A korábbi informatikai szakember, Apostol János negyvenéves elmúlt, amikor – egy hirtelen ötlettől vezérelve – beiratkozott az orvosi egyetemre. Sikeresen el is végezte, mindezt úgy, hogy diszlexiával és diszgráfiával küzd. Most az ötvenes éveiben jár, rezidensként dolgozik egy vidéki kórházban. Azt mondja: sok tekintetben segítette, hogy nem fiatalon kezdte el a pályát, így ugyanis sok mindenről kiforrottabb véleménye van.
A Covid idején például a kötelező védőoltás mellett kampányolt, ami miatt tömegével kapta az életveszélyes fenyegetéseket. Dr. Apostol János ezzel együtt boldog, mert azt a munkát végzi, amit szeret. Telefonon tudtunk beszélgetni az orvosi pályáról, diszlexiáról és arról, hogy milyen személyes tapasztalatokat szerzett a magyar egészségügyben.
-
Nagy András
Nagy András korábban televíziós riporterként, tudósítóként és műsorvezetőként dolgozott, többek között az RTL Klubnál és a Magyar Televíziónál. Az utóbbi tíz évben videóriporter volt az egykori Népszabadságnál, majd az AP és az FSN amerikai hírügynökségnél. Most a Szabad Európa multimédiás tartalmait szerkeszti.