Raman Prataszevics édesapja a Szabad Európának adott interjúban abszurdnak nevezte, hogy a Ryanair eltérítéséhez hasonló eset egyáltalán megtörténhet a XXI. században. Dzmitrij Prataszevics meg van róla győződve, hogy egy alaposan megtervezett akcióról van szó. Belarusz szerkesztőségünk munkatársa, Dzmitrij Gurnevics elsőként arról kérdezte az apát, merre járt Raman Prataszevics, mielőtt elfogták.
A fiunk szabadságon volt. Gyakorlatilag minden nap kapcsolatban voltunk vele, de még mi sem tudtuk, hogy éppen május 23-án utazik vissza Görögországból. Nekünk sem beszélt arról, mikor merre jár. Valószínűleg nem akarta, hogy sokan tudják, éppen hol van.
Ön is katonaember, sok évet szolgált a seregben. El tudott volna képzelni hasonlót, azaz egy polgári gép földre kényszerítését?
A történtek irreálisak, abszurd, hogy a XXI. században Európa közepén ez megtörténhetett. Ha egy volt katona szempontjából nézem, az akció alaposan megtervezett és előkészített volt, ilyet nem lehet összehozni egyetlen nap, vagy akár több hét alatt. Tökéletesen meg vagyok győződve róla, hogy ez egy részletesen megtervezett akció volt, és a belarusz különleges erők aligha egyedül hajtották végre.
Ha jól tudjuk, Ön sem Belaruszban van most?
Nem, jelenleg nem Belaruszban tartózkodunk. Sajnos nem lehetünk most ott.
Mióta vannak külföldön?
Már nyolc hónapja nem jártunk Belaruszban.
Van ennek köze a fia tevékenységéhez?
Természetesen. Félünk a fiunk politikai tevékenysége miatti politikai megtorlástól. Engem és 80 másik volt katonatársamat megfosztottak a rangunktól.
Nem mindig támogatta fia politikai tevékenységét, erről maga Raman beszélt korábban. Mi és mikor változott meg?
Mindig támogattuk. Nem mindig értettünk vele és minden véleményével egyet. Egyszer nagyon őszintén elbeszélgettünk a konyhában. Azt mondtam neki: „Bármit is tegyél, még ha nem is értek vele egyet, elfogadom. A te választásod, amit én tiszteletben tartok és támogatni fogunk”.
Hogyan lehet a fia olyan veszélyes Aljakszandr Lukasenkára, hogy vadászgépet küld fel miatta a levegőbe?
A hatóságok félnek a független újságíróktól, a szólásszabadságtól. Félnek attól, hogy a nemzetközi közösség megtudja, mit művelnek. A gondolkodásuk a múlt században ragadt, talán a kilencvenes évek elején, amikor a Szovjetunió még létezett.
