Bár lehetetlen megjósolni, hogy mi fog történni az EU és Fehéroroszország határán zajló válságban, az események valószínűleg felgyorsítják azt a tendenciát, amely már egy ideje zajlik Európában – a falak és kerítések építését.
Hamarosan egy új vasfüggöny leereszkedésének lehetünk tanúi, amely ismét kettéválasztja majd a kontinenst. Bár már nem húzódik „a balti Szczecintől az adriai Triesztig” – ahogy Winston Churchill fogalmazott 1946-os legendás beszédében –, valószínűleg egyre több helyen épülnek majd korlátok, amelyek elválasztják az EU-tagokat a klubon kívüli nemzetektől.
Az EU épp választ próbál találni Aljakszandr Lukasenka sokak szerint eddigi legcinikusabb Nyugat-ellenes tervére: ezrével szállítják busszal a Közel-Keletről a migránsokat, különösen az iraki kurdokat Lettország, Litvánia és Lengyelország határához, és arra kényszerítik őket, hogy megpróbáljanak átjutni az EU területére.
Hétfőn uniós illetékesek újabb Belarusz-ellenes szankciók bevezetésében állapodtak meg: ezekkel a belarusz repülőtereket, különböző szállítócégeket és a migrációs mozgásért felelősnek tartott személyeket fogják sújtani.
Akárcsak az előző négy szankciócsomag, amelyet az EU 2020 ősze óta vetett ki a rezsimre, ez is inkább csak az ügy kipipálása lesz, mint olyasmi, ami megváltoztatja Minszk viselkedését.
Harmadik országokra próbál hatni az EU a migránsok megállításáért
Az unió komoly erőfeszítéseket tesz, lebeszélje a kívülálló országokat arról, hogy felengedjék állampolgáraikat a Belaruszba tartó gépekre.
Brüsszelnek jó esélye van a sikerre, mivel kemény elrettentő eszközei vannak: egyrészt fenyegetőzhet a fejlesztési segélyek csökkentésével, másrészt ráijeszthet a légitársaságokra azzal, hogy kizárhatják őket a jövedelmező uniós piacról.
A falak, a kerítések és a szögesdrótok a történtek maradandó örökségévé válhatnak. Litvániában és Lengyelországban már épülnek, hogy feltartóztassák a Fehéroroszországból érkező migránsokat, Varsó pedig nemrég jelentette be, hogy jövőre 180 kilométer hosszú vizesárkot épít a belarusz határ mentén.
Ami azonban még ennél is jelentősebb, az az, hogy az EU nemcsak a falakkal és szögesdrótokkal szembeni politikai ellenérvektől távolodik el, hanem egyre közelebb kerül ahhoz az egykor valószínűtlen ötlethez is, hogy finanszírozza az építésüket.
Ami az előbbit illeti, elég csak megnézni a különböző uniós vezetők Lengyelországgal kapcsolatos reakcióit. Miközben a nem kormányzati szervezetek és a civil társadalom képviselői elítélték azokat a jelentéseket, amelyek szerint a lengyel katonák és rendőrök visszatoloncolják a migránsokat Fehéroroszországba, a politikai elit köreiben nem ugyanezt hallani.
Az uniós fővárosokban meglehetősen visszafogottan követelték, hogy engedjék be a határ melletti lezárt zónába a Frontex uniós határvédelmi ügynökséget, a segélyszervezeteket és a médiát. Még Donald Tusk volt lengyel miniszterelnök is, a jobbközép Európai Néppárt (EPP) jelenlegi elnöke – aki szálka a lengyel kormány szemében – sürgette az EU-t, hogy vállaljon teljes szolidaritást Lengyelországgal.
Az EU-kormányok már vissza akarják tartani az embereket
Mindez annak az uniós tendenciának a része, amely a blokkot először 2015-ben sújtó migrációs válság óta egyre nyilvánvalóbb.
Míg akkoriban néhány uniós ország, főként Németország és Svédország nagy számban fogadott be embereket, a legtöbb országban gyorsan megváltozott a hangulat (példa erre a szélsőjobboldali pártok növekvő támogatottsága és a Brexit-népszavazás), és az újonnan érkezőkkel szemben korlátozóbbá, ha nem egyenesen ellenségessé vált.
Azóta a hangsúly az emberek távol tartásán van. A kormányok célja, hogy ne veszítsenek el szavazókat a szélsőségesek javára; a 2022 tavaszán esedékes francia elnökválasztás ebből a szempontból különösen érzékeny voks lesz.
Soha nem volt szó arról, hogy Brüsszel finanszírozza a falépítést – egészen mostanáig. A vasfüggöny megtestesítője, a berlini fal öröksége 1989 óta rányomja a bélyegét az uniós gondolkodásra. A keleti és nyugati emberek összefogása a fal lebontásáért olyan ikonikus jelképpé vált, amely nagyban meghatározta az EU létének igazolását.
A korábban elítélt trumpos falépítés kezd EU-politikává válni
Bár Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke megismételte, hogy nem lesz pénz falépítésre, Charles Michel, a tanács elnöke – a múlt héten Varsóban Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök mellett állva – megjegyezte, hogy intézménye jogi szolgálata megállapította: lehet uniós támogatást falépítésre fordítani.
A befolyásos néppárti család máris az ötlet mögé állt. Tizenkét uniós tagállam nemrégiben sürgette a bizottságot, hogy módosítsa a schengeni határellenőrzési szabályozást, megjegyezve, hogy „a fizikai határzár hatékony határvédelmi intézkedésnek tűnik, amely az egész EU érdekeit szolgálja”, és hogy a közös költségvetésből kellene finanszírozni.
Ne lepődjünk meg, ha az EU külső határai mentén különböző fizikai akadályok kapnak majd uniós jóváhagyást és pénzügyi támogatást – egészen addig, amíg Brüsszel azt állíthatja, hogy ezek valójában nem falak.
Magyarország 2015-ben sokat bírált lépéssel kezdett el kerítést építeni déli határán. Egy évvel később Bulgária is megtette a Törökországgal közös határon. Most pedig, hogy Belaruszt valószínűleg elzárják uniós szomszédjától, az a kérdés, hol fog még több akadály felbukkanni.
Mivel Ukrajnának nincs esélye a klubhoz való csatlakozásra, de a migránsok új útvonala lehet, nyugati szomszédai lépéseket tehetnek, és a nyugat-balkáni országok is elzárva találhatják magukat. Lehet, hogy az új vasfüggöny nem pontosan a Balti-tengertől az Adriáig húzódik majd, de megtörténhet a kontinens valódi, fizikai megosztása néhány száz kilométerrel keletebbre.
Négyezer menekült vár még mindig sorsára a belarusz–lengyel határon
