga után kellene vonnia, hogy aki betölti azt a pozíciót, az a politikai hatalom érdekeit szolgálja. Mert itt jön be az, hogy a bírói hivatásnak vannak alapvető erkölcsi elvei is.
De az a tárgyalóteremre vonatkozik. Miért várjuk el egy szervezet irányítóitól, hogy ne legyenek lojálisak a kinevezőikhez?
Nézzük meg, mi volt a visszhangja annak a kiszivárgott levélnek, amit a Kúria elnöke küldött a kúriai bíróknak újévi üdvözletként. A kritikák jelentős része arról szólt, hogy a levél stílusa, az állítások, a tiltakozók burkolt fenyegetése: mindez teljesen idegen a bírósági szervezeti kultúrától, a bírói függetlenségtől. Tehát a bírói ethosz nemcsak a tárgyalóteremben szűken értelmezendő, hanem a bíró mindenfajta más professzionális tevékenységére is vonatkozik. Arra is, aki igazgatási pozícióban van, és irányítja a bíróságokat.
Az év végi törvényeknek és a tervezett igazságügyi jogalkotásnak fontos része, hogy megkönnyítse a bírói szervezeten kívülről érkezők bíróvá válását és vezetői pozícióba jutását. Erre eddig is volt lehetőség, de ezt most pozitívan akarják diszkriminálni. Az erősen átpolitizált államigazgatásból érkezők helyzetbe hozásának lehet olyan oka – olyan következménye pedig várhatóan lesz –, hogy ezzel gyengítik a bírói ethoszt, amit részben a bírói szervezetben töltött idő alakít ki. Bevezették a visszáját is: ahhoz, hogy bíró lehess, két évet a rendszeren kívül kell dolgoznod, ami szintén gyengítheti az akár évszázados ethosz érvényesülését. Mit gondol erről?
Egy kicsit összetettebben látom. Általában a jogászi hivatásnak is vannak etikai alapelvei, és ezek elsajátítása akár kedvezhet is a bírói függetlenségnek…
Pedig sok ügyvédi iroda készíti azokat a törvényeket, vagy segít be az elkészítésükbe, amelyekről beszélni szoktunk a jogállam lebontása kapcsán.
Ez így van, ma nagyon sok jogász hozzájárul a jelenlegi, rendkívül igazságtalan és kiszámíthatatlan jogrendszer fenntartásához, ami véleményem szerint teljesen szembemegy a jogászi hivatás minimális szakmai és erkölcsi mércéivel.
Visszatérve a korábbi kérdésre: nem általános igazság, hogy csak az a jó megoldás, ha a bírói karrierút zárt, és kizárólag a bírósági szervezethez kapcsolódik. A szabályozás alapján két típusú bírói karrierút létezik. Az európai, kontinentális megoldás, hogy aki bíró akar lenni, az elvégzi az egyetemet, és onnantól kezdve bekerül a bírósági szervezetrendszerbe, azon belül szocializálódik, ott tanulja meg a szakmát, az etikai elveket.
De létezik az angolszásznak nevezett karrierút is, amikor a fiatal jogász többfajta jogi szakmában kipróbálja magát, majd később válik bíróvá, amikor már sokfajta tapasztalatot szerzett. Nem mondhatjuk, hogy az egyik jobb, mint a másik, de Magyarországon a karriertípusú bíráskodásnak van hagyománya. Érvényes szempont lehet, hogy megpróbáljuk oldani a bírói karrierút kötöttségét.
Vannak érvek amellett, hogy ennek lehetnek előnyei. Szokott vitám lenni bírókkal arról, hogy miért ne kerülhetne be valaki egy felsőbíróságra, aki a tudomány világából jön egy adott szakterület elmélyült ismerőjeként. Egy felsőbíróságon már nem elsősorban tényállás-megállapítás és tanúmeghallgatás folyik; sokszor elvi kérdésekben történik a döntéshozatal.
Akkor viszont már nem lehet kizárni az államtitkárokat sem.
Egy pontrendszer szabályozza a bírók előmenetelét a szervezeti rendszeren belül, hogy amikor pályáznak egy pozícióra, milyen tapasztalatokra, szakmai ismeretekre kapnak pontot. Már a korábbi rendszert is úgy alakította át a jelenlegi hatalom, hogy hangsúlyos lett a bíróságon kívül szerzett tapasztalat értékelése.
A korábbi OBT készített is egy javaslatot a jelenlegi pontrendszer átalakításáról. Erős volt az a szakmai álláspont, hogy a jelenlegi pontrendszer túlértékeli a közigazgatási tapasztalatot, ennek ellenére a kormányzat most mindenfajta egyeztetés nélkül megint beletette. Ami, mondom, elviekben nem biztos, hogy rossz lépés lenne, de ismerve a jelenlegi politikai hatalom célkitűzéseit, nyilván megnyílhatnak így bírói pozíciók a politikából vagy a közigazgatásból érkezők előtt.
Ez okos fogás a kormányzat részéről, mert egy ilyen módosítást elvi alapon nem lehet kifogásolni. A jogszabály indoklásában az áll, hogy nagyon bonyolultak lettek a jogviták, nagyon sokfajta tudás kell ahhoz, hogy egy bíró összetett jogi problémával foglalkozzon, ami indokolhatja azt, hogy egy bíró más jogász hivatásokban is tapasztalatot szerezzen. Ez így leírva teljesen rendben van, de ismerve a politikai szándékot és a szakmai véleményeket a bírósági szervezeten belül, valamint a szervezeti kultúrát, azt egyik pillanatról a másikra felborítani ebben a formában semmiképpen nem igazolható, sőt veszélyes.
Az is fontos, hogy a közigazgatásban milyen elvárásokat támasztanak, ma hogyan szocializálódnak. Csak nézzük meg az év végi híreket arról, hogyan rúgtak ki tapasztalt szakembereket vélt politikai véleményükre hivatkozással vagy azért, mert felfedtek törvénytelenségeket az állam működésében. Amikor ezeket az embereket azonnali hatállyal kirúgják, az megteremti a közigazgatásnak a maga szervezeti kultúráját, amelyben maximálisan lojálisnak kell lenni a kormányhoz, alkalmazkodni kell, autonóm szakmai véleményem sem lehet, nem fogalmazhatom meg nyilvánosan. Ez kihat arra, hogy mit várunk azoktól, akik majd a közigazgatásból jönnek a bíróságokra.
Még valami. Ha a bírói ethosz kiterjedne a jogászi ethoszra, akkor lenne valamilyen kollegiális együttműködés a különböző hivatásrendek között, létezne szakmai szolidaritás, és a jogásztársadalom talán próbálna kiállni az egyes jogász hivatásrendek érdekében. Ezt Magyarországon nem látom, ami nagy probléma.
Novemberi hír, hogy azok az ügyvédek fogják fizetni a kirendelt védő díját, akik nem vállalnak kirendelést. A kormány ezt a módosítást is erőből akarta átnyomni az ügyvédi kamarán. Itt lett volna a pillanat, amikor az ügyvédek és a bírók egyesíthették volna az erőiket, és közösen szervezhettek volna valamilyen fellépést, tiltakozást.
Mert van valamilyen jogászi ethosz: valamit gondolok arról, hogy mit jelent a jogállam, mit jelentenek az alapjogok. Egy bíró is azt gondolja, hogy egy jogrendszerben mindenkinek hozzá kell férnie a tisztességes eljáráshoz, aminek része az, hogy legyen jogi képviselőd és védőd, és ha nincs pénzed ügyvédre, akkor nem tudod hatékonyan érvényesíteni a jogaidat a bíróság előtt. Ha van egy jogállami kultúra, az nyilván ugyanazt jelenti egy ügyvédnek és egy bírónak. Egy általánosabb jogász hivatásrendi ethosz javíthatná a bírósági szervezetrendszer ellenálló képességét is, és csatlakozhatna hozzá a jogászi akadémiai világ, ami 2010 óta szintén nagyrészt hallgat arról, hogy mi történik Magyarországon.
Ha kialakulhatna valami közös jogászi szerepfelfogás, lehetnének kapcsolódások, szolidaritás, akkor nem maradna ilyen egyedül a bíróság sem.
A bírói függetlenség másik veszélyeztetője maga a bírósági szervezet, az irányítói lehetnek a kinevezések, az előléptetések, a karrierút, a jutalmak, illetve az elbocsátás, alkalmatlannak nyilvánítás révén. A 2023-as, az EU nyomására elfogadott igazságügyi csomag elég garanciát hozott ezzel kapcsolatban? Megnövelte az OBT kontrollfunkcióit az igazgatási hatalom kiegyensúlyozására, de lát-e még gyenge pontokat?
A formális jogosítványok terén mindenképpen megnövelte az OBT és a Kúria esetében is. A Kúrián fontos döntéseket – például az ügyelosztási rend elfogadását – hozzákapcsolta a Kúrián belül működő kollégiumok és a bírói tanács egyetértéséhez. De ezeket a garanciákat is ki lehet játszani. Varga Zs. András például nehezen védhető indokokkal egy éve egyszerűen felszámolta az egyik kúriai tanácsot. Formálisan ez az ügyelosztási rend módosítását jelentette, hiszen hirtelen megszűnt a Közigazgatási Kollégium II. tanácsa az ügyelosztási rendben, és ehhez a kollégiumok hozzájárultak.
A kontrollfunkció formálisan megvolt, mégsem működött megfelelően. Talán mert a kúriai bírók egy része azt gondolja, hogy egy ilyen helyzetben nem lehet szembemenni a főnökkel, mert az ügyelosztási rendet a Kúria vezetője terjeszti elő. Nem lehet az előterjesztés ellen szavazni, hiába vannak olyanok, akik esetleg elmondják, hogy ez szakmailag nem indokolt, és milyen problémákkal jár. A szervezeti kultúra problémái tükröződnek ebben az átalakításban.
Ahogy a Fekete pont című filmben föláll a fiatal tanárnő a tanáriban, és elmondja, hogy a testnevelő tanár bántalmazta a kisfiút, és senki nem mer melléállni és megszólalni. Szerintem ez nem csak a bíróságokon, hanem a legtöbb munkahelyen ma így működik Magyarországon. Hiába gondolhatja azt valaki, hogy ez elfogadhatatlan, a félelem, a kiszolgáltatottság öncenzúrára, hallgatásra kényszeríti a szervezet dolgozóit.
A fékek és ellensúlyok rendszerében nincs egyedül üdvözítő megoldás, országonként más a szabályozás. A bírói szervezetrendszernek a függetlenség szempontjából vannak olyan sztenderdjei, amelyekre rá lehetne mondani, hogy ha most létrejönne egy új állam, akkor azt javasolnánk, hogy ilyen bírói szervezetrendszert hozzon létre?
A nemzetközi jogban és az Európai Unió jogában is egyre több kötelező szabály vonatkozik a bírósági szervezetek működésére. Emellett a nemzetközi szervezetek, köztük bírósági szakmai szervezetek megfogalmaznak ajánlásokat a bírói igazgatás megszervezésére vagy a bírói kinevezési eljárás elveire. Ilyen például az az európainak tekinthető elvárás, hogy a bírói tanács mint igazgatási szerv többségét a bírók adják, akiket a bírók maguk közül választanak, vagy ha van egy bírói tanács, mint az OBT, akkor annak összetételét úgy határozzák meg a szabályok, hogy a teljes bírói kart képviselje. Ez kritika volt a 2012 előtti önkormányzati modellel, az OIT-vel szemben, ami nem zárta ki, hogy nagyon nagy számban bírósági vezetők üljenek a szervezetben. Egyébként a mai szabályozás is kritizálható amiatt, hogy most is lehetnek bírósági igazgatási vezetők az OBT-ben.
Egy van.
Európában ezt az önkormányzati modellt preferálja az Európai Unió és az Európa Tanács is. Így lett Magyarországon is bírói tanács ’97-ben. Ennek a modellnek sok előnye van: a bírói hatalom így tényleg elválik a politikai hatalmi ágaktól, a bírók ismerik leginkább a bíróságok működését, így a szakmai kompetencia is náluk van.
Nincs olyan megoldás, ami minden országnak jó lenne, a bírói függetlenség jelentése történelmileg és kulturálisan meghatározott.
Vannak olyan vélemények, hogy a bírói tanácsoknál jobb megoldások is léteznek az igazgatás megszervezésére. A cseheknél alapvetően a minisztérium igazgatása alatt áll a bírósági szervezetrendszer, de sok hatáskör van a bírósági elnököknél is. Hatalmi egyensúlyban együttesen látják el a bíróságok igazgatását, ami különböző szakmai szereplők együttműködését igényli.
A Kúria elnöke politikai véleménynyilvánítással, néha már politikai aktivizmussal vádolja azokat a bírókat és bírói szervezeteket, amelyek kritizálják a jogállam sérelmét, illetve azt, amit annak látnak. Varga Zs. András most a szolgálati bíróságok vezetőinek ment neki. Jól érzem, hogy feszültség van a bíróságoknak a politikai hatalomtól való függetlensége és a bírók véleménynyilvánítási szabadsága között?
Varga Zs. András szereti mindig úgy keretezni a kritikáját, hogy amikor a bírósági szervezeten belül egyes szereplők megszólalnak, az politizálást jelent. De fontos látni, hogy a politizáláshoz képest teljesen más, amikor a bírósági szervezet szereplői megszólalnak a bírói függetlenség védelmében.
Már odáig is elment a strasbourgi bíróság, hogy egy lengyel ügyben kimondta: a bírói függetlenség védelmében nemcsak joga van, hanem kötelessége is megszólalniuk a bíróknak. Erre hivatkoztak most levelükben a szolgálati bíróságok elnökei.
De attól még ez nem egyszerű kérdés.
Főleg nem autoriter rendszerekben, ahol rendszeres a vád, hogy a bírák politizálnak, amikor felszólalnak a függetlenséggel szembeni támadások miatt. Szokták mondani, hogy autoriter rendszerekben ez a 22-es csapdája. Mert ha a bírósági szervezet csendben van, azzal legitimálja az adott rendszert, ha viszont megszólal, akkor kiteszi magát annak a támadásnak, hogy politizál.
Év végén, amikor sok száz bíró fogalmazta meg a kritikáját az OBT-vel szemben, a kritikák alapvetően azt is magukba foglalták, hogy elfogadhatatlan a kormány zsarolása és politikai nyomásgyakorlása. Ha a megszólalások alapja és kerete szakmai marad – és a tiltakozó levelek esetében ez egyértelműen így volt –, akkor ezek a megszólalások védelmet élveznek.
Az is baj, hogy az új OBT-elnök is arról beszélt, hogy gyakran minősíthetetlen hangvételű kritikák jelentek meg, és hangulatkeltés zajlik. OBT-elnökként rendkívül szerencsétlennek gondolom ezt a megszólalást: a magyar bírók végre eljutottak odáig, hogy megpróbálják megvédeni a saját függetlenségüket. Ilyen vezetői nyilatkozatok – még ha nem is ez volt a szándéka – visszavetheti a bírók bátorságát, megint erősítheti az öncenzúrát a bírói karban.
Jelentek meg új kihívások azzal, hogy egyre több helyen kerülnek hatalomra populista vezetők? Akár az ítélkezésben, akár a bírói függetlenségben?
Olaszország például megegyezett Albániával, hogy odaszállítják a Földközi-tengeren érkező menedékkérőket. Első körben az olasz bíróságok blokkolták ezt az intézkedést, mire a miniszterelnök, Meloni nagyon éles hangnemben bírálta az olasz bírókat. Volt olyan bírónő, aki a menekültügyi döntése miatt – talán nem függetlenül a hangos kormányzati kritikáktól – halálos fenyegetéseket kapott.
A közbeszéd színvonalának drasztikus süllyedése kihat arra, hogy politikusok hogyan reagálnak bírósági döntésekre: a politika vagy a politikával összekapcsolódó média milyen jelzőket használ, hogyan bélyegzi meg a bírókat. Magyarországon is voltak nemrég olyan esetek, amikor vérbírónak vagy – rímelve a megbélyegző kormányzati kommunikációra – genderistának neveztek bírókat. A politikai kultúra és a közbeszéd romlása kihat arra, hogy a bíróknak olyan támadásokkal kell szembesülniük, ami korábban nem volt elképzelhető.
