Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Csatatérkörzetek: Ferencvárosban volt szövetségesek indulnak egymásra

Csatatérkörzetek: Ferencvárosban volt szövetségesek indulnak egymásra
Csatatérkörzetek: Ferencvárosban volt szövetségesek indulnak egymásra

Ferencváros. Egy újabb budapesti kerület, ahol két ellenzéki jelölt is elindul. Baranyi Krisztina jelenlegi polgármesternek a fideszes jelölt mellett a kerületet húsz évig vezető Gegesy Ferenccel is meg kell mérkőznie. Korábbi szövetségesek csatája a IX. kerületben.

A kerület múltja Ferencváros jelene lett: tizennégy évvel azután, hogy Gegesy Ferenc elvesztette a polgármesteri posztot, az idei önkormányzati választáson korábbi szövetségese, Baranyi Krisztina ellen indul.

A 2019-ben az összefogott ellenzék által magabiztosan behúzott IX. kerület mostanra megosztott lett. Baranyi Krisztina jelenlegi polgármestert támogatja a Momentum, az LMP és a Párbeszéd, a DK és az MSZP viszont inkább Gegesy mögé állt be.

A helyzetet ráadásul bonyolítja, hogy a párbeszédes Karácsony Gergely Baranyi Krisztina mellett kampányol, a Párbeszéd helyi politikusa, Árva Péter viszont Gegesy Ferenc mellett. Azt, hogy kit támogatnak az ellenzéki pártok, minimum nehéz követni.

Megtudhatja videónkból, hogyan alakult ki a ferencvárosi felfordulás, és mi lehet a végkimenetele:

  • 16x9 Image

    Kuczogi Jakab

    Kuczogi Jakab a Szabad Európa videós újságírója. 2020-ban végzett a Színház- és Filmművészet Egyetem televíziós műsorkészítő szakán, jelenleg pedig az ELTE politikatudományok szakának hallgatója. Az elmúlt években az ATV és az RTL Híradójának riportere volt. 

This item is part of
XS
SM
MD
LG