Kilencévnyi kormányzás után a következő hónapokban lemond a miniszterelnöki és pártelnöki posztról – közölte Justin Trudeau kanadai miniszterelnök, engedve az általa vezetett Liberális Párt nyomásának, ami egyre erősebbé vált a rossz közvélemény-kutatási adatok miatt.
A világ legjelentősebb progresszív vezetői közé tartozó, visszafogott Trudeau azt mondta: addig marad miniszterelnök és pártelnök, amíg meg nem találják az utódját, ami pár hónapot vehet igénybe. „Ez az ország valódi választást érdemel a következő választásokon. Világossá vált számomra, hogy ha belső csatákat kell megvívnom, akkor nem én leszek a legjobb jelölt” – fogalmazott.
Bejelentette azt is, hogy március 24-ig felfüggesztik a parlament munkáját. Ez azt jelenti, hogy május előtt nem valószínű, hogy választások lesznek, így Trudeau marad a felelős – legalábbis kezdetben – a bénító vámok veszélyének kezeléséért, amint Donald Trump megválasztott amerikai elnök január 20-án hivatalba lép.
A következő választásokat október 20-ig kell megtartani. A felmérések szerint a magas árak és a megfizethető lakások hiánya miatt elégedetlen választók többsége az ellenzéki konzervatívokat támogatja, a liberálisok nagy vereségre számíthatnak, függetlenül attól, ki vezeti a pártot.
Az elmúlt hetekben egyes liberális képviselők nyíltan felszólították Trudeau-t, hogy mondjon le, miután távozott pénzügyminisztere, aki „politikai trükkökkel” vádolta meg a kormányfőt a szavazók visszaszerzése érdekében. „Nem vagyok olyan ember, aki meghátrál a harc elől, különösen, ha olyan fontos, mint a mostani – mondta Trudeau –15 fokban újságíróknak a rezidenciája előtt. – Engem mindig a Kanada iránti szeretet vezérelt (…) a belső harcok miatt nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem lehetek az, aki a liberálisokat vezeti a következő választásokon.”
Az 53 éves Trudeau 2015 novemberében lépett hivatalba, és kétszer újraválasztották. Kanada egyik leghosszabb ideje hivatalban lévő miniszterelnökéve. Elismerést kapott a progresszívektől a nemek közötti egyenlőségre törekvő politikájáért. Népszerűsége azonban két évvel ezelőtt csökkenni kezdett, amikor a Covid utáni időszakban drágult az élelmiszer és a lakhatás. Az Ipsos Canada december 22-én közzétett felmérése szerint a konzervatívok 45 százalékos támogatottsággal rendelkeznek a biztos szavazók körében, míg a liberálisok és a baloldali Új Demokraták húsz százalékkal.
A parlament eredetileg január 27-én kezdte volna újra a munkát. Az ellenzéki pártok azt tervezték, hogy minél előbb megbuktatják Trudeau kisebbségi kormányát, mivel azonban a parlament csak március 24-én ülésezik újra, legkorábban májusban nyújthatnának be bizalmatlansági indítványt.
Trudeau felkérte a Liberális Pártot, hogy indítsa el az új vezető kiválasztásának folyamatát, de nem tudni, hogy ez mennyi időt vesz igénybe. Az új pártvezető azonnal miniszterelnökké válna, és a következő választásokig vezetné a liberálisokat.